II. Vilmos német császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
II. Vilmos
Kaiser Wilhelm II, 1905.jpg
Vilmos császár 1905-ben

Német Birodalom császára
II. Vilmos (Wilhelm II.)
Uralkodási ideje
1888. június 15.1918. november 9.
Elődje III. Frigyes
Utódja nincs
Porosz Királyság királya
II. Vilmos (Wilhelm II.)
Uralkodási ideje
1888. június 15.1918. november 9.
Elődje III. Frigyes
Utódja nincs
Életrajzi adatok
Uralkodóház Hohenzollern-ház
Teljes neve Friedrich Wilhelm Viktor Albert von Hohenzollern
Született 1859. január 27.
Potsdam
Elhunyt 1941. június 4. (82 évesen)
Doorn, Hollandia
Házastársa Auguszta Viktória schleswig–holsteini hercegnő
Gyermekei Vilmos herceg (1882–1951)
Eitel Frigyes herceg (1883–1942)
Adalbert Ferdinánd herceg (1884–1948)
Ágost Vilmos herceg (1887–1949)
Oszkár herceg (1888–1958)
Joakim herceg (1890–1920)
Viktória Lujza (1892–1980)
Édesapja III. Frigyes német császár (1831–1888)
Édesanyja Viktória brit királyi hercegnő (1840–1901)
Wilhelm II, German Emperor Signature-.svg

II. Vilmos, teljes nevén Friedrich Wilhelm Viktor Albert von Preußen (Potsdam, Németország, 1859. január 27.Doorn, Hollandia, 1941. június 4.), 1888. június 15. és 1918. november 9. között a Német Birodalom császára és Poroszország királya, a Hohenzollern-ház tagja, Viktória brit királynő unokája. A széles érdeklődési körrel rendelkező uralkodó szívesen foglalkozott a művészetekkel, de élénken érdeklődött gazdasági és katonai kérdések iránt is. Nagy szerepe volt a német fegyverkezésben, különösen az Alfred von Tirpitz tengernagy irányította flottaprogram érdekelte. Erős akaratú lévén meghatározó akart lenni a külpolitika irányításában is, de heves természete és meggondolatlan kijelentései számtalan konfliktust eredményeztek. Uralkodásának elején összetűzött Bismarck-kal, akit 1890-ben menesztett. Theobald von Bethmann-Hollweg 1909-es kancellári kinevezéséig személyes kormányzást gyakorolt. Sok más meggondolatlan lépése mellett a leginkább szemére vetett hibája az volt, amikor 1914-ben az orosz mozgósításra válaszul belépett a háborúba. Sokan őt teszik felelőssé az első világháború kirobbanásáért. Az összeomlás idején a főhadiszálláson tartózkodott, majd a németországi forradalom hírére lemondott trónjáról, és Hollandiába menekült. Idős korában többször is kifejezte hazatérési szándékát, de azt mindig elutasították.

Származása, tanulmányai, ifjúsága és családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár Budapesten (1897)
II. Vilmos és II. Miklós orosz cár egy vadászaton (1910)

II. Vilmos 1859. január 27-én született Potsdamban III. Frigyes német császár és Viktória német császárné legidősebb gyermekeként. Vilmos anyai ágon Viktória brit királynő unokája volt. Az egyik karja sorvadt volt. Egyes történészek szerint részben ennek tudható későbbi viselkedése. Magántanára, G. Hinzpeter szigorú, szinte spártai neveltetésben részesítette. Tanulmányait előbb Kasselban, majd a Bonni Egyetemen folytatta. Ezt követően belépett a hadseregbe. Szüleitől korán eltávolodott. Különösen édesanyjával volt rossz a kapcsolata, mivel ő a 19. századi liberális brit neveltetésben kívánta részesíteni. Édesapja liberális beállítottságát a gyengeség jelének tekintette és elhatározta, hogy ő kemény kézzel fog uralkodni. Egyes vélemények szerint ennek ellenére nem vetette meg teljesen a liberalizmust sem és a két különféle neveltetésből adódó feszültség okolható Vilmos nyugtalan természetéért. Gondolkodásmódját nagyban befolyásolta katonás, porosz neveltetése és rendkívül szerette a katonai parádékat is. Mindemellett intelligens, lendületes, de lobbanékony természetű volt. 1881-ben házasságot kötött Auguszta Viktória schleswig–holsteini hercegnővеl, aki hat fiúval és egy leánygyermekkel ajándékozta meg.[1][2][3] [4][5][6][7]

