Szanszkrit nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szanszkrit (saṃskṛtam)
Terület Ázsia
Színhelye és használata India és Dél-Ázsia, Délkelet-Ázsia egyes részei
Beszélők száma 6106 anyanyelvként (1981);
194 433 idegen nyelvként (1961) fő
Nyelvcsalád Indoeurópai nyelvcsalád
   Indoiráni nyelvek
    Indoárja nyelvek
     szanszkrit nyelv
Rang nincs az első 100 között
Hivatalos állapot
Hivatalos India
Nyelvkódok
ISO 639-1 sa
ISO 639-2 san
ISO 639-3 san

A szanszkrit nyelv (/saṃskṛtā vāk/ संस्कृता वाक्), illetve annak korábbi formája, a védikus óind, az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni csoportjába tartozik. Az egyik legősibb indoeurópai nyelv, az Észak-Indiát az i. e. 2. évezredben meghódító indoárják nyelve volt, [1] az egyik köznyelvi változatából származnak a mai észak-indiai indoárja nyelvek. Az ókori India és a hindu vallás máig használt, szoros szabályok közé szorított, de választékos és művészi liturgikus nyelve. Tudományos és költői nyelvként hasonló szerepet tölt be az indiai kultúrában, mint a latin és az ógörög az európaiban, központi szerepe van a hindu, a dzsainista és a buddhista hagyományokban. A nevében található „kri” igető azonos eredetű a latin creare (teremteni) igével. Legközelebbi rokona az óiráni avesztai nyelv volt. A szanszkrit és az óperzsa nyelv még igen közel álltak egymáshoz, mára azonban a belőlük kialakult modern nyelvek révén (→ perzsa nyelv és ind nyelvek) már eltávolodtak egymástól.

A szanszkrit nyelv ősisége ellenére tehát nem holt nyelv. Napjainkban a hindu liturgián túl használatos például a szépirodalomban is, továbbá egyes számítások szerint több ezerre tehető azon brahmanáknak a száma, akik anyanyelvi szinten beszélik. [2] A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a 18. században kezdték meg, mivel a brahmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.

Hangrendszer, ragozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hangrendszerében fellelhetők (a többi indoeurópai nyelvtől eltérően) a hehezetes zöngés mássalhangzók /gh, dh, bh/ és megkülönbözteti a rövid és hosszú magánhangzókat /i, í stb/. Ez lehetővé teszi az ógöröghöz, latinhoz hasonló időmértékes verselést. A névszók három nemet különböztetnek meg: hímnem, nőnem, semlegesnem. Az egyes és többes szám mellett létezik a kettős szám is. (dualis → ógörög, ószláv)

Források, írás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szanszkrit szöveg grantha írással

A legkorábbi ismert szanszkrit nyelvű szöveg a Rigvéda (/ṛgveda/ ऋग्वेद), amely része a korai hinduista kánonnak (Védák). (Valójában a védák nyelve nem szanszkrit, hanem a szanszkrithoz nagyon közel álló és vele közös őstől származó védikus óind. A tényleges szanszkrit nyelv az i. e. 4. században kristályosodott ki.)

A legtöbb szanszkrit szöveget az ókori és középkori Indiában írták. Mivel a szanszkrit nyelvet igen hosszú időn át hatalmas területen használták, szanszkrit írás nem létezik; különböző korokban és területekben más-más ábécét használtak a leírására. A mellékelt ábrán a Dél-Indiában, tamil nyelvterületen szanszkrithoz használt grantha írás látható; manapság leggyakoribb az észak-indiai dévanágari (devanāgarī देवनागरी) ("istenvárosi") nevű betűírás, amely feltételezések szerint az i. e. 9. sz.-i föníciai ábécére vezethető vissza. Az írás balról jobbra olvasandó. A szanszkrit nyelvben leggyakoribb "a" hangot mássalhangzó után nem jelöli külön jellel- abugida írásrendszerek - tehát egy t hangot jelölő karakter ta-nak olvasandó, mint szókezdő betű azonban két jele is van a dévanágariban.

Nyelvi példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bhagavad-gíta első versszaka:

| धृतराष्ट्र उवाच
धर्मक्षेत्रे कुरुक्षेत्रे समवेता युयुत्सवः
मामकाः पाण्डवाश चैव किम अकुर्वत संजय ||

dhṛtarāṣṭra uvāca
dharma-kṣetre kuru-kṣetre samavetā yuyutsavaḥ
māmakāḥ pāṇḍavāś caiva kim akurvata sañjaya ||

Dhritarástra így szólt: Óh, Szanydzsaja, mit tettek fiaim és Pándu fiai, miután harcra vágyva összegyűltek a kuruksetrai zarándokhelyen? |-

Példamondat az emberi jogok egyetemes nyilatkozatából (kiejtés egy anyanyelvi beszélőtől):

Sarvē mānavāḥ svatantratāḥ samutpannāḥ vartantē api cha, gauravadrśā adhikāradrśā ca samānāḥ ēva vartantē. Ētē sarvē cētanā-tarka-śaktibhyāṁ susampannāḥ santi. Api ca, sarvē’pi bandhutva-bhāvanayā parasparaṁ vyavaharantu.

Kutatásának története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a XVIII. sz.-ban kezdték meg, mivel a brahmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.

A 18–19. században tévesen feltételezték, hogy a szanszkrit nyelv volt az indoeurópai nyelvek őse. Ez a nézet elsősorban Adolph Picket elmélete volt, aki Írországot, és az íreket próbálta etimológiailag az árjákkal kapcsolatba hozni. [3] August Schleicher (1831–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE nyelvi alapgyököket állapított meg. [4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vekerdi Világ nyelvei: Vekerdi József. Világ nyelvei. Akadémiai kiadó, Budapest, 1294., 1296. o. ISBN 963-05-7597-3 (2000) 
  • Makkay Indoeurópai: Makkay János. Az indoeurópai népek őstörténete. Gondolat•Budapest. ISBN 963-282-418-0 (1991) 
  • Pictet Celtic Sanscrit: Adolphe Pictet: De l'affinité des langues celtiques avec le Sanscrit. 1837.  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Idegen nyelven: