Dzimma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A dzimma (Arabul: ذمة, „védelem”) a muszlimok megállapodása a könyv népeivel, mely alapján azoknak adófizetés fejében nem esik bántódásuk (védelmet, dzimmát élveznek) és nem kell áttérniük.[1] A dzimmát élvező személy elnevezése dzimmí, a védett rétegek összessége pedig az ahl adz-dzimma, azaz „a dzimma népe”.

A védelem feltételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A védelem alatt állók, az ahl al-dzimma megtarthatták szokásaikat, de felvonulásaik és vallási megmozdulásaik korlátozások alá estek; nem rendezhettek felvonulásokat, nem mutogathatták nyilvánosan vallási jelképeiket, és különösképpen tiltották a muszlimok térítésére irányuló törekvéseiket. A bíróságon tanúként nem ért annyit a szavuk, mint egy igazhívő férfié, valamint nem vállalhattak szerepet a közéletben, és nem viselhettek katonai vagy adminisztratív hivatalt.[1] Cserében a hitközségükön belül felmerülő kérdéseket saját hatáskörben orvosolhatták, és csak muszlimokat is érintő esetben ítélkezett felettük a kádi.

A védelem alatt állók adóztatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyistenhívő nem muzulmán lakosok egyrészt fejadóval (dzsizja), másrészt az általuk birtokolt földterület adójával (harádzs)[1] tartoztak a rendszert kialakító kalifátusnak, míg a muszlimok mentesek voltak ezen adók alól.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Dr. Kéri Katalin: Kislexikon a középkori muszlim civilizáció tanulmányozásához. (Hozzáférés: 2009. augusztus 27.)