Gautama Sziddhártha

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Buddha
BuddhaStThailand.jpg
Thaiföldi Buddha szobor
Életrajzi adatok
Születési név Sziddhártha
Született hagyományos:
I. e. 563,
tudományos:
I. e. 400 körül[* 1]
Lumbini, mai Nepálban
Nemzetiség Sákja
Elhunyt I. e. 483
Kushinagar, mai Indiában
Házastársa Jasodará
gyermekei Ráhula
Munkássága
Vallás buddhizmus
Gyülekezet szangha

Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha,[* 2] Sákjamuni Buddha vagy egyszerűen Buddha, ókori bölcs[2], a buddhizmus meghatározó alakja.[3] Úgy tartják, hogy leginkább Kelet-Indiában élt és tanított, valamikor az i.e. 6. és 4. század között.[4][* 1]

A buddha szó jelentése "a felébredt" vagy "a megvilágosodott". "Buddha" nagy kezdőbetűvel a történelmi Buddhára vonatkozik, kis kezdőbetűs alakja jelentheti a buddhista kozmológiában használt történelmi korszak első megvilágosodott lényét, aki mások tanítása nélkül, önállóan érte el a megvilágosodott tudatszintet. A buddhizmusban úgy tartják, hogy végtelen számú buddha létezett korábban és és végtelen számú fog még létezni (bővebben lásd: Buddhák listája vagy Nevesített buddhák listája). A legtöbb buddhista hagyományban Gautama Sziddhárthát tekintik korunk legmagasabb rendű buddhájának (páli szammászambuddha, szanszkrit szamjakszambuddha).[12] Gautama a régióban népszerűnek számító érzéki örömök és az aszkézis közötti középutat tanította. Később India keleti részén is tanított, Magadha és Kosala ősi királyságokban.[13][14]

Gautama a buddhizmus első számú alakja, akiről a buddhista követők úgy tartják, hogy az élete történéseit, tanítóbeszédeit, illetve az általa tanácsolt szerzetesi fogadalmakat a halála után összefoglalták és szájról szájra hagyományozták tovább a bhikkhuk (szerzetesek), a bhikkhunik (apácák) és a világi emberek, azaz a szangha (buddhista közösség). A neki tulajdonított tanításokat először mintegy 400 évvel a halála után írták le a buddhista tudósok. Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i.e. 800-200) meghatározó gondolkodóinak.

A hagyományok szerint az Északkelet-Indiában és Nepál határa közelében lévő Kapilavasztu városában uralkodó király, Suddhódana fia volt, s a mai Nepál területén, Lumbiniben született. Magadhi prakrit nyelven beszélt.[15]

Huszonkilenc évesen családját, feleségét (Jasodará) és csecsemő fiát (Ráhula) elhagyva az igazság keresésének szentelte életét. Több évi aszkézis után rájött, hogy testének kínzásával csak elhomályosítja az elméjét, de nem jut közelebb az igazi bölcsességhez, ezért felhagyott az önsanyargatással. Végül az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva a Bódhifa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” vált. Ekkor harmincöt éves volt. Életének hátralévő idejében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját és haláláig ezrek váltak a követőivé. Legfőbb tanításait a „négy nemes igazság” foglalja össze:

  1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli (dukkha);
  2. e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás;
  3. van egy út, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól;
  4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.

A történelmi személy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ősi királyságok és városok Indiában Buddha idején.

A tudósok általában óvatosak Buddha életének történelmi tényeivel kapcsolatban. A többségük elfogadja, hogy tényleg létezett, tanított és rendet alapított Indiában a Mahádzsanpada korában, amikor a Magadha birodalom uralkodója Bimbiszara király volt. Buddha halála Bimbiszara király utódjának Adzsacsatru királynak az uralkodása alatt történt. Ezáltal a dzsaina Mahavira fiatalabb kortársa volt.[16] A védikus brahminok mellett, Buddha kora egybeesett több, jelentős sramana iskola virágzásával, mint például az ádzsívika, a csárváka, a dzsaina és az adzsnyána. Jelentős ókori gondolkodók is éltek ekkor, mint például Mahávíra, Púrana Kasszapa , Makkhali Goszála, Adzsita Keszakambalí, Pakudha Kaccsájana vagy Szanydzsaja Belatthaputta, akiknek a nézeteivel minden bizonyára megismerkedett Buddha és feltehetően hatással voltak rá.[17][18][* 3] Buddha két tanítványa, Száriputta és Maudgaljájana korábban tényleg a szkeptikus Szanydzsaja Belattaputta tanítványai voltak.[20] Akadnak olyan bizonyítékok, amelyek arra engednek következtetni, hogy Álára Káláma és Udaka Rámaputta mesterek tényleg történelmi személyek voltak, akik valószínűleg két különböző meditációs technikát tanítottak Buddhának.[21] Jóllehet Buddha "születésének, gyermekkorának, felnőtté válásának, vándor szerzetesi időszakának, megvilágosodásának, tanításainak és halálának általános vázát elfogadják,[22] a tudósok többsége nem fogadja el a hagyományos életrajzokban található összes részletet.[23][24]

Gautama születésének és halálának pontos ideje nem bizonyos. A történészek többsége a 20. század elején az életét kb. i.e. 563 és i.e. 483 közé helyezte.[25][26] Halálának dátumát ma már későbbre becsülik, valamikor i.e. 411 és i.e. 400 körülre. Egy 1988-ban tartott szimpózium alkalmával[27][28][29] a határozott véleményt formálók többsége az i.e. 400 előtti és utáni 20 év közötti időszakot jelölte meg Buddha halálának időpontjaként.[30][31] [* 1]Ezeket a kronológiáket azonban még nem fogadta el minden történész.[32][33][* 5]

A korai szövegek bizonyítékai alapján Gautama Sziddhártha a Sakja klánból származik, egy olyan nemzetségből, amely az i.e. 5. századi Észak-India perifériáján helyezkedett el (földrajzilag és kulturálisan is).[38] Lehetett egy kis köztársaság, amelyben az apja egy választott törzsfőnök volt, vagy lehetett egy oligarchia, amelyben az apja volt a tartományúr.[39] A buddhista hagyomány szerint Gautama Lumbiniben született, a mai modern Nepál területén, és Kapilavasztuban nevelkedett (a sákja főváros), amely vagy a mai Nepál területén lévő Tilaurakot község, vagy az indiai Piprahva falu.[* 7] Buddha megvilágosodása Bodh-Gajában történt, első tanításait Szárnáthban adta és Kushinagarban halt meg (lást: parinirvána).

Gautama életéből nem maradtak fent írásos emlékek, illetve az azt követő évszázadokból sem. Az i.e. kb. 269 és i.e. 232 között uralkodó Asóka király egyik rendelete megemlékezik az uralkodó zarándoklatáról, amelyet Buddha szülőhelyén tett, Lumbiniben. Egy másik rendelete néhány dhamma szöveget említ. Innentől számítják az írott buddhista hagyomány létezését, amely a Maurja Birodalom korának felel meg.[56] A legősibb fennmaradt buddhista kéziratok a Gandhárai buddhista szövegek. Ezekre a kelet-afganisztáni Hadda környékén bukkantak, Jalalabad város közelében. A 27 nyírfakéregre karosti írással és gandhárai nyelven készült kéziratokat jelenleg a British Library épületében vizsgálják. A szövegek keletkezésének idejét az 1. századra becsülik.[57]

Hagyományos életrajzok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életrajzi források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gautama Sziddhártha bibliográfiájához a rendelkezésre álló források többnyire különböző és olykor ellentmondásos hagyományos életrajzokból állnak. Ezek közé sorolható a Buddhacsarita, a Lalitavisztara-szútra, a Mahávasztu és a Nidánakathá.[58] Ezek közül a Buddhacsarita[59][60] a legkorábbi (2. század eleje), amely egy epikus költemény, amelynek szerzője Asvagósa.[61] A Lalitavisztara-szútra egy mahájána/szarvásztiváda biográfia a 3. századból.[62] A mahászanghika lokottaraváda hagyományból származó Mahávasztu is fontos életrajznak számít, amely több szerzőn keresztül készült el, körülbelül a 4. századra.[63] A dharmaguptaka iskola által készített életrajz a legterjedelmesebb - ennek címe az Abhiniskramana-szútra[64]. A mű több kínai fordítása is a 3-6. századra helyezi ezt a művet. A Srí Lanka-i théraváda hagyományhoz tartozó Nidánakathá szöveget az 5. században írta Buddhagósza.[65]

Ezeknél korábbi eredetűek a kanonikus források közül a Dzsátaka mesék, a Mahapadana-szutta (DN 14) és az Acsarijabhuta-szutta (MN 123), azonban ezek nem szolgálnak teljes életrajzzal. A Dzsátakák Gautama korábbi születéstörténeteit mesélik el, amikor még bodhiszattvaként élt. Ezek közül a legkorábbi történetek a legősibb fennmaradt buddhista szövegek közé tartoznak.[66] A Mahápadána-szutta és az Acsarijabhuta-szutta a Gautama születésével kapcsolatos csodákat mesélik el, mint például a bodhiszattva Tusita mennyországból történő leszállását az anyja méhéba.

A hagyományos jellemzések természete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Májá Gautama Siddharta születéséről álmodik

Gautama Sziddhártha hagyományos életrajzaiban általában különféle varázslatos és természetfeletti események szerepelnek. Buddha alakja ezekben a történetekben egy teljesen transzcendentális (szanszkrit: lokottara) és tökéletes lényé, aki a világi élet terheitől mentes. A Mahávasztuban Gautama állítólag életeken át fejlesztette ki természetfeletti képességeit, mint például születésével kapcsolatban a testi kapcsolat nélküli fogantatás, az alvás, az étel, az orvosság, vagy a mosdás szükségtelensége, a mindentudás, vagy a "karma elnyomásának képessége".[67] Ennek ellenére, az életének bizonyos részei ezekből a hagyományos forrásokból építkeznek.

Andrew Skilton writes that the Buddha was never historically regarded by Buddhist traditions as being merely human:[68]

„Fontos hangsúlyoznunk, hogy - annak ellenére, hogy a modern théraváda tanítások nem ezt mondják (tápot adva ezzel a nyugati tanítványok szkepszisének) - a Buddhát sohasem tekintették pusztán emberi lénynek. Sokszor leírják például, hogy rendelkezett a mahápurusa (mahâpurusa), a "nagy ember" harminckét nagyobb és nyolcvan kisebb jelével vagy ismérvével; maga a Buddha tagadta, hogy akár ember, akár isten lett volna,69 a Maháparinibbána-szuttában pedig azt állítja magáról, hogy akár egy világkorszakig is élhetne, ha valaki megkérné rá..”

Az ősi indiaiakat kevésbé foglalkoztatta az időrendiség, jobban érdekelte őket a filozófia. A buddhista szövegek ezt a tendeciát adják vissza és sokkal tisztább az, hogy Gautama mire gondolt, mint az élete eseményeinek a dátumai. Ezek a szövegek jellemhik az ősi India kultúráját és a mindennapi életet, amelyeket alátámasztanak a dzsaina ágamák is.[69] Karen Armstrong brit író szerint kevés ugyan a történelmileg hiteles információ, mégis biztosak lehetünk abban, hogy Gautama Sziddhártha létező, történelmi személy volt. Michael Carrithers ennél messzebb megy, ugyanis szerinte a Gautama születésével, gyermekkorával, felnőttéválásával, vándorszerzetesi életével, kutatásaival, megvilágosodásával és halálával kapcsolatos történetek általános körvonalakban igaznak tekintendők.[70]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Májá királyné Lumbinibe készül, hogy ott adjon életet fiának. Borobudur
Sziddhártha herceg levágja a haját és felcsap vándorszerzetesként. Borobudur

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sziddhártha a Sákja (szakja, szkíta)[71] törzsből származik (ezért Sákjamuni v. Sakjamuni az egyik megnevezése – a Sákja v. Szakja Bölcs, illetve „Szkíta Bölcs Buddha”), akik a Himalája déli lankáin éltek. A család királyi rangnak örvendett. Születése után pár nappal édesanyja Májá Dévi meghalt. Egy öreg látnok megjósolta, hogy a gyermek vagy világuralkodó, vagy „buddha” lesz, amely azt jelenti: „Felébredt!” Apja Suddhódana inkább azt szerette volna, ha örökli tőle a trónt. Többször kért apjától elbocsátási engedélyt, hogy remeteségbe vonuljon. Apja nem tágított, és nagyon örült, amikor fia 16 éves korában megnősült. Felesége Jasodará az unokatestvére is volt. Minden eszközzel megpróbálta a fiát a palotához láncolni, ezért egy erotikusan berendezett "szerelem-termet" is építtetett a számára, amelyben kéjnők forogtak körülötte.

Spirituális útja a megvilágosodás felé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ifjú herceget nagyon érdekelte, hogy mi van a palota falain túl, ezért megszökött onnan. A négy gondolatébresztő látványnak köszönhetően teljesen összekavarodott. Már nem találta többé a boldogságot és élete értelmét az érzéki gyönyörökben és a fényűző semmittevésben. Végül 29 évesen hátat fordított addigi életének, és elindult a megszabadulás keresésének útján. Többéves remeteség, aszkézis és vándorlás után egy fügefa alatt ülve (Bodh-Gajában) úgy döntött, nem mozdul el onnan, amíg meg nem találja a lét szenvedő mivoltának feloldását, azaz amíg el nem éri a megszabadulást. Mivel remetesége előtt pazar kényelemben élt, az aszkézis idején pedig veszélyes önsanyargatásig vitte a gyakorlatokat, elhatározta, hogy egyiket sem fogja követni, hanem a középutat kell kipróbálnia. Rendszeres étkezéssel és tisztálkodással újraerősítette a testét. Tanulmányozta az összes szent iratot és mindenféle módszert kipróbált. Új meditációs gyakorlatba kezdett, amely a légzés és a testi funkciók, érzetek figyelésére alapult. (Szatipatthána szutta, Dígha nikája 22.[72]) Elméje tisztává és csendessé vált.

Hat évvel azután, hogy elhagyta a palotát, április-május (vészakha) hó egy hajnalán buddhává, megvilágosodottá vált. Ekkor visszaemlékezett előző életeire, majd ráébredt a halál és az újjászületés lényegére. Rájött, hogy az új születések ciklusát csak az aszkéta életmód és a világi örömök közötti középúttal lehet megtörni, így érheti el a hívő a Nirvána állapotát.

A tanító[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

49 napig tartózkodott a megvilágosodás helyszínén, amikor kidolgozta tanításának alapjait. Már Buddhaként ment Benáreszbe, ahol korábbi remetetársainak kifejtette nézeteit. Társai először nem vettek róla komolyabban tudomást, mivel feladta a böjtölést. Ám mivel személyében volt valami nagyon sugárzó, meghallgatták tanítását és végül örökre elkötelezettjeivé váltak. (Dhammacsakkappavattana szutta (Szamjutta nikája LVI.11): A Tan kerekének megforgatása tanítóbeszéd[73]) Ők (aszkétatársai) váltak a közösség magjává és az általa leírt utat követték. Egyszerűen éltek és csupán annyi tulajdonnal rendelkeztek, ami a túléléshez szükséges volt. Bejárták Észak-Indiát és közben gyakorolták a meditációt és élelmet koldultak.

Buddha a további kb. 45 éven át, a mindennapi életből vett, könnyen érthető példákat használva tanított az emberek között. Tanításait soha sem tartotta abszolútnak. Mindenkinek a saját útját kell járnia. Kifejtette, hogy ő személyesen miként jött rá a dolgokra, és hogyan érte el a megszabadulást. Követőket nem toborozott. Mindenki önszántából csatlakozhatott tanítványául. Így jött létre a szangha, amelybe először csak férfi szerzetesek léphettek be (bhikkhuk). Később Buddha nevelőanyja, Mahá Padzsápatí Gótamí kérésére női apácákat is (bhikkhunik) felvettek a közösségbe. A szangha mérete folyamatosan nőtt, ám a buddhizmus - Indián kívül - csak Kr. u. 100 körül kezdett el igazi vallássá válni.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kb. 80 éves lehetett, amikor megérezte a halála közeledtét, ezért összehívta követőit Kushinagarában. Lefeküdt jobb oldalára és a fejét a kezére hajtotta (mint sok mai szobor ábrázolja). Utolsó szavai - többek között - ezek voltak:

  • „Emlékeztetlek benneteket arra, hogy minden mulandó - azt tanácsolom, hogy találjatok menedékre magatokban és a dharmában, a tanításokban... Minden, ami megszületett, pusztulásra van ítélve. Mivel nincs külső megváltó, rajtatok múlik, hogy megvalósítsátok saját megszabadulásotokat.”

Egyes legendák szerint mérgezett gomba került az ételébe, amikor egy kovács (aranyműves) ebédre hívta Buddhát és néhány tanítványát. Újabb kutatások és elméletek szerint [74] valószínűleg már korábban gondjai voltak az emésztéssel és bélfodor infarktus vezetett a halálához.

