I. Károly frank császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy Károly
Dürer karl der grosse.jpg
Nagy Károly, Albrecht Dürer festménye

\mathfrak{Charlemagne}
Frank király
Uralkodási ideje
768. október 9. – 814. január 28.
Koronázása Noyon
768. október 9.
Elődje III. Pipin
Utódja I. Lajos
Római császár
Uralkodási ideje
800. december 25. – 814. január 28.
Koronázása Róma
800. december 25.
Elődje nem volt
Utódja I. Lajos
Életrajzi adatok
Uralkodóház Karoling-ház
Született
742. április 2.
Liège/Prüm (?)
Elhunyt
814. január 28. (71 évesen)
Aachen
Nyughelye Aacheni dóm[1]
Házastársa ld. alul
Gyermekei ld. alul
Édesapja III. Pipin frank király
Édesanyja Laoni Bertrada
[[Fájl:Carlomagno Firma.jpg
Karldergrossesignatur.svg|250x90px]]
Nagy Károly aláírása

I. Nagy Károly, lat. Carolus Magnus vagy Karolus Magnus, franc./angol. Charlemagne (742. április 2.[2]814. január 28.), Martell Károly unokája, Kis Pipin fia, frank király 768-tól. Államát nagy mértékben kiterjesztette, egyesítve Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, létrehozva ezzel a Frank Birodalmat. Lombardia királyává koronáztatta magát, majd 800. december 25-én III. Leó pápa a karácsonyi misén Rómában a fejére helyezte a császári koronát, ezzel „római császárrá” (imperator augustus) koronázta őt. Ezzel mindkét fél a dicső Római Birodalom felélesztését szándékozott elérni. Úgy ismert, mint az első helyreállítója a nyugati császárságnak. A Német-római Császárság csak jóval halála után alakult meg, amikor I. (Nagy) Ottó német király 962-ben bevette Rómát, és császárrá koronáztatta magát. Nagy Károly hódításai és reformjai indították el Nyugat-Európa igazi történelmét és a középkort. Uralkodása úgy is ismert, mint a Karoling reneszánsz, a művészetek, a kultúra és a vallás feléledésének időszaka.

Eredeti neve a latinban úgy maradt fenn, mint Carolos vagy Karol’s. Kis Pipin frank király és Laoni Bertrada fiaként ő követte apját a trónon öccsével, Karlmann-nal, társkirályként, annak 771-es haláláig. Károly folytatta apja pápaság felé közelítő politikáját és az egyház védelmezője lett, miután megsemmisítette a katolikus egyház központját, Rómát fenyegető lombardokat és szent háborút indított a hispániai szaracénok ellen. Ezen hadjárat idején történt a legendás roncesvalles-i csata (roncevaux-i csata, 778), amelyet a francia őseposz, a Roland-ének mesél el. Több hadjáratot is vezetett az északi népek, többek között a szászok ellen. A védekező háború után pedig beolvasztotta őket a hatalmasra duzzadó birodalomba. Áttérítette őket a katolikus hitre, így megnyitva az utat a későbbi Szász-dinasztia hódításai előtt.

Nagy Károlyt tartják Franciaország és Németország atyjának, sőt úgy is emlegetik, mint Európa atyja. Ő volt az első császár Nyugat-Európában a Római Birodalom bukása óta. H. G. Wells mondta róla Rövid Világtörténelem című könyvében:

Nagy Károly, aki 768-ban lépett trónra, egy olyan nagy birodalom urává tette magát, hogy már arra is gondolhatott, hogy felújítja a Latin Császári címet. Meghódította Észak-Itáliát és Róma urává tette magát. [1]

Korkép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly szobra Frankfurtban

A frankok 6. században keresztelkedtek meg. Államuk uralkodói, a Merovingok, az egyetlen római katolikus (nem ariánus) germán nép vezetői lettek a legerősebb uralkodók az egykori Nyugatrómai Birodalom területén. De a tertry-i csatát követően a Merovingok a tehetetlenségbe süllyedtek. "Semmittevő királyok" (franciául: rois fainéants) lettek. Az államot a udvari előkelőségek, a majordomusok kormányozták.

687-ben Herstali Pipin Austrasia ura döntötte el a vetélkedést a különböző kormányzók között, és tertry-i győzelmével a birodalom egyeduralkodója lett. Pipin austrasiai történelem két legnagyobb személyiségének, Metzi Arnulfnak és Landeni Pipinnek volt az unokája. Pipint törvénytelen fia, Martell Károly követte. Az új dinasztia uralma alatt a birodalom határai Nyugat-Európa határain túlra terjedtek ki. Ezen birodalom felosztása hozta létre a későbbi Németországot és Franciaországot. A birodalom központjából szétáramló politika, vallás és művészet pedig meghódította egész Nyugat-Európát.

Születési helye és ideje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományosan 742. április 2-át tartják Nagy Károly születésnapjának, ám egyes források kételkedésre adnak okot ezen dátummal kapcsolatban. Először is a 742-es évre az életkorának és halálozási évének összevetésével következtetnek. Egy másik, az Annales Petariensesben szereplő, dátum szerint a nagy esemény 747. április 1-jén történt. Abban az évben pont erre a napra esett húsvét. A babona szerint egy uralkodó húsvéti születése jó szerencsét jelent, ám semmiféle korabeli dokumentum nem enged arra következtetni, hogy a császár tényleg ez év húsvétján született volna. Mások szerint a császár bár tényleg húsvétkor született, de egy évvel később, 748-ban. Ma már lehetetlen megállapítani melyik a valós dátum. A legpontosabb következtetések 747. április 1-re, 747. április 15-ére vagy 748. április 1-re teszik Károly születésének időpontját. Az viszont bizonyos, hogy Bertarda Herstalban, egy Liège-hez közeli belga faluban, ahol Károly apja született és ahonnan mind a Merovingok, mind a Karolingok származnak, született. Nagyjából hét éves volt, amikor apjához költözött, annak Jupille-i villájába. Ez a tény adott okot azon feltételezéseknek, mely szerint Károly Jupille-ben született. Régebben ez szerepelt majdnem minden történelemkönyvben. De egyesek úgy vélik, hogy a nagy hódító Prüm, Düren vagy Aachen városában született.

