Himalája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Himalája
Everestpanoram.jpg
A Mount Everest észak felől

Hely  India,  Kína,
 Bhután,  Nepál,
 Pakisztán,
 Mianmar,
 Afganisztán
Hegység Eurázsiai-hegységrendszer
Legmagasabb pont Csomolungma (8848 m)
Típus üledékes és kristályos
Elhelyezkedése
é. sz. 28°, k. h. 82°Koordináták: é. sz. 28°, k. h. 82°
Térkép
Mount Everest location in Himalaya map-fr.svg

A Himalája az eurázsiai hegységrendszer része, amely a Tibeti-fennsík és az indiai szubkontinens között húzódik. Itt található a Föld legmagasabb hegycsúcsa, a körülbelül 8850 méter magas Csomolungma (angol nevén Mount Everest). Tágabb értelemben véve a hegységrendszer részét képezik a Pamír, a Hindukus és a Karakorum hegyvonulatai is.

A hegység az újidőben alakult ki; két szárazföldi lemez, az eurázsiai és az indiai kontinensek ütközése hozta létre. Több párhuzamos láncból áll, szerkezete üledékes és kristályos.

A Himalája elnevezés a szanszkrit hima (’hó’) és alaja (’otthon, haza’) szavakból áll, ami annyit jelent: „a hó otthona”, „a hó hazája” (हिमालय). Helyes kiejtése – az elterjedt, ám helytelen Himalája helyett – Himálaja.[1]

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ív alakban mintegy 2250 km hosszúságban elhúzódó, földünknek e legmagasabb hegysége nyugaton a Pamír-fennsikhoz, keleten pedig Jünnan hegyeihez csatlakozik. Benne két, egymással csaknem egyközű láncot különböztetnek meg. Az északi, amely a tibeti és indiai vizek közt vizválasztóul szolgál, nyugaton a Nanga Parbat (8116 m) csúccsal kezdődik, délkelet-felé huzódván, Kasmir északi határául szolgál, gerince átlag 4000 m magas; számos hágói közül a Drasz (3343 m) a legalacsonyabb. A Bara Lacsa hágón (4928 m) túl a Szpiti szűk hegyszakadékban tör át rajta. A Gangesz forrásai körül emelkednek az Ibn Gamin (7733 m) és a Garla Mandata (7690 m). Ez utóbbi ágból indul ki a Marian-la gerinc, amely a Manaszavovar és Rakusz-Tal nevű tavakat, a Szatlads forrásait a Dzang-bo forrásaitól választja el. A Garla-csúcstól keletre a hegylánc valamivel alacsonyabb lesz, de Szikkimtól északra csúcsai már ismét túlemelkednek a 7000 méternyi magasságon. A déli lánc, amely nyugaton a Kads-Nag nevű hegyekkel kezdődik, szakadozottabb, de magasabb is mint az északi lánc. Benne vannak a Szatladstól keletre földünk legmagasabb hegycsúcsai: a Csomolungma vagy Mount Everest (8840 m), a Kancsendzönga (8588 m) és a Dhvalagiri (8176 m). Keleti fele e hegyláncnak alacsonyabb; a végében, amint föltételezik, már ritkán emelkedik a 3000 méternyi magasság fölé. A Himalája átlagos gerincmagasságát 5-5500 méterre becsülik; 18 csúcsa magasabb mint 7600, 40 magasabb mint 7000 és 120 magasabb mint 6100 m. A déli láncban éppen úgy mint az északiban a hágók elég számosak, de oly magasak, hogy az egész éven át a nagy hózivatarok miatt alig járhatók. A legmagasabb, amelyet ismerünk, a Garvalból Dnari-Khorszumba átvezető Ibn-Gamin (6235 m). Az örökös hó határa a bővebb csapadék miatt mélyebben száll alá a déli lejtőn mint az északin; amott 4725, emitt 5650 méterre emelkedik föl. Ennek megfelelőleg délen, India forró síkja felé mélyebben 3500 méterig ereszkednek le a gleccserek, mint északon, ahol már 4230 méternél érnek véget. Még a XIX. század elején a Himaláját gleccsermentesnek tartották; jelenleg azonban tudjuk, hogy e magas hegységnek nemcsak hogy vannak gleccserei, de azok tulajdonságai is olyanok mint az európai gleccsereké, sőt hogy éppen úgy mint nálunk, nagy változásokon is mentek át, amennyiben alsó végüktől messze fekvő számos morénára is akadtak.

Délen a Himalája nagyobbára tercier kőzetekből (kréta, juraképződményekből) áll, amelyeket paleozoi rétegek, azután gnájsz, csillám- és egyéb palák követnek. Az Indus környékén ismét a tercier az uralkodó. A legmagasabb csúcsok gnájszból és gránitból állanak.

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Himalájában számos folyóvíz ered; azon nagyobb folyók száma, amelyek a déli láncot áttörik, 9, míg az északi láncon csak 2 folyik keresztül. Még nagyobb azonban azon vizek száma, amelyek a déli lánc déli lejtőjén fakadnak. Tavakban az egész hegység meglehetősen szerény. Kasmirban van az Ualar, Manasz Bal és Dal. Egyéb tavak a Palgu, Csamtodong, Palte, a fentebb említett Manaszarovar és Rakusz-Tal, végül a Co-Moriri.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az éghajlat a magasság szerint változó; míg a hegység tövében a forró égöv melege trópusi növényzetet fakaszt, a csúcsokon a sarkvidék temperatúrája az uralkodó. Átlag minden 200 méternyi magasságot felfelé haladva 1 °C-kal csökken a hőmérséklet.

