Mária Terézia magyar királynő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mária Terézia
Kaiserin Maria Theresia (HRR).jpg

Magyar, cseh és horvát királynő
Mária Terézia, Marie Terezie
Uralkodási ideje
1740. október 20. – 1780. november 29.
Koronázása magyar királynővé: Pozsony, 1741. június 25.
cseh királynővé: Prága,
1743. május 12.
Elődje (a Magyar Királyságban) II. (Habsburg) Károly
(a Cseh Királyságban) III. (Wittelsbach) Károly (Albert)
Utódja II. József
Ausztria uralkodó főhercegnője
Maria Theresia
Uralkodási ideje
1740. október 20. – 1780. november 29.
Koronázása 1740. november 22. (Ausztria rendjeinek hűségesküje)
Elődje III. Károly
Utódja II. József
Német királyné
Mária Terézia (Maria Theresia)
Uralkodási ideje
1745. szeptember 13. – 1765. augusztus 18.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje Habsburg Mária Amália
Utódja Mária Jozefa Antónia
Német-római császárné
Mária Terézia (Maria Theresia)
Uralkodási ideje
1745. szeptember 13. – 1765. augusztus 18.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje Habsburg Mária Amália
Utódja Mária Jozefa Antónia
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg-ház
Teljes neve Maria Theresia Amalia Walpurga von Österreich
Született 1717. május 13.
Bécs, Ausztria
Elhunyt 1780. november 29. (63 évesen)
Bécs, Ausztria
Házastársa I. Ferenc német-római császár
Édesapja III. Károly magyar király
Édesanyja Erzsébet Krisztina hercegnő
Signatur Maria Theresa.jpg
Mária Terézia aláírása

Mária Terézia (Erzherzogin Maria Theresia Amalia Walpurga von Österreich), (Bécs, 1717. május 13.Bécs, 1780. november 29.); a Habsburg-házból származó osztrák uralkodó főhercegnő, 1740–1780 között magyar és cseh királynő, I. Ferenc német-római császár felesége, a Habsburg–Lotaringiai-ház ősanyja. „Az új magyar királynő hivatalos neve II. Mária (Terézia) volt.”[1] Teljes uralkodói címei: Magyarország, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia királya, 1758. június 3-tól Magyarország apostoli királya, Csehország királya, Ausztria főhercegnője, Erdély fejedelme, 1765-től Erdély nagyfejedelme, Karintia, Krajna, Stájerország, Brabant, Limburg, Luxemburg, Alsó-Lotaringia és Milánó hercegnője, Flandria, Hennegau (Hainaut), Burgundia (Franche-Comté) és Tirol grófnője. 1740. október 21-én férjét, Lotaringiai Ferencet az összes uralma alá tartozó országban névleg társuralkodói rangra emelte. Magyar királyként férje esküt tett Pozsonyban a magyar rendek előtt 1741. szeptember 21-én, de nem koronázták meg. Férje halála után 1765-ben elsőszülött fiát, a későbbi II. Józsefet tette meg névleg társuralkodóvá.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, testvérei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ifjú Mária Terézia

Mária Terézia osztrák főhercegnő 1717. május 13-án született Bécsben. Édesapja VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar, II. Károly néven cseh király (1685–1740), a Habsburg-ház utolsó férfi leszármazottja volt. Édesanyja Erzsébet Krisztina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő, császárné (Prinzessin Elisabeth Christine von Braunschweig–Wolfenbüttel, 1691–1750) volt. Az uralkodópár négy gyermeke közül Mária Terézia főhercegnő másodikként született:

  • Lipót János főherceg (*/† 1716), az egyetlen fiúgyermek, csecsemőként meghalt.
  • Mária Terézia Amália Walpurga főhercegnő (1717–1780), a későbbi uralkodónő.
  • Mária Anna főhercegnő (1718–1744), aki Károly Sándor lotaringiai herceghez (1712–1780) ment feleségül.
  • Mária Amália főhercegnő (1724–1730), gyermekként meghalt.