Nagy Károly megnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azon okból kifolyólag, hogy mennyiféle nyelvet beszéltek Nagy Károly birodalmának, neve is különböző formákban örződött meg. A császár anyanyelve ma már nem létezik, így eredeti nevét nem ismerhetjük, de következtethetünk rá a frank nyelvekből. A Károly név a germán nyelvekből ered, ahol „embert” vagy „szabad embert” jelent. Ezt hozták összefüggésbe a óangol Churl névvel. A legtöbb szláv nyelvben a király szó a Károly név megfelelő alakjából ered.

Nagy Károly nevének variációi a modern nyelvekben:

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly portréja, a Roland-énekből a 16. század végéről.

Noha semmiféle feljegyzés nem áll rendelkezésünkre Nagy Károly életstílusáról, megjelenését egy különösen pontos korabeli feljegyzésből ismerjük. A művet Einhard, a Vita Caroli Magni című életrajz írója jegyezte le. Közismerten magas, tisztelet parancsoló megjelenésű és világos hajú férfi volt aránytalanul vastag nyakkal. Csontvázának 18. századi vizsgálta során magasságát 193 cm-ben állapították meg és ahogy Einhard mondja műve huszonkettedik fejezetében:

Károly hatalmas volt és erős, büszke termettel, de nem volt aránytalanul magas (magassága köztudottan hétszer akkora mint a lábmérete); fejének felső része kör alakú volt. Szeme nagy és élettel teli, orra kicsit hosszú, haja világos, arca mosolygós és vidám. Megjelenése mindigis tiszteletet parancsoló és méltóságteljes volt, függetlenül attól, hogy állt vagy ült; bár nyaka vastag volt és kicsit rövid, hasa pedig meglehetősen kiemelkedő; ám ezen hiányosságait ellensúlyozza teste szimmetriája. Testtartása magabiztos volt, mozgása férfias; hangja tiszta volt, de nem olyan erős amilyenre megjelenése következtetni engedett volna.

A korabeli római személyleírás meglehetősen eltúlzott volt, ahol az egyéni jellegek háttérbe szorultak az ikon-szerű személyleírásban. Nagy Károlyt ideális uralkodóként ábrázolták a megfelelő stílusban, ahogy néhány korabeli lefestette. A felszentelt Nagy Károly stílusa, Isten-szerű volt a Földön, több hasonlóságot mutat a korabeli Krisztus ikonokhoz. A későbbi ábrázolásokon, például Dürernél mindig szőkének ábrázolták Einhardra utalva, aki azt írta hogy a császárnak „gyönyörű fehér haja” volt, ami szőkeként, vagy legalábbis világosként jelenik meg a fordításokban. A szőke megfelelője latinul a flavus, rutilo és auburn szavak, amelyeket Tacitus korában a germánok hajszínére használtak.

Öltözködés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly mindig hagyományos, nem feltűnő és nem kirívóan arisztokratikus frank ruhákat viselt. Einhard ezt írja:[3]

Nemzeti, tehát frank ruhákat viselt: lenvászon inget és ugyancsak lenvászonból készült nadrágot öltött magára, majd egy selyemmel beszegett tunikát és (hosszú) nadrágot; azután lábszárát tekerte körül, lábára sarut húzott. Télen vidra és cobolyprémből készült bundával védte mellét és vállát.

Ezen felül mindig egy kék köpenyt viselt és egy kardot cipelt magával. A tipikus kard aranyból, vagy ezüstből készült markolatú volt. Habár Károly mindig drágakövekkel díszített kardot viselt ünnepi alkalmakkal. Ezentúl:

A külföldi ruhákat lenézte, bármilyen tetszetősek voltak is, és sohasem engedte, hogy ilyenekbe öltöztessék, kivéve mikor egyszer Rómában Adrianus (Adorján) pápa kérésére, majd másodszor utódjának, Leó pápának könyörgésére hosszú tunikát és chlamyst öltött és római módra szabott sarut húzott a lábára.

Mindig az alkalomhoz öltözött, ha ez lehetséges volt. Ünnepi alkalmakon hímzett ruhát viselt ékszerekkel még a cipőjén is. Volt egy arany csatja a köpenyére és megfelelő alkalmakkor egy díszes diadémban jelent meg, de megvetette a külsőségeket, Einhard szerint, és többnyire úgy öltözött mint egy egyszerű ember.

Nyelve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly anyanyelve még ma is viták tárgyát képezi. A frankok germán nyelvét beszélte, amit ófranknak is nevezhetnénk. A nyelvészek nem értenek egyet ennek a nyelvnek pontos mibenlétéről. Egyesek odáig mennek hogy Károly nem beszélhette az ófrankot, mivel 742/747-es születésére ez a nyelv már kihalt. Az ófrank helyét eddigre már a holland nyelv korai változata és az ófrancia nyelv vette át.

Nagy Károly születési helye sem teszi könnyebbé anyanyelvének meghatározását. Egyes történészek szerint apjához hasonlóan Liège városában született, míg mások szerint a tizenöt kilométerrel arrébb fekvő Aachenben. A 8. század közepén ez a terület meglehetős nyelvi sokszínűséget mutatott. Liège környékén, a terület északi részén az alsó-frank nyelvet beszélték, míg délen a gallo-román nyelvet, az ófrancia elődjét és különféle ó-felső-germán dialektusokat keleten. A gallo-román kizárható, ám még így is megmarad az ó-felső-germán és az alsó-frank erős frank behatással. Anyanyelvén kívül beszélt egy kicsit latinul és értett valamennyit görögül is. Grecam vero melius intellegere quam pronuntiare poterat („Jobban értett görögül, mint ahogy beszélni tudott”).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly életútjának nagy részét életrajzírójától, Einhardtól, a Vita Caroli Magni (vagy Vita Caroli Magni) (magyarul: Nagy Károly élete) írójától, ismerjük.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly Kis Pipin (714768. szeptember 24. uralkodott 751-től) és Laoni Bertrada (720783. július 12.), Laoni Caribert és Cologne-i Bertha lányának, legidősebb fia volt. Megbízható források szerint két édestestvére Karlmann és Gisela voltak. Későbbi feljegyzések arról beszélnek, hogy Redburga, Egbert wessexi király felesége is Károly nővére (sógornője vagy unokahúga) volt. Ezen felül a legenda szerint ő volt a Roland-ének címszereplőjének nagybátyja, Lady Berthán keresztül.