Elhamvasztották, majd ereklyéit 8 részre osztották. Ezen ereklyék egy jelentős része Srí Lankán található. A jobb kulcscsontja (nem látható, mert egy tömör ereklyeépítményben helyezték el – dagoba/sztúpa belsejébe), bal szemfoga, melyet Kandy városban a Szent Fog Templomában őriznek. A fogat egy elefántcsontból készült tokban tartják – másolata a múzeumban látható, és így csak jókora darab fognak látszik, mert ez a tok és nem maga a fog másolata –, majd ezt a tokozott fogat aranyból készült 25–30 cm magas hordozható arany dagoba/sztúpában tartják bezárva. Nem nyitják fel – az angol gyarmatosítók egyszer felnyitották, meg szerettek volna győződni az ereklye létéről. Az ereklyetartót évente egyszer (július hó teliholdjának napján) körbehordozzák a városban.

Az ősi tanok szerint minden ötezredik évben megjelenik egy Buddha (azaz „megvilágosodott”), a következő világkorszak buddhája, Maitréja lesz, akinek az egyik földi megtestesülésének tekintik a 10. századi kínai Pu-tajt is.

Tanításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha-szobor Japánban

A Dhammacsakkappavattana-szutta (páli; szanszkrit: Dharmacakra Pravartana Sūtra; magyarul: A dharma kerekének megforgatása) buddhista szöveg, amely tartalmazza Gautama Buddha legelső tanítását, amit megvilágosodása után mondott öt aszkétának (korábbi társai, akikkel hat évig végzett aszkéta gyakorlatokat). A hagyományok úgy tartják, hogy ez az indiai Szárnáth városa mellett történt. A szutta fő témája a négy nemes igazság, amely a buddhizmus központi tanítása, amely egyben keretet is ad a buddhista gondolkodásnak. Ezen felül a szútrában megjelenik a középút, az állandótlanság és a függő keletkezés témája is.

Tanításának alappillére: a négy nemes igazság (páliul: csattári arija szaccsáni)

  • I. Dukkha arija szaccsa[75]– a szenvedés nemes igazsága – az élet szenvedésekkel teli (lásd: „stressz”), ami az életvágytól függ, szenvedéssel teli mindaz, ami a tanhá-tól (taṇhā, létszomjtól) függ, maga a bhava (létezés) szenvedés – a szenvedés gyökerei: káprázat/ámítás (móha), sóvárgás/vágyakozás (lobha), düh/ellenszenv/gyűlölet (dósza). A szenvedések típusai: magából az életből adódóan (dukkha dukkhata) az állandótlanságból (viparináma dukkhata), összetettségből (szankhára dukkhata)
  • II. Dukkha samudaja arija szaccsa[76] tanhá[77]): a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, az érzetek igénylése a tudat által, a vágy és a sóvárgás az oka a szenvedésnek; káma-újabb élményt megszerezni/tapasztalni, bhava-megtartani, vibhava megszabadulni/ elhagyni.

Keletkezése: indrija – a 6 érzékszervi apparátus/képesség → ájatana – kapcsolatba lépés az objektumokkal (12 szerv-tárgy-tudatosítás) → amelyek lehetnek közömbös, örömteli, szenvedésteli = 18

  • III. Dukkha niródho arija szaccsa[78]: a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik;
  • IV. Dukkha niródha gáminí patipadá arija szaccsa[79]) arijó atthangikó maggó[80]: a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes nyolcrétű ösvényarija atthangika magga

Bernardo Bertolucci olasz rendező „A kis Buddha” c. filmje[81] művészien mutatja be Buddha történetének egyes részleteit.

Életének főbb helyszínei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A négy fő zarándokhely[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gautama Buddha állítólag négy értékes zarándokhelyet nevezett meg tanítványainak, amelyek spirituális érzetet kölcsönözhetnek. Ezek a következők:[82]

A nyolc magasságos helyszín[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A későbbi magyarázó szövegek szerint további négy helyszín is különlegesen fontos, mivel Buddha ezeken a helyeken bizonyos csodákat művelt. Fontos megemlíteni, hogy ezek közül néhány esemény nem szerepel a Tipitakában.

A nyolc magasságos helyszín közül az első négy megegyezik a Buddha által említettekkel:

A második négy helyszínen állítólagos csodák történetek:

  • Srávasztí: Mivel ez egy jelentős városnak számított Buddha idejében, Buddha is rengeteg időt töltött itt. Itt történt a tűz és víz páros csodája.
  • Rádzsgír: A Nalagiri névre hallgató felbőszített elefánt elcsitításának a helyszíne. Radzsgir is jelentős városnak számított ekkortájt.
  • Szankissza: Itt ereszkedett le a földre a Tuszita mennyországból (miután 3 hónapig tanította édesanyját Abhidhammát).
  • Vaisáli: Itt kapott méz felajánlást egy majomtól. Vaisáli az ókori indiai Vaddzsian köztársaság fővárosa volt.

Fizikai jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha egyik legelső ábrázolása az 1-2 századból, Grékó-buddhista művészet, Gandhára.

A történelmi Buddháról műalkotás nem született egészen a 2. századig, első sorban a korabeli szobrászat anikonista szemlélete miatt.[83] Buddha fizikai testének jellemzése néhány korai írásból ismert. Ezekből az írásokból meríthették modelljüket a korai szobrok és domborművek szerzői is.[84] Főleg a páli kánonban szereplő "Egy nagyszerű ember 32 jellemzője" írás volt nagy hatással a művészekre.[85][84] Ezt a 32 jellemzőt kiegészíti további 80 másodlagos jellemző is (páli:Anubjandzsana). A 80 apróbb buddha-jellemzőt a kínai buddhista kánonba tartozó Ágamák sorolják fel.[86] Guang Hszing szerint ezek a 32 fő jellemző részletesebb magyarázatai. A 80 másodlagos jellemzőt átvették a mahájána és théraváda irányzatokhoz tartozó buddhista hagyományok is. A páli irodalomban ezeket az Apadána és a Milindapanha sorolja fel.[86]

A mahájána buddhizmusban, amelybe az ezoterikus buddhizmus is beletartozik, a 32 fő és 80 másodlagos jellemzőről úgy tartják, hogy azok Buddha szambhogakájához, vagyis tökéletes gyönyörűségtestéhez tartoznak.[87] Ezt megkülönböztetik Buddha fizikális testétől, amelyet nirmánakája testnek, azaz átalakuló testnek neveznek.[87]

Lábnyoma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddha lábnyoma a dharmacsakrával és a triratnával, 1. század, Gandhára.