Gyermekei:[1]

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Vilmos Bismarck társaságában

1888-ban nagyapja I. Vilmos német császár 90 éves korában elhunyt. Utódja fia, III. Frigyes lett. A konzervatív politikai köröket félelemmel töltötte el az az eshetőség, hogy a liberális Frigyes megváltoztatja az alkotmányt és a Reichstagot a kancellár hatáskörébe utalja. Erre azonban nem került sor, mivel Frigyes a hatalomra jutása után nem sokkal rákban elhunyt. II. Vilmos így már 29 éves korában Németország császára lett.[8]

Az új uralkodó 1890 márciusában lemondatta Otto von Bismarck kancellárt. Bismarck pályafutása elején ragyogó módon látta el feladatát, de 75 éves korában már nem sikerült a felmerülő politikai és társadalmi problémákat megoldania. Ennek ellenére Vilmos döntése akkor lett volna igazolható, ha a problémákat meg tudta volna oldani. A munkásosztály támogatására irányuló kísérleteit azonban az ellenállásnak köszönhetően feladta és hagyta, hogy Bismarck utódai az Oroszországgal kötött 1887-es garanciális szerződés megújítása ellen döntsenek. Az utóbbi döntés igazolható lenne, viszont kétségtelen, hogy ez nyitotta meg az utat Oroszország Franciaországgal kötött szövetségéhez 1891-ben.[9]

Bismarck távozása után Leo von Caprivi kancellár megpróbált egy olyan politikai irányvonalat felállítani, amely mind a Reichstag, mind az uralkodó osztály számára elfogadható. Kísérletei azonban kudarcot vallottak. Őt Chlodwig zu Hohenlohe-Schillingsfürst, majd Bernhard von Bülow követte. II. Vilmos célja az volt, hogy az általa kinevezett kancellárok által meggyőzze a Reichstagot az általa és a felsőbb társadalmi osztályok által képviselt irányvonal követéséről. Ez azonban nem vagy kevéssé sikerült a gyors ipari növekedést produkáló országban.[9]

Külpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Vilmos

1896-ban a német külügyminiszter javaslatára Vilmos táviratban gratulált a dél-afrikai Paul Krugernek a brit csapatok elleni győzelemhez. Ezzel sikerült kivívnia a britek haragját. Az 1897-es és az 1900-as német tengerészeti törvények meghozatala pedig riadalmat keltett. A császár méltatlankodva tagadta, hogy Németország célja a Brit Birodalom tengeri dominanciájának kihívása lett volna. Azonban bizonyítható, hogy az általa 1897-ben tengerészeti miniszternek kinevezett Alfred von Tirpitz tengernagynak valóban ez volt a szándéka. 1904-ben a Brit Birodalom rendezte vitáját Franciaországgal. 1905-ben Vilmos Bernhard von Bülow tanácsára Tangerba utazott és német segítséget ígért a marokkói függetlenség kivívásához. Ezzel megkérdőjelezte a franciák marokkói pozícióját. Az 1906-os algeciras-i konferencián pedig be akarta bizonyítani a franciáknak a britekkel való szövetség értéktelenségét. A konferencia azonban csalódást jelentett, mivel a németek kénytelenek voltak elismerni a franciák marokkói dominanciáját.[10]

