Ruhr-vidék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Ruhr-vidék Németországon belül

A Ruhr-vidék (németül Ruhrgebiet) Németország legnagyobb összefüggő városrégiója, ahol 5,3 millió lakos él 4435 km²-en. Ez területre alig nagyobb, mint Tolna megye. A Ruhr része a Rajna-Ruhr városrégiónak, amely több, mint 10 millió lakost tömörít 10 000 km²-en. Ezzel a vidék Moszkva, London és Párizs után Európa legnagyobb városi körzete.

A terület Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található, a legnagyobb városai Duisburg, Oberhausen, Bottrop, Mülheim an der Ruhr, Essen, Gelsenkirchen, Bochum, Herne, Hagen, Dortmund és Hamm.

A terület különösen ama szempontból volt értékes a 19. századtól kezdve, amikor is megkezdődött a nagyüzemi szénkitermelés a területen. Itt rendkívül jó minőségű, a földfelszínhez közel lévő és nagy mennyiségű feketekőszén található, amelyet nagy részben már kibányásztak. Emiatt stratégiai fontosságúvá vált a terület, egyúttal a német iparfejlődés kezdeti szakaszában óriási előnyt biztosított.

Földrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A településstruktúra térképe

A Ruhr-vidék nem természeti táj, hanem történelmi. A terület a Rajnai-palahegység, az Alsórajnai-síkság és a Vesztfáliai-alföld találkozásánál fekszik. Névadója a Ruhr-folyó, ami keresztülhalad a területen és beletorkollik a Rajnába.

A Regionalverband Ruhr nevű egyesület felmérései alapján a vidék 37,6%-a beépített, 40,7%-a mezőgazdasági terület, míg 17,6%-a erdőség.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Ruhr-vidék az ipari forradalom idején kezdett jelentősen fejlődni. Az iparosítás előtt a 19. század elején a régió Vesztfália egyik mezőgazdasági területe volt. A löszös termőtalajnak köszönhetően a terület már ekkor Nyugat-Németország egyik leggazdagabb területe volt.

A középkorban a Ruhr-vidék helyén Berg megye, Mark megye és a Clèves-i (Klevei) Hercegség létezett, de a vidéken volt a münsteri püspökség és a Kölni Érsekség is. A Hellwegnek nevezett fontos kereskedelmi út mentén létesült Dortmund és Duisburg városa is. Mindkét város tagja volt a Hanza-szövetségnek, Dortmund pedig szabad császári város rangot viselt.

Az iparosodás kezdetével alakult meg a Ruhr-vidék számos vasgyárával. A vasgyárak zömével a mai Oberhausen város határán jöttek létre, majd megnyíltak az első feketekőszén bányák is Mülheim városánál. A gazdag kőszénlelőhelyek a vas- és az acélgyártás miatt a térség hatalmas fejlődésnek indult. 1850-re már 300 szénbánya működött a térségben. A bőséges szénlelőhelyek miatt a vas- és az acélgyártás hatalmas mértéket öltött, mivel a feketekőszénből előállított koksz volt a fűtőanyaga a térség vas- és acélgyárainak.

Mivel a bányáknak és a gyáraknak sok munkaerőre volt szüksége, Németország minden tájáról nagy számban érkeztek a munkások. Ennek köszönhetően a térség falvai nagy bányászkolóniákká, -városokká nőtték ki magukat. A Ruhr-vidék Európa legnagyobb ipari körzetévé vált.

Tüntetés Münchenben a Ruhr-vidéket megszálló erők ellen 1923-ban

1921 márciusában a francia és belga csapatok elfoglalták Duisburgot, majd később az egész Ruhr-vidéket, amely az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés értelmében demilitarizált Rajna-övezetben feküdt. A német kormány passzív ellenállással válaszolt, tehát a térségben élő bányászokat és más munkásokat kötelezték arra, hogy semmi esetre se engedelmeskedjenek a megszálló erőknek. Ily módon a termelés teljesen leállt a Ruhr-vidéken. Többek között ez is hozzájárult a hatalmas német inflációhoz is. Az ellenállás 1923-ban vette kezdetét és 1925-ben sikeresen végződött: a francia és belga csapatokat kivonták a térségből, mely újra demilitarizált övezet lett, míg a németek 1936 márciusában be nem vonultak a vidékre, megszegve ezzel a versailles-i és a locarnói békét.