Buddha lábnyoma (szanszkrit: Buddhapada, japán: 仏足石 - bussokuseki) Gautama Buddha egyik vagy mindkét talpának lenyomata. Létezik természetes és mesterséges állapotban.[88] Természetesen a "természetesek" közül sokat nem ismernek el Buddha valódi lábnyomaként, csupán azok másolataként vagy ábrázolásaként, amelyeket buddhista ereklyének vagy csetijának tekintenek, Buddha korai szimbolikus ábrázolásának illetve anikonizmusnak.[89]

Ázsiában rengeteg különböző korból származó Buddha lábnyomot tartanak számon.[90] Niva Motodzsi (丹羽基二) japán szerző évekig kutatta a lábnyomokat az ázsiai országokban. Összesen több mint háromezer állítólagos lábnyomot talált, csak Japánban mintegy háromszázat, Srí Lankán több mint ezret.[91] Gyakran tartalmaznak belevésett vagy felfestett megkülönböztető jelzéseket úgymint dharmacsakrát a talp közepén, vagy Buddha 32, 108 vagy 132 megkülönböztető jegyét.[92]

Az egyik buddhista legenda szerint Buddha életében elrepült Srí Lankára és a Sri Pada (hegy) csúcsán hagyta a lábnyomát, hogy jelezze Srí Lanka fontosságát tanításainak terjesztésében. Ugyanilyen módon hagyta lábnyomait különböző ázsiai helyszíneken, ahol a tanításait később el fogják ismerni.[88] Thaiföldön a legfontosabb ilyen "természetes" lábnyom a Vat Phra Phutthabat templomban található az ország középső régiójában.[88] Kínában, a Tang-dinasztia korában Buddha hatalmas lábnyomának felfedezése miatt (ma Lojang) Vu Cötien anyacsászárné új uralkodói korszakot indított 701-ben Dacu ("nagy láb") néven.[90]

A lábnyom története, mint szobrászati tárgy, az ókori India régi koraiba nyúlik vissza.[93] Ezek még a buddhista művészet grékó-buddhista időszaka előtti korokból származnak - például a bharhuti vagy a száncsi buddhista emlékek,[94] vagy a legendás fügefa és a dharmacsakra.[95] A lábnyomkészítés hagyománya később kiemelkedett Srí Lankán, Burmában és Thaiföldön.[93]

Az istenek és guruk lábának tisztelete mindennapos volt az ősi Indiába. A hierarchia kifejezésének gesztusaként a fejüket az imádott mester lábfejéhez érintették vagy talpa alá helyezték.[94] Buddha lábnyoma többféle módon jelenik meg ún. csetijaként (buddhista ereklye). Némely lábnyomot ábrázoló ereklyének (uddeszika) tartanak, másikakat használatra vagy kapcsolattartásra (paribhogika) használnak és akad köztük olyan is, amit nem lábnyomnak tekintenek, hanem egyenesen Buddha lábának (saririka). A lábnyomok ábrázolásai jelenthetnek eseményeket Buddha életéből vagy embereket, akik Buddha lábnyománál mutatnak be imádatot.[90]

Más vallásokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes hindu hívők Buddhát Visnu 9. avatárjának tekintik.

Gautama Buddhát Visnu avatájaként említi a hindu Puránák szövegei.[96] A Bhagavata Purana 3. fejezet első énekében Buddha a 25 avatár közül az utolsó előtti, ami előrejelez egy következő, legutolsó újjászületést. Néhány hindu hagyomány a tíz legutolsó avatár (Dasavatara - Isten tíz inkarnációja) közé sorolja Buddhát.

Gautama Sziddhártha tanításai tagadják a védák teremtőtől való eredetét, ezért a buddhizmust általánosan násztika iskolának tekintik (tévhitű - szó szerint "nem úgy van"[97]) az ortodox hinduk.

Mégis, annak ellenére, hogy Buddha nem fogadta el a teremtő fogalmát, nem jelenti azt, hogy a védák ellen lett volna. Walpola Rahula buddhista tudós írta, hogy a Buddha szerette volna igazi fényében megvilágítani a Védákat. Buddha állítólag jól ismerte a Védákat.

A 18 ortodox purána közül több is kevésbé pozitív szövegkörnyezetben említi Buddhát. Születését Visnu isten azon szándékához kötik, hogy a démonokat Buddha tanításai révén fossza meg a védikus tanításoktól, ugyanis a démonokat csak így lehetett elpusztítani. Ezt a hitet gyakran társítják a Tripura aszuráival vagy más írásokkal. A Nemzetközi Társaság a Krisna-tudatért írásai azonban kitartanak amellett, hogy Krisna szándékosan öltötte fel egy ateista tanító alakját, hogy az ateistákat ilyen trükkel térítse meg az istenhitre.

"Barlám és Jozafát" görög legendáját néha hibásan tulajdonítják a 7. századi Damaszkuszi Szent Jánosnak. Valójában pedig egy grúz szerzetes írta (Euthymius) a 11. században, amit ő is korábbi arab és grúz verziókból vett át, amelyek még korábban Buddha élettörténetéből születtek a 2-4 század környékén. A királyból lett szerzetes Jozafát (grúz Iodaszaf, arab Júdhaszaf vagy Búdhaszaf) neve a szanszkrit Bodhiszattva szóból jön, amit a buddhista szövegekben Buddha megjelölésére használtak a megvilágosodása előtti időszakban.[98] Barlám és Jozafát bekerült a szentek görög ortodox naptárjába augusztus 26-ára. Nyugaton a római mitológia a november 27-ét tűzte ki a szentek ünnepének.

Filmes ábrázolásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keanu Reeves alakította Gautama Buddhát az A kis Buddha című 1993-as filmben.

