Tangmi
A Tangmi (kínai: 唐密, pinjin: Tángmì) a vadzsrajána buddhizmus hagyományaira vonatkozik, amelyeket Tang-dinasztia idejében gyakoroltak a kínai emberek. Ezeket a hagyományokat Hancsuan Micung-nak (hagyományos kínai: 漢傳密宗) is nevezik, amely az ezoterikus iskola "han kínai transzmissziója."
Áttekintés[szerkesztés]
Kínában és a nagyszámú kínai lakossággal rendelkező országokban (mint Tajvan, Malajzia és Szingapúr gyakran nevezik a kínai ezoterikus buddhizmust tangmi-nak (唐密 - "Tang-dinasztia ezoterika") Han-csuan Mi-cung-nak (漢傳密宗 - "A han transzmisszió titkos buddhizmusa", röviden: Hànmì 漢密), vagy Dōngmì (kínai: 東密) "Keleti ezoterizmus"). Általánosabb értelemben a kínai mi-cung (kínai: 密宗 - "ezoterikus vallás") kifejezést használják leggyakrabban az ezoterikus buddhizmus bármely formájára.
Ezen a hagyományok tanai többé-kevésbé megegyeznek a singon buddhizmus tanaival. Sok követő utazik Japánba, hogy ott a Kója-hegynél kaphasson beavatást.
Története[szerkesztés]
Az ezoterikus tanítások ugyanazt az utat követték Kína északi területeire, mint maga a buddhizmus, a selyemúton keresztül, a 7. század első felében, a Tang-dinasztia idején. Az ezoterikus mantrajána gyakorlatok Indiából érkeztek akkor, amikor a buddhizmus fénykorát élte Kínában és a Tang császárok támogatása mellett virágzott. Ebben a korban hatalmas tanítómesterek érkeztek Indiából Kínába:
- Subhakaraszimha (637–735)
- Vadzsrabodhi (671–741)
- Amoghavadzsra (705–774)
Ez a három mester tette rendkívül népszerűvé az ezoterikus tanításokat Kínában.[1] A kor két legfőbb forrásszövege a Mahávairócsana tantra és a Tattvaszamgraha tantra voltak. A kínai nyelvű hagyományokban ma is él ezen szövegek hagyománya. Ezek tanításai hozzávetőlegesen egyeznek a singon buddhizmus tanaival.
A Tang-dinasztia idején az ezoterikus módszerek természetes módon ágyazódtak be a kínai buddhizmusba. Subhakaraszimha legkiemelkedőbb tanítványa, Ji Csing (kínai: 一行) a csan buddhizmusban is jártas volt. A kínai buddhizmusban jelentősen nem különböztek az exoterikus és ezoterikus gyakorlatok és a csan északi iskolája például közismerten használta a dháraník és a mantrák gyakorlatát.[2][3] Ennek ellenére a buddhista ezoterikus gyakorlatok szinte teljesen eltűntek Kínából a nagy buddhista-üldözés idején.
A Jüan-dinasztia idején a mongol uralkodó hivatalos vallássá tette a vadzsrajána buddhizmust Kínában és tibeti lámákat vett pártfogásába udvarában.[4] Az általános vélekedés szerint ez a lámák és a tantra korrupciójához vezetett.[4] Amikor a mongol Jüan-dinasztiát letaszították a trónjáról és létrejött a Ming-dinasztia, a lámákat elzavarták az udvartól és a vadzsrajána buddhizmust betiltották.[4]
A császári Kína kései időszakában a tangmi korai hagyományait még mindig aktívan őrizték a buddhista közösségekben. A csundí gyakorlása rendkívül népszerű volt mind a közemberek, mind az elit számára.[5]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Baruah, Bibbhuti (2008) Buddhist Sects and Sectarianism: p. 170
- ↑ Sharf, Robert (2001) Coming to Terms With Chinese Buddhism: A Reading of the Treasure Store Treatise: p. 268
- ↑ Faure, Bernard (1997) The Will to Orthodoxy: A Critical Genealogy of Northern Chan Buddhism: p. 85
- ↑ a b c Nan Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. York Beach: Samuel Weiser. 1997. p. 99.
- ↑ Jiang, Wu (2008). Enlightenment in Dispute: The Reinvention of Chan Buddhism in Seventeenth-Century China: p. 146
További olvasmányok[szerkesztés]
- McBride, Richard D. (2008). The mysteries of body, speech, and mind: The three esoterica (sanmi) in medieval Sinitic Buddhism - Buddhista Tudományok Nemzetközi Szövetsége 29 (2), pp. 305–355