Andalusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Al-Andalusz (arab betűkkel الأندلس, tudományos átirata al-Andalus) az Ibériai-félsziget muszlim (arab és berber) uralom alatt álló részének elnevezése. A mai Spanyolország és Portugália mind kisebb területe tartozott hozzá a 711-es hódítástól kezdve az 1492-es végső bukásig. Az ibériai muszlim jelenlétnek a reconquista (visszahódítás) néven ismert folyamat vetett véget. Andalusz muszlim népét móroknak hívjuk, kereszténységet felvett utódaikat pedig moriszkóknak.

A név eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az al-Andalusz név etimológiája máig vitatott, a név írásos megjelenése 715 körülire datálható, a muszlim közigazgatás által veretett pénzeken volt látható először. Habár a név eredetére több elmélet is létezik, abban mindenki egyetért, hogy a név a római kor után keletkezett. Van, aki a vandál nép nevét sejti Andalúzia nevében, akik az 5. században éltek az Ibériai-félszigeten, míg Észak-Afrikában meg nem alapították a birodalmukat. Más elmélet viszont az Atlanti-óceánt sejti a tartomány névadójául.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spanyolországban több évszázados vizigót uralom után épp polgárháború dúlt, mivel Wittiza, az előző király fiai nem ismerték el Roderik királyt. Az országot ebben az állapotban érte az arab hódítók támadása, akiket Tárik, az ifríkijai helytartó kliense vezetett. Andalusz 711-756 között a damaszkuszi, majd bagdadi központú kalifátus részét képezte, ezután 1031-ig a keletről elűzött Omajjádok uralma alatt állt, akik eleinte emíri, a 10. századtól kezdve viszont ismét kalifai címet használtak. Központjuk Córdoba (arabul Kurtuba) volt.

Az Omajjádok hatalma a 11. század első harmadában szertefoszlott, egységes birodalmuk pedig számos részfejedelemségre (ún. táifák) esett szét, ami a regionális központok megerősödésével járt – ekkor lett igazán jelentős város egyebek mellett Sevilla (Isbílija) és Granada (Garnáta). A muszlimok hatalmának elaprózódását kihasználva az északi keresztény királyságok urai agresszívebb terjeszkedésbe fogtak, amit csak ideiglenesen tudott megfékezni a nagyobb magrebi birodalmak megjelenése a térségben (a 11. század végén az Almorávidák, a 12. század második felében pedig az Almohádok vették fel a harcot a keresztények ellen). A 13. század közepére csak a Granadai Emírség maradt meg a hajdan majdnem egész Hispániára kiterjedő muszlim uralom maradékának, de 1492-ben ezt is eltiporták a spanyol hódítók.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]