Máramarossziget

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Máramarossziget (Sighetu Marmației, Maramureschsiget)
Máramarossziget, Református templom.JPG
Református templom
Máramarossziget címere
Máramarossziget címere
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Máramaros
Rang megyei jogú város
Beosztott falvak Bácsiláz, Határvölgy, Kabolapatak, Mélypatak, Sugó
Polgármester Eugenia Godja
Irányítószám 435500
Körzethívószám 0262
Népesség
Népesség 33 122 fő (2011. október 31.)[1]
Község népessége 37 640 (2011)[2]
Magyar lakosság 6494
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 274 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Máramarossziget  (Románia)
Máramarossziget
Máramarossziget
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 55′ 43″, k. h. 23° 53′ 33″Koordináták: é. sz. 47° 55′ 43″, k. h. 23° 53′ 33″
Máramarossziget weboldala

Máramarossziget (románul Sighetu Marmației, röviden Sighet, németül Maramureschsigeth, röviden Siget, szlovákul Sihoť, ukránul: Сигіт‑Мармароський, jiddisül סיגעט-Siget) municípium Romániában, Máramaros megyében. A Tisza-parti város egykor Máramaros vármegye székhelye és Magyarország faiparának és sóiparának központja volt.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagybányától 53 km-re északkeletre a Tisza bal partján fekszik. Közúti határátkelő hely Ukrajna felé.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a Máramaros (románul Maramureș) folyónévből való, aminek most Mara a neve. A víznév az indoeurópai mori (= tenger, állóvíz) és a mors (= holt) szavakból származik. Arra utal hogy a város a Tisza és az Iza szögében épült.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A település a 13. század végén alakult ki, először 1308-ban említik.

A 14. század közepére jelentős vásárhely és Máramaros megye egyetlen túlnyomóan iparosok és kereskedők lakta városa lett. 1352-ben részesült azokban a kiváltságokban, amelyeket a másik négy máramarosi város (Huszt, Visk, Técső és Hosszúmező) kapott 1329-ben I. Károly királytól. A 14. század végén azonban Sziget a többi várossal együtt a huszti uradalom részévé vált, azaz földesúri hatalom alá került.

Az iparosokon és kereskedőkön kívül a lakosság jellegzetes csoportját alkották a közeli rónaszéki sóbánya munkásai.

Szigetet kezdettől fogva túlnyomórészt magyarok lakták, kisebbrészt németek, de az utóbbiak hamar asszimilálódtak.

1360 tájékától rendszerint itt tartotta a gyűléseit Máramaros megye, amelynek 1558-ban már állandó székháza volt a városban.

A 15. század végétől kezdve számottevő értelmiségi réteg jelent meg, főleg sókamarai hivatalnokok és más királyi tisztviselők. A reformáció során a város a református hitre tért.

A 16. század végétől kezdődően a lakosság nagy többsége nemeslevelet szerzett. A város nemessége 1618-ra külön közösséggé szerveződött.

1730 körül telepedett le a piarista rend, de a katolikusok száma csak lassan emelkedett.

A piaristák által nyitott gimnázium, valamint az egykori városi iskolából kialakult református kollégium az egész megye vezető oktatási intézményeinek számítottak.

1918-ig, majd 1940-től 1944-ig újra Magyarország része, Máramaros vármegye székhelye (nem volt része az 1939-ben felállított Máramarosi közigazgatási kirendeltségnek). A városba a második bécsi döntést követően, 1940. szeptember 5-én vonult be a honvédség; a bevonulás előtt felfegyverzett román polgári személyek és katonák raboltak és erőszakoskodtak.[3] Máramarossziget volt az első visszatért észak-erdélyi város, lévén a Tisza túlpartja 1939 óta újra Magyarországhoz tartozott, így a határ mentén felsorakozott honvédcsapatok itt kezdték meg az átkelést az erdélyi bevonulás első napján. 1944. október 17-én került szovjet kézre.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1910-ben 21 370 lakosából 9561 (44,74%) magyar, 7981 zsidó (37,35%) 2001 (9,36%) román, 1257 (5,88%) német, és 532 (2,49%) ruszin volt. 1992-ben társközségeivel együtt 44 185 lakosából 34 010 (76,97%) román, 8133 (18,41%) magyar, 322 (0,73%) cigány és 190 (0,43%) német volt.

