Törökbecse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Törökbecse
(Нови Бечеј / Novi Bečej)
Novi Bečej, Catholic Church.jpg
Az Assisi Szent Klára római katolikus templom
Közigazgatás
Ország  Szerbia
Tartomány Vajdaság
Körzet Közép-bánsági
Község Törökbecse
Rang városi jellegű település
Irányítószám 23272
Körzethívószám +381 23
Népesség
Teljes népesség 13 133 fő (2011)[1] +/-
Népsűrűség 50 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 80 m
Terület 286,5 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Törökbecse  (Szerbia)
Törökbecse
Törökbecse
Pozíció Szerbia térképén
é. sz. 45° 35′ 33″, k. h. 20° 08′ 05″Koordináták: é. sz. 45° 35′ 33″, k. h. 20° 08′ 05″
Törökbecse
weboldala

Törökbecse (más néven Újbecse, szerbül Нови Бечеј / Novi Bečej, németül Türkisch Betsche, vagy Neu Betsche) város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Közép-bánsági körzetben.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óbecsével átellenben, a Tisza bal partján fekszik Bánátban. A ma már a település részét képező Aracs (Vranjevo) egykor önálló település volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Törökbecse egy régi térképen

Törökbecse, Becse nevét 1332-1337. évi pápai tizedjegyzék említette először, tehát már ekkor egyházas hely volt, és 1342-ben már vára is fennállt a Tisza szigetén. 1386-ban Zsigmond brandenburgi őrgróf, a későbbi Zsigmond király, ideiglenesen Losonczy István fiainak, Lászlónak és Istvánnak adományozta. A 15. század elején a rác despoták birtokába került. István rác despotától örökségképen Brankovics Györgyre szállt, aki 1440-ben Geszti Mihály fiának Lászlónak adta zálogba, azonban még ez évben I. Ulászló király elvette tőle és a Thallócziaknak adta. I. Ulászló halála után újból Brankovics György birtoka lett, akitől 1450-ben az országgyűlés rendeletére Hunyadi János elfoglalta. A Tisza szigetén épült Becse 1440-ben már városi kiváltságokkal rendelkezett és egyben vámos hely is volt, 1442-ben pedig már Torontál vármegye a közgyűléseit is itt tartotta. 1451-ben a vár és a város is újból Brankovics György birtokába került, aki azt hét évvel később, 1458-ban átadta Szilágyi Mihálynak, aki pedig ismét visszaadta a despotának. A vár és a város ezután Mátyás király birtokába került, 1492-1493-ban a Vingárti Geréb család formált jogot hozzá, amiért azután a Szokolyiakkal perbe is keveredett.

Becse a török hódoltság alatt sem pusztult el. Az 1717-es kincstári összeírásban a becskereki kerület községei között, 20 lakott házzal szerepelt. 1782-ben a Szissányi család kapta adományként Törökbecsét. A Szissányi család 3 leány tagját Rohonczy Lipót ezredes, gróf Leiningen Károly tábornok és Urbán Gyula vette el, így lett itt birtokos gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok, az aradi vértanúk egyike, aki Szissányi Elizt vette nőül. 1849. április 24-én határában verte vissza Perczel a Teodorovics vezette osztrák-szerb sereget. 1886-ban egy nagy tűzvészben a helység egyharmada leégett; 1893-ban pedig kolerajárvány pusztított a településen.

1910-ben 7647 lakosából 5287 magyar, 168 német, 2094 szerb volt. Ebből 5091 római katolikus, 2200 görögkeleti ortodox, 224 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Torontál vármegye Törökbecsei járásához tartozott.

Törökbecséhez tartozott Borjas tanya és Szentkirály tanya is.

Borgyas[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban Borjas tanya helyén Borgyas (Borjas, Bordas) falu feküdt, melyet már az 1332-1337 évi pápai tizedjegyzék is megemlített, mint egyházas helyet. 1422-ben a Cséri Sáfár család, 1422-1428 között pedig a Garai család birtoka volt, majd 1439-ben a Borgyasi család itteni birtokaiba Sárközi Lászlót is beiktatták.

A Mercy-féle térképen pedig a régi Borjas, Borgyas helyét Bordios néven már a lakatlan helyek között jelölték.

Endre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Borjas tanya határában fekhetett Endre (Endréd, Endrőd) helység is, melyet 1341-ben említettek az oklevelek. 1440-ben pedig a becsei vár tartozékai között volt említve.

Szent-Király[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szentkirály-tanya helyén a középkorban Szent-Király nevű falu feküdt, melyet 1422-ben említettek először az oklevelekben. 1440-ben pedig ezt is Becse vára tartozékai között sorolták fel. A Mercy-féle térképen a régi Borjas helyét Bordiossal találjuk jelölve a lakatlan helyek között.

Törökbecse részét képezi Aracs (Vranjevo) is, mely egykor önálló falu volt.

Aracs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aracs, Vránova vagy Frányova, a Tisza bal partján feküdt. Ősi neve Aracsa volt. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzék is e néven említette, ekkor már egyháza is volt.

1370-ben Erzsébet özvegy királyné Szent Miklós tiszteletére itt ferencrendű kolostort alapított. Ennek érdekes romjai a Deveszilye dűlőben ma is láthatók.

