A buddhizmus története

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A buddhizmus történetét az i. e. 6. századtól, a történelmi Buddha Gautama Sziddhártha születésétől számítjuk — ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakorolt vallás. Az India északi részéről indult tan sorban meghódította Közép-, Kelet- és Délkelet-Ázsiát. Valamennyire érintette a teljes ázsiai kontinenst. A buddhizmus története során számos mozgalom valamint három ág alakult ki: a théraváda, a mahájána és a vadzsrajána. Ezeknek különböző virágkorai voltak hosszabb-rövidebb ideig.

Gautama Sziddhártha[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Asóka Csakra, a dharmacsakra ősi, indiai ábrázolása, amely India nemzeti lobogóján is szerepel.

Sziddhártha a Sákja törzsből származik (ezért Szákjamuni avagy Sákjamuni az egyik megnevezése – a Szákja Bölcs), akik a Himalája déli lankáin éltek. A család királyi rangnak örvendett. Sziddhártha beleunt a fényűzésbe, ezért 29 évesen hátat fordított családjának, és elindult a megszabadulás keresésére. Többéves remeteség, aszkézis és vándorlás után elhatározta, hogy a középutat fogja követni és egy új meditációs gyakorlatba kezdett, amely a légzés és a testi funkciók, érzetek figyelésére alapult.[1])

Egy teliholdas hajnalon megvilágosodott. Ekkor visszaemlékezett előző életeire, majd ráébredt a halál és az újjászületés lényegére, hogy az új születések ciklusát csak az aszkéta életmód és a világi örömök közötti középúttal lehet megtörni és elérni a Nirvánát. Ekkor dolgozta ki 49 nap alatt a megvilágosodás helyszínén tanításának alapjait, melyet később 45 éven át tanított. Tanításait mindenkinek elmondta, aki érdeklődését fejezte ki iránta. Tanításait soha sem tartotta abszolútnak. Mindenkinek a saját útját kell járnia. Buddha kifejtette, hogy ő személyesen miként jött rá a dolgokra, és hogyan érte el a megszabadulást.

A leírások szerint békés, derűs férfi volt. Számos tanítványát gyűjtötte maga köré, akik később létrehozták az első buddhista közösséget, de a buddhizmus csak 100 körül kezdett el igazi vallássá válni. 80 éves korában hunyt el. A legendák szerint mérgezett gomba került az ételébe, amikor egy kovács (aranyműves) ebédre hívta Buddhát és néhány tanítványát. Újabb kutatások és elméletek szerint [2] valószínűleg már korábban gondjai voltak az emésztéssel és bélfodor infarktus vezetett a halálhoz. Elhamvasztották, majd ereklyéit 8 részre osztották. Ezen ereklyék egy jelentős része Srí Lankán található. A jobb kulcscsontja (nem látható, mert egy tömör ereklyeépítményben helyezték el – dagoba/sztúpa belsejébe), bal szemfoga, melyet Kandy városban a Szent Fog Templomában őriznek. A fogat egy elefántcsontból készült tokban tartják – másolata a múzeumban látható, és így csak jókora darab fognak látszik, mert ez a tok és nem maga a fog másolata –, majd ezt a tokozott fogat aranyból készült 25–30 cm magas hordozható arany sztúpában tartják bezárva. Nem nyitják fel – az angol gyarmatosítók egyszer felnyitották, meg szerettek volna győződni az ereklye létéről. Az ereklyetartót évente egyszer (július hó teliholdjának napján) körbehordozzák a városban.

Korai buddhizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korai buddhizmus központja a Gangesz folyó völgyében volt, ahonnan fokozatosan terjedésnek indult. A kánoni források két tanácskozást említenek, ahol a szerzetesek közössége (Szangh) a Buddha tanításaira támaszkodva összeállították a szöveggyűjteményeket valamint rendeztek néhány, a közösségre vonatkozó problematikus témát.

Első buddhista tanácskozás (i. e. 5. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Első buddhista tanácskozást a nemes támaszt nyújtó Adzsáthaszátru király idején, az i. e. 5. században, közvetlenül Buddha parinirvánája után tartották a tiszteletreméltó Mahakasiapa, a tanító egyik főbb tanítványának elnökletével a mai Rajgir városában. A tanácskozás célja Buddha tanításainak a lejegyzése volt egy vallási szöveggyűjteménybe (szútra) és az Abhidhammába valamint törvénybe foglalták a szerzetesi szabályokat is (Vinaja). Felkérték Ánandát, Buddha egyik legfőbb tanítványát és unokatestvérét, hogy recitálja Buddha és Upali (szintén tanítvány) párbeszédeit és az Abhidhammát. Ezek alkotják ma a Tipitaka (Három kosár) alapját, amelyek csupán páli nyelven maradtak fenn.

Második buddhista tanácskozás (i. e. 4. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Második buddhista tanácskozást Vaisaliban tartották a hitközösségben kitört egyik vitát követően. A tanácskozás során az eredeti vinaja szöveget olvasták fel, hogy kiderüljön, hogy bizonyos szerzetesi cselekedetek a lejegyzett Buddha tanításokkal ellentétesek voltak.

Asókai prozelitizmus (kb. i. e. 261)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Maurja Birodalom Asóka uralma alatt a világ első jelentős buddhista állama volt. Ingyenes kórházakat hoztak létre és ingyenes oktatást és támogatták az alapvető emberi jogokat.
Az Asóka rendeleteinek hatodik oszlopának darabja (i. e. 238) egy bráhmi homokkövön. British Museum.
Nagy Sztúpa (i. e. 3. század), Sanchi, India.

