Zen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A zen kör

A zen (avagy zen buddhizmus) a Mahájána buddhizmust követő iskolák összefoglaló japán elnevezése. Eredetileg Indiában gyakorolták dhjána (dhyāna, ध्यान) néven, ami Kínában chan (禪) néven vált ismertté, majd innen terjedt tovább Koreába, Japánba, és Vietnamba. A zenben különleges hangsúlyt kap a zazen néven ismert ülőmeditáció. Habár sok követője pusztán testi-szellemi gyakorlásnak tartja, a zent sokan vallásnak, illetve filozófiai rendszernek tekintik.

A zen terjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zen gyökerei egészen az indiai buddhizmusig vezetnek vissza, bár ott nem képezi a buddhizmus egy önálló ágát. Neve a meditáció szanszkrit megfelelőjéből ("dhyāna" (ध्यान) származik. Ez a szó a kínai nyelvbe úgy került be, mint chán (禪, egyszerűsített 禅; magyar ejtése és gyakori írása: csan). Később, Koreában a seon, Vietnamban a thiền, míg Japánban a zen nevet kapta. (Megjegyzendő, hogy a chan, seon, thien, és zen pusztán a közös kínai karakter különböző kiejtései. Tanításaik ugyan több pontban is különbözhetnek, de alapelveik azonosak.)

A zen különböző ázsiai nyelvekben
kínaiul
pinyin chán
magyaros csan
Wade–Giles ch'an
kantoni sim
sanghaji () zeu [zø]
hagyományos kínai
egyszerűsített kínai
japánul
rómadzsi zen
kandzsi
koreaiul
felülvizsgált romanizáció seon
McCune-Reischauer sŏn
hangul
hanja
páliul
romanizáció jhāna
devanāgarī झान
szingaléz ඣාන
szanszkritul
romanizáció dhyāna
devanāgarī ध्यान
vietnamiul
quốc ngữ thiền
hán tự

A hagyomány szerint a zen alapjait Kínában rakta le egy indiai buddhista szerzetes, Bódhidharma (Japánban Daruma Daisi, Kínában Da mo; Bódhidharma a Chola dinasztia harmadik hercege volt, a Kanchipuram déli részét uraló észak-indiai Chola-ág leszármazottja). Kásjapának, Buddha tanítványának 28. reinkarnációja volt. A korai források szerint i. sz. 520 körül hajózott a dél-kínai Liang királyságba, ahol kinyilatkozta, hogy az önző céllal véghez vitt jócselekedetek haszontalanok a megvilágosodás eléréséhez. Ezek után egy Luoyang melletti kolostorba vonult Észak-Kínában, ahol a legenda szerint kilenc évet töltött meditációval egy sziklafal előtt. Tanítványokat csak ezután fogadott. Később a kínai Henan provincia Deng Feng megyéjében hunyt el, a Sung-hegy Shaolin Templomában (嵩山少林寺).

Később Kínában tanuló koreai szerzetesek vitték tovább hazájukba a chant, amit addigra már átitatott a kínai taoizmus és kisebb részben a konfucianizmus(Konfuciusnak közel 2000 életvitelre vonatkozó szabálya aztán sok modern államalakulatnak is az alapja lett). Koreában a seon (ejtsd: szon) nevet kapta (amit nyugaton néha hibásan soenként is említenek).

Fontos megjegyeznünk, hogy a chan, a seon, és a zen elkülönülten fejlődött hazájukban, és mára mindegyiknek önálló identitása alakult ki. Ugyan Kínában, Koreában, Japánban, és másutt is a családfák közvetlenül Bódhidharmától erednek, vitathatatlanul kialakultak hitbeli és gyakorlati különbségek.

A japán rinzai zen filozófus, Szuzuki Daiszecu megfogalmazásában a gyakorlás célja a szatori (Kensó), azaz a megvilágosodás. Ami azonban az indiai buddhistáktól igazán megkülönböztette a kínai, koreai, és japán zen buddhistákat, az a gyökeresen különböző életmódjuk volt. Indiában fennmaradt a koldulás szokása, míg Kínában a társadalmi körülmények egy kolostori rendszer kialakulását segítették elő, amiben az apát és a szerzetesek egyaránt hétköznapi feladatokat végeztek. Ilyen volt a földművelés, ácsolás, építészet, háztartás, adminisztráció, és a gyógyítás gyakorlása. Következésképpen a zen által keresett megvilágosodásnak meg kellett felelnie a mindennapok okozta frusztráció támasztotta elvárásoknak.

Az első zen pátriárkák:

  1. Bódhidharma (szankszritul बोिधधर्म, kínaiul Damo 達摩, japánul Daruma だるま) * kb. 440 – kb. 528
  2. Hui-ke (慧可, japánul Daiszo Eka) * 487593
  3. Seng-can (僧燦, japánul Koncsi Szószan) * ? – 606
  4. Dao-xin (道信, japánul Daii Dósin) * 580651
  5. Hung Ren (弘忍, japánul Daiman Kónin) * 601674
  6. Hui Neng (慧能, japánul Daikan Enó) * 638713

A zen Japánban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjainkban a rindzai, a szótó, és az óbaku iskola létezik Japánban. A rindzai iskola szellemi alapjait a kínai Linji (japánul Rindzai) tette le, amit aztán 1191-ben Eiszai honosított meg Japánban. A szótó iskolát Eiszai tanítványa, Dógen hozta létre, a kínai caodongot alapul véve. Az óbaku iskolája pedig a 17. században jelent meg, egy Ingen nevű kínai szerzetes közvetítésével.

Néhány kortárs japán zen tanító, mint Harada Daiun és Szuzuki Sunrjú, éles kritikával illetik a japán zent, mert szerintük az nem más, mint üres rituálék rendszere, nagyon kevés olyan követővel, aki elérte a megvilágosodást. Állításuk szerint napjainkra majdnem mindegyik japán templom apáról fiúra szálló családi vállalkozássá vált, ahol a pap feladatai nagyrészt a temetések levezetésére korlátozódnak.

Egyes japán zen szektákat és tanítókat a második világháborúban kicsúcsosodó japán militarista nacionalizmusban vállalt tevékenységéért is ért kritika.[1]

A zen és a buddhizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zen a buddhizmus egyik ága, és mint ilyen, gyökerei mélyen Buddha tanításáig nyúlnak, kínai fejlődésére utalnak azonban taoista és konfucianista vonásai. A zen ág önmagát a Buddha Szív Iskolának nevezi, és leszármazását egészen Buddháig vezeti vissza. Gyakran a szútrák mindennapi recitálása során felsorolják az iskola átadási vonalát, felsorolva az összes „dharma őst”, és a zent továbbadó tanítókat.

A zen a buddhizmus északi ágának, a mahajánának a része. Ebből adódóan számos ponton különböznek szokásai, gyakorlatai a déli théraváda ághoz képest.

A zen nyitottságának köszönhetően a nem buddhisták körében is népszerűvé vált, különösen Ázsián kívül. Mivel a zennek nem létezik hivatalos kormányzó testülete, szinte lehetetlen bármilyen hiteles leszármazási ágat is „eretneknek” minősíteni. Az alapelv az, hogy bármilyen hiteles zen iskolának vissza kell tudnia vezetnie tanítóinak leszármazását Japánba, Koreába, Vietnamba, vagy Kínába.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Victoria, Brian Daizen. Zen at War, 1. kiadás, Weatherhill. ISBN 0-8348-0405-0 (1998) 

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]