1422-1450 közötti oklevelek is Aracsa néven említették, 1422-ben pedig már vásáros hely is volt.

1440-ben Becse várához tartozott, és egy 1441 körüli, a becsei vár tartozékait felsoroló oklevél, a városok köze számította.

Aracs az egész középkorban a becsei vár sorsában osztozott. A 15. század közepén Torontál vármegye közgyűléseit is gyakran tartotta itt.

1551. szeptember 25. előtt Mehemet beglerbég elfoglalta Aracsot, majd a török hódoltság alatt elpusztult.

Az elpusztult falutól északkeletre eső területen szerbek telepedtek le, a kik néhány házból álló telepüket Vránovának (Varjas) nevezték.

1697-ben a zentai győzelem után mikor e vidék is felszabadult a török hódoltság alól, a Csernovics patriarchával bevándorolt szerbek közül is mind többen telepedtek le Vránován. Majd mikor 1717-ben, gróf Mercy tábornok a temesvári bánságot szervezte, a tartomány védelmére és a közlekedés lehetővé tételére hat katonai századvidéket alakított, melyek egyike Vránova volt. De mivel a helység a Tiszától távol feküdt, a vránovai szerb polgármilíciát 1726-ban átköltöztették az elpusztult becsei vár és a Baktó között fekvő magaslatra, és az új telepet baktói katonai őrállomásnak nevezték.

A Határőrvidék feloszlatásakor a bácsmegyei Becséről, Péterrévéről és Moholról számosan költöztek Vránova községbe, melynek lakossága annyira gyarapodott, hogy a századvidék középpontja lett "Franovaer Compagnie" néven.

1766-1768-ban, a német és szerb bánsági határőrezredek felállításakor sokan elköltöztek Vránováról, melyet a polgárosított tiszai járásba osztottak be. A temesvári bánság Magyarországhoz való visszacsatolása előtt, a szerb nép vezérei mindent elkövettek a régi századvidékekhez tartozott katonai községeknek, a magyar vármegyék fennhatóságától való függetlenítéséért. Így keletkezett 1774-ben a Nagykikindai kiváltságos kerület, melynek Vránova is kiegészítő része lett.

1806. január 31-én országos vásárok tartására nyert szabadalmat, majd 1817 augusztus 1-jén a kerülethez tartozó többi községgel együtt kiváltságlevelet nyert.

A 18. század végén a törökbecsei uradalom a Sissány család kezére jutott, ez időtől egyre több magyar telepedett le Vránovára, és 1786-ban már 60 katolikus magyar élt itt. Számuk az 1820-1840 közötti években a szegedvidéki, bácskai és marosi iparosokkal, hajóácsokkal és molnárokkal egyre gyarapodott, 1830-tól pedig a magyarok iskolát is tartottak fenn.

1876-ban a nagykikindai kerületet Torontál vármegyéhez került, Vránovát a törökbecsei járáshoz csatolták.

1888-ban a helység nevét Aracs-ra változtatták.

A település római katolikus plébániája 1881-ben keletkezett, temploma 1904-ben épült. A szerb egyház egyidős a balkáni szerbek beköltözködésével. Templomuk 1796-ban épült.

1910-ben 9163 lakosából 2299 magyar, 6753 szerb volt. Ebből 2351 római katolikus, 6790 görögkeleti ortodox volt.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A görögkeleti templom

Demográfiai változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Demográfiai változások
1948 1953 1961 1971 1981 1991 2002 2011
15 644 16 303 16 378 16 075 16 091 15 404 14 452[2] 13 133[1]

Etnikai összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemzetiség Szám %
Szerbek 8868 61,36
Magyarok 3849 26,63
Cigányok 387 2,67
Jugoszlávok 352 2,53
Románok 144 0,99
Horvátok 52 0,35
Macedónok 38 0,26
Montenegróiak 34 0,23
Albánok 14 0,09
Muzulmánok 13 0,08
Szlovákok 10 0,06
Ruszinok 7 0,04
Németek 6 0,04
Szlovének 5 0,03
Oroszok 4 0,02
Bolgárok 4 0,02
Bunyevácok 2 0,01
Ukránok 1 0,00
Egyéb/Ismeretlen[3]

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1911-ben felavatott Leiningen-szobor. Felirata: ""Gróf Leiningen Westerburg Károly honvéd tábornok, ki Aradon új hazája szabadságának kihívásáért 1849. október 6-án, mint vértanú hősi halált szenvedett, porhűvelyed visszaállt ugyan e föld rögébe, de nemes lelked, annak vitézsége és geniuszod örökké élni fog magyar honunk egén és minden magyar szívében.""

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b 2011 Census of Population, Households and Dwellings in The Republic of Serbia: Ethnicity – Data by municipalities and cities PDF – Statistical Office of Republic Of Serbia, Belgrade. 2012. ISBN 978-86-6161-023-3 (Hozzáférés ideje: 2012. november 30.) (szerbül és angolul)
  2. Knjiga 9, Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima PDF, Republički zavod za statistiku, Beograd, maj 2004. (szerbül) ISBN 86-84433-14-9
  3. Knjiga 1, Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima, Republički zavod za statistiku, Beograd, februar 2003. ISBN 86-84433-00-9

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Törökbecse témájú médiaállományokat.