Gesztenye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gesztenye
Szelídgesztenyés kora tavasszal, Franciaországban
Szelídgesztenyés kora tavasszal, Franciaországban
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosids
Csoport: Eurosids I
Rend: Bükkfavirágúak (Fagales)
Család: Bükkfafélék (Fagaceae)
Nemzetség: Gesztenye (Castanea)
Mill.
Fajok

a szövegben

Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gesztenye témájú kategóriát.

Castanea seguinii levele és barkavirágzata
Szelídgesztenye (Castanea sativa) termése

A gesztenye (Castanea) a bükkfafélék (Fagaceae) családjának nemzetsége 12 (más szerzők szerint 13) fajjal. A vadgesztenye néven ismert faj nincs közeli rokonságban velük.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Holarktikus nemzetség: egyes fajai Eurázsiában, mások Észak-Amerikában honosak.

A fajok közül:

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A latin Castanea a görög kasztanon szóból ered; a gesztenyét már Theophrasztosz is ezen a néven említette az i. e. 4. században. A ’kasztanon” szót általában a thesszáliai Kasztanaia (Kasztana, Kasztánea) város nevéből származtatják, más vélemények szerint viszont örmény eredetű – ott ugyanis kask és kaskeni a gesztenye termésének, illetve fájának neve. Egy másik, kevésbé hihető névfejtés a nemzetség nevét a termések kihullása után üresen maradó kupacs alapján a latin castrare (kasztrálni) szóra vezeti vissza. Az európai nyelvek java része egyébként a kontinensen honos szelídgesztenye neveként a Castanea valamely köznevesült alakját használja:

  • olaszul: castagno,
  • spanyolul: castano,
  • németül: Kastanie,
  • románul: castan,
  • bolgárul: kastan stb.

A magyar ’gesztenye’ szó valószínűleg szláv közvetítéssel kerülhetett nyelvünkbe, de meglepően hasonlít rá a török k’estane, és még inkább pedig a négyszáz éves török uralom alatt fejlődött albán kešteńe, illetve gešteńe szava is.

Magyarul a gesztenye szó – a legtöbb gyümölcsfa nevéhez hasonlóan – egyaránt jelenti magát a fát és annak termését is. A nagy szemeket termő fajtákat magyarul maróninak nevezik – ez az olasz marrone szóból ered, amit a késő görög maraon (= húsos som bogyója) szóra vezetnek vissza (miként a német Maroni, a francia marron, az angol marronier szót is).

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általában magasra nő. Kérge árkolt, leveleik lándzsásak.

A porzós virágok többsége hosszú, felálló füzérekben nő, a termősek magánosan vagy csoportosan a porzós füzérek tövénél helyezkednek el. A termés a bükkfafélékre jellemző makk, ami alsó állású magházból, átlagosan hat termőlevélből alakul ki. Négy faj szúrós kupacsa 2-3 ehető makkot rejt, további hat-hét faj kupacsonként csak egy makkot fejleszt. A termés ehető része a nagy raktározó szikleveleket viselő embrió; ebben sok a keményítő, a cukor és az ásványi anyag.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szelíd, a kínai és a japán gesztenye termése helyi jelentőségű élelmiszer, amit nagy tételben exportálnak is. A legjobb minőségű maróni gesztenye olyan fajtákon terem, amelyeket arra nemesítettek, hogy kupacsukban egyetlen nagy makkot növesszenek. Ezt frissen sütve, főzve vagy pürének fogyasztják. Frissen csak rövid ideig tárolható, néhány napra vízben alámerítve viszont fermentálódik – így több hónapig is eltartható, de azután már csak pürének jó. Leginkább a cukrászipar használja.

A szelídgesztenye apróbb terméseit állatok takarmányozására használják vagy lisztet őrölnek belőle. Mindhárom faj több változatát Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában dísznövénynek ültetik; a szelídgesztenye hasznos ipari fa is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]