Gautama Sziddhárthát, a történelmi Buddha alakját több filmben is megjelenítették. A Buddha életéről szóló legelső ismert film a Buddhadev (Angol címe: Lord Buddha) volt, amelyet az ismert indiai filmkészító, Dadasaheb Phalke (1870–1944) készített 1923-ban. Két évvel később egy másik fontos Buddha filmet adtak ki, a romantikus hangulatú Ázsia fénye (eredeti hindi címe: Prem Sanyas) címmel. Ez a filmet a német Franz Osten (1875–1956) készítette. Himansu Rai (1892–1940) játszotta Buddha szerepét. A filmet valószínűleg az azonos című Ázsia fénye (The Light of Asia) könyv alapján készítették, amelyet Sir Edwin Arnold írt, és amelyet a Teozófiai Társulat adott ki 1891-ben. A film tartalma valójában erősen eltér a könyvétől és Európában nagyobb sikert hozott, mint Indiában. A Buddhadev és az Ázsia fénye is némafilmek voltak.

1952-ben jelent meg a A nagy Buddha elszántsága című Buddha életét bemutató japán film. Daiei Eiga japán filmcég megbízásából Teinoszuke Kinugasza (1896–1982) készítette a filmet, amelyet jelöltek az 1953-as cannes-i filmfesztiválra.

Gotama a Buddha címmel megjelent egy dokumentumfilm is, amelyet az indiai kormány adott ki 1957-ben, Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából. Radzsbansz Khanna rendező és Bimal Roy producer filmje megtisztelő említést kapott az 1957-es cannes-i filmfesztiválon. Ez egy fekete-fehér film volt, amely természeti szépségeket bemutató fotókból állt. Ezek az Adzsantai barlangtemplomok régészeti helyszínéről származó régi domborművek és festmények voltak, amelyekre rámondták Buddha élettörténetét.[99]

Az 1960-as Angulimal című film nem közvetlenül Buddha életéről szólt, hanem egy haramiáéról, aki ártatlan embereket ölt és levágta az ujjaikat és nyakláncot készített belőlük - innen a film címe is Angulimal (Anguli: ujj, mala: füzér). A film bemutat egy esetet, amikor a halálra rémült gazember találkozik Buddhával és meg akarja őt ölni, ám Buddha együttérző szeretete megváltoztatta őt.[100]

A Buddháról szóló ötödik film japán volt. Kenji Misumi 1961-es Shaka című filmjét két évvel később mutatták be az Egyesült Államokban Buddha címmel. Egy évvel később, 1964-ben egy koreai film jött ki Buddha életéről Seokgamoni címmel, amely Sákjamuni koreai fordítása. A mahájána buddhizmusban ez a Buddha neve - aki a Sákja nemzetségből származott.[101]

1997-ben az indiai producer G.A. Sheshagiri Rao is készített egy Buddha filmet Buddha címmel. Nem adták ugyan filmszínházakban, csupán DVD-n lehetett kapni. Ötször 180 perces időtartamával ez lett minden idők leghosszabb Buddha filmje.[102]

2008-ban jelent meg a Tathagata Buddha című film K. Raja Szekhar filmestől. Eredetileg telugu nyelven készült a film, de később szinkronizálták hindi nyelvre. Ez a film egészen Buddha haláláig elkíséri a nézőt (parinirvana).

Tulsi Ghimire nepáli rendező és színész Buddha címmel animációs filmet készít 2013 óta.[103]

Az olyan buddhista országokban, mint Srí Lanka vagy Burma, köztudott, hogy az emberek nem igazán szeretik a gondolatot, hogy egy ember megszemélyesíti Buddhát egy filmben.[104] Az Ázsia fénye című filmet 1925-ben betiltották Srí Lankán és a maláj államokban (ma Nyugat-Malajzia).[105]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c * i.e. 411–400: [5]: "...ez ma már majdnem egyetemesen elfogadott dátum az indológusok körében, miután újravizsgáltak korai buddhista történelmi anyagokat, [...], emiatt áthelyezték Buddha halálának dátumát i.e. 411 és i.e. 400 közé..."
  2. szanszkrit: सिद्धार्थ गौतम बुद्ध; páli: Siddhattha Gotama; szingaléz: ගෞතම බුදුරජාණන් වහන්සේ - Sakjamuni,[1]
  3. Alexander Berzin szerint "A buddhizmus sramana iskolaként indult, amely az újjászületést formázó erőként a karmát ismerte el, míg elutasította a lélek létezését, amelyet más iskolák állítottak. Ezen felül Buddha a logikát és az érvelést megszabaduláshoz vezető ösvény részeként fogadta el, bár nem olyan súlyos etikai viselkedés mellett, mint a dzsainizmusban. Így a buddhizmus elkerülte a korábbi négy sramana iskola szélsőséges nézeteit."[19]
  4. Lásd "Ambattha-szutta", Dígha-nikája 3. szuttáját, ahol Vadzsrapáni megrémiszt egy arrogáns, fiatal brahmant, amely által a Kasatriják felsőbbrendűvé váltak a brahminoknál.[36]
  5. 2013-ban Robert Coningham történész a Lumbiniben található Májá déví templomnál rátalált egy Bodhigara névre keresztelt fa maradványaira, amely i.e. 550-ből származik. Feltételezése szerint a lelet egy buddhista sírhelyből való. Amennyiben ez igaz, akkor Buddha korát korábbra kell helyezni.[34] Más régészek egyelőre óvatosak, mivel a lelet származhat buddhizmus előtti fa imádatból is, ami miatt további kutatások szükségesek.[34]
    Richard Gombrich egyenesen „fantáziálásként” jellemezte Coningham elméletét és megjegyezte, hogy Coningham nem rendelkezik a szükséges szakértelemmel a korai buddhizmus történetével kapcsolatban.[35]
    Geoffrey Samuels rámutatott, hogy mind a korai buddhizmusra, mind a dzsainizmusra jellemző volt az ún. jaksa-imádat (különféle szellemlények) és néhány jaksát "átvett" a buddhizmus is - közismert példának számít Vadzsrapáni[* 4]. Akadnak olyan fa-imádatú jaksa szenthelyek, amelyek átalakultak buddhista szenthelyekké.[37]
  6. Egyes forrásokban Kapilavasztut említik Buddha szülőhelyeként. Gethin álláspontja a következő: „A legkorábbi buddhista források szerint Gautama Sziddhártha, a helyi törzsfőnök fia Kapilavasztuban (páli: Kapilavatthu) született, a mai indiai-nepáli határon”.[49] Gethin nem ad meg semmilyen forrást ezzel kapcsolatban.
  7. A buddhista hagyomány szerint, a Nidanakatha alapján,[40] A Buddha születéstörténeteit bemutató Dzsátaka mesék bevezetője szerint Gautama Lumbiniben született, a mai Nepál területén.[41][42] Az i.e. 3. század közepén Asóka király állapította meg, hogy Gautama Lumbiniben született, ahol ezután oszlopot emeltetett a következő felirattal: ...„itt született Buddha, a Sájkák (Sákjamuni) bölcse”.[43]