Einhard ezt mondja Károly korai éveiről:

Úgy gondolom butaság lett volna egy szót is írni Károly születéséről és csecsemőkoráról, vagy akár gyermekkoráról. Soha semmit nem írtak erről a tárgyról és nincs már életben senki, aki információt adhatna róla. Ennek alapján én ezt ismerelennek nyilvánítom és hogy előre haladjunk jellemének, tetteinek és életének más tényeinek feltérképezésében, amelyek előre mozdították életét, először beszámolót kellene adnunk otthonáról és felmenőiről, majd jelleméről és törekvéseiről és végül intézkedéseiről és haláláról, semmit sem hagyva ki ami ismerhető.

Pipin halálakor a Frank Birodalmat felosztották, a hagyományok szerint, Károly és Karlmann között. Károly kapta a birodalom tenger felőli részét. Név szerint Neustriát, Nyugat-Aquitániát és Austrasia északi részét, míg Karlmann kapta az alsó részt, Dél-Austrasiát, Septimaniát, Kelet-Aquitaniát, Burgundiát, Provencet és Svábföldet és határos lett Itáliával. Talán Pipin elismerte Károly kitűnőbb hadi képességeit, de Karlmannt tartotta az érdemesebbnek a hatalomra, fiúként, de nem a hatalom birtokosaként, csak mint király.

Közös uralkodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Október 9-én, azonnal apjuk temetése után, mindketten visszavonultak Saint Denis-ből, hogy kinyilvánítsák trónra lépésüket. Károly Noyon-ba, Karlmann pedig Soissons-ba.

A fivérek uralmának első jelentős eseménye az aquitánok és a baszkok felkelése volt, 769-ben, azon a területen amelyet Pippin ketté osztott fiai közt. Miután apjuk csatában megölte Waifer aquitániai herceget, most Hunald vezette a felkelőket egészen Angoulême-ig. Károly felkereste Karlmannt, ám az visszautasította az együttműködést és visszatért Burgundiába. Károly sereget gyűjtött és egyedül indult a lázadók ellen Bordeaux-ba, ahol Fronsac néven egy telepet alapított. Hunaldot megfutamította, aki II. Lupus baszk herceg udvarába menekült. Lupus, félve Károlytól, átadta neki az aquitániai herceget a békéért cserébe. Károly megkímélte az életét és egy kolostorba záratta. Aquitániát így teljes mértékben leigázták a frankok.

A fivérek fenntartották a közömbös viszonyt egymással anyjukon, Bertradán keresztül, de Károly egyezségre lépett III. Tassilo bajor herceggel és elvette Desiderius longobárd király lányát, akit valószínűleg Gerpergának hívtak. Mindezt azért tette hogy körülvegye Karlmannt a saját szövetségeseivel. II. (III.) István pápa kezdetben ellenezte Károly házasságát, mivel kissé aggódott a frank-lombard szövetség közeljövőbeli hatásaitól.

Nagy Károly eltaszította feleségét és gyorsan újraházasodott a 13 éves sváb hercegnővel, Hildegarddal. A „válás” után Gerperga visszatért apja udvarába Paviába. Ez felébresztette a lombardok haragját és örömmel szövetkeztek Karlmannal Károly ellen. Ám még mielőtt a háború kitörhetett volna Karlmann meghalt 771. december 5-én. A halott király felesége, Gerperga (valószínűleg különböző Károly feleségétől) Desiderius udvarába menekült fiaival védelmet keresve.

Lombardia megszállása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

772-ben I. Adorján pápa igényét fejezte ki a Ravennai Exarchátus néhány városára, amelyek ezidőtájt Desiderius uralma alá tartoztak. A lombard király ahelyett, hogy megtámadta volna a Pentapolist, azaz a Pápai Államot, egyenesen Rómának támadt. A pápa követséget küldött Nagy Károlyhoz azzal a kéréssel, hogy erővel szerezzen érvényt apja, Pippin egyezségére a Szentszékkel, mi szerint a frank uralkodó megvédi a Pápai Állam függetlenségét. Desiderius saját követei által visszautasította a pápa vádjait. Károly mindkét követséget Thionville-ben fogadta és a pápának adott igazat. Károly azonnal rá akarta kényszeríteni a lombard királyt a pápa kérésének teljesítésére, de az megesküdött, hogy soha nem adja át területeit önként. A megszállás nem váratott sokat magára. Károly és nagybátyja, Bernárd 773-ban átkeltek az Alpokon és Páviáig kergették a lombardokat. Károly egy időre otthagyta az ostromló sereget, hogy Adelchissel, Desiderius fiával foglalkozzon, aki Veronában gyűjtött seregeket. A frankok az Adriai-tengerig kergették az ifjú herceget, ahonnan az Konstantinápolyba menekült, hogy V. Konstantin bizánci császár segítségéért esedezzen. Ám a császár éppen a bolgárok ellen viselt hadat.

Pávia ostroma 774 tavaszára befejeződött, amikor is Károly meglátogatta a pápát Rómában. A pápa hálából érvényesítette a frank uralmat Észak-Itália felett, ám az téves feltételezés, hogy Velencét, Toszkánát, Emiliát és Korzikát is neki adta volna. A pápa a patriarcha címet adományozta Károlynak, mint Lombardia uralkodójának. Ezután Károly visszatért Páviába, ahol a lombardok átdták neki a várost.

