Kettős szám

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kettős szám (duális) egyes nyelvekben névszó‑ és igeragozási alak az egyes és többes szám mellett.

Jellemző például a sémi nyelvekre (arab, héber), az indoeurópai alapnyelvre, és annak nyomán a nyelvcsalád tagjaira, előfordul az archaikus latinban, emlékét őrzik bizonyos alakok és jelenségek, a görögben (még az igeragozásban is!) és megvolt a szláv nyelvekben is, de ezek közül már csak kevesen használják (például a szlovénok). Több finnugor nyelvben is megtalálható még, mint például az északi számiban vagy a nyenyecben; illetve valószínűleg az ugor nyelvekben is megvolt valaha, így a magyarban is, erre utal a két és kettő számnevek külön megléte (manysiul kit és kitig). A magyarban a kettős szám eltűnésekor nem a többesbe olvadt bele, hanem az egyesbe, ezért van, hogy a legtöbb európai nyelvvel ellentétben nem mondjuk a páros testrészek nevét többes számban.

Példa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kettős szám az ókori egyiptomi nyelvben:

  • nṯr (isten)
  • nṯr.wỉ (két isten)
  • nṯr.w (istenek)
  • nṯr.t (istennő)
  • nṯr.tỉ (két istennő)
  • nṯr.wt (istennők)

A kettős szám előfordulása az északi-számi nyelvben:

  Magyar alanyeset Magyar birtokos/tárgyeset
1. személy (egyes) én mun enyém, engem mu
2. személy (egyes) te don tied, téged du
3. személy (egyes) ő son övé, őt su
1. személy (kettős) mi ketten moai kettőnké, kettőnket munno
2. személy (kettős) ti ketten doai kettőtöké, kettőnket dudno
3. személy (kettős) ők ketten soai kettőjüké, kettőjüket sudno
1. személy (többes) mi mii mienk, minket min
2. személy (többes) ti dii tietek, titeket din
3. személy (többes) ők sii övék, őket sin

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • David Crystal: A nyelv enciklopédiája - definíció, indoeurópai példák