I. Ferenc József magyar király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Ferenc József
Franz Joseph, circa 1915.JPG
I. Ferenc József 1910 körül

Osztrák Császárság császára
I. Ferenc József (Franz Joseph I.)
Uralkodási ideje
1848. december 2.1916. november 21.
Koronázása nem koronázták meg
Elődje I. Ferdinánd
Utódja I. Károly
Magyar Királyság királya
I. Ferenc József
Uralkodási ideje
1848. december 2.1916. november 21.
Koronázása Buda
1867. június 8.
Elődje V. Ferdinánd
Utódja IV. Károly
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg–Lotaringiai-ház
Teljes neve Franz Joseph von Österreich
Született 1830. augusztus 18.
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Bécs, Habsburg Birodalom
Elhunyt 1916. november 21. (86 évesen)
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svg Bécs, Osztrák–Magyar Monarchia
Házastársa Erzsébet Amália Eugénia bajor hercegnő, 1867-től magyar királyné (1837-1898)
Gyermekei Zsófia Friderika főhercegnő (1855–1857)
Gizella főhercegnő (1856–1932)
Rudolf koronaherceg (1858–1889)
Mária Valéria főhercegnő (1868–1924)
Édesapja Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg (1802–1878)
Édesanyja Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő (1805–1872)

I. Ferenc József[1] (németül Franz Joseph von Österreich; csehül František Josef; lengyelül: Franciszek Józef; horvátul Franjo Josip; szlovénül: Franc Jožef; szlovákul František Jozef; olaszul: Francesco Giuseppe; románul Francisc Iosif; szerbül: Франц Јозеф; ukránul: Франц Йосиф; latinul Franciscus Iosephus; Bécs, 1830. augusztus 18. – Bécs, 1916. november 21.) osztrák főherceg, 1848-tól haláláig osztrák császár, 1867-től Magyarország megkoronázott apostoli királya, Erzsébet császárné és királyné férje.

68 éven át uralkodott, ő volt a Habsburg Monarchia leghosszabb ideig ténylegesen hatalmon lévő uralkodója, egyben Európa történetének harmadik leghosszabb ideig uralkodó monarchája (XIV. Lajos francia király és II. János liechtensteini herceg után). Irányítása alatt az 1850-es60-as években az Osztrák Császárság súlyos katonai és politikai veszteségeket szenvedett, a szárd háború és porosz–osztrák háború nyomán elveszítette vezető szerepét a német államok között, és le kellett mondania itáliai tartományairól is. Ezek a vereségek kényszerítették ki a Magyarországgal való kiegyezést, a központosított birodalmi kormányzat dualista rendszerré való átalakítását.

Származása, ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferenc József főherceg édesapja Habsburg–Lotaringiai Ferenc Károly főherceg (1802–1878) volt, édesanyja a Wittelsbach-házból született Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő, főhercegné (1805–1872). Ferenc József a család első gyermekeként született. Felnőtt kort megélő testvérei (egy húga, Mária Anna ötévesen meghalt):

1848 tavaszán Radetzky tábornagy császári seregében harcolt Észak-Itáliában, ahol Károly Albert szárd király lázadást robbantott ki az osztrák uralom ellen, és csapatokat küldött a Lombard–Velencei Királyság elszakítására (első itáliai függetlenségi háború).

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mikor a forradalom átterjedt a fővárosokra is, Ferdinánd lemondott unokaöccse, Ferenc József javára, akit 1848. december 2-án, Olmützben Ausztria császárává kiáltottak ki. Ferdinánd lemondatására már korábban előkészületeket tettek, ugyanis a magyar hadmozgások ellen nem tudtak nyílt támadást indítani, mivel Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartását számon kérhették rajta. Ferdinándot emellett gyengeelméjűnek is tartották, így alkalmatlan volt az uralkodásra.

Az ifjú Ferenc József (1852), festette: Theodor Sockl

Ferenc József még csak 18 éves volt. Trónra kerülésében nagy szerepe volt anyjának, az ambiciózus és erélyes Zsófia bajor királyi hercegnő fáradhatatlan intrikáinak. Ferdinánd lemondása után öccse, Ferenc Károly főherceg következett volna a trónöröklésben, de felesége, Zsófia főhercegnő erélyes fellépése nyomán ő maga is lemondott trónigényéről fia, Ferenc József javára. Zsófia főhercegné igen erős befolyást gyakorolt fiára, az ifjú uralkodóra.[2] Tanítói közül Metternich kancellár tette rá a legnagyobb benyomást.

Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Trónra lépése után kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, ám hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätz-t felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlésen elutasították, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg, tehát V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét azonban nem utasították el, amennyiben felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.

Forradalom és szabadságharc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabadságharc már zajlott, mikor Ferenc József trónra lépett, és a Schwarzenberg-kormány hatalomra jutott. Decemberben az udvar általános támadást indított Magyarország ellen. A Dembiński által vezetett magyar sereg 1849. február 26–27-én Kápolnánál vereséget szenvedett a Windisch-Grätz vezette osztrák csapatoktól. A vereség katonailag nem volt súlyos, nem borította fel az erőviszonyokat. Politikailag azért vált jelentőssé, mert Windisch-Grätz eltúlozta a csata jelentőségét, („A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétvertem és nagyrészt megsemmisítettem... Egyedül a csapatok kitűnő szelleme és vitézsége, a tábornokok célirányos vezetése, kitűnő tüzérségünk hatékony tüzelése tudott mindenütt úrrá lenni a jelentős túlerő felett.”[3]) ami az olmützi alkotmány (1849. március 4) kiadásához vezetett. Az oktrojált alkotmány értelmében a Magyar Királyságot a centralizált birodalomba olvasztották, megszüntették az Erdéllyel kialakított uniót így létrehozva a Magyar Királyságot, az Erdélyi Fejedelemséget, valamint a Katonai Határőrvidéket és a Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságot. A császári házhoz lojális Horvátország pedig Dalmácia mellett megkapta a Magyar Királyságtól elvett Fiume kikötővárost is. Az olmützi alkotmányra válaszul az országgyűlés Kossuth javaslatára kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét (Függetlenségi Nyilatkozat, Debrecen, 1849. április 14.) és Kossuth ideiglenes államfői, kormányzó-elnöki kinevezését.

