Font sterling

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Font sterling
Pound Sign.svg

ISO 4217 kód GBP
Devizajel £
Ország  Egyesült Királyság
koronafüggőségek
Számos brit tengerentúli terület

Infláció
Mértéke 1,9% (UK CPI 2009 november)
-1,2% (Guernsey RPI 2009 szeptembere)
0,6% (Jersey RPI 2009 szeptembere)
0% (Man 2009 októbere)[1]
Árfolyam
Napi árfolyam [1]
Hozzá rögzített FKP, GIP, SHP
Váltópénz
penny (p) 1/100
Érmék
Gyakran használt 1p, 2p, 5p, 10p, 20p, 50p, £1, £2
Ritkán használt £5 (emlékérme)
Bankjegyek
Gyakran használt £5 £10 £20 £50
Európai árfolyam-mechanizmus (ERM)
Kezdete 1990. október 8.
Visszavonása 1992. szeptember 16. (Feketeszerda)
Kibocsátó
Központi bank Bank of England
Weboldala
Bankjegynyomda Angol és wales-i bankjegyek:
Bank of England
Skót bankjegyek:
Bank of Scotland
Royal Bank of Scotland
Clydesdale Bank
Észak-ír bankjegyek:
Northern Bank
First Trust Bank
Ulster Bank
Bank of Ireland
koronafüggőségek:
:Guernsey parlamentje
Jersey parlamentje
Man sziget kormánya
[http://Bank of England

Bank of Scotland
Royal Bank of Scotland
Clydesdale Bank
Northern Bank
First Trust Bank
Ulster Bank
Bank of Ireland
Isle of Man Government
States of Jersey Weboldala]
Pénzverde Royal Mint
Weboldala

A font sterling (más néven a font) az Egyesült Királyság, a koronafüggőségek (Man-sziget, Guernsey, Jersey), a brit tengerentúli területek közül pedig Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek,[2] a Brit antarktiszi terület[3] és a Brit Indiai-óceáni Terület[4] valutája. Jele: £, ISO kódja: GBP; váltópénze a penny, melyből 100 ér egy fontot.

Az amerikai dollár és az euró után a brit font a világon a harmadik legelterjedtebb tartalékvaluta.[5] A font az amerikai dollár, az euró és a japán jen után a negyedik legnagyobb forgalmat lebonyolító pénznem a nemzetközi devizapiacon.[6]

Neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A valuta teljes, hivatalos neve font sterling csak hivatalos szövegkörnyezetben, és akkor használatos, ha meg akarják különböztetni a többi fonttól. Egyéb esetekben általában a font nevet használják. Azonban a bankközi piacokon van, hogy sterlingnek rövidítik, de mennyiségjelzővel együtt ezt soha nem használják. Tehát azt szokták mondani, hogy "Fizetést sterlingben elfogadunk", azt azonban soha, hogy "Összesen öt sterlingbe kerülnek." Néha használják a "ster." és az "stg." rövidítéseket is. Kevésbé hivatalos szövegkörnyezetben lehet találkozni a brit font kifejezéssel is, azonban nem ez a hivatalos neve a valutának. A beszélt angol nyelvben gyakran quidnek nevezik. A szó eredete a valamit valamiért jelentésű latin Quid pro quo kifejezésből származik.

A fontsterling kifejezés eredetét illetően bizonytalan a helyzet. Egyes források szerint használata az angolszász időkig nyúlik vissza. Ezek szerint ekkor az érméket hívták sterlingnek. Ezeket ezüstből készítették, melyekből 240 nyomott egy fontot, így a nagyobb összegű fizetéseknél az értéket "font sterlingben" adták meg.[7] Ez abban az időben kivételes vagyonnak számított és egészen a 17. századig nem inflálodott arra a szintre, hogy mindennapos használatba kerüljön.[8] Más források, így az Oxford English Dictionary szerint is a sterling a normannok által Angliában használt, ezüstből készült penny volt, és a kifejezés eredete 1300 körülre tehető.

A font valutajele a font jel, melynek eredeti alakja volt két párhuzamos áthúzással, majd később leegyszerűsödött, s így alakult ki az egy áthúzást tartalmazó £ jel. A fontjel, az L eredete a gót L-ig nyúlik vissza, mely a Librae jele, a római £sd egységek neve, melyet a librae, solidi, denarii rövidítéseként használtak a shilling–font–penny időszakban is. Ez volt a briteknél használt pénzek neve még a decimális rendszer előtt, a tizenkettes számrendszert használó időben. A Libra volt a római időkben a súlymérés alapegysége, s ez a szó a latin egység vagy egyensúly szóból származik.

Az angol font ISO 4217 valutakódja is GBP (Nagy-Britanniai font). Alkalmanként használják még a UKP rövidítést is, azonban ez helytelen. A brit koronafüggőségek saját, az ISO-ban nem szereplő kódokat használnak. GGP (guernsey-i font), JEP (jersey-i font) és IMP (Man-szigeti font). Az árakat gyakran pennyben adják meg, így a kereskedők néha penny sterlingre, GBX (néha GBp)-re hivatkoznak, mikor kiírják áraikat.

Váltópénzek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A decimalizálás előtti font[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971 előtt a font a 12-es számrendszeren alapult, mely gyakorlatilag a Római Birodalom öröksége volt. A decimalizálás előtt a font sok alegységre volt osztható. Alapvetően a kulcsfontosságú alegységek a shilling és a penny (pence) voltak. £1 = 20 shilling (jele „s”, népneve „bob”, a latin „solidus” szóból), 1 shilling = 12 pence (jele „d”, a latin „denarius” szóból). A penny további egységekre volt osztható, mégpedig a farthing-ra, 1d=4 farthing. A shillinget a „s”-en kívül jelölték még „/”-rel is, mégpedig úgy, hogy a penny értéket a shillinghez csapva egy áltörtként tüntették fel. Például: 2 font 5 shilling és 3 penny-t leírhattak úgy, hogy £2 5s 3d, de úgy is, hogy £2 5/3, ahol már az „s” és „d” lemaradhatott. Magát az 5 shillinget jelölhették egy „/-” kombinációval, azaz kerek 10 shillinget úgy, hogy 10s, illetve 10/-.

A decimalizálás előtt tehát a font 240 penny-t ért. A shilling jele "s" volt, melynek eredete nem a szó első betűjében, hanem a latin solidusban keresendő. A penny "d" jelének eredete a francia denier-ben, a latin denariusból kialakult szóban keresendő (a solidus és denarius is római fémpénz volt.). A shillinget és pennyt is tartalmazó árat – mint amilyen a 3 shilling 6 penny –"3/6" vagy "3s 6d" alakban írták le, s kiejtéskor "three and six"ként (három és hatként) mondták. Az öt shillinget "5s", vagy még gyakrabban "5/-" formában írták le.

Számos érmének volt, és mind a mai napig speciális neve van. Ezek közé tartozik a "crown" (korona), a "farthing", (krajcár) a "sovereign" (uralkodó) és a "guinea".

