Martell Károly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ha a magyarországi trónkövetelőre vagy kíváncsi, lásd az Anjou Martell Károly szócikket!
Martell Károly síremléke a Saint-Denis-székesegyházban

Martell Károly (686. augusztus 23.Quierzy (Aisne), 741. október 21./22.) a Frank Királyság teljhatalmú majordomusa, a Karoling-dinasztia névadója volt. Nevéhez fűződik az arabok nyugat-európai előretörésének megállítása a 732-es poitiers-i csatában. Ragadványneve, melyet számos sikeres hadjáratával érdemelt ki, a latin martellus (= kalapács) szóból ered.

A hatalom megszerzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja az austrasiai királyságot Neustria felett győzelemre vezető Herstali Pipin majordomus volt, édesanyja, Alpaïde de Bruyères azonban nem Pipin törvényes asszonya volt. Így történt, hogy amikor Pipin 714-ben meghalt, felesége, Plectrude szembeszállt egyetlen életben maradt gyermeke, Károly örökösi igényével, és inkább saját, korábban elhunyt fiának, II. Grimoald hajdani burgundiai és neustriai majordomusnak a fiát, a hatéves Theudoaldot támogatta. Károlyt a kölni börtönbe záratta, ezzel Austrasia felől biztosította magát. 715-ben azonban Plectrude és unokájának hadserege vereséget szenvedett a Ragenfrid vezette neustriai lázadóktól Compiègne mellett.

A III. Dagobert és 715-től kezdve II. Chilperich által támogatott Ragenfrid egészen a Maas (Meuse) folyóig előretörtek. Austrasia nemessége a börtönéből kiszabadult Károlyt tette meg majordomusszá. Ragenfrid a betörő fríz uralkodóval, Radboddal szövetkezve 716-ban a még mindig Plectrude által tartott Köln mellett megfutamította ellenfele csekély létszámú és felkészületlen hadait, majd az anyakirálynét és Theudoaldot kényszerítette megadásra. Ezt követően azonban fordult a hadiszerencse: megfelelően felkészülve az Eifelből visszatérő Károly már 716-ban Amblève mellett szétszórta ellenségei hadát, és Plectrude váltságdíját is visszaszerezte.

717. március 21-én Vincy mellett is győztek az austrasiai hadak. II. Chilperich és majordomusa Párizsba menekült, Károly pedig saját királyt nevezett ki IV. Chlothar személyében. 718-ban Soissons mellett végleg vereséget szenvedtek az immár Odo aquitániai herceg által támogatott ellenfelei. Ragenfrid Angers-ba, Chilperich és Odo a Loire-tól délre menekült. Végül az aquitániai herceg kiadta Chilperichet, és Ragenfridhez hasonlóan békét kötött Károllyal, aki minden ellenfelének megkegyelmezett. 718-tól Martell Károly lett minden frank királyság majordomusa.

Háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly első dolga az Austrasiába betört pogány szászok megbüntetése volt, ezért 718-ban feldúlta Weser, a Lippe és a Ruhr-vidékén fekvő területeiket. 719-ben az ellenfeleit segítő frízeket támadta meg, megszerezve Nyugat-Fríziát. Sokat tett a germánokat térítő Szent Bonifác és a frízek apostolának nevezett Szent Willibrord munkáját segítendő. 724-ben az Anjou birtokában meghagyott Ragenfrid ismét fellázadt, de miután Károly könnyedén leverte, fiait adta túszul a grófságért cserébe. 720 és 723, majd 725 és 728 között Bajorország függetlenedő Agilolfing ura, Hugbert ellen fordult, és a saját hűségére kényszerítette, Swanachild hercegnőt pedig az ágyasává tette. 730-ban Lantfrid alemann herceggel végzett egy csatában, és nem is nevezett ki utódot számára.

Ezt követően figyelme délnyugat felé fordult. Odo herceg 721-ben a toulouse-i ütközetben egyszer már súlyos csapást mért az Ibériai-félszigetről támadó muszlimokra, de Károly újabb támadásra számított. 732-ben aztán régi ellenségével, az aquitán herceggel összefogva a poitiers-i csatában végleg megfutamította az arabokat. Az ütközetet sok történész fordulópontnak tekinti az európai történelemben. Nagyobb támadásra délről ezt követően már nem kellett számítani. Bár 736737 során kisebb arab támaszpontok jöttek létre a Pireneusoktól északra, ezeket a poitiers-i csatában a Kalapács ragadványnévre szert tevő Károly felszámolta.

A hátralevő években Károly leszámolt a frízekkel (734), újjászervezte Burgundiát (730735), és megakadályozott egy, a Földközi-tenger felől indított arab támadást. Ez utóbbi hadjárat során Narbonne kivételével az összes, a 720-as évek óta arab kézben levő támaszpontot (Montfrin, Avignon, Arles, Aix-en-Provence, Béziers, Nîmes, Agde) visszahódította (736737). Ebben nagy segítségére volt szövetségese, Liutprand longobárd király. 738-ban a vesztfáliai szászokat kötelezte adófizetésre, 739-ben pedig egy provence-i lázadást vert le.

Király nélküli királyság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Martell Károly felosztja a királyságot Kis Pippin és Karlmann között (Miniatúra), Grandes Chroniques de France, Bibliothèque nationale de France

720-ban meghalt IV. Chlothar, és utódjául Károly a kiskorú IV. Theuderichet tette királlyá. Theuderich 737-es halálát követően a majordomus nem nevezett ki maga mellé újabb koronás főt. Bár majordomusként adott ki rendeleteket, gyakorlatilag semmiféle hatalom nem korlátozta. Sokatmondó, hogy amikor III. Gergely pápa segítséget kért tőle a longobárdok ellen, subregulus (alkirály) névvel illette Károlyt, aki egyébként nem vonult szövetségese ellen.

Károly nem félt elkobozni egyházi birtokokat sem, ha továbbadományozásukkal növelhette lovagseregét. (Károly a benefícium-rendszer következetes alkalmazója volt: a birtokokat feltételes használatra adta katonai szolgálat fejében katonáinak.) Ezzel kivívta a katolikus egyház haragját, de Szent Bonifác személyében hathatós védnökre talált, aki meg tudta értetni a pápasággal, hogy az egyházi javakat a kereszténység védelmére fogják felhasználni. Jutalmul a majordomus az általa megszervezett mainzi érsekség élére tette Bonifácot, és alárendelte neki a négy, újonnan kreált bajor egyházmegyét is (Salzburg, Regensburg, Freising és Passau).

741-es halálakor mintegy uralkodóként osztotta fel „országát” fiai, a Neustriát megkapó Kis Pippin és az Austrasia élére helyezett Karlmann között. Utóbbi később kolostorba vonult, Pipin pedig leváltotta az utolsó Meroving uralkodót, és királyi dinasztiává tette a Karolingok családját.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]