Újabb fordulatot Buda visszafoglalása (május 21.) hozott, amelynek révén az ország jelentős része magyar ellenőrzés alá került, a császári haderő viszont időt nyert. Ferenc József május elsején – saját kezűleg írt levélben – segítséget kért I. Miklós cártól, aki május 9-én bejelentette hadainak elindítását. Az orosz haddal kiegészült osztrák csapatokkal már nem tudtak megbirkózni a magyar erők, a szabadságharcot leverték.

A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Görgey Világosnál letette a fegyvert, abban a hitben, hogy az orosz cár kegyelmet kér a kapituláló magyaroknak. Az orosz cár ezt meg is tette, az osztrák kormányzat azonban a megtorlás mellett döntött és szabad kezet adott Haynaunak. Schwarzenberg a megtorlásától a magyarok megtörését várta. Haynaut, miután elvégezte a piszkos munkát, Ferenc József utasításait késleltetve teljesítette, és a kormányzattal is több ízben nézetkülönbsége alakult ki, július 6-án nyugállományba helyezték, és a felelősséget megpróbálták rákenni.

Ferenc József az alábbiakat mondta, a szabadságharc leverését követően: „…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.

Közkeletű hagyomány szerint 1857-ben Ferenc József látogatása alkalmából Arany Jánost felkérték egy üdvözlőbeszéd megírására. A legenda szerint nem vállalta el, de írt egy balladát. A walesi bárdok című „óangol” balladában Edward angol király látogatásra indul újonnan leigázott tartományába, Walesbe. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Edward angol király maga Ferenc József, a walesi bárdok pedig magyar költők. Újabban kimutatták, hogy a vers később született, 1861 körül Széchenyi István Ein Blick című művének hatására, az akkori hangulatot tükrözve [4].

Neoabszolutizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Barabás Miklós: I. Ferenc József (1853)

Ferenc József uralkodásának első tíz esztendejét (1849–1859) a neoabszolutizmus korszakának nevezik. 1851 végén a szilveszteri pátensben nyílt abszolutizmust vezettek be az országban. Ferenc József kezében összpontosult a kormányzás, részt vett a külpolitika alakításában, és a stratégia kialakításában is tevékenyen szerepet vállalt. Amikor 1852-ben Schwarzenberg meghalt, miniszterelnököt sem nevezett ki, maga irányította az államügyeket.

A soha életbe nem lépett olmützi alkotmányt 1851-ben hatályon kívül helyezték. A haynaui katonai diktatúra után Ferenc József egy szigorúan centralizált, központilag Bécsből irányított egységállamot (Gesamtstaat) igyekezett létrehozni, amely vezető szerepet tölthet be Európában. Magyarországot egy 17. századi elképzeléssel, az ún. jogeljátszás elméletével be kívánta olvasztani az összbirodalomba (Gesamtmonarchie). Az elmélet lényege az, hogy az uralkodó ellen fegyvert ragadott magyarság minden jogát elvesztette, így az uralkodó sem köteles a magyar alkotmányt figyelembe venni.

Magyarországon a Bach-korszak keretében egy központosított, az 1848-as állapotot figyelmen kívül hagyó közigazgatási rendszert építettek ki. Az osztrák kormányzat megvonta a függetlenséget és az alkotmányosságot a magyaroktól és elkezdett kiépíteni egy bürokratikus polgári államot. Magyarországot még Horvátország és Erdély leválasztása után is tovább darabolták, mivel túl nagynak ítélték. Így hozták létre a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot (Bács-Bodrog, Torontál, Temes és Krassó vármegyékből). A Határőrvidék külön katonai közigazgatás alá került. A fenn maradó területen további öt kerületet alakítottak ki.

A megyei és városi önkormányzatokat megszüntették, és az elcsatolt területek nélküli Magyarországot Budáról irányította Albert főherceg, Ferenc József nagybátyja.

Az élet minden lépését irányító apparátus került kiépítésre. A belső vámhatárt 1850-ben eltörölték. Jelentős germanizálás kezdődött: bevezették az osztrák törvénykönyvet, mértékrendszert, adózási rendet, oktatási rendszert (8 osztályos gimnázium, érettségi), ugyanakkor csökkentették a magyar iskolák számát. Jelentős számú rendőrrel és besúgókkal, valamint az újonnan felállított zsandársággal figyeltették az ország népét. Jelentős császári haderő állomásozott Magyarországon.

1853-ban kiadta az úrbéri pátenst, amely a jobbágyfelszabadítás befejezése volt. Ez sok feszültséghez vezetett a jobbágyok és földesurak között, hiszen a földesurak a kártalanítást csak sokkal később, sorsolás után kaphatták meg, így sokan tönkrementek.

A szabadságharc bukásába sokan nem tudtak beletörődni és ellenállásba kezdtek. Ezek egyike a Makk-féle összeesküvés volt; a székelyföldi szervezkedések központjában a marosvásárhelyi református kollégium tanára Török János állt; a magyarországi területeken a felkeléseket Jubál Károly és Kossuth legifjabb húga Zsuzsanna szervezte, velük állt kapcsolatba Gasparich Márk Kilit és Noszlopy Gáspár. Ezeket a szervezkedéseket elfojtották.

Az ellenállás másik, passzív formája abban nyilvánult meg, hogy nem fizették be adót, nem működtek együtt a hatóságokkal, ennek egyik legjelesebb képviselője Deák Ferenc volt.

A kiegyezésig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Julius von Blaas: I. Ferenc József

Az abszolutista berendezkedés tarthatatlan volt; államcsőd fenyegetett, hiszen Magyarország és Itália megszállása hatalmas költségeket jelentett. Széchényi is bírálta a Bach-rendszert Ein Blick című írásában.[5]

1859-ben a szárd-francia csapatoktól elszenvedett vereség után Ferenc József igyekezett több figyelmet szentelni az alkotmányosság kérdésének. 1859-ben menesztette Bachot és reformokat ígért.

1860. október 20-án kiadta az októberi diplomát[6], mely több pontjában is az 1848 előtti viszonyokat állította vissza, kilátásba helyezett egy szűkebbre szabott hatáskörű országgyűlést is (adókról és újonclétszámról nem dönthetett). Az ország területi egységét is rendezték valamelyest; a Bach-korszak alatt felállított 5 kerületet valamint a Szerb Vajdaságot megszüntették, visszaállították a megyerendszert, a Kancelláriát és a Helytartótanácsot, valamint a magyar nyelvet.

