Antant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Európai hadi tömbök 1914-ben

██ Az antant és szövetségesei

██ Központi hatalmak

██ Semleges államok

Az antant (régebben entente) kifejezés az Anglia és Franciaország között 1904. április 8-án Londonban aláírt szerződés, az Entente cordiale (a.m. szívélyes egyetértés) kifejezésből származik, általában a szövetségesi rendszer (antant hatalmak = Nagy-Britannia és Franciaország) és a köréjük csoportosult országok együttes jellemzésére használjuk.

Angol-francia szövetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francia és brit katona az antantot népszerűsítő korabeli plakáton

Az antant 1904-es létrejötte nem közvetlenül egy világméretű háborúra való felkészülés jegyében történt. Anglia és Franciaország a történelem során számos alkalommal vetélkedett egymással az európai hatalom megszerzése érdekében. A 19. század vége és a 20. század eleje a gyarmati rendszerek kialakítása, illetve újjáalakítása lázában telt, s ez sem volt mentes ellentétektől, ugyanis mindkét országnak jelentős érdekeltségei voltak Észak-Afrikában. Az 1904-ben megkötött Entente cordiale (magyarul kb. szívélyes egyetértés, szívélyes szövetség, szívélyes megegyezés) voltaképpen a két ország gyarmatosítási ellentéteinek vetett véget, további terjeszkedésük háborítatlanságát szavatolta. A Henry Landsdowne brit külügyminiszter és Paul Cambon londoni francia nagykövet által aláírt több megállapodás azt mondta ki, hogy míg Anglia Egyiptomban, Franciaország Marokkóban szabadon, azaz egymás beavatkozásától nem tartva hajthat végre „reformokat”. Meghatározták ugyanakkor az Új-Fundlanddal, Madagaszkárral, Sziámmal és az Új-Hebridákkal kapcsolatos érdekvonalakat is.

Közeledés Oroszországhoz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerződés – mely tehát a szó hagyományos értelmében nem jelentett szövetséget – azonban egyúttal válasz is volt a Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia által 1879-ben létrehozott kettős- majd 1883-ban Olaszország bevonásával kibővült hármas (sőt 1884-ben Románia csatlakozásával négyes) szövetségre is. Az Európa hatalmi törekvéseit tükröző szerződésekből azonban kimaradt az Orosz Birodalom, mely féltékenyen figyelte a kialakulóban lévő új rendet. Oroszország és Franciaország hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt, így logikusnak tűnt, hogy valamilyen módon bevonják a cári országot is a hatalomért vívott politikai küzdelembe. Noha II. Miklós orosz cár 1905. július 24-én szövetségi szerződést kötött II. Vilmossal, a cár utóbb visszavonta aláírását. Ezt követően már nem volt akadálya, hogy Pétervár is csatlakozzon a brit-francia szövetséghez, bár magát az Entente cordialet az Orosz Birodalom – és később más szövetséges állam – sem írta alá, külön-külön egyezményeket kötöttek egymással az érdekelt országok (1907-es szentpétervári angol-orosz szerződés). Történelmi érdekesség, hogy nem csak Oroszország közeledett korábban Németországhoz, de az angoloknak is volt egy német orientációs időszakuk, ám amikor látták, hogy Berlin a hadiflotta nagyarányú bővítésébe kezd, nem folytatták tovább a közeledést.

Első világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború kitörésének idején tehát már egy viszonylag stabil szövetségi rendszer alakult ki Európában. Ez a világháború kitörését követően csak egyszer változott: Olaszország – mely már korábban sem erőltette a hármas szövetség fenntartását – 1915. május 23-án az antant oldalán lépett be a háborúba, mivel az angolok és a franciák győzelem esetére számos olyan területet ajánlottak fel, amelyet az olaszok már régóta meg akartak szerezni (Dél-Tirol, Trieszt, az Isztriai-félsziget, Dalmácia és Albánia egy része).

Ugyanígy történt Romániával is, amely Erdély megszerzésére kapott ígéretet az antanttól, így a brit-francia-orosz-olasz oldalon lépett be a háborúba 1916. augusztus 27-én.

Az antant és Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon nem volt jó csengése az antant kifejezésnek. Nem csak azért, mert a háború veszteseként tűrnünk kellett a győztesek békediktátumát, köztük az ország területének kétharmadától megfosztó trianoni békeszerződést, de azért is, mert az 1920-as évek elején megalakult a kisantant, melynek tagjai (a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Románia, Csehszlovákia) aktívan beleszóltak az ország életébe.

Kisantant[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kisantant elnevezés alatt Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségét értjük, amelynek legfőbb célja a Párizs környéki békék rendszerének fenntartása volt. A kifejezés maga egy magyar újságírótól ered, aki „apró antant”-nak nevezte a szövetséget.[1] Először Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (későbbi Jugoszlávia) kötött szövetséget Magyarország ellen (1920. augusztus 14.), ehhez 1921-ben csatlakozott Románia is (április 23.: cseh-román, majd június 7.: jugoszláv-román szerződés). Ezt a három szövetséget először egy magyar újságíró nevezte gúnyosan apró antantnak, amit azonban az érintettek felvállaltak: innen ered a kisantant elnevezés. A hármas szövetség felett előbb Róma, később Párizs bábáskodott, s a franciák fel is használták a kisantantot saját régióbeli érdekeik érvényesítésére.

Noha IV. Károly 1921. október 20-i második visszatérése és a trón megszerzésére irányuló kísérlete Horthy határozott ellenállásába ütközött, az október 23-i budaörsi csata pedig végül a királyhoz hű csapatok csúfos vereségével ért véget, a kisantant országai abbeli félelmükben, hogy a Habsburgok uralma visszatérhet, jegyzékek sokaságával tiltakoztak, s ultimátumot intéztek Magyarországhoz, miszerint ha IV. Károly trónhoz jut, azonnal mindhárom oldalról támadást indítanak az ország ellen.

A Monarchia felbomlását követően az addig elfojtott indulatok is felszínre törtek, s hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kisantant szövetségének nem a térség védelme, hanem az utódállamok magyarellenes érdekeinek kifejezésre juttatása volt a céljuk. A kisantant 1933-ra blokádot alkotott annak érdekében hogy Magyarországot gazdaságilag és politikailag egyaránt elszigetelje, sőt 1934-ben a magyar-jugoszláv határon háborús felvonulás kezdődött mivel az év október 9-én Marseille-ben I. Sándor jugoszláv királyt és Barthou francia külügyminisztert megölték, és – mint kiderült – a merénylethez magyaroknak is közük volt: Jankapusztán is képeztek ki terroristákat.[2] A háborút csak a mérsékelt délszláv politikusok tudták elsimítani. 1938-ra végül sikerült elérni, hogy a kisantant országai elismerjék Magyarország fegyverkezéshez való jogát (bledi értekezlet 1938. augusztus 23.). Azonban ez sem mentette meg a kisantantot a felbomlástól – az 1938-as müncheni egyezmény, mely végül Csehszlovákia felbomlásához vezetett, egyúttal a kisantant végét is jelentette.

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Noha a második világháború idejére nem változott meg az európai szövetségesi rendszer – voltaképpen felfogható úgyis, hogy az I. világháború vesztesei próbáltak revansot venni – az antant név és a közel 40 évvel ezelőtt megkötött Entente Cordiale között már nem sok kapcsolat maradt.

Szövetségesek a két világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 90 éve alakult meg a Kisantant, 2011. június 7. (Hozzáférés: 2014. január 22.)
  2. Herber – Martos – Moss – Tisza: Történelem 6. (Budapest, 2000) 148. o.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]