A maurjai uralkodó, Asóka (i. e. 273-232) áttért a buddhizmusra a kelet-indiai Kalinga véres hadjárata után (ma Orisza). Miután megbánta a háborúzásból keletkező szörnyűségeket és borzalmakat, úgy döntött, hogy felhagy minden erőszakkal és a mészárlások okozta szenvedést az egész emberiség dicsőségére fogja felváltani, úgy, ahogy azt még egyetlen hódító sem tette meg azelőtt. Sztúpák és oszlopok építésével népszerűsítette a hitet és buzdított mindenkit, többek között az állatok tiszteletére és a dharma követésére. Az egyik legjobb példa erre a Sachiban található Nagy Sztúpa (Bhopál szomszédságában). Az i. e. 3. században épült és később kiszélesítették. Kivésett kapuit, az úgynevezett toranákat, az indiai buddhista művészet kimagasló remekei közé sorolják. Épített ezen felül utakat, kórházakat, nyugdíjasházakat, egyetemeket és öntöző rendszereket szerte az országban. Egyenlően bánt alattvalóival vallásra, politikára vagy kasztra való tekintet nélkül.

Ez volt az első időszak, amikor a buddhizmus Indián túl más országokra is kiterjedt. A fennmaradt táblák és oszlopok szerint Asóka megbízottakat küldött számos országba, hogy terjesszék a buddhizmust, még Srí Lankába és a messzit görög királyságokba is, elsősorban a Görög-Baktriai Királyságba, és feltehetően még azon túl a Földközi-tengerre is.

Harmadik buddhista tanácskozás (kb. i. e. 250)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Asóka király hívta össze a Harmadik buddhista tanácskozást i. e. 250 környékén Pataliputra városában (ma Patna). A tanácskozást Moggaliputtatissa szerzetes vezette. A tanácskozás célja a szangha megtisztítása volt, főleg a nem buddhista aszkétáktól, akiket a királyi patronázs vonzott. A tanácskozást követően buddhista misszionáriusok indultak útnak az ismert világ minden tája felé.

Hellenisztikus világ[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Asóka rendeletei közül néhány megemlíti a buddhizmus terjesztése érdekében tett erőfeszítéseket a hellenisztikus világban, amely akkortájt összefüggő egységet alkotott egészen Indiáig. Ezekből világos képet kapunk a hellenisztikus területek politikai szervezeteiről: a főbb görög uralkodók neveiről, fővárosairól. Ezen állítások szerint sok uralkodó kapott buddhista hittérítést: II. Antiokhosz szeleukida uralkodó (Szeleukida Birodalom - i. e. 261–246), II. Ptolemaiosz (Egyiptom - i. e. 285–247), II. Antigonosz makedón király (Makedónia - i. e. 276–239).

Buddhista hittérítés Asóka király idejében (i. e. 260–218).
"A dharma hódítását megnyertük itt, a határokon és 5400–9600 km-re innen is, ahol a görög király Antiokhosz uralkodik, azon túl, ahol a négy király Ptolemaiosz, Antigonosz, Magasz és Alexander uralkodik, ahogy délen is, ahol a Csolák, a Tamilok és a Tamraparnik (Srí Lanka) uralkodnak." (Asóka rendeletei, 13. kő bevésés, S. Dhammika).

Ezen felül, páli források szerint, Asóka néhány misszionáriusa görög buddhista pap volt, ami jól mutatja a közeli vallásos párbeszédet a két kultúra között:

"Amikor thera (idősebb) Moggaliputta, a hódító (Asóka) vallásának felvilágosítója, véget vetett a tanácskozásnak (harmadik) (...) ő előre küldte az idősebbet, egyet ide, egyet oda: (...) és Aparantakához (a "nyugati országokba" Gujaratnak és Sindh-nek felel meg) elküldte a göröghöz (Iona - görögül beszélő) (...)". (Mahavamsza XII).

Nem egyértelmű, hogy ezek az érintkezések milyen hatással voltak a másik félre, ám néhány szerző állítása szerint ebben az időben elkezdődött egy bizonyos szinkretizmus kezdődött a buddhizmus és a hellenisztikus gondolkodás között. Kimutatható buddhista közösségek jelenléte ebben a világban, főleg Alexandriában (Alexandriai Kelemen szerint) és a keresztény kort megelőző Therapeuták szerzetes rendjénél (valószínűleg a páli "Théraváda szó torzulásából"[3]). Ezek majdnem teljes mértékben a buddhista aszketizmusból merítettek[4] és lehettek közöttük akár Asóka misszionáriusai közül is.[5] Találtak buddhista sírköveket is Alexandriában, melyeket a dharma kerékkel díszítettek.[6] A buddhisták alexandriai jelenléte a következő következtetésre ad okot: "Később ezen a helyen hozták létre a legtöbb aktív keresztény központot".[7]

Elterjedés Srí Lankán és Burmában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

mon tankerék (Dharmacsakra) a Dvaravati korszakból, kb. 8. század.

Srí Lankára Asóka fia, Mahinda és hat kísérője vitte el a buddhizmust az i. e. 2. században. Megtérítették Devanampija Tissza királyt és a nemesség nagy részét. Ráadásul Asóka lánya, Szanghamitta a szigetországban megalapította a bhikkhunít (apácarend) és természetesen vitt magával a szent fügefából egy suhángot, amit később elültettek Anuradhapura városában. Ekkor épült a Mahávihára monostor. A páli kánont Vattagamani király (i. e. 29–17) idején írták le az országban, amikor virágzott a Théraváda hagyomány. Később több elbeszélő tevékenykedett errefelé, úgy mint Buddhaghósa (4.–5. század) és Dhammapála (5.–6. század), akik rendszerbe foglalták a hagyományos elbeszéléseket. Annak ellenére, hogy a Mahájána buddhizmus is ekkoriban teret hódított Srí Lankán, igazából a Théraváda terjedt el igazán a szigeten, amely végül ennek az ágnak az erődévé vált. Innen terjedt később tovább Délkelet-Ázsia felé a 11. században.

Az Indiától keletre eső területeken (ma Burma és Thaiföld) az indiai kultúra erősen befolyásolta a mon embereket. A monok az i. e. 3. században tértek át a buddhizmusra Asóka idején, még a Mahájána és a Hínajána buddhizmus különválása előtt. A korai mon buddhista templomokat (például a közép-burmai Peikthano) az 1-5 század közé szokták eredeztetni.