A címletek közötti átváltás nem kevés fejtörést okozott az embereknek, bár elég jól tudták használni a rendszert. Az alábbiakban következik a teljes címletek közötti átváltási táblázat:

  • 1d = 4 farthing
  • 1d = 2 ha'penny (halfpenny, azaz fél penny)
  • 1s = 12 d (=48 farthing)
  • £1 = 20s vagy 20/- (= 240d = 960 farthing)

További különleges pénznevek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1 sovereign (ejtsd: „szavrin”) = £1 1/- = 20/- (1816-1971)
  • 1 guinea (ejtsd: „gini”) = £1 1/- = 21/- (1816 előtt)
  • 1 crown (korona) = 5/- = £1 negyede
  • half crown (fél korona) = 2/6 = £1 nyolcada
  • florin = 2/- = £1 tizede

A decimalizálás során próbálták az emberek dolgát annyival megkönnyíteni, hogy a decimalizálás előtt és után azonos értékű érméket ugyanakkora méretűre verték. Így az 1971-es 5 penny-s érme a decimalizálás előtti 1 shillinges érmével volt azonos méretű, hiszen mindkettő £1 egyhuszad részét tette ki. Hasonló okok miatt volt megegyező méretű a 10 penny-s és a 2 shillinges érme, a florin is. Bár a shillingek verését a Királyi Pénzverde 1966-ban beszüntette, shillingek még egészen az 1990-es évekig voltak forgalomban, hiszen az 5 és 10 penny-st csak 1990-ben illetve 1992-ben cserélték ki kisebb méretű érmékre.

Forgalomban lévő érmék 1971 előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1 farthing
  • félpenny
  • 1 penny
  • 3 penny (threepence, köznyelven „thruppence”)
  • 6 penny (sixpence)
  • 1 shilling
  • 2 shilling (=1 florin)
  • fél korona (half crown)
  • korona (crown, amelyet egészen 1981-ig vertek)

1971 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tízes számrendszerre történt áttérést követően a font egyetlen váltópénze a penny, mely az előbbinek 100-ad részét éri. (1981-ig a fémpénzeken a "new pence" (új penny) felirat volt olvasható). A penny jele "p"; ennek következtében az 50p (£0.50) értékű árát "fifty pee"-nek, s nem "fifty pence" (ötven pennynek) ejtették. Ez segítette az áttérést is a tízes számrendszerre történő átálláskor.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután az eurót bevezették, a font sterling lett a világon a legrégebb óta használt fizetőeszköz.[9]

Angolszászok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sterling eredete egészen Merciai Offa uralkodásáig nyúlik vissza, aki bevezette az ezüstpennyt. Ezzel Nagy Károly frank király pénzrendszerét másolta le. Nagy Károly rendszerében 240 penny nyomott egy fontot. A font károlyi megfelelője a libra, míg a shillingé az a solidus volt, mely megfelelt 12d-nek. A penny bevezetésekor annak súlya 22,5 szemer tiszta ezüstöt tartalmazott. (Ez nagyjából 1,5 gramm). A penny gyorsan kezdett elterjedni más királyságokban is, és gyorsan teljesen elfogadott érmévé vált a mai Anglia területén.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korai pennyket színezüstből verték. Minél tisztább volt az anyaga, annál többet ért. Azonban 1158-ban II. Henrik ennél gyengébb, 925-ös (92,5%-os tisztaságú) ezüstből kezdte veretni a pénzt. Ez lett a Tealby penny) . Egészen a 20. századig ez volt az elfogadott finomság, s ezt a tisztaságot a valuta után ma is sterling ezüstnek nevezik. A sterling ezüst nehezebben kopott a tiszta (0,999-es tisztaságú) ezüstnél. Az angol érmék 1344-ig majdnem kizárólag csak ezüstből készültek. Ekkor vezették be a sikeressé váló aranyból vert noble-t. Azonban 1816-ig továbbra is ezüst alapú pénz volt a sterling. IV. Henrik (1412-1421) uralkodása idején lecsökkentették a penny súlyát. Először 15, majd 1464-től 12 gramm lett a törvényes fizetőeszköz.

Tudorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

VIII. Henrik és VI. Eduárd uralkodása alatt az ezüstpenny gyorsan veszített értékéből. Azonban 1526-ban a fontot újraértékelték, s innéttől 5760 gramm ezüsttel volt egyenértékű. 1544-ben új ezüstpénzt hoztak forgalomba, melynek csupán egyharmad része volt ezüst, a többi réz. Így a pénz finomsága 333-as (vagy 33,3%-os) lett. A valóságban így fakóbb színű rézérmét hoztak forgalomba. 1552-ben új, sterling ezüstből vert ezüstérmét bocsátottak ki. Azonban a penny súlyát 8 grammra csökkentették, ami azt jelentette, hogy 37 dekagramm sterling ezüstből 60 shillinget tudtak verni. Ezt az ezüststandardot nevezték "60-shillinges szabványnak". Egészen 1601-ig ezt a rendszert használták, mikor is a "62-shillinges szabvány" váltotta fel, s ennek következtében a penny súlya 7 2331 szemer lett. Ezen időszak alatt az aranyérme mérete és értéke is észrevehetően változott.

Kiterjesztés Skóciára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1603-ban Anglia és Skócia egyaránt I. Jakab uralma alá került, azonban a kormányzat és a használatban lévő pénz nem egyesült, nem kerültek egy irányítás alá. A skót font kezdetben ugyanannyit ért, mint az angol font, azonban az idő előrehaladtával sokkal gyorsabban értékelték le. A végén 12 skót font ért egy font sterlinget, s ezen az árfolyamon rögzítették az átváltást. 1707-ben, mikor a két királyság egyesülésével létrejött Nagy-Britannia Egyesült Királysága, ezen az értéken cserélték be skót fontot font sterlingre.

Nem hivatalos aranystandard[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1663-ban egy új aranypénzt, a 22 karátos guinea-t vezették be. Súlyértékét 1670-től 44½ troy fontban (16,465 kilogrammban) állapították meg. Az érme értéke egészen 1717-ig ingadozott, mikor is 21 shillingben (1,05 fontban) rögzítették. Azonban Isaac Newtonnak, a pénzverde igazgatójának erőfeszítései ellenére – mely a guinea-nek a leértékelésére irányult, azzal az indokkal, hogy a többi európai országhoz képest az aranynak túlértékelt az ezüsthöz – nem változtattak az árfolyamon. A brit kereskedők az árukat ezüstért cserébe küldtek külföldre, míg az importért arannyal fizettek. Ennek hatására az ezüst be-, az arany pedig kiáramlott, s ennek olyan volt a hatása, mintha Nagy-Britannia áttért volna az aranystandardra. Mindezen felül a végén már hiány mutatkozott az ezüstérmékből.

Egy modern valuta megalapítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1694-ben megalapították a Bank of Englandet, rá egy évvel pedig a Bank of Scotlandet. Mindkettő elkezdett papírpénzt kibocsátani, ám 1707-et követően a Bank of Englandénak megnőtt a jelentősége. A felkelések és a napóleoni háborúk alatt a Bank of England pénzei váltak törvényes fizetőeszközzé, s árfolyama az aranyhoz képest változott. A Bank ezen felül ezüstzsetonokat is kibocsátott, hogy csökkentse az ezüsthiányt.

Az aranystandard[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1816-ban hivatalosan is áttértek az aranystandardra, Az ezüstből készült érmék értékét 66%-ra csökkentették, és az ezüstérmék helyett zsetonokat kezdtek el kiadni, melyek súlya és értéke között nem volt egyenes arányosság. 1817-ben bevezették a sovereign-t. Huszonkét karátos aranyból verték, 113 gramm aranyat tartalmazott, és az aranystandard érintetlenül hagyása mellett a guinea helyébe lépett. 1825-ben az 1801 óta a sterlinghez rögzített ír fontot az addigi rögzített árfolyamon: (13 ír font = 12 font sterling) átváltották.

