Manierizmus (művészet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Parmigianino: Hosszúnyakú Madonna (1534-40)

A manierizmus a kb. 1530-tól 1600-ig tartó stílustörténeti korszak elnevezése, amely a reneszánsz és a barokk korszakot kötötte össze. A fogalom az olasz maniera szóból ered, melynek magyar jelentése mód vagy manír, de később modorosságot is jelentett. Olaszországból indult ki, Németalföldön, Franciaországban és Németországban terjedt el. A 16. század első felében a késő reneszánsz, a század utolsó évtizedében és 1600 után a korai barokkal él együtt. Az új elvek már az érett reneszánsz két nagy alkotójánál is jelen voltak, Raffaellónál például a Borgó égése című mű (1514-17, Vatikán), Michelangelónál pedig az Utolsó ítélet című festményen (1535-41, Vatikán, Sixtus-kápolna). Ezeknél a munkáknál a művész már szakít a hagyományos ikonográfiával.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyéni érett látásmód jellemzi. Erősen intellektuális jellegű, megoldásai nem természetesek. Különleges ritmusú kompozícióival, valóságellenes térképzéssel, és új szépségeszméivel szemben állt a reneszánsz tulajdonságaival – gyakoriak a meghosszabbított formák, mint az illusztráción a Madonna nyaka, vagy a testrészek elcsavart, természetellenes pózban láthatók.

  • figurák lapossága
  • egymás mellé helyezett, elkülönített alakok
  • sokalakos kompozíciónak nincs megfelelő súlypontja
  • erősen körvonalas, rajzos ábrázolásmód
  • részletezés, túlzott aprólékosság
  • sajátos téralkotás
  • újszerűség hajszolása
  • emlékezetből festett képek jellegzetes féktelensége, megjelenik a fantázia.
  • nyugtalanság érzése
  • misztikum felé fordulás.

A manierista építészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő jellemzői a szokatlan, egyedi kompozíciók, az épület elszigetelése a közvetlen környezetétől, magasabb síkon helyezkedik el, szűkre zárja a kilátást és ezt a szűk falmezőt zsúfolja különböző díszítményekkel, melyek a fal síkjához kötődnek.

Feloldják a tektonikus logikát, a homlokzat egyenlőtlen pillérekkel tagolódik, az udvar hosszú utcának tűnik, majd keskeny nyújtott loggiával zárják le. Az épület formai tisztasága és a díszítmények közötti ellentét a manierizmus szellemiségét mutatja. A külső homlokzati részre a kulisszaszerűség jellemző, és a rusztika önkényes félbeszakítása.

A kor neves építészei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Manierista festők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első nemzedék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Második nemzedék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németalföldi és német manieristák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szobrászok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A manierista irodalom a késő reneszánsz irodalommal élt együtt, nyomai még a barokk korban is felbukkannak. A manierista költők kedvelt műfaja a parafrázis, amivel a zaklatottság érzését fejezték ki, az embléma, a certamen. Magyarországon Rimay János képviselte ezt az irányzatot.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bán Imre: Eszmék és stílusok. Budapest, 1977.
  • Kelényi György: A manierizmus. Budapest, 1995.
  • Arnold Hauser: A manierizmus. A művészet válsága és a modern művészet születése.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]