Az első zsidók a 18. század elején érkeztek Máramarosszigetre, 1740-ben már állandó minjánjuk volt. 1785-ben 142, 1869-ben 2325, 1880-ban pedig 3380 zsidó élt Máramarosszigeten, ahol a XVIII. században a haszidizmus egyik jelentős központja volt Magyarországon[4]. A közösség létszáma a 20. század folyamán is nagy ütemben gyarapodott, így a városban 1910-ben 7981, 1941-ben pedig 10 144 zsidó élt. 1942-1943 során Máramarosszigetre sok lengyel zsidó menekült érkezett, akik különböző lengyelországi gettókból és koncentrációs táborokból szöktek meg. Máramarosszigetről összesen 12 749 zsidót deportáltak Auschwitzba.

Máramarosszigeten 2002-ben 22 zsidó nemzetiségű, izraelita vallású személy élt.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Római katolikus temploma 1775-ben épült Borromeo Szent Károly tiszteletére.
  • A református templom 1862-ben nyerte el mai jellegzetes formáját. Kertjében található Leövey Klára 1899-ben emelt emlékoszlopa és az 1848-49-es hős honvédek (Asztalos Sándor és Móricz Samu) 1887-ben emelt emlékműve.
  • A megyeháza épületében van a Történeti Múzeum, a Főtér másik végén a Máramarosi Néprajzi Múzeum látható.
  • A szecessziós Kultúrpalotát 1912–1913-ban, közadakozásból építtette Máramarossziget lakossága, Sándy Gyula budapesti építész tervei alapján. A kivitelező cég a beregszászi "Fuchs és társa" volt. Az épület báró Perényi Zsigmond nevéhez köthető, aki Máramaros vármegye főispánjaként a megyében működő kulturális egyesületeket akarta egy födél alá gyűjteni. A négytornyos palotában kapott helyet a városi könyvtár, a Széchenyi úri kaszinó, valamint a Máramaros Közművelődési Egylet székháza. Ide került Hollósy Simon Huszti vár című festménye is.

Trianon után a román állam az Astra román egyesületnek adta használatba az épületet. Zolopcsuk Pál Róbert helytörténész szerint 1938-ban egy ideiglenes bizottság döntése nyomán került az épület az ortodox egyház tulajdonába, és ortodox püspöki palotaként működött 1940-ig. A második bécsi döntést követően a palotát a magyar kincstár tulajdonaként telekkönyvezték, a világháború vége felé hadikórházzá alakították. 1945 után a román állam volt a tulajdonosa. Jelenleg városi könyvtár, művészeti iskola, tánciskola és egy egyetemi részleg működik benne.[5]

  • A város főterén ma is látható egykori Vigadó (1889-ben épült Gerster Kálmán építész tervei alapján). Ez volt Máramarossziget első, reprezentatív középülete, amely egységes terv alapján, kőből épült. A később moziként üzemelt épület külsejét négy, tornyocskákkal ellátott álkupola és a nagy főtorony uralja.
  • A város legnagyobb épülete az egykori Jókai Mór és lskola utca sarkán található Piarista főgimnázium. Az épületben ma is középiskola, a Dragos-Voda Líceum működik. A piarista kollégiumot III. Károly alapította „a kincstári hivatalnokok és a nép gyermekei szellemi nevelésére”. Korszerű épülete szintén 1911-1912-ben épült Baumgarten Sándor építész tervei alapján, a kivitelező cég is a "Fuchs és társa" volt.[6]
  • Máramarosszigeten ma már csak egy zsinagóga áll az egykori hatból. Az 1902-ben épült szefárd stílusú egyházi épületet raktárként használták a Ceaușescu által vezetett kommunista Romániában.
  • A városban a zsidó közösség egyik központja, az egykori nagy vagy más néven ortodox zsinagóga helyén ma Holokauszt-emlékmű áll.
  • A város főterén látható az egykori Leányiskola. Külsejét szecessziós stílusban, színes kerámia díszítéssel látták el, 1901-ben, a millenniumi ünnepségek tiszteletére. Az épület ma az ukrán líceumnak (Liceul Ucrainean Taras Sevcenco) ad otthont.
  • Falumúzeuma az egyik leglátványosabb Romániában.
  • Igényesen kialakított Börtönmúzeuma a kommunista államterrornak állít fájdalmas emléket. Itt raboskodott - többek között - Márton Áron vértanú püspök is.

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt született[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Itt élt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Ablonczy (2011), i. m. 54, 59. old.
  4. Schön Dezső: Istenkeresők a Kárpátok alatt, Múlt és Jövő kiadó
  5. http://bagyinszki.eu/archives/2283 Ismertető, szép képekkel a Kultúrpalotáról
  6. A piaristák Erdélyben

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Máramarossziget témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]