    Egyes kőfeliratok alapján azt is feltételezik, hogy Lumbini az India keleti partján fekvő Orisza állambeli Lumbei, Kapileszvar falu is lehetett.[44][45][46] Hartmann erről a feltételezésről úgy vélekedik, hogy „a feliratokat általánosan hamisnak tartják (...)"[47] Sicar-t idézi: "Szinte semmi kétség, hogy a kapileszvarai feliratok készítői az említett hasonmásról másolták nem sokkal 1928 előtt”.

    Kapilavasztuban nőtt fel:[48][* 6]
    • Warder: „Buddha [...] a Sákja köztársaságban született, amely Kapilavasztu városállamnak felelt meg, egy aprócska birodalom volt, a mai Nepál és Észak-India határánál”.[50]
    • Walshe: „A himalájai Sákja klánhoz tartozott és a valódi szülőhelye a mai Nepálban van, pár mérföldre az indiai határtól. Apja király helyett, inkább a klán választott vezetője volt, bár a rangja rádzsa volt – amely csak részben egyezik meg a „király” fogalmával. Akkoriban Észak-India néhány állama királyságnak mások pedig köztársaságnak számítottak. A Sákja köztársaság a délre található, hatalmas Koszala királyság alá tartozott”.[51] Kapilavasztu ősi helyszíne nem ismert.[52] Lehetett Uttar Prades állambeli Piprahva falu,[53][54] vagy a nepáli Tilaurakot község is.[55] A két helyszín mindössze 10 km-re fekszik egymástól.
    Lásd még: fogantatása és születése

