Aranysakál
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||||||||||
| Státusz | ||||||||||||||||||||||||||
| ••••••• Nem veszélyeztetett ••••••• | ||||||||||||||||||||||||||
| Magyarországon nem védett | ||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||
| Canis aureus |
||||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||
 Elterjedési területe
|
||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Aranysakál témájú rendszertani információt.  A Wikimedia Commons tartalmaz Aranysakál témájú médiaállományokat. |
Az aranysakál (Canis aureus) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjéhez, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjához tartozó faj. Magyar népi neve 'csikasz', de a 'nádi farkas' és a (például a Toldiban szereplő) 'toportyánféreg' is ezt az állatot jelöli.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Európa délkeleti részén, Észak-Afrikában és Ázsia mediterrán jellegű vidékein él. Bár kevesen tudják, de Közép-Európában, többek között Magyarországon is igen gyakori volt a 19-20. század-ban, 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján még mint Magyarországon kihalt faj szerepelt, de a '90-es években a volt Jugoszláviában folyó háborúk miatt fokozatosan újra megjelent a déli megyékben.
A sztyeppék, fákkal tarkított puszták, bokorerdők és félsivatagok lakója. Az aranysakál a farkas szubtrópusi-trópusi megfelelője. Kerüli a trópusi esőerdőket, ami elsősorban az ottani kevés táplálékkal függ össze.
[szerkesztés] Alfajai
- Canis aureus algirensis
- Canis aureus anthus
- Canis aureus aureus
- Canis aureus bea
- Canis aureus cruesemanni
- Canis aureus ecsedensis
- Canis aureus indicus
- Canis aureus lupaster
- Canis aureus moreotica
- Canis aureus naria
- Canis aureus riparius
- Canis aureus soudanicus
- Canis aureus syriacus
[szerkesztés] Megjelenése
Egy kifejlett állat teste 70–105 centiméter, farka körülbelül 25 centiméter, marmagassága 38–50 centiméter, súlya 7–15 kilogramm körüli, a kanok körülbelül. 15%-kal nehezebbek. Izmos lába a farkasokéhoz hasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 km/h sebességet akár egy órán át is képes tartani. Bundája világosabb és barnásabb színezetű nagyobb rokonáénál, farka és hasi oldala szürkésfehér. Füle a rövid szőrzet közt nagyobbnak hat, mint a farkasé, amely különösen télen, illetve az északi állományoknál alig áll ki a bundából. Hangja: elnyújtott üvöltés, rövid, vonyító és ugató hangok. Állkapcsa sokkal finomabb és gyengébb, mint a farkasé.
[szerkesztés] Életmódja
Kisebb állatokat önállóan is képes elejteni, de ezzel a lehetőséggel ritkán él, inkább csapatokba verődik és antilopokat, gazellákat zsákmányol. Ha nem jut táplálékhoz, a dögökre is ráfanyalodik, olykor az emberi települések közelébe is merészkedik némi hús reményében.
Az emberi üldöztetéstől eltekintve az aranysakál legnagyobb ellensége a farkas. Ahol mindkettő előfordul, a sakál csak nagyon szórványosan és visszavonultan marad fenn.
[szerkesztés] Szaporodása
A Balkánon élő állományok téli falkáiban január-februárban alakulnak ki a párok, amelyek tagjai nagyon szorosan, nemritkán életre szólóan összetartanak. A nőstények 9 hónaposan, a hímek 2 évesen ivarérettek. Csak a domináns hím és nőstény szaporodik. A 62 napos vemhesség végén a nőstény 3-6, de kivételesen akár 8 kölyköt hoz a világra. Ezek erősen emlékeztetnek a házikutyakölykökre, és mint azok, sok gondoskodásban részesülnek. Életük első két hetét a vackon töltik, ami gyakran egy föld alatti járat. Itt először tejet kapnak, de a második hét után már az anyjuk által visszaöklendezett, előemésztett táplálékot is. A kan egyre nagyobb részt vállal a fiatalok felneveléséből. Azok néhány hetes korukban már a vacok előtt játszanak. Puha, szürke-szürkésbarna bundájukról ismerhetők fel, amit egy hónaposan már az öregkori szőrzetre váltanak le.
Állatkertekben gyakran látható.
[szerkesztés] Képek
 |
 |
[szerkesztés] Források
- Magyarországi előfordulása
- Természetkalauz: Emlősök, Magyar Könyvklub, Budapest, 1996-, ISBN 963 548 218 3