A monok buddhista művészetét különösen befolyásolta az indiai művészet a Gupta Birodalomból és az azután következő időszakból. Ez az ú.n. manierista stílus széles körben elterjedt Délkelet-Ázsiában a Mon királyság terjeszkedése során az 5-8. század között. A théraváda hit mon befolyásoltságra elterjedt Délkelet-Ázsia északi részén, amelyet végül folyamatosan felváltott a Mahájána buddhizmus az i. e. 6. századtól.

Az Asókávadána (i. e. 2. század) szerint Asóka misszionáriusokat küldött északra a Himaláján keresztül a Tarim-medencében található Khotan városába, majd az indo-európai nyelvet beszélő tokhárokhoz.

A Szunga Birodalom felemelkedése (i. e. 2.–1. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szunga dinasztiát (i. e. 185–73) i. e. 185-ben alapították, kb. 50 évvel Asóka halála után. Brhadrata király (az utolsó maurja uralkodó) meggyilkolása után, a katonai hadvezér Puszjamitra Szunga került a trónra. A buddhista vallásos írások szerint, pl. az Asókávadána, Puszjamitra (egy ortodox brahmin) nem szívesen látta a buddhistákat és üldözte a buddhizmust. Buddhisták írták róla, hogy Puszjamitra "templomokat rombolt le és szerzeteseket öletett":[8] 84 000 buddhista sztúpát romboltak le, amelyeket korábban Asóka építtetett (R. Thaper), és 100 arany érmét ajánlottak egy buddhista szerzetes fejéért.[9] Ráadásul, buddhista források szerint számos buddhista kolostort formáltak át hindu templommá többek között Nalanda, Bódh Gajá, Szárnáth és Mathura városokban.

Elképzelhető, hogy az Asóka király féle támogatottság után a buddhista intézmények nehéz időket éltek a Szunga Birodalom ideje alatt, ám üldöztetésre nincsenek bizonyítékok.

Greco-Buddhista kölcsönhatás (i. e. 2. század–1. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Menandriusz király (i. e. 160–135) ezüst drachmája.
Greco-Buddhista szobor az 1-2. századból. Buddha egyik legelső ábrázolása Gandharában.

Baktriában (ma észak Afganisztán), Indiától nyugatra, görög királyságok léteztek Nagy Sándor hódítása után, i. e. 326 környékén: először a Szeleukida Birodalom i. e. 323-tól, majd a Baktriai királyság i. e. 250-től.

I. Demetriusz baktriai király elfoglalta Indiát i. e. 180-ban egészen Pataliputra városáig. Az újonnan alapított Indo-Görög királyság Észak-India számos területén létezett egész az i. e. 1. század végéig. Az Indo-Görög királyok uralkodása alatt virágzott a buddhizmus és állítólag az indiai megszállásuk a Maurja Birodalom megsegítése érdekében történt.

Az egyik leghíresebb királyuk, I. Meandriusz (kb. i. e. 160–135). Úgy tűnik, hogy áttért a buddhizmusra és a Mahájána hagyomány egyik védelmezőjévé vált, ahogy korábban Asóka avagy később a kusán király Kaniska. Menandriusz érméin szerepel a „megváltó király” kifejezés görögül valamint néha feltűnik a nyolcküllős kerék is. Közvetlen kulturális egymásra hatás feltételezhető Milinda Panha dialugasa alapján I. Menandriusz és egy Nágaszena nevű szerzetes között i. e. 160 környékén. Halála után a király maradványainak megőrzésével járó megtiszteltetésben az általa uralt városok részesültek. Ezeken a helyeken sztúpákban helyezték el a relikviákat a történelmi Buddhával párhuzamosan.[10] A Menandriuszt követő számos indo-görög király vésette bele érméjébe „A Dharma Követője” feliratot Kharoshthi írással, és „vitakra” mudra hagyományainak megfelelően ábrázolták magukat vagy isteneiket.

I. Menandriusz érméje egy nyolcküllőjű kerékkel és egy győzedelmi pálmaággal a hátsó oldalon (British Museum).

A görög és buddhista kultúrák találkozása ráhatással lehetett a mahájána tradícióra, ugyanis ezután ott is kifejlődött a vallás kifinomult filozofikus megközelítése és a Buddha ember-isten megközelítése, amely emlékeztet a hellenisztikus istenek képéhez. Szintén ebből az időből származik Buddha első emberformájú ábrázolása, gyakran valóságos greco-buddhista stílusban."[11]

Közép-ázsiai térhódítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak Afganisztánban, egy Tillia Tepe nevű régészeti területen találtak egy i. e. 1. századi, Indiából származó aranyérmét. A hátoldalán egy oroszlánt ábrázol a három drágasággal és a kharoshthi felirattal "Sih[o] vigatabhaj[o]" ("Az oroszlán aki elűzte a félelmet"). Az elülső oldalán egy majdnem teljesen meztelen ember szerepel, aki csak egy hellén tógát és egy petasus kalapot visel (hasonlatosan ahhoz, ahogy Hermészt vagy más néven Mercuriust szokás ábrázolni) és egy buddhista darmacsakra kereket görget. A legenda karoshthiul így szól: „Dharmakakrapravata[ko]” ("Az aki a dharmacsakra kereket forgatta"). Egyesek szerint ez a Buddha egyik korai ábrázolása.[12]

A Mahájána terjedése (i. e. 1. század–2. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kaniska érméje a Buddhával a hátoldalán és a nevével „BODDO” görög betűkkel, amit kb. 120 körül nyomtak.

A mahájána buddhizmus i. e. 1. századtól való terjedése nem volt mentes összetett politikai változásoktól Északnyugat-Indiában. Az indo-görög királyságokat fokozatosan elárasztották mindenféle kultúrák, míg végül beolvadtak az indo-szkíta népekbe és a kusánokba.