Visszatérve mindennapi életükhöz a lombardok nyáron megnyitották a város kapuit. Desideriust a Corbie-i kolostorba zárták, fia, Adelchis, pedig Konstantinápolyban halt meg. Károly, tőle szokatlan módon, elfogadta a Lombardia vaskoronájával való megkoronázást Páviában, amely Lombardia hódolatát fejezte ki. Csak II. Arechis Benevento hercege utasította el, hogy alávesse magát a frank uralomnak és kinyilvánította függetlenségét. Nagy Károly így Itália ura lett, mint lombard király. Miután helyőrséget állított Paviában és néhány frank stílusú udvart építettet, elhagyta az országot.

Itália helyzete azonban 776-ra instabillá vált és Hrodgaud Friuli hercege és Hildeprand spoletoi herceg fellázadtak a frank uralom ellen. Károly visszasietett Szászországból és leverte Hrodgaudot egy csatában. Maga a herceg is elesett. Lázadó társuk, Arechis, nem bukott el, Adelchis, a lázadás másik támogatója, pedig sohasem indult el Bizáncból. Így Lombardia teljes egészében Károly hűséges „tartománya” lett.

Szász hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly egész uralkodása alatt folyamatosan csatákat kellett vívnia mindenhol birodalma környezetében, amiket elit testőr csapatai élén vívott legendás kardjával, a Joyeuse-vel. Tizenhárom évnyi háború és tizennyolc csata után (a Szász háborúk) Károly megszállta Szászországot és tovább indult hogy terjessze a római katolikus vallást fegyverrel is ha kell.

A szászok négy törzsre oszlottak négy régióban. Austrasiához közel feküdt Vesztfália és a legtávolabb tőle Osztfália. Ezen két királyság között feküdt Engria és ettől a háromtól északra a Jütland-félszigeten Nordalbingia.

Első hadjáratában Károly 773-ban vezette Engria ellen, hogy meghódítsa és ledöntse a szászok legendás „világfáját”, az Irminsult Paderborn közelében. A hadjáratot viszont megszakította az Itáliai expedíció. A frankok 775-ben tértek vissza keresztülvonulva Vesztfálián és megszállva a Sigiburg erődöt. Aztán Károly átvonult Engrián ismét legyőzve a szászokat. Végül Eastfáliában megsemmisítő győzelmet aratott a szász vezéren, Hessin és áttérítette őt a katolikus hitre. Károly visszatért Vesztfáliába helyőrséget hagyva Sigiburgban és Eresburgban, amik később jelentős szász erődök lettek. Ám a szász ellenállás ezzel nem ért véget.

Miután Itáliában legyőzte Friuli és Spoleto lázadó hercegeit Károly 776-ban gyorsan visszatért Szászországba, ahol a lázadók lerombolták eresburgi erődjét. A szászok még egyszer felfegyverkeztek, de vezérük Widukind herceg, megszökött felesége hazájába, Dániába. Nagy Károly új erődöt építtetett Karlstadtban. 777-ben gyűlést hívott össze Padernbornba, hogy egyesítse a szászokat és beolvassza őket a Frank Birodalomba. Sok szász tért át a katolikus hitre.

779 nyarán ismét legyőzte a lázadókat és újra meghódította Osztfáliát, Engriát és Vesztfáliát. A Lipcse közelében tartott gyűlésen missziós területté nyilvánította Szászországot és ott helyben tartott egy hatalmas keresztelő misét (780). Ezután visszatért Itáliába és először a hódítások óta nem tört ki azonnali felkelés. 780-tól 782-ig béke honolt az újonnan meghódított területeken.

Károly 782-ben tért vissza, kiadott egy törvénykönyvet és kinevezte az új grófokat, frankokat és szászokat is. A törvények drákói szigorral juttatták érvényre a vallási törvényeket és szigorúan tiltotta a germán eredetű helyi tradíciókat. Ez kiélezte a konfliktust. Azon év őszén Widukind visszatért és egy új lázadás élére állt, ami az Egyház elleni támadást eredményezett. Erre válaszul Károly Verdenben, Alsó-Szászországban állítólag 4500 szász lefejezését rendelte el, akik továbbra is gyakorolták a pogány vallást, miután áttértek a katolikus hitre. Ez az eset a „véres verdeni ítélet” vagy „verdeni mészárlás” néven vált ismertté. A mészárlás, amelyet modern forrásokkal egyáltalán nem lehet alátámasztani, kétéves véres háborút eredményezett 783-tól 785-ig. Ekkor került Frízföld teljes frank uralom alá és Károly felégettette a teljes fríz flottát. A háború Widukind megkeresztelkedésével ért véget.

Ezen felül a szászok fenntartották a békét hét éven keresztül, de 792-ben Vesztfália népe ismét fegyvert ragadott a hódítók ellen. Eastfália és Nordalbingia is csatlakozott hozzájuk 793-ban. Ám a felkelés nem hozott nagy sikert és a frankok 794-re leverték. Engriában 796-ban ismét felkelést tört ki, de Nagy Károly és a hozzá hű szászok és szlávok jelenléte hamar véget vetett lázadásnak. Az utolsó függetlenedési próbálkozásra 804-ben került sor, közel harminc évvel az első frank hadjárat után. Ebben az utolsó ellenállásban már a nordalbingianiak sem tartották magukat jogosultnak a lázongásra.

Spanyol hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Roland hűbéresküt tesz Nagy Károlynak egy kézirat illusztrációján.

A paderborni gyűlésen a hispániai muszlimok, Gerona, Barcelona és Huesca uralkodói is képviseltették magukat, akiket I. Abd ar-Rahman córsobai emír sarokba szorított az Ibériai-félszigeten. A mór uralkodók felajánlották földjeiket hűbérbe a nagy frank királynak cserébe a katonai segítségnyújtásért. Reménykedve a kereszténység és egyéni hatalmának terjeszkedésében és hallgatva a lojális szászokra Károly elfogadta az ajánlatot.