A 19. század folyamán és a 20. század elején számos más ország is áttért az aranystandard használatára. Ennek hatására az egyes valuták közötti váltóárfolyamot azok aranytartalma határozta meg. 1 font sterling 4,85 amerikai dollárt, 4,89 kanadai dollárt, 25,22 francia frankot (és ugyanennyi, a Latin Monetáris Unióhoz tartozó más valutát), 20,43 német aranymárkát vagy 24,02 osztrák–magyar koronát ért. Az 1865-ös Párizsi Nemzetközi Monetáris Konferenciát követően elkezdtek az Egyesült Királyságnak a Latin Monetáris Unióhoz történő csatlakozásáról vitatkozni, melynek a végén egy királyi döntés oldotta meg a kérdést.[10] E döntés szerint az ország nem csatlakozott az Unióhoz.

Az I. világháború idején a Bank of England felfüggesztette az aranystandard használatát, s a kincstár által kibocsátott ígérvények töltötték be a hivatalos fizetőeszköz szerepét. A háborút megelőzően az Egyesült Királyságé volt a világ egyik legerősebb gazdasága, mely a világ tengerentúli befektetéseinek 40%-át birtokolta. A háború végére azonban eladósodott (legfőképpen az Egyesült Államokkal szemben), s ennek következtében a kormányzati kiadások 40%-a a kölcsön után fizetendő kamatkiadásokra ment el. 1925-ben, a stabilitás biztosítása érdekében az aranystandard egy módosított formáját vezették be. Ennek értelmében a fontot a háború előtti árfolyamon az aranyhoz rögzítették, azonban az emberek csak aranyrudakra, s nem érmékre cserélhették be papírpénzeiket. A nagy gazdasági világválság hatására ezt 1931. szeptember 21-én eltörölték, s ennek következtében a sterling rögtön 25%-ot veszített értékéből.[11]

Használata a Birodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sterlinget a Brit Birodalom nagy részén használták. Egyes helyeken helyi pénzzel együtt volt forgalomban. Például az aranyból készült sovereign a kanadai dollár használata ellenére hivatalos fizetőeszköz volt. Számos gyarmat és domínium sajátjának ismerte el a fontot. Ezek közé tartozott Ausztrália, Barbados,[12] Brit Nyugat-Afrika, Ciprus, a Fidzsi-szigetek, az Ír Szabadállam, Jamaica, Új-Zéland, Dél-Afrika és Dél-Rhodézia. Néhányan létezésük alatt végig megtartották a paritásos árfolyamot a sterlinggel, (például a dél-afrikai font), mások azonban az aranystandard végeztével eltért a paritásos árfolyamtól (például az ausztrál font). Ezek és más, a sterlinghez kötött valutájú országok alkották a sterlingövezetet.

Bretton Woods[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy 1940-ben, az USA-val kötött megállapodással £1 = $4.03 rögzítették a dollár árfolyamát. Ez érintetlenül fennmaradt a második világháború alatt végig, s ezt az árfolyamot rögzítették a Bretton Woods-i rendszerben is. A folyamatos gazdasági nyomás hatására több hónapos cáfolatot követően a brit kormány 1949. szeptember 14-én 30%-kal leértékelte a fontot, s ezt követően 1 fontért csak 2,8 dollárt kellett adni. Ennek hatására több más valuta is vesztett a dollárral szemben értékéből.

Az 1960-as években a magas dollárátváltási árfolyam miatt a font ismét nyomás alá került. 1966 nyarán a font árfolyamának a devizapiacon érzékelt esése hatására Wilson kormánya kibővítette az árfolyamsávot. A megszorítások közé tartozott az is, hogy a turisták fejenként legfeljebb 50 fontot vihettek magukkal külföldre. Ezt a korlátozást 1979-ben törölték el. A fontot 1967. november 18-án ismét leértékelték, ekkor 2,4 dollár ért egy sterlinget.

Decimalizálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971. február 15-én az Egyesült Királyság áttért a tízes számrendszer használatára a pénzrendszerben, és a shilling valamint a penny helyett bevezette az egyetlen új váltópénzt, az új pennyt. Az "új" szót 1981-től elhagyták az érméken.

A szabadon lebegő font[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971. augusztustól, a Breton Woods-i rendszer összeomlásától kezdve a font lebegő valuta. A rögzített 2,42 USD árfolyamról kezdetben kissé erősödött, 1972. márciusban értéke 2,62 USD volt. Ugyanekkor elbomlott a sterling övezet, melynek tagjai a dollárhoz vagy a fonthoz kötött lebegő árfolyamrendszerre tértek át.

Az 1976-os sterling válság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1976-ban James Callaghan került hatalomra. Már a kezdettkor is hatalmas gazdasági problémákkal kellett szembe néznie.[13] A pénzügyi piacokon egyre inkább fogyott a sterlingbe vetett bizalom. Az Egyesült Királyság nem tudta egyensúlyba hozni pénzügyi mérlegeit, ezzel egyidejűleg a Munkáspárt nagy volumenű kiadások mellett kötelezte el magát. Callagham szerint ennek három eredménye lehetett: az egyik szerint drasztikusan csökken a sterling értéke, egy annyira leromlott gazdaság, melyet a nemzetközi környezet már nem fogadna el, vagy pedig meg kellene állapodni a kulcsfontosságú szövetségesekkel, hogy a fájdalmas gazdasági reformok beindításáig segítsenek font talpon maradásában.[14] 1976. végére egy font értéke 1,60 USD alá süllyedt.

1980-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1979-ben a konzervatívok vették át az ország irányítását. Takarékos fiskális politikát hirdettek. Rögtön megugrott a font értéke. 1 GBP 2,4 USD-vel lett egyenértékű. A pénzkínálat tervezett mértékű bővülését a kamatok emelkedésével akartak elérni. Ez volt az akkori monetarista gazdaságpolitika legfőbb mozgatórugója. A magas árfolyamot szokták okolni az 1981-es recesszió kirobbanásáért. 1980. után a font értéke elkezdett meredeken csökkenni. Legalacsonyabb értékét 1985. februárban érte el. Ekkor egy fontért csak 1,05 dollárt adtak. 1989. decemberig valamelyest erősödött, ekkor 1,7 dollárt kellett adni egy szigetországi fontért.

A német márkához rögzítve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1988-ban Margaret Thatcher pénzügyminisztere, Nigel Lawson úgy döntött, hogy a fontnak a német márka árfolyammozgását kell követnie. Ennek nem várt következménye a gazdaságban tapasztalható gyors infláció és a túlságosan alacsony kamatok lettek. (Ideológiai okokból a konzervatív kormány nem használta a rendelkezésére álló, ettől eltérő mechanizmusokat a hitelek növekedésének megállításához.)

Az ECU követése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1990. október 8-án a konzervatív kormány az ERM-hez történő csatlakozás mellett döntött. Ekkor a font árfolyamát 2,95-ös átváltási aránnyal a német márkához rögzítették. Azonban 1992. szeptember 16-án feketeszerdán, mivel az ország gazdasági teljesítménye nem tette lehetővé az árfolyam fenntartását, kényszerűségből kilépett a mechanizmusból. Soros György ekkor keresett majdnem 1 milliárd dollárt a font shortolásával.

Feketeszerdán az addigi 10%-os kamatok 15%-ra emelkedtek. Ekkor esett a font az ERM által meghatározott árfolyamsáv alá. Ekkor egy fontért 2,20 márkát adtak. Az alacsonyabb GBP/DM átváltási árfolyam támogatói azzal védekeztek, hogy az olcsóbb font élénkíti az exportot, és az 1990-es évek gazdasági fellendüléséhez is hozzájárult. 2005 eleje óta a £/€ átváltási árfolyam visszatért egy nagyjából £1.00:€1.46 átlagos átváltási árfolyami szintre, mely megegyezik a 2,85 DM-es árfolyammal.