A buddhizmus új formájára jellemző volt az az elképzelés, hogy minden érző lénynek Buddha természete van és a buddhaiság elérésére kell törekednie. Ez részben a számos kusán és észak-indiai népek kulturális befolyása hatására történt.

Negyedik buddhista tanácskozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Negyedik buddhista tanácskozást állítólag a kusán király, Kaniska uralkodása alatt hívták össze 100 körül Dzsalandharban vagy Kasmírban. A Théraváda buddhizmus negyedik tanácskozása viszont Srí Lankán volt mintegy 200 évvel korábban, ahol a páli kánon először lett teljes egészében leírva. Így aztán két darab negyedik tanácskozás volt: egy Srí Lankán (Théraváda) és egy Kasmírban (Szarvástivádin).

A buddhizmus elterjedése és kereskedelmi útvonalak az 1. században.

A kasmíri negyedik tanácskozásról úgy tartják, hogy Kaniska összehívott 500 papot, akiket Vaszumitra vezetett. Részben, úgy tűnik azért, hogy összeállítsanak egy nagy kiterjedésű magyarázó szöveget az Abhidharma mellé. Az is lehetséges mindemellett, hogy a létező kánonhoz is hozzányúltak. Úgy tudni, hogy a tanácskozás során háromszázezer verset és több mint kilenc millió kinyilatkoztatást dolgoztak fel, amelyek feldolgozása tizenkét évig tartott. Ezen tanácskozás legfőbb eredménye az a tömérdek magyarázó szöveg, amelyet Mahá-Vibhásának ("Nagy szövegmagyarázat") neveznek.

A tudósok szerint ekkortájt történt egy jelentős változás a Szarvásztivádin kánon nyelvezetében, amikor is átírták a korábbi prakrit nyelven írott verziót szanszrit nyelvre. Feltehetően ez a változtatás a kánon jelentősebb hitelromlása nélkül ment végbe és rendkívüli jelentőségű volt amiatt, hogy a szanszkrit a brahmanizmus szent nyelve volt Indiában és számos más gondolkodó is használta vallási vagy filozófiai nézettől függetlenül. Viszont ez lehetővé tette, hogy a buddhizmus sokkal nagyobb közönséghez is eljusson, mint korábban. Éppen ezért, ezután megnövekedett a buddhista tudósok körében a szanszkrit nyelv használata magyarázó szövegek és tanulmányok írásához. Sok korai iskola azonban, mint a Theraváda, soha nem váltott át szanszkrit nyelvre, részben mivel Buddha kifejezetten megtiltotta a párbeszédek lefordítását minden elitista vallási nyelvre (mint például a latin a középkori Európában). Inkább helyi nyelvek használatára buzdította a szerzeteseket. Idővel azonban a Théravádai írások (páli) nyelve is tudományos avagy elitista nyelvvé vált.

Mahájána térhódítás (1–10. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mahájána buddhizmus térhódítása 1-10. század között.

Ezután a Mahájána virágzásnak indult és keleten mindenfelé elterjedt: Délkelet-Ázsiába, Közép-Ázsiába, Kínába, Koreába majd 538 körül Japánba és a 7. században Tibetbe.

India[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

kusán birodalom bukása után a 4-6. század között a Gupta dinasztia idején, Indiában virágzott a buddhizmus. Mahájána oktatási központokat hoztak létre, főleg az észak-indiai Nálandában, ahol az egyik intézmény évszázadokon keresztül a legjelentősebb buddhista egyetemnek számított olyan neves tanítókkal, mint Nágárdzsuna. A Gupta stílus buddhista művészetre gyakorolt hatása a hittel együtt tovább terjedt Délkelet-Ázsiából Kínába.

Buddha és bodhiszattvák, 11. század, Pala Birodalom.

Az indiai buddhizmus legyengült a 6. században, a fehér Hunok fosztogatásai és Mihirkulasz kivégzése után.

Csuanzang az utazásai során feljegyezte, hogy a 7. században a buddhizmus népszerű volt Andhra, Vidzsajouada és Dravida területeken, amely hozzávetőlegesen a mai Andhra Prades és Tamil Nadu államoknak felel meg.[13] Csuanzang hódolatát fejezte ki Harsha, indiai uralkodó előtt, miközben a buddhisták Gouda királyság területén történő üldöztetéséről és számtalan elhagyatott sztúpáról számolt be a mai Nepál területe környékén. A Harṣzavardana királyság pusztulása után számos kis királyság létrejötte közepette tört ki a Rádzsputok felkelése, amely a buddhista klánok uralmának végét jelentette. Később újabb támogató királyok jelentek meg a bengáli területeken, ahol virágzásnak indult a Mahájána buddhizmus és tovább is terjedt Tibet, Bután és Szikkim felé. A Pála Birodalomban rengeteg templomot építettek valamint egy speciális buddhista művészeti iskola is kiformálódott.

1193-ban mérföldkövet jelentett az indiai buddhizmus hanyatlásában, hogy török-iszlám fosztogatók porig égették Nálandát. A 12. század végére a buddhizmus visszahúzódott a Himalája lába felé északra vagy délen Srí Lankára. Ennek oka az volt, hogy a legfőbb bihari buddhista központokban az iszlám vallás nyomult be és ezzel egyidejűleg megszűnt a politikai támogatottság is valamint erős kaszt nyomás volt tapasztalható. Továbbá, nem kedvezett a buddhizmus számára az újraéledő Hinduizmus.