1861-ben újabb lépés történt; február 26-án Ferenc József kiadta a februári pátenst. Ennek értelmében egy olyan rendszer került kialakításra, ahol a birodalom egyes tartományaiban elismert helyi országgyűlések fölé kétkamarás Birodalmi Gyűlést (Reichstag) rendelt, melyben minden tartomány képviseltethette magát. Ez a birodalmi gyűlés már alkotmányos jogokkal rendelkezett, de még mindig korlátozott volt jogaiban. A februári pátens értelmében az osztrák-német képviselők nem kerültek túlsúlyba, viszont a népek egymás ellen kijátszhatók voltak az osztrák cél elérésére. A Reichstagban a 343 helyből 85 jutott Magyarországnak, 26 Erdélynek, 9 Horvátországnak és 54 Csehországnak.

A pátens értelmében még 1861-ben összehívták az országgyűlést, melyben határozottan elutasították a birodalmi gyűlés gondolatát, azonban az elutasítás tudatásával kapcsolatban nem egyeztek a pártok véleményei. A Felirati Párt (Deák), felirat formájában közölte volna a királlyal a döntést, ezzel elismerve Ferenc Józsefet legitim uralkodónak, és közeledést mutatott volna a megegyezésre, míg a Határozati Párt (Teleki) határozat formájában a nyilvánossággal kívánta volna közölni az elutasítást. A határozati Párt Hívei voltak többségben, azonban Teleki László öngyilkossága után a felirat hívei kerültek ki nyertesen 155:152 arányban, tehát sokan pártjuk ellen szavaztak. Az uralkodó azonban nem kívánt tárgyalásba bocsátkozni és 1861 augusztusában feloszlatta az országgyűlést, betiltotta a megyegyűléseket, felfüggesztette az alkotmányosságot és provizóriumot hirdetett.

A Schmerling által vezetett provizórium, azonban nemcsak nevében volt ideiglenes, hanem módszereiben is, ugyanis nem állították vissza az 1850-es években uralkodó helyzetet. A feszültségek csillapítására valamilyen külpolitikai lehetőséget keresett és 1864-ben talált is. A dán király ugyanis elrendelte a két szomszédos német hercegség Schleswig és Holstein megszállását ami kivívta a német államok haragját. Ausztria szintén csatlakozott azon felhíváshoz, hogy a dánok vonuljanak ki a két hercegségből, s Poroszországgal egyetemben háborúval fenyegették meg Koppenhágát. Miután a megszállók nem tágítottak, Ferenc József Dánia ellen küldte az osztrák hadsereget, amely a poroszokkal karöltve működött. Az osztrákok egy sor győzelmet arattak a dánok felett és elfoglalták a Jüt-félsziget teljes területét. A győzelmet jóllehet kitörő örömmel üdvözölték Ausztriában, de most is Ausztria húzta a rövidebbet. Bismarck ekkor elhatározta, hogy kiiktatja a Habsburgokat, hogy Németország ne az ő, hanem saját uralkodója a Hohenzollernek keze alatt egyesüljön. Ausztria megkapta Holsteint, ez pedig később ürügy lett a poroszok előtt Ferenc József megtámadására.

Apponyi György az áprilisi törvényeket alapul véve dolgozta ki kiegyezési javaslatát, melyben javasolta a külügy, hadügy és pénzügy közös kezelését, alkotmányos ellenőrzését pedig a két független törvényhozás delegáltjaira szándékozta bízni. Ezt a tervezetet Ferenc József elsőre levetette, de az 1867-ben megkötött Kiegyezésben ezek az elvek valósultak meg. 1864 végén titkos tárgyalások során Ferenc József Deáknak jelezte közeledési szándékát. Deák erre a Pesti Naplóban jelentette meg híres Húsvéti cikkét, amelyben kijelentette: ha az alkotmányosság visszaáll, és a had- és külügy, valamint az ezek fedezésére szolgáló pénzügy közös lesz, a magyar fél hajlandó a megbékélésre. Schmerlinget menesztették, majd 1865-ben összehívták az országgyűlést, amely a porosz–osztrák háború kitörése miatt félbeszakadt. A Poroszországtól elszenvedett háborús vereség, a pénzügyi gondok, és a nagynémet egység meghiúsulása egyre inkább arra sarkallta Ferenc Józsefet, hogy megegyezzen a magyarokkal. Több hónapos tárgyalássorozat után 1867-ben megköttetett a Kiegyezés. A megállapodás létrejöttében szerepet játszott Erzsébet magyar királyné, Ferenc József felesége is, aki rokonszenvezett a magyarsággal.[7] A kiegyezés értemében az uralkodó elismerte az 1848-as törvényeket, és kinevezte a (második) felelős magyar minisztériumot, melynek élére Andrássy Gyulát helyezte. Ezzel létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia.

Az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodójaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1867-es kiegyezést követően Magyarország királyává koronázták. Ekkor lett királyi jelmondata: „Bizalmam az ősi erényben”. Magyarország miniszterelnökévé a száműzetésből hazatért gróf Andrássy Gyulát nevezte ki, akit a szabadságharcban való aktív részvételéért korábban távollétében („in effigie”) halálra ítéltek (Erzsébet királyné Andrássyt „a szép akasztott”-nak nevezte), az alkotmányos Ausztria első miniszterelnöke pedig Karl (Carlos) Auersperg herceg lett.

A kiegyezés értelmében az új birodalom dualista szerkezetű lett, kimondta Magyarország alkotmányos és önkormányzati önállóságát. Az ország belpolitikai ügyeit a saját minisztériumai vihették. Azonban Ferenc József kezében jelentős hatalom maradt, ő volt a hadsereg vezetője. Az országgyűlés csak az adó és újonclétszám tekintetében tudta ellenőrizni, a közös ügyekben döntő delegációk külön üléseztek és véleménykülönbségük esetén a király döntött. Emellett Ferenc József előszentelési joggal is rendelkezett, azaz csak akkor kerülhetett egy törvényjavaslat tárgyalásra a magyar országgyűlésbe, ha azt Ferenc József jóváhagyta. A kiegyezés azonban nemcsak politikai volt, hanem gazdasági is; a közös ügyek rendezésére kvótarendszert állítottak fel, a költségek 30%-át állta Magyarország (később ez 36,4-re nőtt) és vámszövetséget kötöttek. A gazdasági kiegyezés 10 évente került meghosszabbításra.