Inflációs célkövetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1997-ben az újonnan megválasztott munkáspárti kormány átadta a kamatok napi szintű figyelését a Bank of Englandnek. Ezt a részpolitikát addig a liberális demokraták felügyelték. Most a bank saját maga felelős a napi alapkamat meghatározásáért. Ennek során azt kell elsődlegesen szem előtt tartani, hogy a fogyasztói árindex 2% körül maradjon. A célértékhez képest az infláció mértékének az egy százalékpontos sávon belül kell maradnia. Ha ennél nagyobb eltérés mutatkozik, a Bank of England kormányzója nyílt levelet intéz a pénzügyminiszterhez, melyben leírja a céltól történt eltérés okát, s azokat az intézkedéseket, melyeket a 2%-os célhoz történő visszatérés érdekében kíván megtenni. A 2007. április 17-én közölt fogyasztói árindex 3,1% volt (ekkor a kereskedelmi árindex értéke 4,8%-os értéket vett fel). Ennek megfelelően – első alkalommal az inflációs célkövetés bevezetése óta – a bank vezetőjének levelet kellett írnia a pénzügyminiszternek, melyben részleteznie kellett a tervezett kiigazító intézkedéseket.[15]

Az euró bevezetése után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Európai Unió tagjaként az Egyesült Királyság is bevezetheti törvényes fizetőeszközként az eurót. Azonban ez a kérdés az euróövezet elődjébe, az Európai Monetáris Rendszerbe történt belépésnél (lásd feljebb) megválasztott rossz átváltási árfolyam miatt még sokáig politikai viták tárgya marad. Mikor a pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a valutaövezethez történő csatlakozást a belátható jövőben nem tartja valószínűnek, erre Gordon Brown miniszterelnök azt válaszolta, hogy mind Britanniának, mind Európának ez a legmegfelelőbb döntés.[16]

Tony Blair volt miniszterelnök kormánya elkötelezte magát a kérdésben kiírandó népszavazás mellett. Ezen arról kellett volna döntenie a lakosságnak, hogy a két terület megfelel-e egymásnak az öt gazdasági teszt alapján. Mielőtt az Egyesült Királyság bevezetné az eurót, ezen a belső próbán kívül meg kell felelnie az EU konvergenciakritériumainak (maastrichti kritériumok) is. Jelenleg az ország éves kormányzati deficitjének a GDP meghatározott hányadánál magasabb a mértéke. 2005 februárjában a brit állampolgárok 55%-a a valuta bevezetése ellen volt, s a lakosság 30%-a szimpatizált az elképzeléssel.[17] A font feladása azért okoz ekkora vitákat az országban, mert a brit szuverenitás egyik jelképének számít,[18] és mivel a kritikusok véleménye szerint az optimálisnál alacsonyabb kamatokhoz vezetne, ami pedig rosszat tenne a brit gazdaságnak. A BBC által 1000 ember megkérdezésével 2008. decemberében végzett felmérés eredménye az lett, hogy a megkérdezettek 71%-a ellenezné, 23%-a támogatná, hogy az ország az egységes valutaövezethez tartozzék. A válaszadók 6%-a bizonytalan ebben a kérdésben.[19]

A font az euró létrehozását követően nem lépett be az ERM második szakaszába. Dániának és az Egyesült Királyságnak egyedi, az euróövezeten kívülmaradási joga van. A valóságban majdnem az összes többi EU-tagállam csatlakozott az euróövezethez.

A Skót Konzervatív Párt úgy véli, az euró bevezetésének hatására megszűnnének a külön skót bankjegyek, mivel az Európai Központi Bank nem engedélyezi nemzeti vagy regionális bankjegyek forgalomba hozatalát.[20] A Skót Nemzeti Párt nem tekinti ezt meghatározó témának, mivel a független Skóciának önálló, megkülönböztethető érméi lennének. Ennek a pártnak programpontjai között megtalálható az euró bevezetése.

2008. január 1-jén az önálló jogokkal is rendelkező ciprusi terület, (Akrotíri és Dekélia) a sziget többi részével egyidőben kezdte el használni a közös pénzt.[21]

Jelenlegi értéke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a font és az euró nincsenek egymáshoz rögzítve, gyakran megfigyelhető, hogy a két valuta árfolyama együtt mozog. Ez a korreláció azonban 2006 közepén gyengült. Az inflációs félelmek miatt a Bank of England 2006 végén és 2007-ben kamatot emelt, melynek következtében 2003 januárja óta ekkor lett a legerősebb az euróval szemben. Ennek hatása volt más árfolyamokra is, így például a dollárral szemben 15 év alatt a legmagasabb, 1 font = 2 dollár árfolyamot érte el. Erre 1992 óta nem volt példa.[22] Azóta a font a világ más valutáihoz hasonlóan tovább erősödik a dollárhoz képest, és 2007. november 7-én 26 éves csúcson, 2,11610 dolláron kereskedtek a brit fizetőeszközzel. Azonban 2007 vége óta a font az euróhoz viszonyítva jelentős mértékben gyengül, bár nem olyan meredek ez a gyengülés, mint ami a dollár esetén megfigyelhető. Ennek eredményeképp 2008 áprilisában 24 év óta először esett a valuta jegyzése az 1,25 eurós szint alá.[23] 2009–2013 között az árfolyam 1,05–1,30 eurós szinten mozgott.[24]

Bankközi hitelkönnyítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009. március 5-én a Bank of England bejelentette, hogy a pénzügyi piaci feltételek könnyítésével 75 milliárd fontnyi új tőkét pumpál a brit gazdaság vérkeringésébe. Az Egyesült királyság történetében ekkor alkalmazták először ezt az eljárást. Mervyn King, a Bank igazgatója rögtön bejelentette, hogy nem akarnak kísérletezni a pénzügyi piacokon.[25]

A folyamat alatt a BoE saját hatáskörében teremtett pénzt, melyekkel kormányzati kötvényeket, banki hiteleket és jelzáloghiteleket vásárolt meg a piacon.[26] A kezdeti elképzelések szerint a folyamat során a bank új bankjegyeket bocsátott volna ki, azonban végül csak számlapénz jött létre, ami így nem került ki a mindennapi forgalomba.[27] Az eredetileg tervezett összegnek a duplájára, 150 milliárd font kibocsátására kapott a bank engedélyt Alistair Darling pénzügyminisztertől.[28] A három hónaposra tervezett folyamat végeredményét csak hosszú távon lehetett érzékelni.[25]

A BoE bejelentése szerint az intézkedés célja az infláció 2% fölött tartása volt.[26]. Mervyn King, a bank gazgatója szerint nem volt erre más megoldás. A jegybanki alapkamat mértéke akkor történelmi mélyponton, 0,5%-on állt. Nagyon valószínűtlennek tartotta, hogy ezt a szintet tovább csökkentsék.[28]

Érmék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A decimalizálás előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A VIII–13. század között az ezüstpenny volt a meghatározó, és gyakran az egyedüli, forgalomban lévő érme. Bár néha használták a penny váltópénzeit is (lásd farthing és félpennys), a kisebb értékek kiegyenlítésekor gyakran szedtek egy pennyt két vagy több egyenlő, kisebb részre. Nagyon ritkán vertek aranypénzt. Ezek értéke 20 ezüstpennyével egyezett meg. 1279-ben bevezették a 44 ezüstpenny értékű groatot, majd 1344-ben a fél groatot. Ugyanebben az évben került sor a 6/8 értékű noble bevezetésére, mely a sikertelen florint váltotta fel. Ekkor került forgalomba és fél- és negyednoble is. Az 1464-es reformok során mind az arany-, mind az ezüstpénzek értékét csökkentették, A noble súlya változatlan maradt, értéke azonban 10-re nőtt, s bevezették a régi noble névértékén az új, angel nevű érmét.

