II. Frigyes porosz király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Frigyes
FriedrichIIvonPreussenPesne1736.jpg

Porosz király
Uralkodási ideje
1740. május 31.1786. augusztus 17.
Elődje I. Frigyes Vilmos
Utódja II. Frigyes Vilmos
Életrajzi adatok
Született 1712. január 24.
Berlin
Elhunyt 1786. augusztus 17. (74 évesen)
Potsdam

II. (Nagy) Frigyes porosz király (der Alte Fritz; Berlin, 1712. január 24.Potsdam, 1786. augusztus 17.) Hohenzollern-házi uralkodó, Poroszország királya, valamint Brandenburg választófejedelme.

A felvilágosult abszolutizmus kiemelkedő képviselője volt, másrészt ő teremtette meg a porosz katonai bürokratikus államgépezet alapjait. Frigyes uralkodása alatt a porosz állam nagyhatalmak közé lépett, és a legnagyobb és legszervezettebb hadsereg tulajdonosává vált. A kiváló stratéga és uralkodó a legtöbb csatáját túlerővel szemben vívta. Az osztrák örökösödési háborúban és a hétéves háborúban hódító hadjáratokat indított Mária Terézia osztrák uralkodó főhercegnővel szemben, a Habsburg Birodalom gazdag tartományainak elragadása céljából. Uralkodása alatt a Porosz Királyság megérett arra, hogy vezető szerepet harcoljon ki a német fejedelemségek között.

Ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Frigyes Vilmos porosz király és Zsófia Dorottya királyné fia. 1712. január 24-én született Berlinben. Édesapja szigorú porosz nevelésben akarta részesíteni. Nevelése ezen alapelv szerint történt. Frigyes Vilmos fiát úgy neveltette hogy később jó keresztény, jó katona és jó gazda váljon belőle. Frigyesnek ez a fajta nevelés egyáltalán nem volt ínyére. Leginkább a francia zenében és irodalomban gyönyörködött. Apja lebecsülte a szellemi oktatás jelentőségét, így konfliktusba kerültek a fiával. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy édesanyja II. György brit király leányát, Amália hercegnőt választotta feleségéül. Frigyes arra számított, hogy majd így, mint az angol király hannoveri helytartója független állásra tehet szert. Atyja politikai okokból ellenezte a házasságot, és olyan dühös lett, hogy Frigyest idegenek jelenlétében is elpáholta.

Frigyes és egyik húga

Frigyes lázadása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az édesapja viselkedése miatt 1730-ban Angliába akart menekülni, de Hans Hermann von Katte nevű barátjához, szerelméhez[1] intézett bizalmas levelét lefoglalták. A Rajnánál magát Frigyest is elfogták, és édesapja haditörvényszék elé állíttatta. A haditörvényszék vonakodott döntést hozni, végül az idegen fejedelmek és VI. Károly német-római császár közbenjárásával Kattet lefejezték, Frigyest pedig Küstrinbe küldték szigorú fogságba. Küstrinben Hille tanácsos vezetése alatt neki látott a munkának. Megismerkedett a porosz közigazgatással és pénzüggyel, amelynek később nagy hasznát vette.

Felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Antoine Pesne:Frigyes trónörökösként

1733-ban apja parancsára Erzsébet braunschweigi hercegnőt vette feleségül, miáltal némileg kiengesztelte atyját, aki ezután kinevezte a Neu-Ruppinban állomásozó gyalogezred parancsnokává, és megkapta a rheinsbergi birtokokat. Itt töltötte trónörökös életének legszebb napjait. Barátaival élt, és Voltaire-rel levelezve megismerkedett az irodalommal, bölcsészettel és a zenével. Levelezésük közel 50 évig tartott, az egymás iránt érzett intellektuális nagyrabecsülésük nem nélkülözte a homoerotikus utalásokat sem. E barátságon még az sem változtatott, hogy Voltaire 1753-ban névtelenül közzétette „A porosz király magánélete” című írását, amelyben nyíltan élcelődött Frigyes homoszexualitásán. Frigyes az állításokat nem cáfolta, bár nem is erősített meg őket.[2] Frigyes a rheinsbergi évek alatt írta az „Antimachiavel, ou Examen du prince de Machieval” című művét is, melyben Niccolò Machiavelli firenzei államférfi a hatalom megszerzéséről és megtartásáról írott tanait kritizálta.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

E magasztos eszméktől áthatva lépett trónra 1740. május 31-én. Ő volt az első uralkodó, aki az állam, vallás és a társadalom terén is jelentős reformokat hajtott végre. Hivatásnak tekintette az uralkodását, és nem a népe fölé emelkedő elnyomónak tartotta magát. Szemei előtt az állam mindenhatósága lebegett; a saját hatalmát kevesebbre becsülte és önmagát, mint a felvilágosult abszolutizmus hívét, csakis az állam első felelős szolgájának tartotta. Eleinte a jülich-klevei örökség iránti igényeit érvényesítette. VI. Károly császár halála (1740. október 20.) más irányba fordította érdeklődését. Frigyes tartott attól, hogy Franciaország nem nézné tétlenül az ő Rajna menti terjeszkedését. Ekkor Sziléziára tekintett, amely a Habsburg-ház férfi ágának kihalása miatt megszerezhetőnek látszott.

1740 decemberében porosz csapatok szinte ellenállást nem találva megszállták Sziléziát. Az ellentámadásra induló osztrák seregeket Frigyes Mollwitznál (1741. április 10.) és Chotusitznál (1742. május 17.) visszaverte. Mária Terézia főhercegnő a berlini békével lezárult első sziléziai háború után átengedte Sziléziát Frigyesnek, aki ezután is figyelemmel kísérte a Habsburg külpolitikát.