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az éghajlat különféleségének megfelelőleg a növényzet is nagyon változatos. A Himalája déli lábánál, annak keleti felében 15-50 km széles Tarai nevű mocsáros, egészségtelen terület húzódik el, amelyet csaknem áthatolhatatlan dsönglök takarnak. Ettől fölfelé 900 méternyi magasságig trópusi a növényzet számos Katechu-akáciával. Ehhez 2100 méternyi magasságig tölgy-, gesztenyékből, laurienleákból stb. álló erdők csatlakoznak. 2100-3600 méter magasban a flóra a déli és a közép-európaihoz hasonlít; itt a koniferek a túlnyomók, köztük főképpen a Pinus excelsa Ham., Pinus longifolia Roseb., Pinus Webbiana Wall. és nyugaton a Cedrus Deodara Lond. A fanövés határa az örök hó határának megfelelőleg az északi lejtőn nagyobb magasságra nyúlik föl, mint a déli lejtőn. A gabonaneműek közül a grim, a rozsnak egy faja közel 4000 méter magasban is még megérik, Drew még 4500 méter magasban is látta virágozni. Csekélyebb magasságokban megterem a búza, a kukorica és csak a mélyebben fekvő völgyekben a rizs. Nagy fontossága van az előhegyeken, különösen Szikkim, Dehra-Dun és Kangra völgyeiben a teatermesztésnek, Szikkimben, Dardzsiling környékén azonkívül a cinkoniafa és ipecacuanha is terem.

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fauna különösen fajokban igen gazdag. A déli lejtőn a tulajdonképpeni indiai állatvilág 1200 méternyi magasságban még megtalálható. Legalább addig mennek föl a tigrisek, leopárdok, hiénák, sakálok, elefántok, majmok, papagájok és fácánok. Magasabb vidékeken élnek a medvék, vadmacskák, a különböző antilopok és mósuszállatok. Az északi Tibet felől eső oldalon vannak a vad juhok, a jaktulkok és egyéb, Közép-Ázsiához és Tibethez tartozó emlősök. A legmagasabb részeken az egyedüli háziállatok a jaktulok, a juh és a kecske; lejjebb a púpos tulok, a bivaly és egyéb, az indiaiakhoz hasonló háziállatok élnek.

Felfedezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első európai utazók, akik a Himalájában jártak, a következők voltak: a XVII. században Antonio Andrada (1625-26) portugál férfi, Grüber és D'Orville jezsuiták (1661), a XVIII. században Desideri olasz, Freyre portugál, Della Penna kapucinus atya, Van de Putte hollandi férfi, Bogle és Turner, Warren Hastings követei. A XIX. században Crawford nyitotta meg a Himalája-kutatók sorát és ő volt az első, aki annak néhány óriásával Európát megismertette. Követték őt munkájában Manning, Hodgsen és Herbert, Fraser, Moorcroft és Trebeck, Vigne, Falconer, Jacquemont, Thomson, Hooker, a Schlagintweit-testvérek, Cunningham, Waugh, Déchy és különösen a punditök.

Az első magyar, aki feljutott a csúcsra, a felvidéki Demján Zoltán volt 1984-ben. Első magyar állampolgárként az erdélyi Erőss Zsolt érte el a csúcsot 2002. május 25-én.

Hegycsúcsok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Himalájának összesen tizennégy 8000 méternél magasabb hegycsúcsa van:

Név Magasság (m) Elhelyezkedés
Csomolungma 8850
Achttausender Neu.png
K2 8611
Kancsendzönga 8598
Lhoce 8516
Makalu 8462
Cso-Oju 8201
Dhaulagiri 8167
Manaszlu 8163
Nanga Parbat 8125
Annapurna 8091
Gasherbrum I 8068
Broad Peak 8047
Gasherbrum II 8035
Sisapangma 8027

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Marco Majrani: Himalája, Gabo Kiadó, 1998
  • Móga János: Lamayuru a világ közepe: holdbéli táj a Himalája szívében, A Földgömb : a Magyar Földrajzi Társaság folyóirata, 2009. (11. évf.) 6. sz. 28-41. old.
  • Juhász Árpád: A Himalája nemzeti parkja: a nagy hó öt kincse, Természetbúvár, 2007. (62. évf. ) 4. sz. 28-31. old.
  • Látogatóban - Himalája, Élet és tudomány, 2003. (58. évf.) 11. sz. 345. old.
  • Szemerey Tamásné Szontágh Rita: Riasztó hírek a Himalája erdeiről, Erdészeti lapok, 1998. (133. évf.) 11. sz. 333. old.
  • Csorba Gábor: A nepáli Himalája állatvilága, Természet, 1997. (4. évf.) 1. sz. 6-9. old.
  • Az emelkedő Himalája, Élet és tudomány, 1996. (51. évf.) 32. sz. 1021. old.
  • Wágner László: Dél-Ázsia nemzeti parkjai III. rész. A Himalája, Természet, 1996. (3. évf.) 3. sz. 82-84. old.
  • Természetvédelem a Himalája lábánál, Búvár (1960-1989), 1985. (40. évf.) 12. sz. 548. old.
  • Felgyorsult a Himalája erodálódása, Búvár (1960-1989), 1984. (39. évf.) 10. sz. 452. old.
  • Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása. Gondolat, Budapest, 1963.
  • Fritz Rudolph: Himalaya-Tigers – Der Kampf um das Dach der Welt. Sportverlag, Berlin, 1955. (Magyar nyelven: A Himalája tigrisei. Sport, Budapest, 1962.)
  • George Ingle Finch: Der Kampf um den Everest. Leipzig, F. A. Brockhaus, 1925.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása. Gondolat. Budapest, 1963. 10. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Himalája témájú médiaállományokat.