Indus-völgyi civilizáció

Az Indus-völgyi civilizáció kiterjedése és fontosabb városai

Az Indus-völgyi civilizáció, más néven Harappa-civilizáció az indiai szubkontinens első, kizárólag régészeti emlékek alapján ismert civilizációja volt, amely fénykorát a Kr. e. 2500 – Kr. e. 1700 között élte. Nagy valószínűséggel a mezopotámiai leletekben szereplő Meluhha az Indus-völgyi civilizáció területét jelentette.

Elhelyezkedése

A Harappa-civilizáció az Indus és a Szaraszvati folyamok völgyében alakult ki. Legfontosabb városai a nevét adó Harappa, Mohendzso-Dáró, Csanhu-Dáró, Kálibangan és a kikötőváros Lothál voltak.

Története

Az Indus-völgyi civilizáció történetéről nem állnak rendelkezésre írásos források. A régészeti leletek tanúsága szerint a Kr. e. 4. évezred folyamán az őslakosság településein megjelentek a nyugati és déli irányból érkező bevándorlók. Ezek már földművelő népek voltak, és ismerték a fémmegmunkálást. A leletanyag nem utal arra, hogy hódítók lettek volna, sokkal inkább a békés egymás mellett élésre való berendezkedés látható.

A Kr. e. 3. évezred közepére fejlett városi civilizáció alakult ki a térségben, amely kereskedelmi kapcsolatban állt Mezopotámiával, és ellenőrzése alatt tartotta Magan (a mai Omán és térsége) valamint a Perzsa-öböl kereskedelmét. A mezopotámiai leletekben szereplő Meluhha név nagy valószínűséggel a Harappa-kultúrára utal. A térségben meluhhai lerakatok is működtek, és számos indiai pecsételő, valamint igazgyöngy került elő.

Kr. e. 1800 táján elvándorlás kezdődött, amivel párhuzamosan a Gangesz mentén megjelentek a civilizáció első csírái. Az Indus-völgyben fokozatosan hanyatlásnak indult a városi kultúra, aminek oka feltehetően a klímaváltozás és az ennek következtében történő erdőpusztulás volt. A korábban döntőnek tartott árja bevándorlás már egy pusztulófélben levő civilizációt érintett – igaz, eltűnését valószínűleg meggyorsította, erre utal például az, hogy Harappában ebben az időszakban erődítményeket emeltek. Kr. e. 1700-ra az Indus-völgyi civilizáció megszűnt létezni.

Kultúrája

A Harappa-kultúra ismerte az írást. Számos lelet is ránk maradt, azonban a szótagírással lejegyzett nyelvet máig sem sikerült megfejtenünk. A térség városaiban nem csak az írás, hanem a súly- és mértékrendszer is közös volt, elképzelhető hát, hogy közös irányítás alatt álltak.

Az Indus völgyének városai alapvetően két részből álltak: a falakkal körülvett, magaslatra épült citadellából, valamint az alsóvárosi részből. A kettőt legalább egy felvonulási út kötötte össze. A fellegvárban voltak a könnyen megközelíthető, kiváló szellőzésű raktárak, olykor víztározók is. Az alsóváros utcái derékszögben metszették egymást, a jó minőségű, égetett téglából készült házak zöme pedig legalább egy emelettel bírt. Ebben a korban már kiváló csatornázottság volt jellemző, és a legtöbb házban volt fürdőszoba és mellékhelyiség.

Több égetőkemencét és nagy, templomként azonosítható épületet is sikerült feltárni, azonban a vallásról csak találgatásokba bocsátkozhatunk. Valószínűleg kezdetben a termékenységet szimbolizáló istenanya volt a kultusz középpontjában, később megjelenhetett a teremtő férfiisten, és az őt szimbolizáló lingamok. A szent számokat már ekkoriban külön jelekkel szimbolizálták. Egyes ábrázolásokon már szent állatok és más istenalakok is felbukkannak (ilyen a proto-Brahmanként azonosított bivaly, vagy a két irányból ábrázolt arcú proto-Siva).

A Harappa-kultúra tárgyi emlékei közül kiemelkedő fontosságúak a valószínűleg adminisztratív célokra használt pecsételők, a megmunkált gyöngyök és a sok terrakottaszobor.

Gazdasága

Az Indus-völgyi civilizáció alapja az Indus öt mellékfolyója által elárasztott terület, ahol búzát, árpát, szezámmagot, hüvelyeseket, datolyát, dinnyét és gyapotot termesztettek. Tartottak juhot, kecskét, disznót, bivalyt, zebut, egyesek szerint elefántot is. Az ipar és a kereskedelem is fejlett volt. Gyapot- és gyapjúszövetet, kézműves termékeket és ékszereket is gyártottak és adtak el. Híresek a kövekből és máz nélküli agyagból kiégetett (terrakotta) gyöngyeik, karpereceik. A hiányzó nyersanyagokat már a fejlettség korai időszakában 500–800 km távolságból szállíthatták Harappába. Ábrázolások szerint a kereskedelem ökör- vagy bikavontatta szekereken vagy hajókon zajlott. A kereskedőknek saját pecsétnyomója volt, ezzel azonosították az árukat. Súlymértékeik elértek Mezopotámiába és Egyiptomba. Kovácsaik olyan fúrófejeket készítettek, amivel még a drágaköveket is átfúrták.

Források

• India - a csodák országa. In Ágh Attila: Betemetett nyomok, emlékek rönkje. Móra Ferenc könyvkiadó. 1981. ISBN 9631122298
• Az Indus-völgyi kultúra. In Tenigl-Takács László: India története. Budapest: Medicina-A tan kapuja buddhista főiskola. 1977. 21-32. o. ISBN 9632438248