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Baroni  230. o.
  2. Baroni 2002, 230. o.
  3. Boeree, C George: An Introduction to Buddhism. Shippensburg University. (Hozzáférés: 2011. szeptember 10.)
  4. Warder 45. o.
  5. Dundas  24. o.
  6. Gombrich (1992)
  7. Heidelberg Egyetem.
  8. Hartmann
  9. Gombrich (2000)
  10. Kishore
  11. Norman 33. o.
  12. A budh elméleti szógyök jelentése "észlel" 1. páli: buddha – "megértett, megvilágosodott", hímnemű alakja "a Buddha"; asókai nyelv (ezzel írták Asóka rendeleteit): Budhe egyes szám alanyeset; prakrit: buddha – ‘ ismert, felébredt ’; vaigali: būdāī, "igazság"; kalami: budh "hallotta"; phalura: búddo a buǰǰ múltidejű alakja, a búdhyatē "érteni" szóból ; kasmíri: bọ̆du, "gyors eszű (főleg egy gyermekre mondják)"; szindhi: ḇudho, a ḇujhaṇu, "megérteni" múlt idejű passzív alakjából búdhyatē, nyugat pahári nyelvek: buddhā, preterite of bujṇā, "to know"; szingaléz: buj (a j ejtése: d), budu, bud, but, "a Buddha".Turner, Sir Ralph Lilley: buddha 9276; 1962–1985. A comparative dictionary of the Indo-Aryan languages. Oxford University Press. (Hozzáférés: 2010. február 22.)
  13. Warder 45. o.
  14. Skilton 41. o.
  15. What language did Gautama Buddha speak according to Indian mythology, and why is it significant?. Quora.com. (Hozzáférés: 2015. április 1.)
  16. Smith 34. és 48. o.
  17. Walshe 268. o.
  18. Collins 199–200. o.
  19. Berzin, Alexander: Indian Society and Thought before and at the Time of Buddha. Berzin archives, 2007. április 1. (Hozzáférés: 2014. december 22.)
  20. Nakamura 20. o.
  21. Wynne 2. fejezet, 8–23. o.
  22. Carrithers  2001
  23. Buswell  352. o.
  24. Lopez 16. o.
  25. Cousins 57–63. o.
  26. Schumann 10–13. o.
  27. Bechert
  28. Ruegg 82-87. o.
  29. Narain 187-201. o.
  30. Cousins 57–63 o.
  31. Prebish 2. o.
  32. Schumann 15. o.
  33. Wayman  37–58. o.
  34. ^ a b Vergano, Dan: Oldest Buddhist Shrine Uncovered In Nepal May Push Back the Buddha's Birth Date. National Geographic, 2013. november 25. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  35. Gombrich, Richard: Recent discovery of "earliest Buddhist shrine" a sham?. Tricycle, 2013.
  36. Tan, Piya: Ambaṭṭha Sutta. Theme: Religious arrogance versus spiritual openness (PDF). Dharma farer, 2009. december 21..
  37. Samuels 140–52. o.
  38. Gombrich (1988) 49. o.
  39. Gombrich (1988) 49. o.
  40. Buddhista születéstörténetek; Dzsátaka mesék. Bevezető. címe: Nidanakatha; a hagyományvonal története. az eredeti: páliból fordította Rhys Davids, 1878.
  41. Lumbini, the Birthplace of the Lord Buddha. UNESCO. (Hozzáférés: 2011. május 26.)
  42. The Astamahapratiharya: Buddhist pilgrimage sites. Victoria and Albert Museum. (Hozzáférés: 2012. december 25.)
  43. Gethin 19. o.
  44. Mahāpātra
  45. Mohāpātra (2000) 114. o..
  46. Tripathy  2014
  47. Hartmann 38–39. o.
  48. Keown 436. o.
  49. Gethin 14. o.
  50. Warder 45. o.
  51. Walshe 20. o.
  52. Keown 436. o.
  53. Nakamura 18
  54. Keown  436. o.
  55. Keown 436. o.
  56. Dhammika  1993
  57. Ancient Buddhist Scrolls from Gandhara. UW Press. (Hozzáférés: 2008. szeptember 4.)
  58. Fowler 32. o.
  59. Beal
  60. Cowell 1894
  61. Fowler 32. o.
  62. Karetzky 21. o.
  63. Karetzky 21. o.
  64. Beal 1875
  65. Swearer 177. o.
  66. Schober 2002, 20. o.
  67. Jones 1952
  68. Skilton 64-65. o. - a magyar nyelvű kiadásban az 56. o.
  69. Carrithers 15. o.
  70. Carrithers 15. o.
  71. http://www.buddha-tar.hu/buddha_a_szkita_bolcs
  72. DN 22. Az éberség alapzatairól
  73. SN 56.11. A Tan kerekét forgásba hozó tanítóbeszéd
  74. (By Venerable Dr. Mettanando Bhikkhu – Bangkok Post, 17-May-2000 © The Post Publishing Public Co.; http://www.lankalibrary.com/Bud/buddha_death.htm)
  75. dukkhaṃ ariyasaccaṃ
  76. dukkhasamudayo ariyasaccaṃ
  77. taṇhā
  78. dukkhanirodho ariyasaccaṃ
  79. dukkhanirodhagāminī paṭipadā ariyasaccaṃ
  80. ariyo aṭṭhaṅgiko maggo
  81. [1]
  82. Buddha ezeket a Mahaparinibbana szútrában említi. Lásd például - Thanissaro (1998)[2] és Vajira & Story (1998)[3].
  83. Krishnan, Yuvraj. The Buddha Image: Its Origin and Development (2009) 
  84. ^ a b Shaw, Sarah. Buddhist Meditation: An Anthology of Texts from the Pali Canon (2006) 
  85. Buddha nem volt se kövér, se kopasz. Index.hu. (Hozzáférés: 2015. április 1.)
  86. ^ a b Guang Xing. The Concept of the Buddha: Its Evolution from Early Buddhism to the Trikaya Theory (2004) 
  87. ^ a b Sangharakshita. A Survey of Buddhism: Its Doctrines and Methods Through the Ages (2004) 
  88. ^ a b c Stratton, Carol. Buddhist Sculpture of Northern Thailand. Serindia Publications (2003). ISBN 1-932476-09-1 
  89. Strong, John S.. Relics of the Buddha (Buddhisms: A Princeton University Press Series). Princeton University Press (2004). ISBN 0-691-11764-0 
  90. ^ a b c Strong, John S.. Relics of the Buddha (Buddhisms: A Princeton University Press Series). Princeton University Press (2004). ISBN 0-691-11764-0 
  91. Niwa, Motoji. Zusetsu sekai no bussokuseki: bussokuseki kara mita Bukkyō (japán és angol nyelven). Meicho Shuppan (1992). ISBN 4-626-01432-1 
  92. Footprints of the Buddha. Buddha Dharma Education Association Inc, 2008. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
  93. ^ a b Stratton, Carol. Buddhist Sculpture of Northern Thailand. Serindia Publications (2003). ISBN 1-932476-09-1 
  94. ^ a b Strong, John S.. Relics of the Buddha (Buddhisms: A Princeton University Press Series). Princeton University Press (2004). ISBN 0-691-11764-0 
  95. A "Buddhapada" stone, 1st / 2nd c. CE, Gandhara: Commentary by John Eskenazi Ltd.. Columbia University. (Hozzáférés: 2008. május 10.)
  96. Bhagavata Purana, 1. ének, 3. fejezet - SB 1.3.24. Srimadbhagavatam. (Hozzáférés: 2015. április 1.)
  97. Satischandra Chatterjee és Dhirendramohan Datta. An Introduction to Indian Philosophy, 8, Kalkuttai Egyetem (1984) 
  98. Encyclopaedia Britannica Article on Barlaam and Josaphat
  99. Biography. Bimal Roy memorial. (Hozzáférés: 2015. március 29.)
  100. Rajadhyaksha, Ashish és Paul Willemen. Encyclopedia of Indian Cinema. Routledge (2014). ISBN 1135943257 
  101. Shaka (1961). IMDB. (Hozzáférés: 2015. március 29.)
  102. Buddha (2003). DLA library. (Hozzáférés: 2015. március 29.)
  103. First animated movie from Nepal Gautama Buddha by Tulsi Ghimire. Mungpoo, 2011. július 17. (Hozzáférés: 2015. március 29.)
  104. Aloysius Pieris. Love Meets Wisdom: A Christian Experience of Buddhism. Maryknoll, NY: Orbis Books (1990) 
  105. Rachel Dwyer. Filming the Gods: Religion and Indian Cinema. London et al.: Routledge 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Michael H. Hart: 100 híres ember. Magyar Könyvklub 2003. ISBN 963-547-820-8
  • Access to Insight (angolul, folyamatosan bővülő fordítások)
  • Jane Hope, Borin Van Loon: Buddha másképp; Edge 2000 KIadó, 2006.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Részletek (pdf, 537 kB), teljes (Globusz Könyvkiadó).