Kelet-Poroszország

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Kelet-Poroszország, 1773-tól 1945-ig létező tartomány volt a Porosz Birodalom, majd Németország területén belül. Történelmi székhelye és legnagyobb városa Königsberg (ma: Kalinyingrád, Oroszország) volt. A második világháború végéig Németország szerves részét képezte, akkor a Szovjetunióhoz csatolták és körülötte különleges katonai ővezetet alkaítottak ki.

[szerkesztés] Fekvése

A történelmi Kelet-Poroszország a Balti-tenger partján, a Visztula folyó feltájától keletre terült el, egészen Memel városáig. A mai Kalinyingrádi területen, Lengyelország északkeleti részén (Mazuri-tavak és környéke), illetve Litvánia nyugati részén helyezkedett el. 1939 május 1-jén területe 39 840 km² volt, a Memel-vidékkel együtt.

[szerkesztés] Történelme

A poroszok eredetileg pogány, szláv eredetű népek voltak, akiket Konrád lengyel fejedelem akart keresztény hitre téríteni, de nem járt sikerrel. Később a Német Lovagrend foglalta el a területet Malbork (Marienburg) székhellyel, akik megkezdték a poroszok keresztény hitre térítését. Lengyelország és a lovagrend több háborút is vívott egymással a területért, például Grünwaldi csata, véglegesen csak a Második thorni béke rendezte a terület státuszát. A nyugati részt lengyel uralom alá helyezte, míg keleten megmaradt a lovagrend uralma 1525-ig. Közben a megindult reformáció hatására a terület német lakosága döntően evangélikussá vált.

1616-ban a Brandenburgi Választófejedelemséggel perszonálúniót kötöttek, innentől kezdve Porosz Hercegség és a Hohenzollern-ház uralma alá került a terület. Lengyelország első, 1772-es felosztása során a terület mindenek előtt a régi, 1466 előtti területeit kapta vissza. Innentől kezdve nevezték Kelet-Poroszországnak, megkülönböztetésül Nyugat-Poroszországtól. K-Poroszország fővárosa Königsberg lett. A további felosztások révén területe tovább nőtt, gyarapodott. 1824 ás 1878 között a két Poroszországot egyesítették, de később ismét felosztották két külön részre.

A terület a két világháború közt

Az első világháború során azon kevés területek egyike volt, amelyet ha időlegesen is, megszálltak az antanthatalmak. A háború kezdeti szakaszában a keleti front legfontosabb csatáit itt vívták meg, a Tannenbergi csatában a német csapatok megalázó vereséget mértek az orosz egységekre, majd kiszorították őket a tartományból. A versaillesi béke szerint népszavazást kellet kiírni a terület hovatartozásának kérdéséről, de a lakosok elsöprő többsége Németország mellett döntött. A területet elvágták az anyaországtól, Danzigtól nyugatra létrehoztak egy korridort, ezáltal Kelet-Poroszországból szárazföldön csak Lengyelországon áthaladva lehetett elérni a központi területeket. A Memel-vidéket francia csapatok szállták meg, majd azt annektálta 1923 és 1939 között Litvánia.

Hitler hatalomra kerülése után itt is kialakították az új körzeteket, az úgynevezett Gau-kat, amelynek Erich Koch lett a vezetője. Ezután Hitler egyre inkább sürgette a Versaillesi-békerendszer revízióját, külön figyelmet fordítva a Szudéta-vidék, a Saar-vidék, a Rajna menti demilitarizált terület és a lengyel korridor kérdésére is. 1939. augusztus 23-án Litvánia a német nyomás miatt átadta a Memel-Vidéketa Harmadik Birodalomnak. A németek tovább követelték a Danzigi kérdés megoldását, végül is ez az incidens lett a kezdete a második világháború kirobbanásának. A második világháború vége felé a közelgő Vörös Hadsereg hírére a német hatóságok tömeges evakulálásba kezdtek, ami a történelem legnagyobb tengeri mentőakcióját eredményezte, a Hannibal-hadműveletet. Mintegy 2,2 millió civilt mentettek ki és szállítottak el nyugatra. A hadművelet során történtek meg a legnagyobb hajókatasztrófák mindmáig a világban, itt merült hullámsírba a Wilhelm Gustloff és a Goya hajók is.

A világháború után az egykori Kelet-Poroszországról úgy döntöttek a győztesek, hogy azt megsemmisítik, mivel szerintük az volt a német militarizmus és imperalizmus fellegvára. A terület északi részét a SZU-hoz, míg nagyobbik, déli és nyugati felét Lengyelországhoz csatolták. 1946-ban Königsberget átnevezték Kalinyingráddá. A még itt maradt németeket erőszakkal kitelepítették, tél idején hajtva őket a későbbi NDK területére. Körülbelül 511 000 keletporosz ember vesztette életét a háborúban majd az azt követő kitelepítésekben.

A háború után az NDK vezetése 1950-ben elismerte az Odera - Neisse határt, majd az új Keleti politika jegyében a hetvenes évek elején Willy Brandt nyugatnémet kancellár is.