A második világháború alatt, 1940 és 1945 között a vidéket számos bombatámadás érte, melynek során üzemeinek a 30%-a megsemmisült. A legnagyobb veszteségeket 1944 végén szenvedte el a vidék, mikor stratégiai bombázás indult Dortmund ellen. 1945-ben a szövetségesek nyomultak be a vidékre, legyőzve a Wehrmacht csapatait.

A világháború után a német gazdasági fejlődés során megszüntették a lőszergyárakat és korlátozták a hadiipar más részeit is. A francia Monnet-terv alapján a Ruhr-vidék nemzetközi ellenőrzés alá került volna, de a későbbi Ruhri egyezmény értelmében a Német Szövetségi Köztársaság engedélyt kapott a vidék igénybe vételére. Viszont a közeli Saar-vidék, ami szintén igen fontos szénlelőhely volt, teljesen francia védnökség alá került 1947-ben, majd 10 év után került csak vissza az NSZK-hoz. A Ruhr-vidékkel kapcsolatban is hasonló probléma merült fel, mivel a szövetségesek nem akarták Németország megerősödését. Végül a vidéket meghagyták Németországnak, de korlátozták a területen való termelést és számos gyárat leszereltek. 1951-re az acélgyártást 6,7 millió tonnára csökkentették és összesen 706 gyárat szereltek le.

1958 után a feketekőszén fogyni kezdett a vidéken, ezért a terület hamar válságba került. A tradicionális nehézipar egy része megszűnt és helyettük korszerűbb iparágak telepedtek le. Napjainkra a régebbi nehézipari gyárak múzeumként szolgálnak, melyek egy részét az UNESCO világörökségnek nyilvánította. Mára az elektrotechnika vált a vezető iparággá a térségben, de a víz- és szélerőművek jelentősége is nő.

Bevándorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olasz munkás Walsum bányájában

A 19. században több mint 500 000 lengyel, mazuri és sziléziai bevándorló érkezett főleg Kelet-Poroszországból és Sziléziából a jó munkalehetőségek miatt. 1925-re már 3,8 millióan laktak a Ruhr-vidéken. Ekkor kezdődött az ír, angol és francia emigránsok beáramlása a vidékre, de szinte Európa minden tájáról érkeztek dolgozni vágyó emberek. Ennek köszönhetően néhány év múlva már több mint 140 különféle nemzetiség képviselői voltak jelen a térségben, legnagyobb számban a lengyelek. Ezek az emberek mára már nem beszélik anyanyelvüket és németnek vallják magukat. Származásukra már csak a régi lengyel családneveik utalnak.

A lengyel lakosság a térségben, 1900-ban:

  • Gelsenkirchen (kerület): 13,1%
  • Bochum (kerület): 9,1%
  • Dortmund (kerület): 7,3%
  • Gelsenkirchen (város): 5,1%

A második világháború után főként Olaszországból, Jugoszláviából és Törökországból jöttek bevándorlók, de szinte egész Kelet-Európából érkeztek munkások.

Fontosabb települései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bottrop[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bottropi tetraéder

A 119 000 lakosú Bottrop a szénbányák mellett textil- és mechanikai eszközök gyártásáról, valamint kémiai anyagok és kátrány előállításáról volt nevezetes. Bottrop napjainkban rendelkezik a világ leghosszabb elágazás nélküli autópálya-szakaszával, ezért sok nagy sebességű jármű tesztelése folyik a városban. Bottrop helyet ad híres Mercedes-Benz tuningoló cégének, a Brabusnak is. A város jelképének számító hatalmas tetraéder 1995 óta Bottrop határában helyezkedik el. A szénbányák törmelékeiből készült tetraéder hozzávetőlegesen 50 méter magas. A város másik nevezetessége Németország egyik legnagyobb vidámparkja, a Movie Park Germany. Bottrop szintén híres még a hatalmas fedett pályás sípályáról, az Alpincenterről. A városban található még a Quadrat nevű múzeum, ahol Josef Albers munkáit is megszemlélhetjük.

Duisburg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iparosodás korát idéző Schwanentor híd

Duisburg 495 668 lakosával Németország 12. legnagyobb városa. A rómaiak idején is létező település az idők során fontos kereskedelmi központ, majd később a 19. és a 20. században az acélgyártás egyik központja volt. Kereskedelmi fontosságát máig megőrizte, ma a város a világ legnagyobb belföldi kikötőjével rendelkezik. A város fő éltetője régen a bőséges készlettel rendelkező szénbányák voltak, ám a készlet elapadása miatt a bányákat bezárták. Az utolsó bánya 2009 nyaráig működött. Mivel a város régóta fontos település, az idők során rengeteg építészeti stílus megfigyelhető Duisburgban. A város legrégebbi épülete a több mint 1100 éves Keresztelő János temploma, míg a város egyik legmodernebb épülete a futurisztikus látványt nyújtó Mikroelektronikai Központ.