778-ban átvezette a neustriaiakat a nyugati Pireneusokon és átküldte az austrasiaiakat, a lombardokat és a burgundokat a hegység keleti vonulatain. A seregek Zaragozában találkoztak, ahol az uralkodó elfogadta Soloman ibn al-Arabi és Kasmin ibn Yusuf emírek hűbéresküjét, bár Zaragoza nem adta meg magát elég hamar a frankoknak. Miután Nagy Károly elszenvedte élete legnagyobb vereségeit úgy döntött, hogy szedi a sátorfáját és haza megy. Hasonlóan a mórokhoz a baszkokkal sem bírt el, akiktől Pamplona lerombolása után kapott ki. Úgy döntött elhagyja Ibériát, de a baszkok rajtaütöttek Roncesvallesnél, ahol a frank uralkodó pályafutásának egyik leghíresebb eseményére. A baszkok megtámadták a frank hátvéd és utánpótlás hordó csapatait és teljesen elsöpörték azt. A Roncesvallesi csatában sok híres ember esett el, például az udvarmester, Eggihard, Anselm grófja és a breton seregek felügyelője, Roland, akinek az alakja a Roland-énekben vált halhatatlanná. Ezzel ért véget a spanyol hadjárat.

Nagy Károly és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első értékes hosszúságú béke alatt (780782) Károly elkezdett címeket adományozni fiainak, de a birodalom sorsát még nem határozta meg, a régi frank hagyomány szerint. 780-ban kitagadta legidősebb fiát, Púpos Pipint, mert az lázadást szított ellene. Ám Pipint rászedték. A főurak csapdájába esett és emiatt fordult apja ellen és állt a nemesek lázadásának élére, amely a herceg szülei, Károly és Himiltrude ellen irányult. Károly másik fiát, Karlmannt átkeresztelte Pipinre, hogy fenntartsa a nevet a dinasztiában. 781-ben első három megmaradt fiát királlyá tette. Az első, Ifjabb Károly, Neustria királyságát kapta, ami magában foglalta Anjou, Maine és Tours fennhatóságát is. A második fiút, Pipint (az eredeti Karlmannt), Itália királyává koronázták a vaskoronával, amelyet apja is használt 774-ben. Harmadik fia, Jámbor Lajos, pedig Aquitánia királya lett. Megpróbálta fiait neustriai, itáliai, illetve aquitániai stílusban nevelni és nekik adta néhány környező ország kormányzását is, de a valódi hatalom az ő kezében maradt, amíg egyszer fiai öröklik a birodalmát.

A fiúk rengeteg háborút vívtak apjuk nevében amikor eljött az ideje. Károly figyelmét teljesen lekötötték nyugati szomszédai, a bretonok, akik két alkalommal is megtámadták a hatalmasra növő Frank Birodalmat, ám mindkétszer vereséget szenvedtek. Ám Károly sokszor elszólították a szász ügyek. 805-ben és 806-ban Böhmerwaldba (Csehország) kellett mennie, hogy az ottani szlávokkal (csehekkel) foglalkozzon. Fényes győzelmet aratott. Frank uralom alá hajtotta a területet és letarolta az Elba völgyét és adófizetésre kényszerítette a helyieket. Pipin tartotta az avar és a beneventói határt, de harcolt a szlávok ellen is északon. Egyedülálló módon tartózkodott a Bizánci Birodalom elleni fegyveres konfliktustól, amely nagyon közelivé vált Nagy Károly császárrá koronázásakor és a velencei lázadáskor. Lajos nagy sikert aratott a spanyol hadjáratban, majd még egyszer Dél-Itáliba ment Benevento hercege ellen harcolni.

Nehéz meghatározni Nagy Károly lányaihoz fűzött kapcsolatát. Egyikük sem kötött egyházi házasságot. Ez talán egy kísérlet volt arra, hogy ellenőrzés alatt tartsa számos szövetségesét. Károly visszautasította, hogy elhiggye a történeteket (jobbára helyesen) lányai vad viselkedéséről. Károly halála után még életben lévő lányai zárdába vonultak, vagy oda kényszerítette őket saját fivérük, Jámbor Lajos. Végül egyiküknek, Berthának, elfogadták a kapcsolatát Angilberttel, Nagy Károly udvari körének egyik tagjával, feltéve hogy nem házasodnak össze.

A szász béke kora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

787-ben Károly elküldte utasításait, az Arechis vezette független Beneventóba. A frank uralkodó megostromolta Salernót és Arechis letette neki a hűbéri esküt. Habár 792-es halálával a város ismét kinyilvánította függetlenségét a halott herceg fia, III. Grimoald vezetésével. Az új herceg többször is szembe került Károly, vagy fiai hadseregével, de Nagy Károly személyesen soha többé nem tért vissza Mezzogiornóba (Dél-Itália) és Grimoaldot sohasem kényszerítették frank fennhatóság alá.

788-ban Károly figyelme Bajorország felé fordult. Tassilót, a helyi uralkodót, alkalmatlannak nyilvánította az uralkodásra esküszegés miatt. A vádak alaptalanok voltak, de Tassilót így is eltávolították a trónról és a Jumièges-i apátságba száműzték. 794-ben a frankfurti zsinat őt és családját is arra kényszerítette hogy mondjanak le a bajor trónról. Bajorországot is frank tartománnyá nyilvánították, ahogy annak idején Szászországot.

789-ben megismerve új, pogány szomszédait, a szlávokat, Károly egy osztrák-szász hadjáratot indított ellenük. A Witzin vezette szlávok azonnal megadták magukat. Károly beleegyezett a megadásba, de túszokat kért ellenfeleitől és a misszionáriusok zavartalan térítő munkáját a pogány régióban. A seregek ezután a Baltikumba indultak mielőtt körbejárták és kifosztották volna a Rajna vidékét. Az adófizető szlávok hűséges szövetségesekké váltak. 795-ben végetért a szászokkal fennálló béke, de ekkor már a szövetséges szlávok is segítséget nyújtottak a lázadást leverni induló frankoknak. Witzin meghalt egy csatában. Nagy Károly azzal bosszulta meg halálát, hogy lemészárolta az eastfáliaiakat. Utódja, Thrasuco, a nordalbingiaiak ellen vezette embereit és átadta vezetőiket Károlynak, aki bőségesen megjutalmazta őt. A „meghódított” szlávok még Károly halála után is hűségesek maradtak és a frankok oldalán harcoltak a dánok ellen.