Közép- és Észak-Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közép-Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közép-Ázsiára már majdnem Buddha kora óta hatással volt a buddhizmus. Egy páli nyelven (a Théraváda kánon nyelve) fennmaradt legenda szerint egy baktriai kereskedő testvérpár, Tapasszu és Bhallika, meglátogatta a Buddhát majd a tanítványaivá váltak. Visszatérvén Bactriába templomokat építettek a Buddhának.[14]

Közép-Ázsia mindig is Kína, India és Perzsia találkozóhelye volt. Az i. e. 2. század során a Han-dinasztia nyugati irányú terjeszkedése során kerültek a kínaiak kapcsolatba Ázsia hellenisztikus műveltségével, elsősorban a Greco-Baktriai királyságokéval. Ezután a buddhizmus északi terjedésével alakultak ki buddhista közösségek, sőt buddhista királyságok is Közép-Ázsia különböző szegleteiben. Néhány selyemúton fekvő városában például csaknem kizárólag buddhista sztúpák és kolostorok álltak és úgy tűnik ezeknek fő szerepe az volt, hogy a kelet és nyugat között utazóknak tegyenek szolgálatot.

A Théraváda hagyomány először az iráni törzsek között terjedt el, még mielőtt egybe olvadt volna a Mahájána formákkal az i. e. 2-3. században. Ez vonatkozik a mai Pakisztánra, Kasmírra, Afganisztánra, kelet Iránra és a partmenti részekre, Üzbegisztánra, Türkmenisztánra és Tádzsikisztánra. Kínába az ősi Gandhára, Baktria, Parthia és Szogdia államokból terjedt át Kínába. Ezek közül az első állam Baktria volt, ahol már az i. e. 3. században megjelent a buddhizmus, ahol más vallások is természetesen egyidejűleg jelen voltak: zoroasztrizmus, hinduizmus, nesztorianista kereszténység, zsidó, manicheizmus, sámánizmus, tengrizmus és egyéb helyi szervezet nélküli hitrendszerek.

Számos Nikaia iskola létezett Közép-Ázsiában és Kínában kb. a 7. századig. Ebben az időszakban a mahájána volt uralkodó, ám mivel a hit nem alakított ki egy saját Nikaia értelmezést, így a Szarvásztiváda és a Dharmaguptaka maradt a közép-ázsiai kolostorok szellemi tápláléka.

Nagyon sok buddhista királyság nőtt ki a földből a kontinens középső részén, főleg Indiában. Ám a heftaliták 5. századi mészárlása nagy pusztítást végzett a buddhista országokban és Mihirkula király uralkodása alatt üldözték is őket.

Az iszlám megjelenésével hanyatlásnak indult a buddhizmus. Ekkor a háborúk során rengeteg sztúpát romboltak le a 7. században. A muszlimoktól dzimma státuszt kaptak ekkor a "könyv népei", ahogy a kereszténység vagy a Judaizmus is.

A mongolok uralma alatt újra felerősödött a buddhizmus Dzsingisz kán hódításait követően. Azonban alig száz év alatt, amíg a hódítások után visszamaradó mongolok áttértek az iszlámra és azt terjesztették tovább Közép-Ázsiában. Csupán a keleti mongolok és a Jüan dinasztia mongoljai őrizték meg a Vadzsrajána buddhizmust.

Parthia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus elterjedt nyugati irányban a Párthus Birodalomban (ma Parthia), legalábbis az Óperzsa Birodalom Merv névre hallgató sivatagi városáig, ami ma Türkmenisztán területén található. Szovjet régészeti csapatok a Merv melletti Giaur Kala településen ásatások során feltártak egy buddhista kápolnát, egy hatalmas Buddha-szobrot és egy kolostort.

A párthusok közvetlenül érintettek lettek a buddhizmus népszerűsítésében: An Sigao (kb. 148), párthus herceg Kínába ment, ahol ő lett az első, aki buddhista szövegeket kínaira fordított.

Tarim-medence[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kék szemű közép- és kelet-ázsiai buddhista papok, Bezaklik, Kelet Tarim-medence, Kína, 9-10. század.

Közép-Ázsia keleti részén (Kínai Türkesztán, Tarim-medence, Csindzsiang) rendkívül gazdag buddhista műkincseket találtak (falfestményeket és domborműveket számos barlangban, vászonra festett hordozható festményeket, szobrokat és rituális tárgyakat), amelyek sokrétű behatásról árulkodnak Indiától a hellenisztikus kultúráig. Az ú.n. szerindiai művészet, amely a 2. századtól a 11. századig fejlődött ki Szerindiában avagy Csindzsiangban, Kína nyugati részén, nagyban emlékeztet a gandharai stílusra. Nem véletlen, hogy találtak itt karosthi karakterekkel írt gandhárai írásokat.

Úgy tűnik, hogy a közép-ázsiaiak fontos szerepet játszottak a buddhizmus keleti irányú terjesztésében. A buddhista szövegeket először a pártusok fordították kínai nyelvre, akik közül harminchét neve ismert.

A 10. századig látható, hogy közép- és kelet-ázsiai buddhista papok szoros kapcsolatot ápoltak egymással. Ezekről tanúskodnak a Tarim-medencében található freskók is.

A medencében kialakult behatásokat azonban rendkívül nagy intenzitással szívta fel az erőteljes kínai kultúra.

Kína[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak ellenére, hogy él néhány hagyomány egy pap látogatásáról, amely Asóka idején történt, Kínába inkább csak az 1. század körül érkezett meg a buddhizmus Közép-Ázsia felől. A 8. századra a terület rendkívül aktív buddhista központtá vált.

Hivatalosan 67-ben jelent meg a buddhizmus Moton és Csufarlan papok megjelenésével. Az uralkodó támogatása mellett megalapították a Fehér Ló Templomot (白馬寺), amely ma is létezik Luoyang közelében. A 2. század végére virágzó közösség alakult ki Pengcsengben (ma Chuzhou, Jiangsu).

Az első mahájána szövegeket egy Lokakszema nevű pap fordította kínaira 178 és 189 között. A legkorábbi buddhista tárgyi emlékek „pénz fákat” ábrázoló kis szobrok kb. 200-ból. A szobrok jellegzetes gandhár rajzstílussal készültek.

Maitreja Buddha, Észak-Wei, 443.