Koronázása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Budavári Palotába 1867-ben addig soha nem látott mozgalmas élet költözött. A kiegyezési tárgyalások során az uralkodó és hitvese többször tartózkodott a magyar fővárosban. Június 6-án Ferenc József a palotában fogadta az országgyűlés küldöttségét, s átnyújtotta az első ízben magyar nyelven kiállított koronázási hitlevelet. Ezzel Ferenc József megkoronázásának minden akadálya elhárult. Hatalomra kerülése után közel tizenkilenc évvel illesztették fejére Szent István koronáját. 1867. június 8-án a Lánchidat lezárták, hogy a koronázási menet szabadon közlekedhessék. A tömeg már hajnalban ellepte az utcákat, hogy a hosszú szertartás valamelyik eseményének nézője lehessen.

A koronázásra a Mátyás-templomban került sor. A főnemesek, országgyűlési követek hintói már reggel hatkor begördültek, hogy hét órára, a király érkezésére mindenki a helyén legyen. Ferenc József lovon, Erzsébet pedig Mária Terézia hintóján érkezett. A templom kapujában a főpapok fogadták őket. A király magyar tábornagyi egyenruhában végigvonult a rendezvényre készített két emelvény között. Az római katolikus szentmisén Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált Koronázási miséjét (Missa Coronationalis) játszották. Liszt Ferenc – akit két nappal korábban Ferenc József-renddel tüntettek ki –, még meghívót sem kapott a koronázásra, csak a Nemzeti Zenede szerzett neki helyet az orgonakarzaton. Liszt – nem várva meg a ceremónia végét – gyalog indult el a szállására. Ferenc József felöltötte a koronázási palástot, majd felkenték. Azután Andrássy Gyula miniszterelnök – aki a nádort helyettesítette – az érsek segítségével az uralkodó fejére helyezte a koronát, kezébe adta az országalmát és a jogart. Odakint díszlövések dördültek, harsonák szóltak, s a tömeg üdvrivalgása csapott fel. Ezután Erzsébetet is felkenték, vállához érintették a Szent Koronát.

A szertartás a helyőrségi templomban (ma Magdolna-torony) folytatódott, ahol a király aranysarkantyús lovagokat avatott. A menet ezután Pestre vonult, ahol a Belvárosi templom előtt a király világi esküt tett. Majd a Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombra ugratott fel, s kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére.

Alkotmányos monarchia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Osztrák–magyar 100 koronás pénzérme (1908)

Az 1867-es kiegyezést nagy ellenszenvvel fogadták a keleti területeken élő horvátok, szlovákok, szlávok, a nyugati területeken élő csehek és lengyelek, akik nem részesültek a magyarok (németekhez hasonló) kiváltságaiból. Ez a szokatlan kivételezés, amit Ferenc József is elismert, megsértette a birodalom valamennyi népének egyenjogúsági elvét. A feszültséget megszüntette a magyarokkal, viszont megtartotta a szláv népekkel. A szlávok elégedetlenségét fokozta, mikor a szláv nyelvet államnyelvként elismertető reform megbukott.

A magyar kiegyezést a cseh és lengyel népek az ausztroszláv törekvésék bukásaként értékelték. A cseh Palacký javaslatára Ferenc József hajlandó lett volna a dualista birodalmat trialistává átszervezni, azonban az osztrák–német nagypolgárság és a magyar politikai vezetők nyomására elállt ettől a tervtől. A galíciai lengyel trialista elképzelések az Orosz Birodalom ellenzése miatt nem valósulhatott meg. A horvátok az illír elképzelések nyomán szintén javaslatot tettek egy trialista államra, amit az uralkodó szintén elutasított, azonban a magyar–horvát kiskiegyezés (1868. november 17-én) a horvátoknak részleges autonómiát jelentett, amelyet Ferenc József is szentesített. Ennek értelmében a horvátokat politikai nemzetnek ismerték el, és belső autonómiát is kaptak.

A királynak a kiegyezés utáni legfontosabb tettei közé tartozott a törvényalkotás, melynek során megszületett a nemzetiségi törvény 1868-ban, amely széles nyelvhasználatot biztosított az egyes nemzeteknek, a magyar csak a legfelsőbb (törvényhozás) szinten volt kötelező, a megyék, városok stb. szintjén akár négy nyelven is folyhatott ügyintézés, egyesületeket alakíthattak, stb. Bevezették a kötelező iskolába járást a 6 és 12 éves kor közötti gyerekek számára. Modernizálták az adórendszert, az igazságügyet, a büntetés végrehajtást (megszüntették a testi fenyítést).

Az 1875-től 1890-ig terjedő időszak – Tisza Kálmán miniszterelnöksége – a dualizmus korának nyugalmi időszakának tekinthető. A Monarchia válsága 1890-es évektől kezdett kibontakozni. A sok éve fennálló ellentétek fokozták a feszültséget; alkotmányos monarchiában a királynak vannak bizonyos abszolutista jogai. A válság állandósult és különböző megoldási kísérletek is születtek, ám Ferenc József nem volt a reformok híve.

1908-ban az addig okkupáció alatt tartott Bosznia és Hercegovina annexiójáról döntött, attól tartva, hogy az akkor már parlamentáris török állam visszakövetelheti a területeket. A két terület annektálására, azaz a birodalomba olvasztására 1908. október 5-én került sor.

Ferenc József profil 1898-16.jpg

Külpolitikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hadviselés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Krími háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1854-ben az a krími háború során folytatott politika nagyrészt Ferenc Józsefnek tudható be. Az orosz cár lekötelezettje volt, ugyanakkor a Monarchia érdekét szem előtt tartva az angolok és franciák felé húzott. Arra tett kísérlete, hogy a nyugati hatalmakat megnyerje az orosz határok mentén – Galícia felé – tett csapatmozgósításokkal kudarcot vallott, ugyanakkor elvesztette az oroszok bizalmát is.