1908-ban történt angliai látogatása után Vilmos a The Daily Telegraph részére adott interjújában kijelentette, hogy a német emberek jelentős része angolellenes érzéseket táplál. A nyilatkozat szövegét előzőleg elküldte Bernhard von Bülownak, aki valószínűleg elmulasztotta azt elolvasni és kellemetlen magyarázkodásra kényszerült a Reichstagban. Ennek következtében Vilmos közügyekben való részvétele csökkent. Mivel úgy érezte, hogy Bernhard von Bülow cserbenhagyta, helyére Theobald von Bethmann-Hollweget nevezte ki. Bethmann-Hollweg megpróbálta elérni a Brit Birodalom semlegességét, egy esetleges Franciaország elleni háborúban. Próbálkozásai azonban sikertelenek maradtak, mivel a britek ennek fejében a német haditengerészet flottáinak korlátozását kérték, melyet II. Vilmos és Alfred von Tirpitz ellenzett. Az 1911-es marokkói krízisben a Német Birodalom ismételten Franciaországgal szemben kívánt beavatkozni, amely majdnem háborúhoz vezetett.[10]

Az első világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár az Osztrák–Magyar Monarchia megmentése érdekében való beavatkozását az első világháború kitörése követte. II. Vilmos kompromisszumokra nem hajlandó fellépésre sarkallta az Osztrák–Magyar Monarchia vezetését. A háborús veszély ijedelemmel töltötte el, de már nem volt képes érdemben befolyásolni a mozgósítást végző tábornokok háborúra való felkészülését. A háború folyamán ugyan névlegesen ő volt a német hadsereg főparancsnoka, azonban a gyakorlatban tábornokai kezében volt az irányítás. Vilmos támogatta tábornokai nagyszabású háborús elképzeléseit és a kompromisszumokra nem hajló politikusokat támogatta, a háború előrehaladtával azonban hatalma egyre csökkent. Woodrow Wilson amerikai elnök a béketárgyalások megkezdését részben II. Vilmos lemondásához kötötte. 1918 őszén már nem volt kétséges előtte, hogy a háború elveszett, azonban azt nem sejtette, hogy ez trónja elvesztésével fog együtt járni.[2][4][11]

Lemondásától haláláig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Haus Doorn, II. Vilmos lakhelye doorni száműzetése alatt
II. Vilmos 1933-ban
II. Vilmos sírja

II. Vilmos az összeomlás idején a főhadiszálláson tartózkodott. 1918. november 9-én Max von Baden kancellár bejelentette a császár lemondását, aki ennek és a németországi forradalom következtében lemondásra kényszerült és meggyőzték, hogy Hollandiában keressen menedéket. Bár így a fogságtól és talán a haláltól is megmenekült, azonban a német császári pozícióját képtelen volt megtartani. A versailles-i békeszerződés értelmében háborús bűnösként felelősségre akarták vonni, Hollandia azonban megtagadta a kiadatását. Idős korában többször is kifejezte hazatérési szándékát, de azt mindig elutasították. A hollandiai Doornban letelepedve csendes, visszavonult életet élt. Felesége halála után 1922-ben a szintén özvegy Hermine of Schönaich-Carolath hercegnővel kötött házasságot. Az 1920-as években publikálta emlékiratait. 1922-ben Ereignisse und Gestalten aus den Jahren 1878–1918, 1926-ban pedig Aus meinem Leben. 1859–1888 címmel. 1933-ban, Adolf Hitler hatalomra jutásakor feléledt benne a remény, hogy visszaszerezheti elveszett trónját, erre azonban nem került sor. II. Vilmos és a Harmadik Birodalom kapcsolatát összességében a kölcsönös ellenszenv jellemezte. Ennek ellenére a franciák iránti ellenszenve jeleként 1940-ben, Franciaország lerohanásakor táviratban gratulált Adolf Hitlernek. 1941-ben hunyt el.[2][3][5][11][12]

Megítélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. Vilmos többször hangoztatta, hogy ő az a személy, aki a döntéseket hozza a Német Birodalomban. Kétségtelen, hogy az ő hatáskörébe tartozott a kancellár kinevezése és menesztése is. Másrészt a hadsereg és a haditengerészet is az ő irányítása alatt állt. Ennélfogva a brit újságírók az első világháború után őt, mint legfelsőbb hadúrt tették felelőssé a háború kirobbantásáért. Az idő múlásával azonban Vilmosról elfogulatlanabb kép alakult ki a történészekben. Kétségtelen, hogy szerepet játszott a háború kirobbantásában, de nem az ő tevékenységét tartják a háború legfőbb kiváltó okának. Tény, hogy az uralkodótól függetlenül az 1890-es évektől a német felső- és középosztály egyre inkább a német világhatalom megteremtését szorgalmazta. Ez törvényszerűen a már létező világhatalmakkal való összecsapáshoz vezetett. A császár valódi felelőssége abban rejlett, hogy hatalmát nem használta fel ezen folyamatok fékezésére, hanem ezeket a nézeteket osztotta maga is. A német flotta erőteljes fejlesztése és tapintatlan nyilatkozatai is fokozták ezeket a feszültségeket.[13]

A háborút illetően ma már előtérbe került az Orosz Birodalom jelentős felelőssége is. 1914. július 25-én II. Miklós cár bejelentette a háborúra való felkészülését. Ennek hatására a szerbek megváltoztatták azon elhatározásukat, hogy elfogadják az osztrák-magyar ultimátumot. Bár Sir George Buchanan szentpétervári brit nagykövet figyelmeztette az oroszokat arra, hogy csapataik teljes mozgósítása a Német Birodalommal való háborúhoz fog vezetni, azt mégis elrendelték.[14]

Róla elnevezett hadihajó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Kaiser Wilhelm II. (német nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  2. ^ a b c Military History Companion:Wilhelm II (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  3. ^ a b Who's Who: Kaiser Wilhelm II (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  4. ^ a b Columbia Encyclopedia: William II (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  5. ^ a b German Literature Companion:Deutscher Kaiser und König von Preußen Wilhelm II (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  6. Biography: William II (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 14.)
  7. Encyclopædia Britannica:William II (emperor of Germany)/Youth and early influences (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 24.)
  8. Encyclopædia Britannica:William II (emperor of Germany)/Emperor of Germany (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 24.)
  9. ^ a b Encyclopædia Britannica:William II (emperor of Germany)/Emperor of Germany » Removal of Bismarck (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 24.)
  10. ^ a b Encyclopædia Britannica:William II (emperor of Germany)/Emperor of Germany » Foreign policies (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 24.)
  11. ^ a b Encyclopædia Britannica:William II (emperor of Germany)/Emperor of Germany » Role in World War I (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 26.)
  12. Fábián, Teréz. Európa uralkodói. Maecenas kiadó, 243. o. ISBN 963-645-053-6 (1999) 
  13. Encyclopædia Britannica:William II (emperor of Germany)/Assessment (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. október 26.)
  14. Keegan, John. The first world war. London: Pimlico, 65-66. o. ISBN 0-7126-6645-1 (1999) 

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar nyelvű irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angol nyelvű irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • John van der Kiste, Kaiser Wilhelm II: Germany's Last Emperor, Sutton Publishing Ltd, 1999, ISBN 0-7509-1941-8
  • Christopher Clark, Kaiser Wilhelm (Profiles In Power), Longman, 2000, ISBN 0-582-24559-1
  • II Wilhelm és Thomas R. Ybarra, Kaiser's Memoirs (II. Vilmos emlékiratai), Naval & Military Press Ltd, 2006, ISBN 1-84574-298-2

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Vilmos német császár témájú médiaállományokat.


Előző uralkodó:
III. Frigyes
Poroszország királya
18881918
Hohenzollern
A Porosz Királyság címere
Következő uralkodó:

(a monarchia eltörlése)
Előző uralkodó:
III. Frigyes császár
A Német Birodalom császára
18881918
Hohenzollern
Az újkori Német Császárság címere
Következő uralkodó:

(a monarchia eltörlése)