A Tang-dinasztia legelején virágzott a buddhizmus (618–907). A dinasztiát kezdetben erős fokú nyitottság jellemezte a külföldi behatások felé. Az indiai kultúrával is feléledtek a kapcsolatok amikor kínai papok rendszeresen utaztak Indiába a 4-10. századig. A Tang fővágor Chang'an (ma Xi'an) jelentős buddhista központtá vált. Innen terjedt tovább a buddhizmus Koreába, és a kentoshi japán küldöttek közreműködtek abban, hogy eljusson végül egészen Japánba is.

Azonban a dinasztia vége felé már negatív megítélése lett a külföldi behatásoknak. 845-ben a Tang császár (Wuzong) teljesen elhatárolódott minden „idegen” vallástól, mint például a keresztény nesztorianizmus, a zoroastrianizmus, és a buddhizmus, azért, hogy támogassa a helyi taoizmust. Az egész birodalomban elkobozta a buddhisták vagyonát, elpusztította a kolostorokat és a templomokat és kivégezte a buddhista papokat. Ezzel egy időre véget ért a buddhista kultúra uralkodása.

Azonban, mintegy száz évvel a Nagy buddhista-ellenes üldöztetés után a Szong-dinasztia uralkodása alatt (1127–1279) újra feléledt a buddhizmus.

Azonban a Tiszta Föld és a Chan buddhizmus továbbra is erős maradt még századokon át. Az utóbbiból alakult ki később a japán Zen. A Chan főleg a Szong-dinasztia (1127–1279) alatt élte virágzását, amikor a kolostoraik fontos kulturális és tanuló központként működtek.

Ma Kínában található a buddhista művészetek leggazdagabb világöröksége. UNESCO világörökségnek számítanak a Mogao-barlangok Dunhuang közelében,Gansu tartományban, a Longmen-barlangok Luoyang mellett Henan tartományban, a Jungang-barlangok Datong mellett Shanxi tartományban, valamint a Dazu barlang Chongqing közelében. A Tang-dinasztia idején, a 8. században, egy hegy oldalából kivájt Leshani óriás Buddha mai napig a világ legnagyobb Buddha-szobra.

Korea[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először 372-ben jutott el a buddhizmus Koreába, amikor kínai nagykövetek Goguryeo királyságbeli látogatásuk során írásokat és képeket vittek magukkal. A 7. századtól már egyértelműen virágzott a buddhizmus (főleg a Szeon (Zen) vonala). Azonban 1392-ben, a Joseon időszak Jí-dinasztiájának konfuciánus vezetése alatt komolyan irtani kezdték a buddhizmust, míg a Szeon mozgalom kivételével majdnem teljesen el is tűnt a térségben.

Japán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus a 6. században érte el Japánt a Koreai Három Királyság felől. Egy kínai lelkész ajánlotta a Vinaja rendszert a japán buddhizmus számára 754-ben. Ennek eredménye képen nagy sebességgel fejlődött ki a szigetországban a buddhizmus. Szaicsó és Kúkai, japán szerzetesek Kínai utazásuk során találkoztak a buddhizmussal, majd áthozva Japánba megalapították a japán buddhizmus két fontos ágát, a tendait és a singont.

Mivel Japán a selyemút egyik végén volt, képes volt megőrizni a buddhizmusnak sok fajtáját, amik Indiából később eltűntek és Közép-Ázsiában és Kínában erősen elnyomtak.

710-től kezdve rengeteg templom és kolostor épült a fővárosban, Narában. Ekkor nőtt ki a földből az ötemeletes Hórjúdzsi pagoda és a Kófuku-dzsi templom. Számtalan festmény és szobor készült, gyakran kormányzati támogatással. A japán buddhista művészeti alkotások különösen gazdagok voltak a 8. és a 13. század között a Nara-kor, a Heian és Kamakura korokban.

A 12-13. századtól fejlődött ki a zen művészet. Ezt a vonalat Dógen és Eiszai vallási tanítók alapították kínai utazásuk után. A zen művészetet elsősorban eredeti festmények (szumi-e és enszó) és költemények (főleg haiku) jellemzik. Impresszionista és mesterkéletlen "nem-dualisztikus" ábrázolásokon keresztül igyekeztek kifejezni a világmindenség igaz lényegét. A „pillanatban” való megvilágosodás keresése egyéb fontos, kapcsolódó művészeti ág kialakulásához vezetett. Ilyen a csa-no-ju teaszertartás vagy az ikebana virágrendezés művészete. Ez odáig terjedt, hogy a végén szinte mindent emberi cselekedetet művészetnek tekintették erős spirituális és esztétikus tartalommal. Ez elsősorban a harcművészetekre vonatkozott.

A buddhizmus ma is igen aktív Japánban. Mintegy 80 000 buddhista templom került megőrzésre, melyeket rendszeresen felújítanak.

Tibet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus viszonylag későn érkezett Tibetbe, a 7. század folyamán. Túlsúlyban volt a mahájána és a vadzsrajána egyik színezete, amely dél felől, az indiai Pála Birodalom egyetemeiből érkezett.[15] Szarvásztiváda befolyás érkezett délnyugatról (Kasmír)[16] és északnyugatról (Hotan).[17] Jóllehet ezek a gyakorlók nem tudták fenntartani jelenlétüket Tibetben, szövegeik hatása érezhető a tibeti buddhista kánonban. A tibetiek számára majdnem kizárólagos forrást jelentett a kis kocsi (Hinajána buddhizmus) számára. Ennek egyik korai iskolája volt a Múlaszarvásztiváda, amely a tibeti vinaja szellemi forrása volt.[18] Nagy hatással volt a helyi buddhizmusra a Kína felől érkező Chan buddhizmus, ám kisebb jelentőséget tulajdonítottak neki a korai politikai események során.[19]

Már a legelejétől ellentétben állt a buddhizmus az ősi, sámán bön vallással, amelyet támogatott a helyi nemesség, de csak Ralpachen király uralkodása (817-836) alatt érte el fénykorát. A fordításokhoz használt terminológiát egységesítették 825 körül, így a fordítási módszer irodalmi szintre került. Annak ellenére, hogy a buddhista befolyás erősen lecsökkent Langdarma király (836-842) uralkodása során, az azt követő évszázadokban hatalmas erőfeszítéseket tettek az indiai források összegyűjtésére. Ezek közül sok már csak tibeti fordításban maradt fent.