VII. Henrik uralkodása idején, 1487-ben vezették be a shillinget majd ezt követően sovereign néven 1489.ben a fontot. 1526-ban számos új névértéken, néven bocsátottak ki aranyérméket. Ezek közé tartozott a korona és a félkorona. Ezek értéke 5 és 2/6 volt. VIII. Henrik (1509-1547) uralkodása idején nagymértékű leértékelés zajlott le, ami tovább folytatódott VI. Eduárd idején (1547-1553) is.Ezt 1552-ben abbahagyták, és úkój, ezüstből vert érmesorozatot bocsátottak ki. Ezek közé tartozott az 1d, a 2d, a 3d, 4d, 6d, 1/-, 2/6, 5/- címletek. I. Erzsébet uralkodása alatt (1558-1603) vezették be az ezüstből készült ¾d és 1½d címletű érméket. Ezek a névértékek nem bizonyultak hosszú életűnek. Az aranyérmék közé tartozott a félkorona, a korona, az angel, a félsovereign és a sovereign. Szintén Erzsébet uralkodása alatt került sor az első, lovat ábrázoló, recézett szélű érme kibocsátására.

Mikor VI. Jakab skót király került az angol trónra, új aranypénzeket vezettek be. Ezek közé tartozott a spur ryal (15/-), a unite (20/-) és a rose ryal (30/-). 1619-től a laurel 20-at ért. Ekkor vezették be az első, nemesfémtartalommal nem rendelkező érméket is. Ezeket ónból és rézből készítették. Ilyen volt például a farthing. A rézből készült félpennys I. Károly idején került bevezetésre. Az angol polgári forradalom idején számos, az ostromlott területeken használt pénzrendszer jött létre, néhány eléggé érdekes címletekkel.

A királyság 1660-as visszaállítását követően megreformálták a pénzrendszert, s 1662-ben abbahagyták a kalapáccsal készített érmék forgalomba hozatalát. A guineat 1663-ban vezették be, amit nem sokkal később a ½, 2 és 5 címletek is követtek, Az ezüstpénzek között szerepelt az 1d, 2d, 3d, 4d és 6d, 1/-, 2/6 és 5/- címlet. A 18. században végbement nagyarányú ezüstkiáramlás hatásaként lecsökkent az ezüstpénzek előállítása. Az 1750-es éveket követően nem bocsátottak ki félkoronást és koronást, a 6 pennys valamint az 1/- előállítását pedig az 1780-as években hagyták abba. Erre válaszul 1797-ben bevezették a rézből készült 1 és 2 pennys érméket, valamint a ⅓ guineat. (7/-) Ezek közül csak a rézpenny maradt meg sokáig.

Az ezüstpénzek hiányának csökkentése érdekében 1797 és 1804 között felülbélyegzett spanyol dollárt, és gyakran spanyol és spanyol gyarmati realt bélyegeztek fölül, s így hozták ezeket forgalomba az Egyesült Királyságban. Erre a bélyegre a király arcmását rakták. 1800-ig ezek közül 8 real 4/9 fontot ért. Ezt követően 7 real értéke 5/- volt. Ezt követően a Bank 5/- értékű ezüstzsetonokat vert, melyek alapja a spanyol dollár volt. 1811 és 1816 között kerültek forgalomba az 1/6 és 3/- címletű pénzek.

1816-ban 6d, 1/-, 2/6 és 5/- névértékekkel új ezüstpénzsorozatot hoztak forgalomba. Koronát csak 1900-ig, s addig is csak elszórtan vertek. Ezt 1817-ben egy új aranypénzrendszer váltotta fel, melynek 10/- és £1 névértékű tagjai voltak. Ezek váltak később fél sovereign és sovereign néven ismertté. 1836-ban ismét forgalomba került az ezüstből vert 4d névértékű érme, amit 1838.ban követtek a 3d, majd 1844-ben a gyarmatokon használt 4d névértékű érmék. 1848-ban bevezették a 2/- florint, majd 1887-ben a rövid ideig forgalomban lévő kétflorinost. 1860-ban a réz helyét a farthingban, a félpennyben és a pennyben felváltotta a bronz.

Az első világháború idejére fel függesztették a fél sovereign és a sovereign forgalomba hozatalát. Az aranystandard ismételt bevezetését követően sem nőtt jelentős mértékben zeknek az érméknek a forgalomban betöltött szerepe. 1920-ban az 1552 óta érvényben lévő .925-ös finomságon nyugvó ezüststandardot .500-as standardra cserélték fel.1937-ben a nikkel és a sárgaréz keverékéből készített 3d került forgalomba, s ezt hét évvel követően verték az utolsó 3d érmét ezüstből. 1947-en a még használt ezüstpénzek helyett is kupronikkelből vert érméket hoztak forgalomba. Az infláció miatt 1956-ban abbahagyták a farthing verését, s 1960-ban vonták ki a forgalomból. A decimálásra való előkészületek jegyében 1969-ben bevonták a félpennys és félkoronás érméket.

Decimalizálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első decimális érméket 1968-ban hozták forgalomba. Kupronikkelből készült 5p és 10p érméket vertek, melyek a forgalomban az 1/- és 2/- érmékkel voltak egyenértékűek. A körbe foglalt egyenlő oldalú hétszög alakú 50p érme 1969-ben váltotta fel a 10/- címletű bankjegyet. A decimalizálás akkor ért véget ténylegesen, mikor 1971-ben bevezették a bronz ½p, 1p és 2p érméket, és kivonták a forgalomból az 1d és 3d érméket. A 6d 2½p értéken egészen 1980-ig forgalomban maradt. 1980-ban eltűnt az új felirat az érmékről, és bevezették a 20p névértékű érmét. Ezt az £1 1983-as bevezetése követte. Ebben az évben vertek utoljára ½p érmét, ami 1984-ben került ki a forgalomból. Az 1990-es évek folyamán a bronzot felváltotta a rézzel bevont acél, és ebben az évtizedben csökkentették az 5p, 10p és 50p érmék méretét. Az 5p értéken forgó régi 1/- érméket 1991-ben vonták ki a forgalomból. Ekkor csökkent az 5p mérete is. 1993-ban hasonló körülmények között került kivonásra a forgalomból a 2/- névértékű érme. A bimetális brit kétfontost 1998-ban vezették be.

Jelenleg a legrégebb óta forgalomban n lévő érmék az Egyesült Királyságban az 1971-ben forgalomba került, rézből készült 1p és 2p érmék. A decimalizálást megelőzően 100 évesnél is régebbi érmék is forgalomban voltak, és ezek összesen öt különböző uralkodó portréját ábrázolták.

1992-ben az 1p és 2p névértékű érmék összetételében a bronzot rézzel bevont acél váltotta fel. Az 1992 előtti 1 és 2 pennys érmékben található réz (amelynek 97%-a réz) 2007-re annyira megemelkedett, hogy a vállalkozásoknak megérte beolvasztani ezeket az érméket. Az új, acélmaggal rendelkező érméket mágnessel is szét lehet válogatni. Egyes feltételezések szerint a Royal Mint az idő előrehaladtával minden bizonnyal ki fogja vonni a forgalomból a színtiszta bronzból készült érméket. Ugyanakkor az Egyesült Királyság azon kevés ország egyike, ahol a fizetőeszköznek még mindig van belső értéke.

21. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2008 áprilisában teljesen megváltoztatták az érmék külsejét, s ezekből az első darabokat az év nyarán hozták forgalomba. Az 1p, 2p, 5p, 10p, 20p és 50p érmék az Egyesült Királyság címerének egyes részleteit ábrázolják. Az új fontokon a teljes címer látható. Az érmék többi adata megegyezik a régebbi veretekével, melyek továbbra is forgalomban maradnak. Nincs arra utaló jel, hogy Britannia követni kívánja Ausztráliát és Új-Zélandot a téren, hogy kivonná a forgalomból az 1p és 2p érméket – vagy félmegoldásként megengedné az üzleteknek engedélyeznék a penny használatát az áraknál, de készpénzes fizetéseknél a legközelebbi öttel osztható pennyértékre kéne kerekíteni. Hitel- vagy betéti kártyával fizetőknél ebben az esetben is a pontos összeget kellene kifizetni.

1999 óta az 50 pennys, valamint az 1 és 2 fontos érmék hátoldalát általában mindig más díszíti

Év 50p £1 £2
1999 Egy rögbin használt labda
2001 Az érme szélén szinuszgörbe fut végig, a belső részt pedig körszeletek díszítik.
2002 2002-es Nemzetközösségi Játékok
2003 A DNS kettős spirálját 50 éve fedezték fel.
2004 Richard Trevithick, a gőzmozdony feltalálásának 180. évfordulójára
2005 250 éve jelent meg a Johnson's Dictionary Híd a Menai folyón "1605-2005" & a kör közepéből kifelé mutató buzogányok és kardok.
2006 Viktória-kereszt
A csatorna bejárata "Brunel" és látkép az acélfedelű épületekkel
Brunel arcképe, 7 híd és egy nagy vaskerék
2007 A cserkészmozgalom emlékéve Egy felemelkedő híd egy nagy folyó felett Csapórácsok, Tudor-rózsák, szamárbogáncs
A rabszolga-kereskedelem megszüntetésének 200. évfordulója
A megmentők sérülteket visznek a hátukon, a háttérben a máltai kereszt.
2008 II. Erzsébet címere A Londoni Olimpia 100. évfordulója

Az 50 pennys emlékérmét 2010-ben új formában bocsátják ki. A fej oldalán egy magasugró látható. Az érmére a 2012-es olimpia alkalmából pályázatot írtak ki, amelyet egy 9 éves kislány, Florence Jackson nyert meg.[29]

Bankjegyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első sterlingbankjegyeket nem sokkal 1694-es megalapítását követően a Bank of England bocsátotta ki. A bankjegyek értékét rögtön a nyomtatása után írták rá. 1745-től £20 és £1000 közötti névértékben nyomtatták ezeket. 1759-ben a 10, 1793-ben az 5, majd 1797-ben a 2 fontos címlet került forgalomba. A napóleoni háborúk végét követően a két legkisebb címletet kivonták a forgalomból. 1855-től egységes alakban nyomtatták a papírpénzeket, ekkor £5, £10, £20, £50, £100, £200, £300, £500 és £1000 volt forgalomban.

A Bank of Scotland 1695-ben kezdett el bankjegyeket nyomtatni. Bár a továbbiakban is a skót font maradt Skócia valutája, ezeket 100 font értékiig átváltották sterlingre. 1727-től a Royal Bank of Scotland is pénzkibocsátási joggal bírt. Mindkét bank nyomtatott guineaben és fontban denominált bankjegyeket is. A 19. század elejétől lehetővé vált, hogy Skóciában egy fontos bankjegyet is nyomtassanak. Erre Angliában nem volt lehetőség.

A sterling használatának 1825-ben történt, Írországra vonatkozó kiterjesztését követően először a Bank of Ireland, majd később más ír bankok is sterlinget kezdtek nyomni. A nyomatok között voltak olyan érdekes címletek is, mint a 30/- és a £3. A legnagyobb címletű, itt nyomtatott bankjegy a 100 fontos volt.

1826-ban a Londontól legalább 105 kilométerre fekvő bankok engedélyt kaptak az önálló pénzkibocsátásra. 1844-ben újabb bankoktól vették el ezt a jogot, de csak Angliában és Wales-ben, Skóciában és Írországban azonban nem. Ennek hatásaként a magán bankok által nyomtatott bankjegyek száma az előbbi helyeken egyre fogyott, míg az utóbbi területen elburjánzottak. Utoljára 1921-ben nyomtattak angol magánbankjegyet.

1914-ben a kincstár az aranyérmék lecserélése érdekében bevezette a 10/- és £1 címletű papírpénzeket. Ezek 1928-ig voltak forgalomban, mikor is a Bank of England által kibocsátott bankjegyek váltották fel ezeket. Az ír függetlenség kivívása után csupán öt bank bocsátott ki brit fizetőeszközt, mind Észak-Írországban. A második világháborút a Bank of England bankjegykibocsátását nagyon megviselte. Attól tartottak, hogy a német nemzetiszocialisták elkezdik majd hamisítani a bankjegyeket, s emiatt megtiltották az összes, £10 névértéket elérő vagy azt meghaladó bankjegy nyomtatását, így a bank csak 10/-, £1 és £5 címletű papírpénzeket bocsáthatott ki. Ezek a rendelkezések nem vonatkoztak a skót és ír kibocsátású £1, £5, £10, £20, £50 és £100 címletekre

A Bank of England 1964-től bocsát ki ismét £10 névértékű bankjegyeket. 1969-ben a 10/- papírpénzt felváltotta az 50p névértékű fémpénz. Ez már a decimalizálásra való áttérés jegyében történt. A £20-ost a Bank of England 1970-ben, az 50 fontost pedig 1982-ben kezdte el ismét kibocsátani. Az £1 névértékű érme 1983-as bevezetését követően az ugyanilyen névértékű papírpénzt 1988-ban kivonták a forgalomból. Ezeket a lépéseket a skót és ír bankok is követték, csupán a Royal Bank of Scotland bocsát ki a továbbiakban is ilyen címletű pénzt.

A Bank of England 2011. november 2-án új 50 fontos bankjegyet kibocsátottak ki. A bankjegyen Matthew Boulton és James Watt képe szerepel.[30][31]

A font sterling mint törvényes fizetőeszköz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angol jog komplikáltan (és kissé archaikusan) fogalmazza meg a törvényes fizetőeszköz (legal tender) mibenlétét. A törvényes fizetőeszközt ugyanis nem kötelező, csupán javallott elfogadni, ugyanis az adóst nem lehet beperelni, ha egy követelést törvényes fizetőeszközzel próbált meg kielégíteni. Eszerint a törvényes fizetőeszközt elfogadni nem kötelező, de a vele való fizetés törvényileg nem támadható.

A jogalkalmazás szempontjából ez azt jelenti, hogy vásárláskor az eladó elutasíthatja a font sterling elfogadását, hiszen amíg a vevő nem veszi birtokba az árut, addig nem is áll fenn vele szemben az eladónak követelése (például a még csak kiszemelt bútordarabot nem kötelesek font bankjegyért eladni lakberendezési áruházban). Ha már megtörtént az áru birtokba vétele (a bútor hazaszállítása), akkor az eladónak font sterlingben fennálló követelése jön létre a vevővel szemben (kiállítja a számlát). Ha ennek törvényes fizetőeszközben való kielégítését nem fogadja el (nem fogadja el az odanyújtott bankjegyet), a vevőtől nem követelhet másfajta fizetőeszközt (például bankkártyát), azaz egyfajta „indirekt” elfogadási kényszer áll fenn. (Ezzel szemben áll a törvényes fizetőeszköz magyarországi státusza, melyért az eladó köteles eladásra szánt termékét átadni, vagyis nem mérlegelhet, hogy adott esetben forintért el kívánja-e adni az árut vagy sem.) Más fizetőeszközök elfogadása egyedi alku tárgya.