Házassága, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Terézia

Mária Terézia 1736. február 12-én Bécsben feleségül ment Lotaringiai Ferenc István herceghez (1708–1765), I. Lipót József hercegnek, Lotaringia és Bar uralkodó hercegének (1679–1729) és Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnőnek (1676–1744) fiához, a későbbi I. Ferenc német-római császárhoz. Tulajdonképpen már gyerekkoruk óta ismerték egymást, s barátságuk később szerelemmé vált. Ferenc házasságának feltétele Elzász átadása volt, amit Mária Teréziáért meg is tett. Házasságukból 16 gyermek született, velük létrejött a Habsburg–Lotaringiai-ház:

  1. Mária Erzsébet Amália főhercegnő (1737–1740), kisgyermekkorban meghalt.
  2. Mária Anna Jozefa főhercegnő (1738–1789), betegsége miatt egy klagenfurti kolostorba vonult vissza.
  3. Mária Karolina Ernesztina főhercegnő (1740–1741), kisgyermekkorban meghalt.
  4. József Benedek Ágost főherceg (1741–1790), később II. József néven német-római császár, magyar és cseh király (1764–1790).
  5. Mária Krisztina főhercegnő (1742–1798), aki 1766-ban Albert Kázmér szász–tescheni herceghez (1738–1822) ment feleségül.
  6. Mária Erzsébet főhercegnő (1743–1808), akit XV. Lajos francia király feleségéül szántak, de betegsége miatt egy innsbrucki kolostorba kényszerült vonulni.
  7. Károly József Emánuel főherceg (1745–1761), fiatalon meghalt.
  8. Mária Amália főhercegnő (1746–1804), aki 1769-ben I. Ferdinánd pármai herceghez (1751–1802) ment feleségül.
  9. Péter Lipót József főherceg (1747–1792), I. Lipót néven toszkánai nagyherceg, 1790–92 között II. Lipót néven német-római császár, magyar és cseh király.
  10. Mária Karolina főhercegnő (*/† 1748), születésekor meghalt.
  11. Mária Johanna Gabriella (1750–1762), akit IV. Ferdinánd nápolyi királlyal jegyeztek el, de meghalt az esküvő előtt.
  12. Mária Jozefa főhercegnő (1751–1767), akit elhalt nővére, Johanna Gabriella után szintén IV. Ferdinánd nápolyi királlyal jegyeztek el, de ő is meghalt az esküvő előtt.
  13. Mária Karolina Lujza főhercegnő (1752–1814), aki elhalt nővérei helyett 1768-ban feleségül ment IV. Ferdinánd nápolyi királyhoz (1751–1825), a későbbi I. Ferdinánd nápoly–szicíliai királyhoz, így Nápoly és Szicília királynéja lett.
  14. Ferdinánd Károly Antal főherceg (1754–1806), Lombardia főkormányzója, aki 1771-ben elvette Estei Mária Beatrix Ricarda modenai hercegnőt (1750–1829), és megalapította a Habsburg-Lotaringiai-ház Este-Modenai ágát.
  15. Mária Antónia főhercegnő (1755–1793), aki 1770-ben feleségül ment XVI. Lajos francia királyhoz. A francia forradalom során férjével együtt kivégezték. Fia, Lajos Károly francia trónörökös herceg 1795-ben fogságban halt meg.
  16. Miksa Ferenc főherceg (1756–1801) püspök, kölni választófejedelem, a Német Lovagrend nagymestere, érsek.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az osztrák örökösödési háború és a hétéves háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

VI. Károly német-római császárnak nem volt férfi örököse. Bár az 1723-as pragmatica sanctióban Károly kimondta a Habsburg Birodalom feloszthatatlanságát, törvényesítette a nőági örökösödést, és ezt számos nemzetközi szerződésben el is ismertette az európai hatalmakkal, ennek ellenére halála után háború indult az osztrák örökség megszerzéséért, és II. Frigyes (1740-1786), porosz király hadüzenet nélkül támadt a Habsburgokra. Az 1740–1748 között dúlt háború során Ausztria elveszítette Sziléziát, amely Poroszországhoz került. Az Ausztria elleni háborúba Poroszország mellett bekapcsolódott még Franciaország, Bajorország és Szászország is. A háború kezdetén Ausztria kedvezőtlen helyzetben volt, mert alig egy évvel korábban zárta le a Törökország ellen folytatott háborút. Még Mária Terézia édesapja, az idős VI. Károly császár hagyta, hogy az oroszok, akik szintén hadban álltak a törökökkel, meggondolatlanul belerángassák birodalmát ebbe a háborúba. Ennek következtében hatalmas szerbiai, boszniai és havasalföldi területek vesztek el, amelyeket Ausztria még az 1718-as pozsareváci békeszerződésben szerzett meg.

