Ügyvéd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ügyvéd a jogászi foglalkozások egyike. Az ügyvéd a hivatásának gyakorlásával - törvényes eszközökkel és módon - elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését, valamint közreműködik abban, hogy az ellenérdekű felek a jogvitáikat megegyezéssel intézzék el. Jogállásukra Magyarországon az 1998. évi XI. törvény (az ügyvédi törvény) vonatkozik.

Az ügyvédekről általában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ügyvédi hivatás világszerte ismert, azonban nem mindenütt abban a formában, ahogyan nálunk ismeretes. Az angol nyelvű jogrendszerekben ismeretes két intézmény, a "solicitor" és a "barrister". Utóbbi a klasszikus ügyvédet, előbbi egyfajta vállalati jogtanácsost jelenthet, azonban ma már átfedések is tapasztalhatóak a kettő között. A common law-jogrendszerben az ügyvédi tevékenység az alapfeltétele számos más jogi pálya (így az ügyészek, a bírók, vagy közigazgatási jogászok) későbbi betöltésének. Az ügyvédi pálya a végzett jogászok leggyakoribb hivatása az egész világon.

Az ügyvéd alapvetően kétféle típusú jogi munkát végez: a perbeli képviseletet és a nemperes jogi ügyek intézését. Előbbi a büntető- és polgári peres eljárásokban való eljárási jogosultságot jelenti, utóbbi pedig egészen széles körű lehet. Az ügyvédek szakmai szervezete az ügyvédi kamara, mely szakmai és etikai felügyeletet gyakorol felettük és képviseli az érdekeiket. A jogállásuk sajátságos, ugyanis nagyon hasonlít az egyéni vállalkozóéhoz, azonban kvázi munkáltatóként a kamara fogható fel, ugyanakkor azonban az ügyfelekkel megbízási szerződés alapján jön létre a jogviszony. Az ügyvédek ezen túlmenően lehetnek egyéni ügyvédek vagy lehetnek ügyvédi iroda tagjai (ezen belül pedig lehetnek alkalmazott ügyvédek is).

Az ügyvédekhez nagyon hasonló foglalkozás a jogtanácsos, azonban a legfontosabb különbség, hogy az egyetlen munkáltató érdekeit képviseli, és nem megbízási, hanem munkaszerződés alapján.

Az ügyvédség története Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon a XIII. századból ismerünk először olyan feljegyzéseket, melyek szerint azokban a perekben, amelyekben nem a félnek kellett személyesen eljárnia, prókátort (procuratort) lehetett fogadni. Kezdetben a jegyzők, de egyházi személyek is betöltötték ezt a tisztet, a lényeg az írni-olvasni tudás volt. A német jog hatására ugyanekkor megjelentek a szószólók (conlocutor), akik a fél jelenlétében, de a fél érdekében szólaltak fel. Bárki lehetett ügyvéd, aki cselekvőképességgel bírt, egyházi vagy világi állással rendelkezett, és családi vagy rokoni kapcsolatai nem akadályozták az állás elfogadásában. Ügyvéd megbízása az úgynevezett hiteles pecsét segítségével történt, vagy hiteles helyen történő meghatalmazással. A megbízás tartama az ügy elintézésének végéig tartott, 1578-tól azonban általános lett az egy év. 1567-től eskütételre is kötelezve voltak, melyben nyilatkozniuk kellett arról, hogy igazságtalan ügy képviseletében nem járnak el, az ország jogával szemben az igazságtalanságot nem védelmezik, és hogy peregyezség esetén nem játszanak össze az ellenféllel. Ez az eskü azonban már 1574-től nem volt kötelező, mert betarthatatlan volt. 1695-től már a királyi tábla előtt kellett letenni az esküt, ez volt tevékenységük elismerésének feltétele.