Avar hadjárat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

568-ban az avarok (Einhard szerint hunok) érkeztek Európa földjére Ázsia sztyeppéiről s a mai Magyarország területén telepedtek le, meghódítva Friulit és Bajorországot. Károly figyelmét 790-ig más dolgok kötötték le, de ebben az évben hadjáratot vezetett a Duna völgyébe és végigpusztította a Győr környékét. Ezután egy Pippin vezette lombard sereg megtámadta a Dráva környékét és betört Pannóniába. A hadjárat még folytatódott is volna, ha a szászok nem lázadnak fel 792-ben, megtörve a hét éves békét.

A következő két évben Károly ismét szláv segítséggel harcolt a szászok ellen. Pippin és Erik Friuli hercege eközben folytatták Pannónia körgyűrűs erődrendszerének meghódítását. Kétszer is megtámadták az avar fővárost. A zsákmányt elküldték Károlyhoz Aachenbe, aki szétosztotta azt hívei és szövetségesei között. Sőt, a jó viszony ápolásának kedvéért még Offa merciai királynak is küldött belőle. Hamarosan az avar törökök megadták magukat és Aachenbe utaztak, hogy hűbéresküt tegyenek Károlynak és megkeresztelkedjenek. Károly el is küldte Abraham atyát az avarokkal az antik kagán címmel. Abraham jól lépést tartott az avarokkal, de 800-ban a bolgárok Krum vezetésével elsöpörték az avar államot. A 10. században a magyarok hódították meg a bolgárok uralta Alföldet és új kort nyitottak Nagy Károly utódainak történetében.

Károly elküldte instrukcióit a szlávokhoz és a déli Avar Kaganátusba, és a szlovénekhez Karantániába, akiket a lombardok és a bajorok szálltak meg és tettek adófizetővé, de sohasem olvadtak be a frank államba.

Hispánia és a szaracénok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az itáliai hadjárat során került Károly kapcsolatba a szaracénokkal, akik ekkor uralták a Mediterráneumot. Ám fia, Pippin inkább kapcsolatban volt velük itáliai királyságában. Károly egy ismeretlen időpontban meghódította Korzikát és Szardíniát és 799-ben a Baleár-szigeteket. A szigeteket gyakran fenyegették szaracén kalózok, ám Nagy Károly uralma alatt a genovai és toszkánai flotta számtalanszor legyőzte őket. Károly eközben a bagdadi udvarral is felvette a kapcsolatot. 797-ben (vagy talán 801-ben) a bagdadi kalifa, Hárún ar-Rasíd, megajándékozta a frank uralkodót egy Abul-Abbas nevű ázsiai elefánttal és egy mechanikus órával. Hispániában pedig a mórok elleni harcok Nagy Károly fél uralkodását végigkísérték. A déli frontot Lajos fiára bízta, míg ő máshol harcolt. 785-ben seregei megszállták Geronát és kiterjesztették a frank hatalmat Katalóniára is. Az észak-hispániai muszlim vezetők folyamatosan lázadtak a córdobai fennhatóság ellen, így szívesen nyújtottak segítséget a frankoknak. A frank front lassan de biztosan terjedt ki dél felé. 795-re már Gerona, Ausona és Urgel is a kezükre került.

797-ben Barcelona, a térség legnagyobb városa is elesett, amikor Zeid, a város kormányzója fellázadt Córdoba ellen. A mórok 799-ben foglalták vissza. Azonban Lajos teljes seregével átkelt a Pireneusokon és 800801-ben ismét elfoglalta a várost. A frankok ismét megindultak a córdobai emír ellen. 809-ben bevették Tarragonát és 811-ben Tortosát. Végül az Ebro egész torkolatvidékét megszerezték és betörtek Valenciába, rákényszerítve I. al-Hakam emírt hogy elfogadja a hódításukat 812-ben.

Császár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károly uralkodása a 800. év környékén érte el a tetőpontját. 799-ben III. Leó pápának gondja támadt a rómaiakkal, aki megpróbálta kiszúrni a szemét és kivágni a nyelvét.Lemondatták és kolostorba zárták. Nagy Károly, Yorki Alcuin javaslatára, elutasította a lemondatás elfogadását. 800 novemberében Rómába utazott és egy gyűlést tartott december 1-jén. December 23-án Leó ártatlansági esküt tett. A karácsonyi misén (december 25.) Károly letérdelt az oltár elé és a pápa a fejére helyezve a koronát Imperator Romanorumá („a rómaiak császárává”) koronázta a Szent Péter-bazilikában. Ezzel a pápa kísérletet tett hogy átvegye az irányítást Károly felett Konstantinápolytól.

Nagy Károly koronázása a Grandes Chroniques de France-ból, Jean Fouquet illusztrációja.

Sok modern tudós szerint viszont Károly sokkal elővigyázatosabb volt a koronázáskor. Ezt az eseményt kihasználva Nagy Károly már „jogosan” kezdhetett hozzá tervéhez, hogy feltámassza a 476-ban elbukott a Nyugatrómai Birodalmat. Hogy elkerülje a súrlódásokat Bizánccal Károly később az Imperator Romanum helyett az Imperator Romanum gubernans Imperium („a rómaiak császára a Birodalomban”) címet használta.

