Bankjegy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bankjegy olyan pénzjegy, melyet egy arra feljogosított (azaz bankjegykibocsátási szabadalommal rendelkező) bank, a jegybank bocsát ki. A legtöbb országban csupán egyetlen jegybank van, a központi bank, de például az Egyesült Királyságban több bank is rendelkezik ilyen joggal. A bankjegyek mellett más típusú pénzjegyek, például az államkincstár által kibocsátott államjegyek is lehetnek forgalomban.

Ma a legtöbb országban a készpénzállomány döntő részét bankjegyek képezik, kisebbik részét érmék. A forgalomban lévő bankjegyek mennyiségét a kibocsátó jegybank szabályozza, továbbá szavatolja ellenértéküket. A bankjegyek tervezéséről, gyártásáról, kibocsátásáról, cseréjéről, bevonásáról is a jegybank gondoskodik. A bankjegyek ellenértékét régen a jegybank úgy szavatolta, hogy garantálta azok értékpénzre (aranyra vagy ezüstre) váltását. Mióta a legtöbb ország felhagyott a nemesfém alapú monetáris politikával, a jegybankoknak megszűnt a nemesfémre váltási kötelezettsége, a bankjegyek (és az inherens értékkel gyakorlatilag szintén nem rendellkező nem nemesfém érmék) fedezetét az ország gazdasági kibocsátása fedezi.

Bankjegykibocsátás Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarország területén legelőször az osztrák jegybank (Wiener Stadt Banco, később Oesterreichische National Zettel Bank, majd privilegirte oesterreichische National-Bank) bankjegyei jelentek meg (1762). Az első magyar kiadású bankjegyek az 1848-49-es szabadságharc idején kerültek forgalomba, kibocsátójuk a Magyar kereskedelmi Bank volt. A szabadságharc leverése után ismét a bécsi központú privilegirte oesterreichische National-Bank jegyei forogtak.

A kiegyezéskor a magyar fél el akarta érni a különálló magyar jegybank felállítását, ezt azonban a császár meggátolta. Ehelyett a közös felügyelet alatt álló Osztrák-Magyar Bankot hozták létre az osztrák jegybank jogutódaként (1878). A bankjegyekkel egyidőben államjegyek is voltak forgalomban, melyeket a Staats-Central-Casse (kiegyezés utáni magyar nevén: császári és királyi közös központi pénztár) adott ki. A korona beveztésével egyidőben (1892) azonban megszűnt az államjegyek forgalomba hozatala.

Trianon után az Osztrák-Magyar bankot likvidálni kellett, a kezdeti zűrzavaros időszakban laza kontroll alatt folyt a papírpénzkibocsátás. A tanácsköztársaság idején (1919) a Magyar Postatakarékpénztár adott ki pénztárjegyeket - ezek fedezetét a bevont osztrák-magyar bankjegyek képezték. A pengő bevezetéséig (1927) államjegyek voltak forgalomban. A pengő kibocsátója a függetlenné vált ország önálló jegybankja, a Magyar Nemzeti Bank volt. 1944-ig más nem is bocsátott ki pénzjegyeket, ekkor a megszálló Vörös Hadsereg adott ki fedezet nélküli hadipénzeket. Az 1946-ban kiadott adójegyek sem jegybanki kibocsátások voltak. A forint bevezetése óta ismét a Magyar Nemzeti Bank bankjegyei az egyedüli papírpénzek Magyarországon.

Anyaga[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

polimer alapú bankjegy (50 ausztrál dollár)

Ma a világon két alapanyagból készítik a bankjegyeket. A legelterjedtebb a papír. E módszer során több papírréteget nyomnak össze, így több biztonsági elemet tud a bankjegy tartalmazni.

A másik forma a polimer. Ezt a módszert Ausztrália vezette be elsőként 1991-ben. A polimer bankjegyek nyomtatása szabadalommal védett, így kizárólag a Securency cég teheti ezt meg.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]