A tibeti buddhizmus erős hatást gyakorolt a 11. századtól a közép-ázsiai népekre, főleg Mongóliában és Mancsuriában. A mongol Juan-dinasztia és a Mancsu Qing-dinasztia (Kína) állami vallásá tette a buddhizmust.

Délkelet-Ázsia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lokeszvara Bodhiszattva szobra, Kambodzsa, 12. század.

Az 1. század során a selyemút forgalmát részben korlátozta a közel-keleti Parthus Birodalom felemelkedése, amit a rómaiaknak nem sikerült legyőzni. Ez éppen akkor történt, amikor Róma kezdett rendkívüli gazdagságra szert tenni és az ázsiai luxuscikkek iránti kereslet erősen megnövekedett. Ez az igény felélesztette a tengeri kapcsolatokat a Mediterráneum és Kína között. Ezután az áruforgalom révén kereskedelmi központok jöttek létre, gyakran politikai közbenjárásra. India erős hatással volt közben a délkelet-ázsiai országokra. Kereskedelmi utak kötötték össze Indiát a déli Burmával, Thaifölddel, alsó-Kambodzsával és Dél-Vietnammal. Rengeteg tengerparti települést városiasodott ekkor.

Több mint ezer évig az indiai befolyás volt a legfőbb tényező, amely bizonyos szintű egységesedéshez vezetett a térségben. A páli és a szanszkrit nyelvek és az indiai írás, valamint a theraváda és a mahájána buddhizmussal, a brahmanizmus, és a hinduizmus közvetlen kapcsolat révén került átadásra.

Az 5-től a 13. századig Délkelet-Ázsiában nagyon hathatós birodalmak voltak, amelyek aktívan hozzájárultak a buddhista építészethez és művészi alkotásokhoz. A legfőbb buddhista befolyás azonban közvetlenül a tengeren keresztül érkezett az indiai szubkontinens felől, ezért ezek a birodalmak lényegében a mahájána hitet kezdték el követni. Délen a Srívidzsaja birodalom és északon a Khmer Birodalom versengtek egymással. Az ő művészeteik jól kifejezik a gazdag mahájána bodhiszattvák panteonját.

Avalokitesvara méltóságteljes aranyszobra, Dzsambi, Indonézia.

Szrividzsaja Birodalom (7–13. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szrividzsaja tengeri birodalom központja Palembang volt az indonéz Szumátra szigetén. Ők felvették a mahájána és a vadzsrajána buddhizmust a Szailendra uralkodó vonal idején. Jidzsing jellemezése szerint Palembang hatalmas buddhista központ volt, ahol az uralkodó több mint ezer szerzetest támogatott az udvarában. Ott tanult Atisa is mielőtt megkezdte volna misszióját Tibetbe.

Szrividzsaja délkelet-ázsiai növekedése során terjesztette a buddhista művészeteket. Megannyi finom megmunkálású, műszaki figyelemmel megtervezett bodhiszattva szobor készült ebben a korban az egész régióban. Rendkívül gazdag építészeti maradványok láthatók Borbudur templomában, amely a világ legnagyobb buddhista építménye. Ez Jáva szigetén épült 780 körül. 505 ülő Buddha képe található a templomban. Szrividzsaja hanyatlásnak indult az indiai Csola uralkodókkal való konfliktusok miatt. A 13. században végül az iszlám terjedése ingatta meg erőteljesen a buddhizmust.

Khmer Birodalom (9–13. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Később, a 9–13. századig a mahájána buddhisták és a hindu Khmer Birodalom uralta a délkelet-ázsiai félsziget nagy részét. A khmerek idején több mint 900 templom épült Kambodzsában és a Thaiföldön. Angkor volt a fejlődés középpontjában egy olyan templom komplexummal és városszervezéssel, amely képes volt ellátni a mintegy egy millió lakost. Az egyik leghatalmasabb khmer király, VII. Dzsajavarman (1181–1219), hatalmas Mahájána buddhista építményeket építtetett Bajonban és Angkorthomban.

Vietnam[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus indiai lepusztítását követően a 11. században a mahájána buddhizmus hanyatlásnak indult Délkelet-Ázsiában is, hogy végül a helyére léphessen a théraváda buddhizmus, amely Srí Lankából érkezett.

A vadzsrajána elterjedése (5. század)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Vadzsrajána buddhizmus, vagy más néven tantrikus buddhizmus először Kelet-Indiában tűnt fel az 5. és a 7. század között. Van aki a mahájána egyik iskolájának tekinti míg mások egyenesen a buddhizmus önálló harmadik ágának. A vadzsrajána abból a szempontból a mahájána buddhizmus egyik ága, hogy nem kínál új filozófiai perspektívát, csupán új technikákat ajánl („upaja”). Ezek között vannak különböző vizualizációk és egyéb jógagyakorlatok. A tantrikus buddhizmus sok gyakorlata hasonlatos a hindu tantricizmussal: mantrák használata, jóga és szent felajánlások elégetése.

A korai vadzsrajána gyakorlók erdőlakó mahasziddhák voltak, akik a társadalmi színtér szélén éltek. A 9. századra azonban a vadzsrajánát elfogadták a nagyobb mahájána egyetemeken is, például Nálandá vagy Vikramasíla. A többi indiai buddhizmussal együtt a vadzsrajána is összeomlott a 12. század elején, a muzulmán hódítások idején. Tibetben maradt meg csupán és enyhébben Japánban is, ahol a Shingon buddhizmus kialakulásához vezetett.