Az 1741-es koronázási menet Pozsonyban

1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyba összehívott magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek koronáját fegyverrel megmenteni. Mária Terézia jól tudta, hogy trónját csak a magyar rendek segítségével tudja megvédeni a porosz fenyegetéstől, és azt is, hogy a Habsburg Birodalom szervezete korszerűsítésre szorul. Emiatt a Habsburg Birodalom felbomlása, széthullása egyáltalán nem tűnt lehetetlennek. Mária Terézia, hogy megnyerje a magyarok támogatását, 1741-ben összehívta a pozsonyi országgyűlést, ahol előterjesztette kívánságait. A magyar rendek kezdetben ellenállást mutattak. Mária Terézia személyesen jelent meg az országgyűlésen, gyászruhát viselve, karján fiával, a gyermek II. Józseffel. Ez a híres pozsonyi jelenet. A fiatal királynő hatásos beszédet mondott, ezt követően mondták ki a jelenlévő magyar nemesek egybehangzóan: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!” („Életünket és vérünket királyunkért!”) E közfelkiáltással kiálltak a király[2] mellett, aki cserében érvénytelenítette III. Károly király néhány magyarellenes intézkedését, illetve törvényben rögzítette a nemesi földbirtokok adómentességét, továbbá engedélyezte a hadseregben a magyar nyelvű vezényletet. A királyi engedmények fejében 11 magyar huszárezred (mintegy 35 000 katona) harcolt az osztrák örökösödési háborúban a Habsburg trónért Európa hadszínterein. 1745-ben elhunyt a Habsburgok egyik fő ellenfele, Károly Albert bajor választófejedelem és német-római császár, ez tovább gyengítette a katonailag megrendült Habsburg-ellenes koalíciót. Károly Albert fia, III. Miksa választófejedelem különbékét kötött Mária Teréziával. Ennek nyomán Mária Terézia férjét I. Ferenc néven még 1745-ben német-római császárrá választották. Az osztrák örökösödési háborút 1748-ban az aacheni békeszerződés zárta le. Szilézia nagy része ugyan porosz kézre került, de Mária Terézia sikeresen elismertette osztrák főhercegnői trónját, és a Habsburgok nagyhatalmi státusza is fennmaradt. 1756-1763 között kirobbant a hétéves háború, amelyben Ausztria sikertelenül kísérelte meg Szilézia visszaszerzését.

Mária Terézia uralkodásának közel fele háborúkkal telt el. Ez annyira kimerítette birodalmát, hogy a hétéves háború után Mária Terézia már inkább békére vágyott, és nem volt hajlandó belépni Nagy Katalin cárnő szövetségében az Oszmán Birodalom elleni 1768–74-es háborúba, miután 1736-39-ből elég rossz tapasztalatai voltak.

Magyarországi politikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kettős vámrendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bécsi udvar már évtizedek óta tervezte a magyarországi nemesség megadóztatását, (a birodalom ausztriai felén a nemesség már régen adózott) azonban a magyar rendek mindig a leghatározottabban és egységesen felléptek ennek a kiváltságnak a védelmében. Az 1751. évi országgyűlésen újra kísérlet történt a nemesi adózás elfogadtatására, azonban ez a kísérlet is elbukott (1751. évi XIX.tc) .A magyar nemesség azért, hogy a jövedelmét növelje, megnövelte a majorsági földeket a jobbágytelkek rovására, amely miatt az államot kár érte, hiszen a majorsági földek jövedelme után nem kellett adót fizetni a jobbágytelkek után meg igen. Ezáltal csökkent a kereskedelemből származó adóbevétel, s az udvar ezt a földesúri jövedelemnövekedést akarta megcsapolni. 1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren megnehezítették.