Szárd–francia–osztrák háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1859-es szárd–francia–osztrák háborúban az osztrák birodalom jelentős vereséget szenvedett, amelyért személyesen a császár tehető felelőssé. Cavour gróf, szárd miniszterelnök sikeresen kiprovokálta Ferenc Józsefből a hadüzenetet, miután már korábban megegyezett III. Napóleon francia császárral, hogy egyesült erővel űzik ki az osztrákokat Észak-Itáliából. Miután a 29 éves Ferenc József a katonai vezetőket, a katonai vezetést alkalmatlannak találta a feladatra, maga vette kezébe a csapatok irányítását. 1859. június 24-én azonban a Solferinónál vívott csatában a császáriak véres vereséget szenvedtek. Ferenc József nem fogadta el Poroszország által felajánlott katonai segítséget, mert annak fejében az osztrák hadsereget porosz fennhatóság alá kellett volna helyezni. A háborút 1859 júliusában a villafrancai békével zárták le, amelyben a császár átengedte Lombardiát a Szárd–Piemonti Királyságnak.

Az 1863-ban Ferenc József által egybehívott frankfurti birodalom gyűléstől I. Vilmos porosz király távol maradt. A gyűlés összehívásának célja az volt, hogy megválasszák az osztrák császárt német uralkodónak is, ezzel megvalósítva a nagynémet egységet. Mivel a porosz király nem jelent meg, a kis német államok nem mertek döntést hozni. Vilmos távol maradása egyértelmű jele volt annak, hogy a Porosz Királyság már nem Ausztriát tekinti a vezető német hatalomnak.

Porosz–osztrák–dán és porosz–osztrák–olasz háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztria 1864-ben még Poroszország oldalán harcolt a Dánia elleni háborúban, azonban 1866-ban már Poroszországgal került szembe. Helyzetét súlyosbította, hogy az új Olasz Királyság és Poroszország szövetséget kötött Ausztria ellen. Fennállt a veszély, hogy egyszerre két fronton kell hadat viselni az ellenséges hatalmakkal. Ferenc József 1866-ban egyezményt kötött III. Napóleonnal, amely kimondta, hogy az osztrák fennhatóság alatt álló Veneto tartományt az Olasz Királyságnak kell juttatni, függetlenül a poroszok elleni háború kimenetelétől. A megállapodás ellenére Ferenc József harcot indított Olaszország ellen, mivel a harc nélküli terület-feladást nem találta elfogadhatónak. Az olasz fronton aratott nagy osztrák győzelmek ellenére a poroszok elleni háború súlyos vereséggel végződött. 1866-ban aláírták a prágai békét. Ennek értelmében létrejött a Kisnémet egység, porosz vezetés alatt. Elveszett Veneto is. Az Osztrák Császárság nagyhatalmi helyzete megrendült.

Szövetségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1873-ban Bismarck törekvésinek megfelelően Ferenc József belépett a „három császár szövetégébe” (Dreikaiserbund), melyben a németeken kívül még Oroszország képviseltette magát. A szövetség kialakulásában Ferenc József is döntő szerepet vállalt azáltal, hogy 1873-ban közösen jelent meg II. Sándor cárral Berlinben.

Az 1877–78-ban lezajlott orosz–török háború utáni rendezésről a berlini kongresszus gondoskodott 1878-ban. A Monarchia engedélyt kapott Bosznia-Hercegovina okkupációjára. Az okkupációnak nem új terület szerzése volt az oka, hanem a vegyesen lakta területek szerb kézre kerülését kívánta megakadályozni. A tárgyalásokon Andrássy Gyula vett részt, és az ő nevéhez fűződik a német–osztrák–magyar szövetség szorosabbra vonása is, a kettős szövetség keretében, 1879-ben. A katonai védelmi szövetség a Monarchia számára azért volt kedvező, mert egy esetleges orosz támadás esetén biztosított német támogatást. A szövetség 1883-ban bővült hármas szövetséggé, Olaszország bevonásával, 1884-ben a románok is csatlakoztak. A kettős szövetséget Ferenc József minden ellenzőjével szemben megvédte, viszont a később csatlakozottakkal szemben fenntartásokkal viseltetett, ami később a két szövetséges eltávolodásához vezetett.

Az első világháborúhez vezető út[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferenc József a külpolitikát a maga szakterületének tartotta, ám azt valójában külügyminiszterei irányították (Andrássy, Kálnoky, Aehrenthal). Ferenc József dinasztikus úton próbált külpolitizálni. Kapcsolatai révén igyekezett elkerülni a konfliktust Oroszországgal. Aehrenthal azonban veszélyeztette azt a politikát, amellyel az Ausztria és Oroszország balkáni érdekeltségeinek kényes kérdéseit igyekeztek kerülni. Végül 1908-ban Bosznia annexiójához vezetett. Ferenc József egyre nehezebben talált közös hangot uralkodótársaival, bár II. Vilmos energikus politikáját becsülte.

Az 1908–1914 közötti időszakban továbbra is kitartott békepolitikája mellett, annak ellenére, hogy vezérkari főnöke, Hötzendorf többször is felvetette az Olaszország és Szerbia elleni megelőző háború lehetőségét.

Ferenc József a merénylet előtti napon, június 27-én nyári rezidenciájába, ]]Ischl]]be utazott. Eredetileg csak két héttel később kívánta elhagyni Bécset, de azután hirtelen előbbre hozta távozását, vélhetőleg nem akart találkozni a déli utazásáról visszatérő trónörökössel, el akarta kerülni a személyes beszámolást, ami várhatóan ismét vitákhoz vezetett volna. Az uralkodó adjutánsa, Paar gróf június 28-án, kora délután közölte vele a távirati hírt, majd este Marguttinak – adjutáns kollégájának – beszámolt arról, hogyan fogadta a tudósítást a császár.[8]


A trónörökös meggyilkolása után Ferenc József azonban külügyminiszterének, Leopold Berchtoldnak engedett és kemény ultimátumot intézett Szerbiához, végül ez vezetett az I. világháború kitöréséhez.

Az Osztrák–Magyar Monarchia bízott a német támogatásban, ezért is mert olyan ultimátumot kibocsátani, amelyben követelte, hogy a szerb kormány távolítsa el a közigazgatásból a Monarchia-ellenes propagandában vétkes összes tisztet és tisztségviselőt, akiket a bécsi udvar nevez meg, valamint Szerbia engedje a Monarchiának, hogy az ellene irányuló felforgató mozgalmakat a szerb kormánnyal közösen küzdjék le, ezenkívül indítson bírói vizsgálatot a Monarchia részvételével a trónörökös elleni összeesküvésben résztvevőkkel szemben.

Magánélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferenc József nem tartotta szeretők sorát, két asszonyról azonban érdemes említést tenni. Az első, akit legkevésbé szoktak felemlegetni, Anna Nahowski (1860–1931) volt, akit a schönbrunni parkban ismert meg egy hajnali séta során, 1875-ben. Kapcsolatuk több mint egy évtizedig tartott, kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1888-ig. Az akkor még fiatal, férjezett asszony a császártól kapott pénzből bérelt lakást Schönbrunn közelében. Télen szinte sosem találkoztak, hiszen akkor a császár Bécsben lakott, de előfordult, hogy nyáron sem láthatták egymást. A kapcsolatot nagyon diszkréten kezelték. Az egyetlen fennmaradt forrás Anna naplója, amiben nem nevezi néven a császárt, és semmilyen utalást nem is tesz méltóságára. Hogy nem csak barátok voltak, az kiderül abból, ahogy a napló említést tesz a férfi alsóruhájának minőségéről. Amikor kapcsolatuk megszakadt, Anna terhes volt (mások úgy vélik, egy korábban született gyermeknek lehetett Ferenc József az apja). Anna Nahowski Helen nevű lánya később Alban Berg (1885–1935) felesége lett, és idős koráig őrizte anyja naplóját, amely a 1970-es években jelent meg nyomtatásban. Anna és Ferenc József kapcsolata akkor szakadt meg, amikor a császár az Erzsébet által szerzett barátnővel vigasztalta magát. Ekkor (1889-ben) Anna először és utoljára léphetett be a Hofburgba, hogy ott megkapja fizetségét életének 15 évéért. A felajánlott összeg kétszeresét kérte, és meg is kapta (200 000 koronát), az alkudozás során többször említette gyermekét, de csak Helent.

Katharina Schratt (1853–1940) bécsi színésznővel való kapcsolata még abban az időben kezdődött, amikor még Anna Nahowskival is kapcsolatban volt. A bécsi Burgtheater színésznőjéhez fűződő kapcsolatot, a korabeli híresztelések szerint Erzsébet császárné hozta össze, hogy férje ne legyen egyedül, amíg neje utazgat a nagyvilágban. A császár viszonya Schratt Katalinnal azonban már birodalom-szerte ismertté vált.

Házassága, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1853-ban Erzsébet elkísérte édesanyját és nővérét, Ilona hercegnőt Bad Ischlbe, Zsófia Friderika főhercegnéhez (aki anyai nagynénje volt), hogy találkozzanak unokatestvérükkel, Ferenc József császárral, aki Ilona hercegnőt szándékozta feleségül venni. Ferenc József azonban Ilona helyett Erzsébet hercegnőt választotta. Eljegyezték egymást és 1854. április 24-én este hét órakor Bécsben összeházasodtak. Négy gyermekük született:

Ferenc József feleségével és gyerekeivel Gödöllőn

Házasságuk nem volt boldog, Erzsébet sok időt töltött távol Bécstől (és anyósától). A családot tragédiák sora sújtotta. Elsőszülött kislányuk alig kétévesen meghalt.

Trónörökösök hada[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferenc József családját sok tragédia érte, ami nemcsak egy személy, hanem egy ország tragédiáját is jelentette. Egyetlen fia, Rudolf trónörökös 1889-ben öngyilkosságot követett el a mayerlingi vadászkastélyban, miután megölte szeretőjét, a 17 éves Vetsera Mária bárókisasszonyt. Az uralkodó feleségét, Erzsébetet egy anarchista merénylő, Luigi Lucheni ölte meg Genfben.

Rudolf főherceg halála után az örökösi sorrendben Ferenc József legidősebb testvére következett volna, Ferdinánd Miksa főherceg, akit III. Napóleon francia császár segített Mexikó trónjára, őt azonban 1867-ben Mexikóban a felkelők kivégezték. Neki feleségétől – az özvegységében megőrült Sarolta belga királyi hercegnőtől – nem született gyermeke, így a császár második legidősebb öccse, Károly Lajos főherceg következett, aki 1896-ban bekövetkezett haláláig volt a trón örököse. Ekkor az ő fiai jöttek szóba; először Ferenc Ferdinánd, aki 1914-es meggyilkolásáig maradt a trón örököse. Ferenc József nem volt szívélyes viszonyban a vele eltérő nézeteket valló unokaöccsével. Amikor vezető katonai körök nyomására a császár bizonyos területeken teret engedett az ifjú Ferdinándnak, ez számos konfliktushoz vezetett. Ferenc József azt sem bocsátotta meg neki, hogy trónörökösként rangon aluli házasságot kötött Chotek Zsófia grófnővel. A császár nyilatkozata, amit szarajevói merénylet után tett, arról tanúskodik, hogy halálukat Isten büntetéseként fogta fel. Ferenc Ferdinánd házasságából két fiúgyermeke is született, ők azonban ki voltak zárva a trónöröklésből, mert Ferenc József csak ezzel a feltétellel engedélyezte a szülők morganatikus házasságát. 1914-ben a következő trónörökösre került sor. Ferenc Ferdinánd legidősebb öccse, a „Szép Ottónak” is nevezett Ottó Ferenc főherceg már 1906-ban meghalt, ezért az ő legidősebb fia, Károly főherceg lett a trónörökös. 1916-ban, Ferenc József halálakor ő örökölte a Monarchia trónját.

Merényletek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Libényi merénylete Ferenc József ellen

Ferenc József személye ellen hosszú élete során hét merényletet követtek el. Ezek közül az elsőt, 1853-ban Libényi János magyar Fejér megyei szabósegéd kísérelte meg. [9] 1853. február 18-án tört Ferenc József életére, amikor a császár szokásos sétájának útvonalán a Kärtnertor bástyasétányon időzött, amikor kihajolt a bástya mellvédjén, hogy a lent gyakorló katonákat megfigyelje. Ekkor lépett elő Libényi és késével hátulról nyakon szúrta. Kísérlete O’Donnel Miksa őrnagy, szárnysegéd és Ettenreich József bécsi mészáros közbelépése miatt sikertelen volt, a császár kisebb sérülésekkel megúszta a támadást. Életét azonban nem csak a gyors közbelépésnek köszönhette, ugyanis Libényi a kemény zubbonygallért találta el, amin megcsúszott a kés. Ez nagyban hozzájárult életben maradásához. Ferenc József ágynak dőlt, és egy ideig attól kellett tartani, hogy a szeme világát is elveszíti. Libényi merénylete a nyílt ellenállás egyik megnyilvánulása volt.