Dortmund[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dortmund régi városháza

A város lakossága 587 830 fő, ezzel Németország 7. legnagyobb városa. A néhai Hanza város, majd bányásztelepülés Európa legnagyobb, csatorna partján fekvő kikötővel rendelkezik. Dortmund beceneve a zöld metropolisz, mivel számos parkkal és ligettel rendelkezik. A leghíresebb közülük a Rombergpark. A városban hasonlóan a vidék többi városához számos középkori és modern épületet megfigyelhetünk. A 800-ban épült Reinoldikirche és az 1200-as Marienkirche templom mind a középkori építészet gyöngyszemei, míg a régi városháza az 1700-as évek építészetét dicséri. Egészen más képet nyújt viszont a modern felhőkarcolókkal rendelkező városközpont.

Bochum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bochum műszaki egyeteme

Bochum 380 000 lakosával Németország 20. legnagyobb városa. Bochum híres egyetemi város, hiszen kilenc egyetemnek ad otthont, beleértve a Ruhr-Universität-ot, melynek több mint 30 000 hallgatója van, ezzel Németország egyik legnagyobb egyeteme. Országosan ismert még a Német Bányászati Múzeum, a Vasúti Múzeum, a város színháza és planetáriuma. A város egyik fő nevezetessége a több mint 1200 éves protestáns templom, a Propsteikirche St. Peter und Paul.

Essen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kettwig középkori stílusú épületei

A Ruhr partján fekvő 579 000 főnyi lakosú város Németország 8. legnagyobb városa. Essen az idők során hatalmas ipari központ, és ezzel Németország legfontosabb szénkitermelő és acélgyártó városa lett. A település a 100 legnagyobb német vállalat közül 13-nak ad helyet, de itt székel a világhírű Krupp cég is. Essen egyik fő látványossága a Zollverein ipari komplexum. A Ruhr-vidék szimbólumának számító 1986-ban bezárt szénbánya, 2001-ben felkerült a világörökségi listára. A település Kettwig és Werden nevű városrészei a középkor hangulatát idézik. A modern városból idecsöppenve a turista úgy érezheti, mintha időutazáson vett volna részt. A középkori stílusú házak, a szűk sikátorok és a régi templomok mind csodálatos hangulatot kölcsönöznek a város e részének. Essen nem csak történelmi emlékekben bővelkedik, hanem igen sok színház is helyet kap a városban. A Zeche Carl, a hajdani szénbánya, melyben főleg rock koncerteket adnak, Essen kulturális központja. A megannyi színháznak és más kulturális programoknak köszönheti a város a 2010-ben elnyert Európa kulturális fővárosa címet.

Oberhausen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az oberhauseni gáztartály a Centro felöl nézve

A 218 000 lakosú város régen szénbányáiról és acélgyártásáról volt híres, manapság főként az Oberhauseni Filmfesztiválról nevezetes a település. A rendezvény során nemzetközi rövidfilmeket tekinthetünk meg. Oberhausen turisztikai szempontból jelentős még a vásárlás miatt. A városközpontban csak úgy hemzsegnek a kisebb és nagyobb boltok. A Centro, Oberhausen hatalmas bevásárlóközpontja Németország legnagyobb áruháza. A város híres még hatalmas gáztározójáról, amely Európa legnagyobb gáztartálya. Bezárása után a tartályban egy csillagászati múzeum kapott helyet, melyben megtekinthetjük a világ legnagyobb modellezett Holdját.

Mülheim[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mülheimi kastély

Mülheim 167 000 lakosú város a Ruhr partján. Emiatt (s megkülönböztetésül a Hessen tartományban levő Mülheimtól is) nevezik a várost Mülheim an der Ruhr-nak is. A település volt a Ruhr-vidéken az első város amely szabadon bányászhatta a kőszenet. Manapság a város inkább élelmiszeripari központ, több német élelmiszergyártó cégnek Mülheimben van a székhelye. A leghíresebbek közülük a Tengelmann Csoport és az Aldi. Csodálatos módon a város több mint 50%-át zöld terület borítja, ezért talán az egyik legvonzóbb település a Ruhr-vidéken. A város legfőbb látványossága a síkvidéki vár, a Broich kastély. Mülheimben kettő Max Planck Intézet is működik, és 2009 óta műszaki főiskolának is ad helyet a település.