Úrbéri pátens[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (például: 1765–66. között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő[2] e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek urbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Ebben részletesen szabályozták a földesuraknak járó szolgálatokat. A kilencedet (kilencedik tized) évi egy aranyforintban, az ingyenmunkát (robotot) heti egy nap igás- vagy két nap kézi munkában szabták meg. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedtek a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették.

Regulatio Cigarorum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Terézia nevéhez fűződik a Regulatio Cigarorum rendelet. Ekkor kezdődött a cigányok erőszakos integrálása és asszimilálása. 1761. november 13-án rendeletében megtiltotta a cigány nép elnevezésének további használatát, és az új elnevezésüket tette kötelezővé: újlakosok, újmagyarok, újparasztok (németül Neubauer). Mária Terézia 1767. november 27-én kiadott rendeletével megtiltotta a cigányok egymás közti házasságát. Elrendelte az újparasztok félévenkénti összeírását, megtiltotta és büntette a döghúsevést.[3][4]

A madéfalvi veszedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1764-ben történt az az eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer. A bécsi udvar megbízta Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben két székely és két román határőrezredet. A székelyek többször föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics József tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. A mészárlásban kb. 400 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.

Betelepítések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az özvegy Mária Terézia

A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt, mint III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta a betelepítéseket Magyarországra. Az államkincstár költségén több tízezer német ajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Vecsés Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi-szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török hódoltság idején kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban az Alföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi lakosság etnikai arányait.[5]

1765-től uralkodásának végéig felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.

Kormányzati politikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legfontosabb reformjai közé tartozik, hogy a végrehajtó hatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatástól, így már nem azok ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett volna hajtaniuk. 1761-ben Kaunitz kancellár javaslatára államtanácsot állított fel, amelynek segítségével a politikai döntések jelentős szakmai támogatást kaptak. Megszüntette ugyanakkor a 16. századtól működő titkos udvari tanácsokat.

Vámrendelete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Komoly ellenállást váltott ki a királynő vámrendelete. Ez azt a célt szolgálta, hogy a birodalmon belüli munkamegosztást állandósítsa, valamint hogy a nemesség kikezdhetetlen adómentessége miatti jövedelemkiesés pótlását biztosítsa. Ennek érdekében külön vámvonalat húztak Magyarország és az örökös tartományok közé, amelyen a hazánkból kivitt iparcikkekre nagyon magas vámtételt határoztak meg. Ugyancsak magas vámot kellett fizetni akkor, ha nyersanyagot vagy mezőgazdasági terméket akartak kivinni a birodalmon kívülre. Alacsony volt viszont a vám az örökös tartományokból Magyarországra érkező iparcikkekre, és a magyar mezőgazdasági árukra, ha az örökös tartományokba vitték őket.

Úrbéri rendelete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1767-ben bevezetett rendelkezésével az uralkodónő a földesurakkal szemben akarta megvédeni a jobbágyokat, illetve azok adózóképességét. A pátens szabályozta a jobbágyok terheit, jogait és a jobbágytelek nagyságát. Minden jobbágy egy egész telek után heti 1 nap igás vagy 2 nap gyalogrobottal tartozott földesurának. A pénzadót teleknagyságtól függetlenül 1 forintban határozták meg. A robot mellett a termés 1/10-ét kitevő kilencedet is be kellett szolgáltatni a gabonából, borból, lenből, kenderből, valamint a méhkasok és bárányok után. Az urbáriumrendelet könnyített ugyan a jobbágyok helyzetén a nyugati területeken, de például az Alföldön nehezítette a megélhetést.

Oktatásügy, népegészségügy[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Teréziának szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag bevezetésére: elrendelte a közhasznú tárgyak felvételét, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot (a történelem tantárgy is ekkor került be a tanrendbe). 1777-ben kiadott tanügyi rendelete, a Ratio Educationis az állam irányítása alá helyezte és egységesen szabályozta a teljes magyarországi oktatásügyet. A közhiedelemmel ellentétben nem írt elő általános tankötelezettséget. A gimnázium megteremtésével összekötötte az elemi és a felsőfokú oktatást, tanítóképzőket állított fel, bővítette az egyetemi karokat, illetve újakat alapított.