Az ikonoklaszita háború után 800-ban Eiréné bizánci császárnő megszerezte a teljhatalmat Konstantinápolyban. Ezek a körülmények kedveztek a pápai intézkedéseknek, hogy felélesszék a császári címet nyugaton. Elsősorban a pápai hatalmat akarták megerősíteni, annak védelmezőjével, Nagy Károllyal, hogy megoldják a konstantinápolyi problémákat, amik félelemben tartották Európát, amíg a császár segítő keze nem állt a pápa mögött. Nagy Károly felvette az augustus címet. Ez tiltakozásokat eredményezett Bizáncban a császárné és trónbitorló szeretője I. Niképhorosz ellen, akiknek nagy szerepe volt a tiltakozók kivégzésében.

A bizánciak, habár sok területet birtokoltak Itáliában, többek között Velencét (Ravennai Exarchátus), Reggio-t (Calabria), Brindisit (Puglia) és a Nápolyi Hercegséget. Ezek 804-ig kívül estek a frankok hatáskörén. Ekkor azonban a velenceiek összekülönböztek Bizánccal és Pippinnek, Itália királyának ajánlották fel hűségüket. A nikephori béke véget ért. Niképhorosz elpusztította a partokat a flottájával. Ekkor megkezdődött az egyetlen háború a történelem során amit a frankok vívtak a bizánciak ellen. A harcok 810-ig eltartottak, amikor Velence vezetői ismét átadták a várost Bizáncnak és Európa két császára békét kötött (Aacheni béke). Nagy Károly megszerezte az Isztriai-félszigetet és 812-ben I. Mikhaél bizánci császár elismerte császári címét Imperator Romanorum gubernans imperiumként.

A koronázás különböző leírásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annales Regni Francorum (A Frank Királyság Évkönyvei)
"Az Úr születésének ezen a szent napján, mikor a király mise közben Szent Péter apostol sírja előtt elmondott imádsága után felemelkedett, Leó pápa megkoronázta, a római nép pedig ezt kiáltozta: 'Éljen és győzedelmeskedjék Carolus Augustus, az Isten által megkoronázott nagy, békét teremtő császár!'. A magasztalások elhangzása után a pápa olyan tiszteletben részesítette, mint a régi uralkodókat, Károly pedig a 'patrícius' név helyett 'felséges császárnak [imperator et augustus]' neveztette magát."
Lauresheimi évkönyvek[4]
"Mivel pedig a császári név a görögöknél (Bizáncban) megszűnt és birodalmuk asszony kezére került (épp Iréné császárnő volt hatalmon), mind magának a pápának, Leónak, meg a szent atyáknak, kik ugyanazon a zsinaton jelen voltak, mind az egész keresztyén népnek úgy tetszett, hogy Károlyt, a frankok királyát fogadják császárjoknak, a kik Rómának is, a hol a Caesarok rendesen laktak, meg a többi tartománynak is, melyeket Olaszországban, Galliában és Germániában kormányzott, ura volt; mivelhogy tehát Isten az ő kezébe adta ezeket az országokat, illő, hogy Isten segítségével s a keresztyén népek imádsága szerint a császári czímet is viselje. Ezt a kérelmet Károly nem is utasította el s alávetvén magát teljes alázattal Istennek, a papok és a keresztény nép imádsága mellett Urunknak Jézus Krisztusnak születése napján, miután Leó pápa úr fölszentelte, elfogadta a császári czímet."
Moissaci Krónika, ad. ann. 801 (801. évhez)[5]
"Most, mikor a király Urunk születése legszentebb napján a misénél fölkelt, miután Szent Péter sírján imádkozott volt, Leó pápa valamennyi püspöknek és papnak, valamint a frank és ugyancsak a római senatusnak beleegyezésével arany koronát tett a fejére, mialatt a római nép fennen újjongott. És mikor a nép elénekelte a Laudest, a pápa neki is hódolt, mint a régi császároknak. Mert ez is Isten akarata szerint történt. Mikor ugyanis a nevezett császár Rómában időzött, hozzá vezettek néhány embert, kik azt beszélték, hogy a császári név a görögöknél megszűnt s a birodalom náluk asszony kezére került, Irene a neve, a ki csellel fogságra vetette fiát, szemét kiszúratta, a birodalmat magához ragadta, amint a [Bibliai] királyok könyvében Athaliáról írva vagyon; mikor ezt Leó pápa, a püspökök, papok és apátok gyülekezete, a frank senatus és Rómának vénei meghallották, tanácsra gyűltek össze a többi keresztyénekkel, hogy Károlyt, a frankok királyát nevezzék ki császárnak, látván, hogy ő tartja kezében Rómát, a birodalom anyját, hol a Caesarok és császárok rendesen laktak, hogy a pogány ne csúfolhassa a keresztyéneket, a miért náluk a császári név megszünt."
részlet III. Leó pápa életéből, a Vitae Pontificum Romanorumból[6][7]
"Ezek után élérkezett Urunknak, Jézus Krisztusnak a születése napja s valamennyien újra egybegyülekeztek szent Péter apostolnak a fent megnevezett bazilikájába, azután a kegyes és fötiszteledő főpap sajátkezűleg Károlyt egy igen drága koronával megkoronázta. Azután egész Rómának hívő népe tekintve az oltalmat, melyet nyújtott, a szeretetet, melyet a római egyház és helytartója iránt táplált, Istennek és a mennyország kulcsait őrző szent Péternek akarata szerint egyhangú erős kiáltásra fakadt: »Élet és győzelem Károlynak a legkegyesebb Augustusnak az Istentől megkoronázott nagy és békeszerető császárnak.« Mialatt Károly szent Péter boldog sírjánál a különféle szenteket segítségül hívta, háromszor ismétlődött a kiáltás s mindnyájan a rómaiak császárjának választották. Akkor pedig a szent főpap Károlyt és hasonlóképen fenséges fiát a szentelt olajjal királylyá fölkente, Urunknak, Jézus Krisztusnak ugyanazon a születése napján; mikor pedig a mise véget ért, a mise után a legfönségesebb úr és császár ajándékokat ajánlott."