Gelsenkirchen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gelsenkircheni operaház

A 267 000 lakosú város valaha a Ruhr-vidék legtöbb szenet bányászó városa volt. Ennek megfelelően ide érkezett a legtöbb külföldi bevándorló, zömében lengyelek. Mára már a városban egyetlenegy szénbánya sem működik. Mivel korábban a lakosok közül szinte mindenki a bányákban dolgozott, Gelsenkirchenben a legnagyobb a munkanélküliek és a dolgozók aránya egész Németországban. Manapság a városban az ország legnagyobb napenergia-telepe működik. Mivel a város viszonylag új, zömében modern épületek alkotják. Főként az üvegfalú épületek jellemzik a települést. Ilyen például az operaház és számos irodaház.

Hagen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagen központja a város galériájával és a városházával

A 197 000 fős hajdani bányaváros ma főként textil- és papírgyártásáról híres. Hagen oktatási szempontból is nevezetes, itt található a FernUniversität Hagen nevű egyetem, melynek hozzávetőlegesen 56 000 hallgatója van, ezzel az egyetem a tartomány legnagyobb felsőoktatási intézménye. Hagenben található a Vesztfáliai Múzeum is, mely a bányászatot, a nyomdászatot, a kovácsolást és a sörfőzést mutatja be. A város történelmi központjában emelkedik az impozáns Werdringen kastély. A város környékén lévő Blätterhöhle barlang történelmi szempontból jelentős, mivel itt találták Európa egyik legrégebbi modern ember fosszíliáját.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Essen 2010-ben Európa kulturális fővárosa lett Pécs mellett. Ennek során rengeteg szabadtéri rendezvény, színházi előadás és múzeum várta a külföldi és a belföldi turistákat is.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tanja Köhler, Norbert Wank: Ruhrgebiet. Kulturhauptstadt 2010. Reise Know-How Verlag, Bielefeld 2007, ISBN 978-3-8317-1577-0
  • Gerd Willamowski, Dieter Nellen, Manfred Bourrée: Ruhrstadt. Die andere Metropole. Klartext Verlag, Essen 2002, ISBN 3-88474-895-5
  • Gerd Willamowski, Manfred Schüller: Der Pott kocht. Pomp, Essen 2001, ISBN 3-89355-221-9
  • Günter Drozdzewski, Vera Mügge, Volker Wrede: Von Korallenriffen, Schachtelhalmen und dem Alten Mann. Klartext, Essen 2005, ISBN 3-89861-439-5
  • Hermann, Wilhelm und Gertrude: Die alten Zechen an der Ruhr. Vergangenheit und Zukunft einer Schlüsseltechnologie. Mit einem Katalog der "Lebensgeschichten" von 477 Zechen. 6., um einen Exkurs nach S. 216 erweiterte und in energiepolitischen Teilen aktualisierte Auflage 2008 der 5., völlig neu bearbeiteten und erweiterten Auflage 2003, Nachbearbeitung 2002: Christiane Syré, Endredaktion 2007 Hans-Curt Köster. Langewiesche, Königstein i. Ts. 2008, ISBN 978-3-7845-6994-9
  • Reinhard Felden, Axel Föhl: Das Ruhrgebiet. Ellert & Richter 2002, ISBN 3-8319-0030-2
  • Nina Grontzki, Gerd Niewerth, Rolf Potthof: Als die Steine Feuer fingen. Klartext, Essen 2003, ISBN 3-89861-208-2
  • Inge Zander, Ralph Lueger: Der Pott. Erlebnis Ruhrgebiet. Droste Regional 2001, ISBN 3-7700-1135-X
  • Roland Günter: Im Tal der Könige. Ein Handbuch für Reisen zu Emscher, Rhein und Ruhr. Klartext, Essen 2004, ISBN 3-88474-044-X
  • KVR/RVR: Standorte. Jahrbuch Ruhrgebiet. Essen 1995 ff.
  • N.N.: Faszination Ruhrgebiet. Route der Industriekultur. Historisches Filmmaterial (89 min). Essen * Hermann Beckfeld (Hrsg.): „… der Boss spielt im Himmel weiter – Fußball-Geschichten aus dem Ruhrgebiet.“ Verlag Henselowsky Boschmann, Bottrop 2006, ISBN 3-922750-62-1
  • Barbara Mettler-v.Meibom (Hrsg.): „Ich gehör hier hin.“ Spielarten von Identifikation mit dem Ruhrgebiet. LIT-Verlag. Münster 2004, ISBN 3-8258-8200-4

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ruhr-vidék témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Ruhrgebiet című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.