Abban az esetben, ha a vevő például egy étteremben fogyaszt, és font sterlingben állítják ki neki a számlát, akkor a vevő a Bank of England bankjegyeivel mint törvényes fizetőeszközzel jogszerűen egyenlíti ki a számlát. Ha ezt a pincér nem fogadja el, jogi úton nem kényszeríthet ki más fizetési módot. Amennyiben a vendég hitelkártyával kíván fizetni (amely nem törvényes fizetőeszköz), a pincér beleegyezése esetén jogszerűen jár el. Ha a pincér elutasítja ezt, akár jogi úton is követelheti, hogy a vevő a követelést törvényes fizetőeszközben elégítse ki.

További érdekesség, hogy a vevő nem követelhet visszajárót, hanem a követelést pontosan köteles kielégíteni. Az ettől való eltérés egyedi alku tárgya. Ez persze nem jelenti azt, hogy Nagy-Britanniában egyáltalán nem adnak visszajárót, de a vevő nem hivatkozhat a követelés ki nem fizetése esetén arra, hogy nem tudnának neki visszaadni. Magyarul a vevőnek kell törekednie a pontos összeg kifizetésére, nem az eladónak arra, hogy tudjon visszaadni. Az eladók néhány területen jellemzően élnek is ezzel a jogukkal, pl. a közlekedési társaságok üzletszabályzataiban is megtalálható a "pontos összeget fizess, visszajárót ne várj" (pay the exact fare, no change given) elvre való utalás a járművön, járművezetőtől való jegyvásárlás esetén.[32]

A fenti jogértelmezés azért fontos, mert az Egyesült Királyság közigazgatási egységeiben nem egységesek a törvényes fizetőeszközök.

Országszerte egységes[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egy- két- és ötfontos érmék értékhatár nélkül, a font alatti névértékű érmék csak bizonyos értékhatárig törvényes fizetőeszközök a királyság egész területén, kivéve a koronától függő területeket (Crown dependencies).

Érme Értékhatár[33]
50p £10
25p (1990 előtti Crown) £10
20p £10
10p £5
5p £5
2p 20p
1p 20p

Anglia és Wales[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angliában és Walesben a font sterlingre szóló Bank of England bankjegyek értékhatár nélkül törvényes fizetőeszközök. Más (skót, észak-ír) bankok által kibocsátott pénzjegyek (pontosabban váltók) elfogadása egyedi alku tárgya, ezért előfordulhat e jegyek visszautasítása.

Skócia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Skóciában nincs törvényes fizetőeszköz. Három skóciai székhelyű zsíróbank, a Bank of Scotland, a Royal Bank of Scotland és a Clydesdale Bank bocsát ki a bankjegyekre nagyon emlékeztető pénzjegyeket, de ezek valójában lejárat és kamat nélküli váltók, melyeket a forgalomba hozottal azonos névértékű Bank of England kibocsátású, külön erre a célra gyártott, egymillió font sterling címletű bankjegy letétbe helyezésével kell fedezni. A Bank of England bankjegyei mellett e váltókat is használják a köznapi pénzforgalomban. A váltók elfogadása Skócián belül és kívül is egyedi alku tárgya, ezért előfordulhat elutasításuk. Lásd skót font.

Észak-Írország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-Írországban sincs törvényes fizetőeszköz. Az itt székelő négy legnagyobb zsíróbank: a Bank of Ireland, a First Trust Bank, a Northern Bank és az Ulster Bank szintén bocsát ki a fentiekhez hasonló váltókat, melyek itt is a Bank of England bankjegyeivel forognak együtt. Az észak-ír bankok által kibocsátott váltók elfogadása is egyedi alku tárgya mind Észak-Írországban, mind a királyság többi részén.

Brit koronafüggőségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A brit koronafüggőségek megfelelő hatóságai (Jersey-n a Tresury and Resources Department, States of Jersey, Guernsey-n a Treasury and Resources Department, States of Guernsey, Alderney-n a Government of Alderney, Man szigetén az Isle of Man Treasury) saját font sterlingre szóló államjegyeket, illetve érméket hoznak forgalomba, és ezek törvényes fizetőeszközök a maguk területén. A helyi kibocsátású bankjegyek fedezetét itt is Bank of England bankjegyekben tartják. Részletesebben lásd: Jersey-i font, Guernsey-i font, Alderney-i font, Man-szigeti font.

Brit tengerentúli területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Brit tengerentúli területek némelyikén szintén font sterling a fizetőeszköz. Ezeknek rendeletben szabályozott módon joga, hogy megfelelő hatóság révén saját font sterlingre szóló államjegyeket és érméket hozzanak forgalomba. A többi tengerentúli terület vagy nem rendelkezik saját kibocsátású pénzzel, vagy az nem font sterlingre szól.

Tengerentúli terület neve Pénzneme Kibocsátó
Akrotíri és Dekélia Euró Central Bank of Cyprus
Anguilla Kelet-karibi dollár Eastern Caribbean Central Bank
Ascension Ascensioni font
Szent Ilona-i font Szent Ilona kormánya
Bermuda Bermudai dollár Bermuda Monetáris Hatósága
Brit Indiai-óceáni Terület Angol font Bank of England
Amerikai dollár Federal Reserve System
Brit Virgin-szigetek Brit Virgin-szigeteki dollár
Amerikai dollár Federal Reserve System
Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek-i font
Angol font Bank of England
Falkland-szigetek Falkland-szigeteki font A Falkland-szigetek kormánya
Gibraltár Gibraltári font Gibraltár kormánya
Kajmán-szigetek Kajmán-szigeteki dollár Kajmán-szigeteki Monetáris Hatóság
Montserrat Kelet-karibi dollár Eastern Caribbean Central Bank
Szent Ilona Szent Ilona-i font Szent Ilona kormánya
Pitcairn-szigetek Új-zélandi dollár Reserve Bank of New Zealand
Tristan da Cunha Tristan da Cunha-i font
Szent Ilona-i font Szent Ilona kormánya
Turks- és Caicos-szigetek Amerikai dollár Federal Reserve System

A pénz értékéről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2006-ban a House of Commons Library kiadott egy dokumentumot,[34] mely 1750 és 2005 között minden évben tartalmazza a font értékét. Az 1974-es értéket vették 100-nak. Ezt már régebben, 1998-ban és 2003-ban is kiadták.

Az 1750-1914 közötti időszakról a dokumentum a következőt állítja: „Bár az árak évről évre jelentősen változtak, (melynek fő okai az aszályok, a háborúk és hasonló körülmények voltak), 1914-ig nem tapasztalható az áraknak az a folyamatos emelkedése, mint ami 1945 után.” A folytatásban ezt írja: „1945 óta folyamatosan, eddig az árak az akkori 27-szeresére emelkedtek.”