1723-ban megjelent az ügyvédi rendtartás, mely az ügyvédi vizsga letételét és az eskütételt írta elő a pálya gyakorlásának feltételéül. 1769-től az új rendtartás már a jogi ismeretek szigorú vizsga alapján történő ellenőrzését írta elő, valamint erkölcsi bizonyítvány beszerzését. A királyi vagy báni tábla mellett tevékenykedő ügyvédeknek ezen túlmenően a tábla négytagú bizottsága előtt is vizsgázniuk kellett. Csak azok mentesültek, akik a törvény hatálybalépésekor már hosszú ideje ügyvédi gyakorlatot folytattak, vagy éppen bizonyságot adtak szakmai ismereteikről. A sikeres vizsgázók bizonyságlevelet kaptak, mely alapján törzskönyvbe vették őket, és szabadon praktizálhattak. A hallgatás vagy becstelenség vétkébe eső ügyvédet törölték a törzskönyvből és visszavonták bizonyságlevelét is. II. József a feddhetetlenséget kiegészítette az egyetemi illetve akadémiai tanulmányok alatti feddhetetlenséggel. Ezután egy évi joggyakornoki tevékenységet írtak elő kötelezően, majd további egy év jegyzői gyakorlatot. Ezután szóbeli és írásbeli vizsga volt az ügyvédi hivatás feltétele. 1804-től már hivatalosan is csak a jog- és államtudományi végzettségű ember tölthette be ezt a hivatást.

1852-től bevezették az ügyvédi képesség új feltételeit: osztrák állampolgárság, nagykorúság, feddhetetlen előélet, jogtudományban jártasság, és ügyvédi vizsga. Az ügyvédeket az igazságügy-miniszter nevezte ki a megfelelő bírósági székhelyre. 1874-ben aztán megszületett egy újabb ügyvédi rendtartás, melyben rögzítették, hogy az ügyvédi munka független, önálló, és szabad hivatás. Ekkortól működik az ügyvédi kamara is. Ügyvéd lehetett minden magyar állampolgár, aki megszerezte az ügyvédi oklevelet, és felvetette magát valamely ügyvédi kamarába. Az, hogy elvállal-e egy ügyet vagy sem, szabad mérlegelés tárgya lett, kivéve a szegények ügyei és a kirendelt védelem. 1889-ben önálló ügyvédi bíróságot hoztak létre a visszaélések elkerülésére. 1913-ban az ügyvédi tevékenységet négy év szakmai gyakorlathoz kötötték. 1937-ben a numerus clausus hatására itt is korlátozták a kamarákba felvehető ügyvédek számát, valamint óvadék letételét írhatták elő.

1950-ben egy új jogszabállyal leválasztották a jogtanácsosokat az ügyvédségről, majd kötelezően előírták, hogy az ügyvédek az önálló praktizálás helyett ügyvédi munkaközösségekbe tömörüljenek. A névjegyzékbe kerülés feltétele volt az ügyvédi eskü letétele. Maximálták az ügyvédi munkadíjakat is.

A Budapesti 9. számú Ügyvédi Munkaközösség emlékérme

A rendszerváltástól kezdve a legfontosabb változás a munkaközösségeken túl az egyéni praktizálás lehetőségének bevezetése volt. Jelen pillanatban egy 1998-as törvény szabályozza az ügyvédi tevékenységet.

Az ügyvédi tevékenység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ma az ügyvédi tevékenység Magyarországon szabad és független, az ügyvédválasztás szabadsága pedig mindenkit megillet. Az ügyvédnek hivatását a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával kell gyakorolnia, tevékenységében köteles mindenkor az ügyvédi hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani. Nem működhet közre, ha az a hivatásával nem egyeztethető össze, így különösen ha a közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul.

Az ügyvédi tevékenység eléggé sokrétű. Így többek között: felek képviselete, büntetőügyben a fél védelme, jogi tanácsadás, illetve szerződések, beadványok, vagy más irat készítése. Ezen túl lehet még adótanácsadó, társadalombiztosítási tanácsadó, pénzügyi tanácsadó, ingatlanközvetítő, szabadalmi ügyvivő, közbeszerzési tanácsadó, vagy közvetítői eljárásban közvetítő. Cégek létesítő okiratát vagy bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmeinek elektronikus formába való alakítását is csak ügyvéd végezheti, feltéve ha ő készítette az eredeti okiratot is. Mindezek feltétele a kötelező kamarai tagság.