Théraváda újjászületés (11. századtól)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Theravāda buddhizmus terjedése a 11. század után.

A 11. századtól az iszlám pusztítások következtében pusztulásnak indult a buddhizmus Indiában. Ez a mahájána hanyatlását jelentette Délkelet-Ázsiában. Az Indián keresztül vezető kontinentális utak mellett viszont kifejlődtek közvetlen tengeri útvonalak a Közel-Kelettől Srí Lankán át Kínába. Ez hozzájárult a páli kánon-féle Théraváda buddhizmus terjedéséhez.

Anawrahta király (1044–1077), a Burmai Birodalom történelmi alapítója, egyesítette országát és felvette a Théraváda buddhizmust vallásának. Ezt követően több ezer buddhista templom épült az ókori Bagan területén. A 11. és 13. század között ez volt az ország fővárosa. A templomok közül 2 000 a main napig épségben áll. A thaiok felemelkedése a burmaiak pusztulását eredményezte, a mongolok pedig 1287-ben elfoglalták Bagant is. Ennek ellenére a Théraváda buddhizmus maradt Burma első számú vallása.

A Théraváda vallást az újonnan alapított etnikai thai királyság is felvette 1260 környékén. A hit tovább erősödött az Ajutthaja korban (14–18. század) és ténylegesen a thai társadalom szerves részévé vált.

A földrészen a Théraváda buddhizmus tovább terjedt Laoszba és Kambodzsába a 13. században. A 14. századtól azonban Délkelet-Ázsia partvonalai mentén és a szigeteken az iszlám vallás bizonyult erősebbnek, amely kiterjedt Malajziára, Indonéziára valamint a Fülöp-szigetekig szinte az összes kis szigetre.

Ennek ellenére Suharto 1966-os hatalomra kerülése után fantasztikus buddhista reneszánsz kezdődött Indonéziában. Ez részben az új elnök új rendeleteinek köszönhető. E szerint mindenkinek az öt hivatalos vallás közül kellett választania: iszlám, protestantizmus, katolicizmus, hinduizmus vagy buddhizmus. A becslések szerint ma 10 millió buddhista él Indonéziában, melyek többsége kínai felmenőkkel bír.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. DN 22. Az éberség alapzatairól
  2. (By Venerable Dr. Mettanando Bhikkhu – Bangkok Post, 17-May-2000 © The Post Publishing Public Co.; http://www.lankalibrary.com/Bud/buddha_death.htm)
  3. Zacharias P. Thundy nyelvész szerint
  4. "Zen living", Robert Linssen
  5. "The Original Jesus" (Element Books, Shaftesbury, 1995), Elmar R Gruber, Holger Kersten
  6. Tarn, The Greeks in Bactria and India
  7. Robert Linssen, Zen living
  8. Divjávadána, pp. 429–434
  9. Indian Historical Quarterly Vol. XXII, p. 81 ff cited in Hars.407
  10. Plutarch, Praec. reip. ger. 28, 6
  11. Boardman, The Diffusion of Classical Art in Antiquity
  12. "Il semble qu'on ait là la plus ancienne représentation du Buddha, selon une modalité qui n'est pas encore celle de l'iconograhie boudhique traditionnelle" (Francia): "Úgy tűnik, hogy ez Buddha legelső ábrázolása, amely nem a hagyományos buddhista ikonográfia stílusában készült", az "Afghanistan, les trésors retouvés" című könyvben, 280. oldal.
  13. Personality of Xuanzang Sanzang: http://www.upf.es/materials/huma/central/historia/xinamon/docums/budxidoc/miyaki.htm
  14. Foltz
  15. Conze Edward - A Short History of Buddhism, 2. kiadás, 1993, Oneworld, ISBN 1-85168-066-7
  16. Conze, 1993, 106
  17. Berzin, Alexander (2000). Introductory History of the Five Tibetan Traditions of Buddhism and Bon: http://www.berzinarchives.com/web/en/archives/study/history_buddhism/general_histories/introduction_history_5_traditions_buddhism_bon.html; Berzin, Alexander (1996). The Spread of Buddhism in Asia: http://www.berzinarchives.com/web/en/archives/study/history_buddhism/general_histories/spread_buddhism_asia.html
  18. Berzin, Alexander, as above
  19. Berzin, Alexander. The Berzin Archives: http://www.berzinarchives.com/web/en/index.html

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "Dictionary of Buddhism" - Damien Keown (Oxford University Press, 2003) ISBN 0-19-860560-9
  • "The Diffusion of Classical Art in Antiquity" - John Boardman (Princeton University Press, 1994) ISBN 0-691-03680-2
  • "Living Zen" - Robert Linssen (Grove Press, New York, 1958) ISBN 0-8021-3136-0
  • "National Museum Arts asiatiques- Guimet" (Editions de la Reunion des Musées Nationaux, Paris, 2001) ISBN 2-7118-3897-8.
  • "The Shape of Ancient Thought. Comparative studies in Greek and Indian Philosophies" - Thomas McEvilley (Allworth Press, New York, 2002) ISBN 1-58115-203-5
  • "The Times Atlas of Archeology" (Times Books Limited, London, 1991) ISBN 0-7230-0306-8
  • "Japanese Buddhism" - Sir Charles Eliot, ISBN 0-7103-0967-8
  • "Hinduism and Buddhism: An Historical Sketch" - Sir Charles Eliot, ISBN 81-215-1093-7
  • "The Crossroads of Asia. Transformation in Image and symbol", 1992, ISBN 0-9518399-1-8
  • "Revival of Buddhism in India and Role of Dr. Baba Saheb B.R. Ambedkar" - Bhagwan Das (Dalit Today Prakashan, 18/455, Indira Nagar, Lucknow, U.P., India, 1998)
  • "Gandhara" Francine Tissot, Librairie d'Amérique et d'Orient, Paris, ISBN 2-7200-1031-6

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz A buddhizmus története témájú médiaállományokat.