Támogatta továbbá az egészségügyet. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról.

Hadügyi reformjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztak zsoldosokat, most már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes. A reformok következtében ezeket is szabályozták.

32 -es Mária Terézia Budapesti Háziezred 1741 - 1918

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Terézia igen buzgó katolikus volt, az eretnekektől irtózott, a zsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal országai területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a kárát.

Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani. A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az egyházi ünnepek számát csökkentette.

Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogy Szombathelyt külön egyházmegyévé teszi. Területét a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegyékből szakította ki. Első püspökévé VI. Piusz pápa engedélyével a rendkívül művelt Szily Jánost nevezte ki.[6]

Az ellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, a protestáns vallásokat nem tűrte, Magyarországon és Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő vallási tolerancián.

Címei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Terézia címere

„Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavonország, Ráma, Szerbország, Galiczia, Lodoméria, Kunország, Bolgárország királynője; Ausztria főherczege; Burgundia, Brabanita, Felső- és Alsó-Szilézia, Milano, Styria, Karinthia, Krajna, Mantua, Parma, Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern és Württemberg herczege; Svévia fejedelme; a római szent birodalom, Burgau, Morva, Felső- és Alsó-Lausitz örgrófja; Habsburg, Flandria, Tyrol, Ferrete, Kyburg, Görcz, Gradiska és Artois grófja; Elsass tartománygrófja; Namur grófja; a vend őrgrófság, Pordenone, Salzburg és Mecheln ura; Lotaringia és Bar férjezett herczegasszonya, Etruria nagyherczegnője”. [7]

Utódai, hatása, értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Terézia magyar emlékkártyán

Férjének, I. Lotaringiai Ferenc császárnak 1765-ben bekövetkezett halála után legidősebb fia, József Benedek főherceg lett a császár, II. József néven. Ausztriában társuralkodóként kormányzott anyja mellett, bár anya és fia sok politikai kérdésben igen ellentétes álláspontot foglalt el. A felvilágosodás filozófusainak szellemében nevelkedett József a radikális reformokat sürgette, konzervatív gondolkodású anyja azonban nem fogadta el ezeket.

Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el Bécsben. A magyar és cseh királyi székben II. József követte, akit Magyarországon „kalapos király”-nak neveztek, mert nem fogadta el a magyar alkotmányt, és nem koronáztatta meg magát.

Mária Terézia császárné és királynő mai megítélése Magyarországon két szélsőséges álláspont között ingadozik.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mária Terézia magyar királynő témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Mária Terézia magyar királynő témában.
  • Marczali Henrik: Mária Terézia 1717–1780, Franklin-Társulat, Budapest, 1891. URL: Lásd Külső hivatkozások
  • Holčík, Štefan: Pozsonyi koronázási ünnepségek 1563–1830, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986.
  • Niederhauser Emil: Mária Terézia, Pannonica, Budapest, 2000, ISBN 963 925 214X
  • Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978 ISBN 963 280 714 6
  • Sulilexikon történelem; Aquila Könyvkiadó, 2003, ISBN 963 679 213 5
  • Mitták Ferenc: Képes magyar história; Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 2006 ISBN 978 963 596 629 5

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
II. Károly
Ausztria uralkodó főhercege
1740–1780
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. József
Előző uralkodó:
III. Károly
Magyarország uralkodója
1740–1780
A Szent Korona
Következő uralkodó:
II. József
Előző uralkodó:
VII. Károly (Albert)
Csehország uralkodója
1743–1780
A cseh címer
Következő uralkodó:
II. József
Előző uralkodó:
Ausztriai Mária Amália
Német királyné
Német-római császárné
17451765
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
Bajorországi Mária Jozefa
Előző uralkodó:
II. Károly
Párma uralkodó hercege
1740–1748
Habsburg–Lotaringiai-ház
A Pármai Hercegség lobogója
Következő uralkodó:
I. Fülöp