Nagybecskerek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Koordináták: é. sz. 45° 21′ 57’’, k. h. 20° 24′ 11’’45.3658333333, 20.4030555556

**Nagybecskerek**
**Зрењанин / Zrenjanin**

Régió	Bánság
Körzet	Közép-bánsági
Terület	1324 km²
Népesség Összesen (2002) Népsűrűség	79 545 60 fő/km²
Polgármester	Goran Knežević
Irányítószám	23000
Körzethívószám	+38123
Testvérvárosai	Arad Békéscsaba Temesvár

A nagybecskereki község (járás) elhelyezkedése Szerbiában

Nagybecskerek (szerbül Зрењанин / Zrenjanin) szerbiai város és község (járás).

A Bega folyó partján fekvő város a Vajdaság Közép-bánsági körzetének székhelye. 2002-ben 79 545 lakosa volt, így a Vajdaság – Újvidék és Szabadka után – harmadik legnagyobb városa, s a legnagyobb város a Bánság szerbiai részén.

A nagybecskereki községnek (járásnak) 131 509 lakosa volt 2002-ben.

[szerkesztés] Neve

A város a XIV. századtól 1935-ig (majd 1941-től 1944-ig) az eredeti nevét – Becskerek – viselte, különböző változatokban: Bechereky, Becsekereke, Becskerek, Großbetschkerek, Veliki Bečkerek. A város hivatalos szerb elnevezése 1935-től 1941-ig, majd pedig 1944-től 1946-ig Petrovgradra változott, a szerb Karađorđević Péter király (1903-1921), illetve unokája – az akkor még kiskorú – Karađorđević II. Péter tiszteletére. Mai szerb nevét Žarko Zrenjanin bánsági partizánhősről kapta, aki a II. világháború ideje alatt a vajdasági kommunisták és partizán harcosok vezetője volt.

[szerkesztés] Történelme

Nagybecskereket valószínűleg a 14. században alapították, legelőször egy 1326-os dokumentumban említik. A 15. század elejétől kezdve többnyire a szerb uralkodók (despoták) hűbérbirtoka volt. 1422-ben mezővárosként említi egy oklevél. A 16. század első évtizedeiben épülhetett kis palánkvára. A település 1551. szeptember 25-én került török kézre. A török uralom alatt Szokoli Mehmed pasa nagyvezír magánbirtoka (mulk), majd kegyes alapítványa (vakuf) volt. A település a 18. század elejétől minden kétséget kizáróan többségben szerbek által volt lakott.

A törökellenes felszabadító háborúk során Nagybecskerek többször is gazdát cserélt, és csak 1716 augusztusában szabadult fel végérvényesen a török uralom alól. A háborúk alatt lakossága jelentősen megfogyatkozott, ezzel egy időre korábbi jelentőségét is elvesztette. A Habsburg Birodalom fennhatósága alatt Nagybecskerek a Temesi Bánság koronatartomány egyik kerületének a székhelye lett. 1769. június 6-án Mária Terézia királynő mezővárosi kiváltságokat adományozott Nagybecskereknek. A város lakossága a 18. század vége felé legnagyobb mértékben szerbekből és németekből állt. 1773-ban a lakosság összesen 721 házban élt, ebből 625 házban ortodoxok és 96 házban pedig római katolikusok laktak.

A Temesi Bánság koronatartomány megszüntetése, és területének a Magyar Királysághoz csatolása után Nagybecskerek Torontál vármegye székhelye lett. 1807. augusztus 30-án tűzvész pusztította el a várost, megakasztva egy időre a fejlődését is. A tűzvész után egy évtizedre a megye székhelye átkerült Nagyszentmiklósra, amíg 1816-ban fel nem épült az új vármegyeháza. A reformkorban Nagybecskerek 1839-ben kőszínházat, 1846-ban pedig gimnáziumot kapott.

Az 1848-as forradalom idején 1849 január derekáig Nagybecskereken volt a bánsági hadtest főhadiszállása. A honvédség visszavonulása után, 1849 január-április folyamán itt volt a délvidéki szerbek vezetőjének, Joszif Rajacsics karlócai ortodox metropolitának, és kormányának a székhelye. 1849 és 1860 között Nagybecskerek a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság nevű tartomány egyik kerületének volt a központja. A tartomány megszűnése után ismét a Magyar Királyság része és Torontál vármegye székhelye lett. Az 1867-es kiegyezést követően, az Osztrák–Magyar Monarchia idején Nagybecskerek addig nem tapasztalt fejlődést ért meg: gyárak és üzleti vállalkozások, gazdasági, közhasznú és művelődési egyesületek alakultak. A város 1883-ban vasúti összeköttetést, 1892-ben telefont, 1896-ben villanyvilágítást kapott. Több jelentős új középület készült el ekkoriban a város központjában: a római katolikus plébániatemplom (1868), a színház (1884), a vármegyeház (ma: Városháza) (1888), a református templom (1891), a Pénzügyi Palota (ma: Múzeum) (1894) és a bíróság (1908). Az 1910-es népszámlálás szerint Nagybecskereknek 26 006 lakosa volt, ebből 9148 magyar, 8934 szerb, 6811 német, 456 szlovák és 339 román nemzetiségű volt.

Az I. világháború után Nagybecskerek a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (1929-től Jugoszlávia) került. 1918 és 1929 között a királyság fővárosával azonos megyében volt, majd 1929-1941 között a Dunai Bánság részét alkotta. 1941 és 1944 között német megszállás alatt ált, az Autonóm Bánság része volt.

1945-től a szocialista Jugoszlávia, azon belül a Vajdaság Autonóm Tartomány városa. Ez a periódus a város rohamos gazdasági fejlődését hozta. Mindenekelőtt az élelmiszeripar területén, de néhány jelentős vegyipari, fémipari és textilipari létesítmény is működött a városban. A város lakossága ebben az időszakban a következőképpen alakult:

33775 (1948); 38715 (1953); 49020 (1961); 71424 (1971); 81270 (1981); 81316 (1991)

Jugoszlávia széthullása után Nagybecskerek 1992 és 2003 között először a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság, majd 2003-2006 között fennálló Szerbia és Montenegró államszövetség része volt. 2006-ban ez az államszövetség is felbomlott. Nagybecskerek azóta a független Szerbiához tartozik. A délszláv háborúk érzékenyen érintették a nagybecskereki gazdaságot: a város egyik súlyos problémája a magas munkanélküliség.

A nagybecskereki Városháza, előtte I. Péter jugoszláv király szobra. E helyen az első világháború végéig Kiss Ernő honvéd tábornok szobra állt.

Nagybecskereki látkép, háttérben a református templom, a bíróság és a Kis-híd

[szerkesztés] Vallás

Nagybecskerek magyar lakosságának túlnyomó többsége katolikus, s a város egyben a Nagybecskereki Egyházmegye székhelye is. Reformátusok is élnek a vidéken, s a gyülekezetnek van is egy impozáns műemlék temploma a városban, a Bega folyó partján.

A szerbek és a románok rendszerint a Szerb Ortodox Egyház illetve a Román Ortodox Egyház tagjai.

A bánsági szlovákok többnyire az Evangélikus Egyházhoz tartoznak.

[szerkesztés] Látnivalók

A Katedrális, amelyet 1864-1868 között építettek
A Városháza, amelyet 1820-ban készítettek el, majd 1886-1888 között bővítettek ki a mai formájára, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján
A Múzeum épülete, amely eredetileg pénzintézeti székház volt. 1894-ben épült fel, Kiss István tervei alapján.
A Kis-híd, amelyet 1904-ben építettek, a város legöregebb hídja