Niccolò Machiavelli

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A cikk/szakasz nem tünteti fel a forrásokat, melyek segítségével készült. Ez önmagában nem minősíti a tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása igaz. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható!(2007 márciusából)

Niccolò Machiavelli (1469–1527) olasz író, politikus, korának egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Sorsa összefonódott a reneszánsz Firenzével és a gyakorlati politizálással.

[szerkesztés] Politikusi pályája

1498 májusában a Firenzei Köztársaság második kancelláriájának titkára lett. Nagyon hamar, egy hónapra rá a Tízek Tanácsának titkári címével és teendőivel is felruházták (Az első kancellária foglalkozott a külügyekkel, a második pedig a bel- és hadügyekkel, a Tízek Tanácsa fogadta a külföldi követeket, s levelet küldött az államfőknek).

14 éves hivatali ideje alatt 23-szor járt követségben, nagyrészt itáliai fejedelmek udvarában, valamint a francia királynál, de megfordult a német-római császárnál, a pápánál is. Követi jelentéseit (legazioni) megőrizte az utókor, s ezek azért fontosak, mivel a későbbi nagy művek politikai szemléletét, saját világnézetét alakítja ki bennük.

Cesare Borgia taktikáit próbálta ellesni és alkalmazni a firenzei polgárokra Machiavelli a város 1512-es ostrománál, amikor a visszatérni készülő Mediciek a spanyol Raymond de Cordona zsoldosvezért bérelték fel a város támadására. A ritkán gyakorlatoztatott, alig felfegyverzett firenzei polgárok esélytelennek bizonyultak az erős, jól felszerelt, reguláris spanyol támadókkal szemben. A Mediciek visszatérése azt jelentette, hogy Machiavellinek is távoznia kellett, de hamarosan összeesküvéssel vádolták, s végül börtönbe zárták.

[szerkesztés] Művei

Miután amnesztiával kiszabadult, visszavonult birtokára, Sant Andrea in Percussinába, és a Borgiával folytatott beszélgetéseiből, ill. a tizennégy év során látottakból, valamint az 1512-ben hozzáadódó friss tapasztalatokból együttesen megírta máig legismertebb, egyben legvitatottabb munkáját, A Fejedelmet. Ez a mű csak az egyeduralomról szól. Beszélgetések Titus Livius első tíz könyvéről című munkája foglalja össze a köztársaságról szóló gondolatait. Nagy mértékben épít az antik hagyományra, különösen Tacitus Annalesére, valamint Cicero De Officiis című munkájára.

Száműzetésben, öregkora küszöbén kezdte írni „A mandragóra” című színművét, amit sokan az első modern európai jellemkomédiának tekintenek. Nemcsak az őt üldöző képmutatásra csapott le benne, de kifigurázta még saját hatalompolitikai tételét is, mely szerint „a cél szentesíti az eszközt”.

Callimaco sikeres ifjú Párizsban, de a szíve és a vágya visszahúzza szülővárosába, Firenzébe, ahol szerelme, Lucrezia él. A fiatal hölgy egy idős bankár felesége: erkölcsös életet él, el sem tudja képzelni, hogy megcsalja az urát. Niciának, a bankárnak azonban van egy nagy bánata: házassága gyermektelen. Ezt használja ki Ligurio, Callimaco barátja, hogy segítsen megszerezni az asszonyt. Callimaco barátja tanácsára párizsi orvosnak adja ki magát, és azt állítja, hogy a terméketlenség ellenszere a mandragórafőzet, de az első férfi, akivel használata után az asszony hál, egy órán belül meghal. Nicia Ligurio tanácsára keresni kezd egy ifjút, akit a felesége ágyába küldhet. Az erényes asszony hallani sem akar róla, de anyja és a korrupt gyóntatóatya rábeszélik…

Lényeges hadtudományi műve A háború művészete.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A fejedelem
• Mandragóra – komédia két részben