1741. pozsonyi rendek által lelkesen felajánlott magyar ezredek a bajorokat és a franciákat kiszorították Csehországból, Nádasdy Ferenc pedig megfutamította a VII. Károly néven császárrá választott bajor választófejedelmet, és Münchenben Mária Teréziát kiáltották ki bajor fejedelemmé. Frigyes válságos helyzetbe került, mivel egyre több fejedelemség állt Mária Terézia oldalára. Kitört a második sziléziai háború (1745). Frigyest most sem hagyta el a hadi szerencse. A hohenfriedbergi (június 4.), soori (szeptember 30.) és a kesselsdorfi (december 15.) véres győzelmeivel újra biztosította magának Szilézia birtoklását (drezdai béke, 1745. december 25.).

1748-ban az aacheni békeszerződéssel véget ért az osztrák örökösödési háború, és majdnem minden állam elismerte a pragmatica sanctiót. Mária Teréziának sikerült a franciákat, oroszokat és a svédeket is megnyerni Frigyes ellen, mely szövetségnek a célja a Porosz Királyság teljes megalázása és megnyirbálása volt. A poroszok oldalán csak Anglia állt, és háború esetén 500 000 font sterlinget biztosított volna segély gyanánt.

A hétéves háború (1756–1763)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután értesült az ellene létrejött szövetségről, Frigyes Szászországban termett, és Cseh- és Morvaországon keresztül egészen Bécsig szándékozott előrenyomulni. Pirna mellett a szászok feltartóztatták, de a szászok megsegítésére érkező osztrák sereget Frigyes október 1-jén Lobositznál megverte, a szász sereg pedig október 16-án megadta magát. Győzelmei ellenére Frigyesnek a hadjárat folytatását a következő év tavaszára kellett halasztania. 1757. május 6-án győzelmet aratott Prága mellett, azonban június 18-án teljes vereséget szenvedett a kolíni csatában. Időközben a Habsburgok többi szövetségese is beérkezett, így Frigyes csak Angliára, és néhány kisebb német fejedelemségre számíthatott. Ekkor ismét megmutatta bámulatos hadvezéri képességeit: sorozatos győzelmeket aratott, november 5-én Rossbachnál verte meg a franciákat, december 5-én pedig Leuthen mellett vívott ki dicsőséget az egyesült Habsburg, bajor és württembergi seregek fölött.

1758-ben Frigyes még egy offenzívát indított Morvaország területén. Ezután védelmi harcra kényszerült. Az október 14-i hochkirchi és az 1759. augusztus 12-i kunersdorfi vereségek után már öngyilkosságra gondolt. 1760-ban fordult a kocka, Liegnitznél és Torgaunál Frigyes fényes győzelmeket aratott. Hadik András huszárjai eközben azonban megsarcolták Berlint.

1761-ben Frigyes ereje ismét kimerült, bukása biztosnak látszott. Végül Erzsébet orosz cárnő 1762-es elhunyta mentette meg, mivel az új cár, III. Péter békét kötött vele, és 20 000 fős segédcsapatot küldött neki. III. Péter nem sokáig uralkodott. Utódja, II. Katalin cárnő pedig nem folytatta tovább a háborút. A vereségek hatására a franciák, oroszok, svédek is befejezték a háborút, így Mária Terézia békekötésre kényszerült (Hubertusburgi béke, 1763. február 15.), Frigyes pedig megígérte, hogy támogatni fogja József császárrá választását.

A bajor örökösödési háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hétéves háború bár rendkívül megrendítette a Porosz Királyságot, de annak nagyhatalmi pozícióját biztosította. 1772-ben a poroszok megkapták a feldarabolt Lengyelország keleti részeit. 1778-ban Frigyes még még bekapcsolódott a bajor örökösödési háborúba, hogy megakadályozza bajor tartományok bekebelezését a Habsburg Birodalomba. Hasonló jövőbeli osztrák törekvések meggátlására Frigyes 1785-ben 1785 Hannover és Szászország bevonásával megkötötte a három választófejedelem szövetségét (Drei-Kurfürstenbund), amelyhez hamarosan 14 további német fejedelemség is csatlakozott, így kialakult a német fejedelmi szövetség (Deutscher Fürstenbund).

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frigyes uralkodásának végén a porosz hadsereg kb. 200 000 főt számlált. Az uralkodó lecsapoltatta az Odera menti mocsarakat. Adóbevételeinek növelésére gyarmatokat létesített. Javított a jobbágyok helyzetén. Olyan iparágakat lendített fel, mint a cukorgyártás, gyapotfonás, szövés, kőedénygyártás, selyemszövés stb. A határokon védővámokat szedetett, hogy korlátozza a behozatal mennyiségét. Hatalmas díszszemléket rendezett katonai erejének demonstrálására. Támogatta a felvilágosult gondolkodókat, levelezett Voltaire-rel. (Voltaire-hez fűződő viszonya később megromlott).

Nagy Frigyes király 1786. augusztus 7-én hunyt el Berlinben.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pallas nagy lexikona
  • Ki kicsoda a világtörténelemben
  • Földi Pál: Nagy hadvezérek

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nancy Mittford. Frederick the Great. Harper & Row (1970) 
  2. Susan Henderson (1977.). „Frederick the Great of Prussia: A Homophile Perspective”. Gai Saber 1 (1).  

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Frigyes porosz király témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
I. Frigyes Vilmos
Brandenburg választófejedelme
1740 – 1786
Hohenzollern
A Brandenburgi Őrgrófság és Választófejedelemség címere
Következő uralkodó:
II. Frigyes Vilmos
Előző uralkodó:
I. Frigyes Vilmos
Poroszország királya
1740 – 1786
Hohenzollern
A Porosz Királyság címere
Következő uralkodó:
II. Frigyes Vilmos