1910-ben újra merényletet kíséreltek meg ellene. Ferenc József Bosznia-Hercegovinába látogatott, ahol egy Bogdan Zerajic nevű diák egészen közelről akart rálőni. De mint később mesélte, megilletődött az öregember arcának méltóságától és nem húzta meg a ravaszt. Később, ugyanez a diák megkísérelte lelőni Marijan Varesanint, Bosznia-Hercegovina tartomány kormányzóját, majd maga ellen fordította a fegyvert.

Ferenc József jelleme és életvitele[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Milyen volt Ferenc József? Ferenc József megdöbbentő ember volt, aki senkihez sem hasonlított a világon: se őseihez, akik a császári képtárakban különböző koronákkal a fejükön vagy a kezükben egymás mellett sorakoztak a múlt századokból, se testvéreihez, akik a XIX. században darab ideig vele ugyanazon égboltozat alatt éltek, de balvégzetnél, szinte „habsburgi"-nak nevezett szerencsétlen csillagjárásnál egyebet nem tapasztalhattak Ferenc József állócsillagának környékén, amely állócsillagnak a sugárzását földi és emberi sors, fájdalom, ideje előtt lesújtott halál sem tudta volna elhomályosítani.

Krúdy Gyula: Ferenc József búcsúja Pesttől

[10]

Munkabírása, mély vallásossága és uralkodói hivatástudata egyaránt legendás volt. Politikai nézeteit tekintve ókonzervatív, gondolkodását a birodalmi szellem hatotta át, és sosem értette meg a 19. század végének nemzeti mozgalmait. Merevsége ellenére meglepő módon képes volt alapvető változtatásokra, ha meggyőzték arról, hogy a birodalom fenntartása érdekében ez szükséges. Példa erre az 1867-es kiegyezés Magyarországgal, az alkotmányosság elfogadása (bár a hadsereg feletti rendelkezés jogához mindvégig ragaszkodott), vagy az általános választójog bevezetése az osztrák tartományokban 1907. január 26-án.

Nevelését vasakaratú édesanyja, Zsófia főhercegné irányította, a gyenge jellemű apa nem volt megfelelő példakép, igazi hatást a katonai oktatók tettek rá. Ferenc József vonzódott a katonás életmódhoz és ruhákhoz (szinte egész életében egyenruhában járt), hadgyakorlatokhoz. A hadsereggel egynek tekintette magát, még a kiegyezés után sem mondott le a hadsereg vezére címről. Általános felkészültségének hiányát és gyenge ítélőképességét az okmányok gondos tanulmányozásával, megbízható emlékezőtehetségével és emberismeretével igyekezett egyensúlyozni. Mindig jól tájékozott volt, követeinek jelentését alaposan tanulmányozta, ezért hivatalnoki kara a pontosság és megbízhatóság mintaképének tartotta. Mivel a külügyeket tekintette különösen magáénak, ezért az az ellen irányított kritikákat, saját személye elleni kritikaként értelmezte. Uralkodása elején tisztelték, de nem volt népszerű, élete végére azonban elismerték a soknemzetű Monarchia egyben tartására irányuló munkáját.

A 18 évesen trónra kerülő Ferenc József nem folytatta tanulmányait, mert ez ellenkezett méltóságával. Erős volt benne a felsőbbrendűség tudata. Ezt jól példázta, hogy ritkán fogott kezet bárkivel, de ha mégis, kizárólag nemesemberrel. Irodájában külön lista volt arra vonatkozóan, hogy kivel tegeződik, ezen a listán kizárólag uralkodóházak tagjai szerepeltek, de családtagjai közül is csak alig 30–40 ember. Szigorúan megkövetelte a sok évszázados spanyol udvari etikett betartását. A polgári személyek kizárólag csak frakkban, fekete mellényben és nyakkendőben léphettek elé, ha sürgősen hívatott valakit, külön jelezte, hogy ezek a formalitások kivételesen elhagyhatók. Formatisztelő hagyományőrzése bizalmatlanná tette az újkor vívmányai iránt. A vasutat még igen, de a gépkocsit vagy a telefont már nem használta, a gépírást is csak hosszú idő után, és csak bizonyos ügyiratokra korlátozva tűrte meg.

Ferenc József sírja a bécsi kapucinusok sírboltjában, mellette Erzsébet királyné és Rudolf trónörökös sírja

Életének utolsó 40–50 évében meghatározott rendszer szerint élt. Nyáron hajnali négy, télen öt órakor kelt, megborotválkozott, majd elfogyasztotta szerény reggelijét, ami általában egy pohár tej volt. Ezután hét óráig leveleket írt vagy az előző napról megmaradt ügyekkel foglalkozott. Hét órakor kérte a kabinetirodák, a császári titkárságok és a hadsereg által aznapra előkészített felterjesztéseket, majd 10 óráig megjegyzésekkel gondosan ellátva visszaküldte azokat. Ezután fogadta a főhadsegédjét, a kabinetfőnököket és másokat, majd átfutotta az általa olvasásra méltónak ítélt egyetlen sajtóterméket, a hivatalos osztrák kormánylapot, a Fremdenblattot.

Ha a kérelmezők meghallgatásával végzett 12 óra előtt, valamint az időjárás is engedte, rövid sétát tett a Burg egyik kertjében. Délben elfogyasztotta ebédjét, mely tésztafélékből és húsételekből (pénteken a böjt miatt halból) állt, ehhez Spattenbrau sört, vagy tokaji bort fogyasztott.

Ebédje után tartotta a hivatalos kihallgatásokat, ahol minisztereket, főhercegeket és katonai parancsnokokat fogadott. Három óra körül intézte el a délutáni postát, elolvasta a kivonatolt újságjelentéseket és a kevésbé fontos katonai és polgári előterjesztéseket. Öt órakor megvacsorázott (estebédelt), előtte, ha maradt ideje, a schönbrunni kastély parkjában sétált.