A törvény számos összeférhetetlenségi okot is megállapít. Az ügyvéd nem állhat munkaviszonyban, szolgálati viszonyban, munkavégzési kötelezettséggel járó más jogviszonyban; nem lehet közalkalmazott, köztisztviselő, közjegyző és főállású polgármester, és nem végezhet személyes közreműködéssel vagy korlátlan anyagi felelősséggel járó vállalkozói tevékenységet. Tehát csak a betéti társaság kültagi pozíciója nyitott számára. Vannak azonban olyan tevékenységek, melyek megengedettek. Így különösen: a tudományos, művészeti és sporttevékenység, az oktatói tevékenység, a nem igazságügyi szakértői tevékenység, a választottbírói tevékenység, az országgyűlési, európai parlamenti, helyi önkormányzati képviselői jogviszony, a munkaviszony nélküli igazgatósági és felügyelőbizottsági tagság, valamint a kuratóriumi tagság és tisztségviselés. Az ügyvéd 2 évig nem járhat el annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál, amelynél az ügyvédi kamarai tagsága előtt bíró, ügyész vagy a nyomozó hatóság tagja volt.

Az ügyvédet megillető jogosultságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ügyvéd a tevékenységéért díjazásra jogosult, mely szabad megállapodás tárgya. A kirendelt védőügyvédeket pedig az állam által megítélt díj illeti meg, mely óradíj. Az ügyvédet megilleti a névhasználat joga, mely saját nevén túl a doktori cím és az ügyvédi minőség megjelölését takarja. Névazonosság esetén a kamara is kötelezheti az újonnan belépő felet más név választására.

Az ügyvéd egyes tevékenységei végzéséhez jogosult minősített elektronikus aláírás használatára.

Az ügyvédi kötelezettségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ügyvédet titoktartási kötelezettség terheli minden olyan adatot, tényt illetően, amelyről a hivatásának gyakorlása során szerzett tudomást. Ez a kötelezettség a tevékenységének megszűnése után is fennmarad. A titoktartási kötelezettség kiterjed az ügyvéd által készített és a birtokában levő egyéb iratra is, ha ez a titoktartás körébe tartozó tényt, adatot tartalmaz. A megbízó, a jogutódja és a törvényes képviselője a titoktartási kötelezettség alól felmentést adhat.

Az ügyvéd a Polgári Törvénykönyv szerinti felelősséggel tartozik az általa okozott kárért. Ennek biztosítása céljából minden ügyvédnek kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.

A hivatás betöltésének feltételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aki egyetemi szintű osztatlan jogászképzés végén jogi diplomát szerzett és jogosult a doktori cím használatára, az ügyvédjelöltnek jelentkezhet egy ügyvédi irodánál. A közvetlen munkáltatója ilyenkor az ügyvédi iroda lesz, azonban ez együtt jár a kötelező kamarai regisztrációval, valamint egy megfelelő összegű (60-300 ezer Ft) regisztrációs díj megfizetésével. Az ügyvédjelöltek esküt tesznek a kamaránál, majd fényképes ügyvédjelölti igazolványt kapnak. Az ügyvédjelölt nem kamarai tag. Az ügyvédjelölti pálya alapesetben három évig tart, ez idő alatt eljárhat minden olyan ügyben, mellyel az ügyvédi iroda bízza meg. Bizonyos korlátozások azonban vannak: például büntetőügyben nem járhat el másodfokon, és nem fogadhat el érvényesen megbízást, csak közvetetten, munkáltató ügyvédje aláírásával. Az ügyvédjelölteknek az ügyvédi kamara képzést szervez, melynek végén a jelölt jogi szakvizsga letételével bizonyíthatja rátermettségét. Ezután jelentkezhet az ügyvédi kamaránál ügyvédként, miután letette az egyszeri regisztrációs díjat (kb. 350 ezer forint), megkötötte a felelősségbiztosítást, fizeti a rendszeres kamarai tagsági díjat, és letette az ügyvédi esküt. Az eskü szövege az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló törvényben foglalt eskü szövegéből és az annak zárómondatát megelőző következő szövegből áll: „Hivatásom gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint, ügyfelem érdekében eljárva teljesítem.”

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]