1751-ben az index értéke 5,1 volt, mely 1813-ra a 16,3-es csúcsig emelkedett, majd innéttől a napóleoni háborúk befejezését követően gyorsan ismét 10 lett az értéke. Ugyanezen a 8,5–10 szinten maradt a mutató értéke a 19. század hátralevő részében. 1914-ben az érték 9,8 volt, mely 1920-ra 25,3-ig emelkedett, majd ezt követően az 1933-34-es időszakra ismét 15,8-es értékre mérséklődött. Ekkor az árak az 1750-es színvonalnak csupán a háromszoros értékén álltak.[35]

Az inflációnak a második világháború alatt és azt követően emelkedett meg a hatása. Az index értéke 1940-ben 20,2 1950-ben 33,0, 1960-ban 49,1, 1970-ben 73,1, 1980-ban 263,7, 1990-ben 497,5, 2000-ben 671,8, 2005-ben pedig 757,3 volt.

Valutákkal szembeni ereje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fonttal a nemzetközi valutapiacon világszerte szabadon lehet kereskedni, s ennek eredményeképpen a nagy nemzetközileg használt többi valutához képest gyakran változik az értéke. (Ha a kereskedők fontot vesznek, akkor emelkedik az ára, s esik, mikor a kereskedők fontot adnak el.) Már régóta a világ legértékesebb valutái között van.

2008 decemberében erőteljesen romlott a font árfolyama. 2008. december 30-án 1,023 €-t ért 1 font.

A font, mint nemzetközi tartalékvaluta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sterlinget világszerte használják tartalékvalutaként. A tartalékban betöltött szerepe alapján a világ valutái között a harmadik helyet foglalja el. Az utóbbi években növekedett a font szerepe a tartalékok között, melynek okai között megtalálható a brit gazdaság és a kormány stabilitása, értékének a többi valutához képest mért folyamatos emelkedése, és a más nagy pénzekhez (dollár, euró, jen) viszonyított magas fizetett kamat. 2006-tól kezdve ez a harmadik, leginkább használt tartalékvaluta. Ez az idő a brit font kedveltségének újjáéledésének időszakát hozta.[36] Elemzők szerint az újjáéledés egyik oka az, hogy carry-trade befektetők az euróhoz viszonyítva a fontot magas kamatot fizető, stabil pénznek tekintik.[37]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A brit font erősségét mutatja, hogy még a decimalizálás után is bocsátottak ki félpenny-s érméket, bár ezek hamar elértéktelenedtek.
  • A guinea címletet nem ritkán használták az orvosok és az ügyvédek a honoráriumuk bekérésére. Nem csoda, ennek pszichológiai oka van, hiszen 20 guinea kevesebbnek hat, mint £21, pedig pontosan ugyanannyit jelent.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pound stering című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. National Statistics, States of Guernsey, States of Jersey Isle of Man Government
  2. Foreign and Commonwealth Office country profiles: South Georgia and the South Sandwich Islands
  3. Foreign and Commonwealth Office country profiles: British Antarctic Territory
  4. Foreign and Commonwealth Office country profiles: British Indian Ocean Territory
  5. Pan, Aaron. „Pound set for biggest annual gain since 1990”, International Herald Tribune, 2006. december 28.. [2007. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2007. február 27.) 
  6. Triennial Central Bank Survey (April 2007), Bank for International Settlements.
  7. Pound sterling, Encyclopaedia Britannica
  8. Nagy, Gábor (2010.). „Csúszós pályák”. Heti Világ Gazdaság (12), 21–22. o.  
  9. http://news.bbc.co.uk/1/hi/programmes/bbc_parliament/7090665.stm 'Economic terms explained' BBC News
  10. http://www.gold.org/value/reserve_asset/history/monetary_history/vol2/1868feb18.html
  11. The Board of Trade Journal, 1932. január 7
  12. The Central Bank of Barbados: Students' Centre - Money: Bits and Pieces
  13. BBC
  14. "Good-bye Great Britain": 1976 IMF Crisis, K Burk, ISBN 0-300-05728-8
  15. BBC NEWS | Business | Rate hike fear as inflation jumps
  16. Puritanism comes too naturally for 'Huck' Brown - Times Online
  17. EMU Entry And EU Constitution. MORI, 2005. február 28
  18. Should Britain join the euro? - Telegraph
  19. BBC NEWS | UK | Most Britons 'still oppose euro'
  20. BBC News | SCOTLAND | Protesters pursue Hague
  21. Euro reaches field that is for ever England - The Times
  22. BBC NEWS | Business | Pound reaches 26-year dollar high
  23. ECB ratings: Pound sterling in euros
  24. http://www.chartoasis.com/forex/1/gbp_eur/5_years.html
  25. ^ a b Bank to pump £75bn into economy”, BBC News, 2009. március 5. (Hozzáférés ideje: 2009. március 5.) 
  26. ^ a b ECB, Bank of England cut rates to record lows. CNN, 2009. március 5. (Hozzáférés: 2009. március 5.)
  27. Q & A: What is 'quantitative easing?'. CNN, 2009. március 5. (Hozzáférés: 2009. március 5.)
  28. ^ a b Bank ‘prints’ £75bn and cuts interest rates in half. The Times, 2009. március 5. (Hozzáférés: 2009. március 5.)
  29. 50 pennys érme megújul 2010-ben
  30. új 50 fontos bankjegy
  31. új 50 fontos bankjegy november 2-án
  32. Conditions of travel. (Hozzáférés: 2014. június 8.)
  33. "British Royal Mint - Frequently Asked Questions". (Hozzáférés: 2009. február 24.)
  34. http://www.parliament.uk/commons/lib/research/rp2006/rp06-009.pdfPDF(250 KiB)
  35. 2003 article on price inflation
  36. Blackden, Richard: Sterling surges to 14-year high. The Daily Telegraph, 2007. január 23. (Hozzáférés: 2007. január 24.)
  37. Currency Strategists: Morgan Says Pound Is Euro Proxy. xak.com. Bloomberg, 2006. február 8

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The Perspective of the World, Vol III of Civilization and Capitalism, Fernand Braudel, 1984 ISBN 1-84212-289-4 (in French 1979).
  • A Retrospective on the Bretton Woods System : Lessons for International Monetary Reform (National Bureau of Economic Research Project Report) By Barry Eichengreen (Editor), Michael D. Bordo (Editor) Published by University of Chicago Press (1993) ISBN 0-226-06587-1
  • The political pound: British investment overseas and exchange controls past—and future? By John Brennan Published By Henderson Administration (1983) ISBN 0-9508735-0-0
  • Monetary History of the United States, 1867-1960 by Milton Friedman, Anna Jacobson Schwartz Published by Princeton University Press (1971) ISBN 0-691-00354-8
  • The international role of the pound sterling: Its benefits and costs to the United Kingdom By John Kevin Green
  • The Financial System in Nineteenth-Century Britain (The Victorian Archives Series, By Mary Poovey Published by Oxford University Press (2002) ISBN 0-19-515057-0
  • Rethinking our Centralized Monetary System: The Case for a System of Local Currencies By Lewis D. Solomon Published by Praeger Publishers (1996) ISBN 0-275-95376-9
  • Politics and the Pound: The Conservatives' Struggle With Sterling by Philip Stephens Trans-Atlantic Publications (1995) ISBN 0-333-63296-6
  • The European Monetary System: Developments and Perspectives (Occasional Paper, No. 73) by Horst Ungerer, Jouko J. Hauvonen Published by International Monetary Fund (1990) ISBN 1-55775-172-2
  • The floating pound sterling of the nineteen-thirties: An exploratory study By J. K Whitaker Dept. of the Treasury (1986)
  • World Currency Monitor Annual, 1976-1989: Pound Sterling : The Value of the British Pound Sterling in Foreign Terms Published by Mecklermedia (1990) ISBN 0-88736-543-4

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(angolul)