A kora esti étkezés után elolvasta a Fremdenblatt esti számát, majd az esetleg elmaradt ügyekkel foglalkozott, végül nyáron 8, télen 9 óra tájban nyugovóra tért. Minden hétfőn és csütörtökön általános kihallgatásokat tartott. Ha távol maradt a hivatali élettől, Bad Ischlben pihent. Itt hódolhatott kedvenc szenvedélyének, a vadászatnak is.

Halála, temetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A császár a ravatalon.

Ferenc József halála, idős korából fakadóan nem jelentett váratlan hírt. 1916. november 20-án heveny rosszullétre panaszkodott; légcsőhurut-gyulladásából tüdőgyulladás lett, de az öregemberként is makacs uralkodó orvosai kérlelésére sem volt hajlandó felhagyni a megszokott, rutinszerűvé vált munkával. Halálának napján, november 21-én hajnalban 38,1 °C-os láza ellenére már fél négykor íróasztalánál ült. Ebéd után már 39,5 fokos lázat mértek, de dolgozott tovább, rendületlenül. Este hétkor ágyba fektették a már méltatlankodni is alig képes, nagybeteg császárt. Álmában halt meg, este kilenc után öt perccel, 86 éves korában.[11]


Címei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ő császári és apostoli királyi felsége I. Ferenc József, Isten kedvező kegyelméből Ausztria császára, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia, Ladoméria, Ráma, Szerbia, Kunország és Bulgária apostoli, valamint Illíria, Jeruzsálem stb. királya; Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Stájerország, Karintia, Krajna és Bukovina hercege; Erdély nagyfejedelme; Morvaország őrgrófja, Felső- és Alsó-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Auschwitz és Zator, Teschen, Friaul, Ragusa és Zára stb. hercege; Habsburg, Tirol, Kyburg, Görz és Gradiska hercegesített grófja; Trient és Brixen fejedelme; Felső- és Alsó-Lausitz és Isztria őrgrófja; Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja; Trieszt, Cattaro és a Vend határvidék ura stb.[12]

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Ferenc József sétány Opatijából indul

Trónörökösök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Született Elhunyt Trónörökös Megjegyzés
Ferdinánd Miksa József főherceg 1832. július 6. 1867. június 19. (34 évesen)
1848. december 2.–1858. augusztus 21.
I. Miksa néven 1864-től Mexikó császára. Ferenc József öccse, Rudolf születéséig a trón örököse.
Rudolf főherceg 1858. augusztus 21. 1889. január 30. (30 évesen)
1858. augusztus 21.–1889. január 30.
Ferenc József fia. Mayerlingi öngyilkosságáig trónörökös.
Károly Lajos főherceg 1833. július 30. 1896. május 19. (62 évesen)
1889. január 30.–1896. május 19.
Ferenc József öccse, Rudolf koronaherceg öngyilkossága miatt lett a trón örököse.
Ferenc Ferdinánd főherceg 1863. július 18. 1914. június 28. (50 évesen)
1896. május 19.–1914. június 28.
Károly Lajos fia. Apja halála után a trón várományosa. Merénylet áldozata lett Szarajevóban.
Károly főherceg 1887. augusztus 17. 1922. április 1. (34 évesen)
1914. június 28.–1916. november 21.
Károly Lajos unokája. Apja, Ottó főherceg 1906-ban bekövetkezett halála és Ferenc Ferdinánd meggyilkolása miatt lett trónörökös. 1916-ban, Ferenc József halálával I. Károly néven osztrák császár, IV. Károly néven magyar király lett.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyar uralkodóként (a magyar királyok között elsőként) hivatalosan is felvette az „első” megjelölést
  2. Egyes források kifejezetten fia rossz szellemének tekintik őt. Fiatal kora ellenére Ferenc József felelőssé tehető az 1848-49-es szabadságharcot követő kegyetlen megtorlásokért, bár annak fő irányítói Felix zu Schwarzenberg herceg, miniszterelnök és Julius Haynau báró, Magyarország katonai kormányzója voltak.
  3. Windisch-Grätz jelentéseiből, 1849. február
  4. Milbacher Róbert: Szegény, szegény Eduard király!? (Újabb adalékok A walesi bárdok értelmezéséhez). Irodalomtörténet. 2006/1. 44–90. p.
  5. Az írás Bach Rückblick című propaganda füzetére volt válasz, melyben a gazdasági fejlődést Bach kizárólag az általa kialakított és irányított rendszer eredményeként tüntette fel.
  6. októberi diploma az első lépés volt a megbékélés irányában, Ferenc József így nyilatkozott róla: „Valami parlamentáris életet fogunk kapni, de a hatalom az én kezemben marad.”
  7. Sisi múzeum
  8. Galántai József: Az I. világháború, 92–93. o., Korona Kiadó, 2000
  9. fmh.hu :: Nyomtatható verzió
  10. Krúdy Gyula: Ferenc József búcsúja Pesttől
  11. http://www.prokontra.hu/index2.php?option=com_content&do_pdf=1&id=401
  12. Alexander Sixtus von Reden: Az Osztrák-Magyar Monarchia - Történelmi dokumentumok a századfordulótól 1914-ig. Széchenyi Kiadó / Druckhaus Nonntal Bücherdienst. Budapest / Salzburg, 1989. 78. old.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Ferenc József magyar király témájú médiaállományokat.
  • Gonda ImreNiederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978, ISBN 963-280-714-6
  • A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy), 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003, ISBN 963-9193-87-9
  • Mikor, hol, hogyan és miért történt Magyarországon? (Reader's Digest válogatás) Budapest, 2001.
  • Mitták Ferenc: Képes Magyar História
  • Daniel Florion: Koronás fők botrányos élete
  • Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001.
  • Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003
  • John Murray: Királygyilkosok - Gyilkos királyok, Gabo, 2006
  • Nemere István: Ferenc József magánélete. Anno Kiadó, Budapest, 2001 ISBN 978-963-375-551-8


Előző uralkodó:
V. Ferdinánd
Magyarország uralkodója
1848 (1867) – 1916
A Szent Korona
Következő uralkodó:
IV. Károly
Előző uralkodó:
I. Ferdinánd
Osztrák császár
1848 – 1916
Az osztrák császári korona
Következő uralkodó:
I. Károly
Előző uralkodó:
V. Ferdinánd
Csehország uralkodója
1848-1916
A cseh címer
Következő uralkodó:
III. Károly