Dán támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nordalbingia megszállása után a frank birodalom egészen Skandináviáig nyúlt. A pogány dánokról Charles Oman ezt írja: „őseik eredete ismeretlen, de fiaik túl ismertek”.[forrás?] A Jütland-félszigetre való betelepülésükről számos történet származik Widukind-tól és szövetségeseitől, akik ide menekültek Nagy Károly hódítása és dühöngő pogányellenessége elől.

808-ban Godfred, a dánok királya felépítette a Danevirket Schleswig szorosaiban. Ez a védelmi rendszer, amit egészen az 1864-es porosz-dán háborúig használtak, 30 kilométerenként bástyákkal volt megerősítve. A Danevirke védelmet biztosított Dániának és lehetőséget adott Godfrednek hogy rajtaüssön Frízián és Flandrián kalóz portyái során, és hogy legyőzze a frankokkal szövetséges Wiltzeket és Abotriteket.

Godfred meghódította Fríziát és azzal tréfálkozott, hogy ellátogat Aachenbe, de még mielőtt bármit is tehetett volna, meggyilkolta egy frank bérgyilkos vagy saját embereinek egyike. Godfredet unokaöccse, Hemming követte a trónon, aki megkötötte Károllyal a heiligeni szerződést 811 vége felé.

Nagy Károly kincs Aachenben

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

813-ban Károly magához hivatta egyetlen életben lévő törvényes fiát, Jámbor Lajost, Aquitánia királyát. Megkoronáztatta őt örökösévé és visszaküldte Aquitániába. Aztán elment őszi vadászatra mielőtt november 1-jén visszatért volna Aachenbe. Januárban megbetegedett. Január 21-én ágynak esett. Ahogy Einhard írja:

Január 28-án halt meg, a hetedik napon azután hogy ágynak esett, kilenc órakor reggel, miután részesült a szent áldozásban, hetvenkettedik életévében és uralkodása negyvenkettedik évében

Nagy Károlyt 814-es halála után az aacheni katedrálisba temették. Egyetlen túlélő fia, Lajos követte a trónon, akit az előző évben koronáztak meg. Lajos halála után fiai szétosztották a birodalmat megteremtve a modern Franciaország és Németország alapjait.

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy Károly által kiépített államszervezet nemcsak túlélte a birodalom szétesését, de alapja lett a kialakuló, jóval kevésbé központosított, de a későbbi fejlődést lehetővé tévő feudális királyi hatalom létrejöttének. Az uralkodása alatt egységesített és írásba foglalt, az alattvalók életét szabályozó jogrend évszázadokig szolgált az egykori császárság romjain osztozó államok működésének alapjául. A Nagy Károly által bevezetett egységes pénzrendszer fellendítette a térség kereskedelmét, továbbá az európai államok pénzverésének mintául szolgált egészen az Újkorig. A tűzzel-vassal végzett térítő munka eredményeképpen birodalma egykori területein végleg megszilárdult a nyugati kereszténység egyeduralma, hogy aztán a peremvidékekre is kiterjedjen a következő századok során, létrehozva ezzel a vallásilag egységes Nyugat-Európát. A királyi udvarban, majd később számos helyen létrejött iskolák megállították a római kor óta folyó szellemi hanyatlást. Az általa elrendelt írásreform pedig olyan, egységes és mindenki számára elsajátítható és elolvasható írást hozott létre, amely lehetővé tette a kommunikációt az egymástól távol fekvő vidékek írástudói között is.[8]

Karoling reneszánsz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karoling reneszánsznak nevezzük a Nagy Károly és közvetlen utódai uralkodása alatt készült műalkotások együttesét. A Karoling művészet virágkora körülbelül száz évig tartott, a 8. század végétől a 9. század végéig. Kérdés, hogy az összefoglaló néven Karoling reneszánsznak nevezett kulturális újjászületés mennyiben volt a római kor utolsó fellángolása és mennyiben egy új kor kezdete. Az mindenesetre biztos, hogy e rövid, de felfoghatatlanul intenzíven pezsgő korszak nélkül Róma emléke talán visszavonhatatlanul a feledés homályába merült volna.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy Károlynak tizenhét gyermeke született három feleségétől az ötből és öt ágyasától.

Házassága és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ágyasok és törvénytelen gyermekek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felmenői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Európa ezer éve: A középkor. (I. kötet) Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. ISBN 963-389-821-8.
  • Epperlein, Siegfried: Nagy Károly. Budapest, Gondolat Kiadó, 1982. ISBN 963 281 1100
  • Papp Imre: Nagy Károly és kora. Debrecen, Csokonai Kiadó,1997. ISBN 978-963-260-106-9
  • Ruszoly József: Európa alkotmánytörténete Előadások és tanulmányok középkori és újkori intézményekről, Püski Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-9306-56-5

Egykorú szövegek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bryce, 315. oldal
  2. Hagyományos dátum. Más vélekedések szerint 747-ben, esetleg 748. április 2-án született.
  3. Európa és Közel-Kelet. IV-XV. század. Egyetemes történeti szöveggyűjtemény 1/2. kötet. Szerkesztette Sz. Jónás Ilona, Tankönyvkiadó, Budapest, 1971, 461-462. oldal
  4. James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 55–56. oldal
  5. Bryce, id. m., 56–57. oldal
  6. Bryce, id. m., 57. oldal
  7. az esemény után 50-60 évvel a pápai könyvtárnok, Anastasius szerkesztette (Brzce, id. m. 57. o.)
  8. Litván Dániel: 1200 éve halt meg a modern Európa atyja
  9. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w Holy Roman Emperors (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
  10. ^ a b Papp Imre. Nagy Károly és kora. Csokonai Kiadó Debrecen 1997. ISBN 963 260 106 8 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
III. Pipin
Frank király
768814
Trésor de Gourdon 04.JPG
Következő uralkodó:
I. Lajos
Előző uralkodó:
Desiderius
Itália királya
774781
Corona ferrea monza (heraldry).svg
Következő uralkodó:
Pipin
Előző uralkodó:
Romulus Augustulus
római császár
800814
Nagy Károly koronájának ábrázolása
Következő uralkodó:
I. Lajos