Poitiers-i csata (732)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 46,734691°, k. h. 0,500747°

Martell Károly a poitiers-i csatában

A poitiers-i csata (nevezik néha tours-i csatának is) 732. október 10-én zajlott a Martell Károly vezette frank csapatok és a Galliába Andalúziából betört mór seregek között.

A százéves háború során, 1356-ban egy másik csata is volt itt, melyet szintén így hívnak, ám az délebbre történt.

Helyszíne[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Poitiers Gallia, a mai Franciaország közepén helyezkedik el, Tourstól kb. 100 km-re délnyugatra. A csata egész pontosan Montgame falu közelében lévő Moussais la Bataille nevű tanya helyén volt[1]. Montgame falutól északnyugatra egy emlékhelyet[2] létesítettek, amely a csatamezőre néz.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata az európai források szerint egy napig, az arab krónikák szerint két napig tartott. Azt követően került rá sor, hogy a mór seregek végigdúlták egész Dél-Galliát, kirabolták a templomokat, az útjukba került városokat. Egyes krónikák szerint fő céljuk a mesésen gazdag kincseket rejtő tours-i székesegyház kirablása volt, a korabeli Frank Birodalom egyik legfontosabb városának és egyházi központjának, püspöki székhelyének bevételét követően. A csatára a felek mintegy hatnapos szembenállását követően került sor, mivel mindkét fél kivárt. Ez alatt csak kisebb csetepatékra került sor. A várakozás a frank csapatoknak kedvezett, mert jobb volt az ellátásuk, s öltözetük is jobban védett a hideg időhöz nem szokott, a spanyolföldi Andalúziából érkezett mórokénál. (A mórok gyűjtőnév, mely a bagdadi kalifátusból észak-Afrikába került hódító arabokat, észak-afrikai berbereket és szintén észak-afrikai (Mali, Mauritánia) fekete népeket takar. A szaracén megnevezés is tulajdonképpen megegyezik a mórral.) A csatát végül az indította el, hogy elkezdődött a ramadan.

A támadást a mór lándzsás lovasság kezdte, mely a falanxba szervezett, a főerőt képviselő frank gyalogos csapatokat támadta meg. Az arab források szerint a heves lovassági támadást a gyalogság igen nagy fegyelmezettséggel fogadta, s zárt alakzatát a támadás csak részben tudta megbontani. Ez meglepte a mórokat, s a megújuló támadásokban egyre nagyobb veszteségeket szenvedtek. A csata egész nap hevesen folyt. Döntő momentumként jegyezték fel a krónikások, hogy a mórok visszavonulásba kezdtek táborukba, mivel elterjedt közöttük az a rémhír, hogy a Bordeaux-i kalandjukban szerzett kincseiket a tábort megtámadó keresztény csapatok fenyegetik, továbbá felgyújtották szekereiket. A visszavonulást a mór vezér kétségbeesetten próbálta megakadályozni, de ennek során bekerítették, s elesett. Mindkét fél visszatért a táborába, s a frankok felkészültek a másnapi folytatásra. Erre azonban már nem került sor, mert a mórok súlyos veszteségeik és vezérük eleste miatt még az éj leple alatt elhagyták táborukat, minden felszerelést hátrahagyva. A frankok másnap csapdát sejtve nem mertek támadni, s csak a megerősített felderítési jelentést követően merészkedtek át az ellenség elhagyott sátortáborába.

Történelmi megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata hozzájárult ahhoz, hogy a muszlimok az ibériai hídfőállásukból nem tudtak Európa belseje felé tovább terjeszkedni. Ebben az időben mind a Frank Birodalom, mint Észak-Itália erősen széttagolt volt, hiányzott az az egység, mely egy komolyabb muszlim támadás elhárításához elegendő lett volna. Bár még évtizedekig voltak erődítményeik a Pireneusok északi oldalán is, alapvetően visszahúzódtak az Ibériai-félszigetre. Továbbá az első évezred utolsó századaiban még erősebb támadásokat intéztek, de ekkor sem teljesen tudták uralmuk alá hajtani az egész félszigetet, Galícia, a mai Portugália északi része, és Asztúria (León), Navarra hegyes vidékei ellenálltak, s megőrizték függetlenségüket.

A mai történészek nagy része szerint a a csata jelentőségét évszázadokon át erősen eltúlozták. Az arab támadók tulajdonképpen zsákmányért portyáztak, és győzelmük esetén sem lettek volna képesek meghódítani, megtartani a Pireneusokon túli területeket. A csata igazi vesztese Eudes, Aquitánia hercege, a helyi uralkodó volt, aki már 11 évvel korábban csapást mért a behatoló arabokra. Ezúttal azonban Martell Károly segítségére szorult, és ennek ára országa függetlensége lett.[3]

A csata következtében Martell Károly hatalmas tekintélyt nyert az országban.[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. é. sz. 46° 44′ 07″, k. h. 0° 29′ 50″
  2. é. sz. 46° 44′ 05″, k. h. 0° 30′ 03″
  3. Hahner Péter. Újabb 100 történelmi tévhit. Budapest: Animus, 21-24. o. ISBN 978 963 324 029 8 (2011) 
  4. Georges Duby (szerk.). Franciaország története I.. Budapest: Osiris Kiadó, 202. o. ISBN 963-389-756-4 (2005)