Telefonkészülék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Asztali, vezetékes telefonkészülék (a bal oldalon szétszedett állapotban)

A telefon – magyarosított, mára már elavult nevén távbeszélő – olyan távközlő eszköz, mely beszédet továbbít elektromos jelek formájában.

A telefon lehetővé teszi, hogy emberek egymással olyankor is tudjanak beszélgetést folytatni, amikor hallótávolságon kívül tartózkodnak. Ennek természetesen feltétele, hogy mindkét fél rendelkezzen olyan készülékkel, amely a telefonhálózathoz van csatlakoztatva. A telefon ma az élet egyik legalapvetőbb és legismertebb készüléke.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hattyúnyakú telefonkészülék emléktárgyakon. A hattyúnyakú telefonok a Bell készülékek után terjedtek el induktoros, tárcsa nélküli és tárcsás kivitelben. Magyarországon alig használták

Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell találta fel, majd építette meg az első telefont 1876-ban, az amerikai Massachusetts államban. Rajtuk kívül voltak még sokan mások, akik rendkívül fontosak voltak a telefon kifejlesztésében. Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez volt ugyanis az első, elektromos jeleket továbbító hálózat. 1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseul felvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az időszakban kísérletezett még Johann Philipp Reis és Elisha Gray is. Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meucci nyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta. Meucci emléke mégsem merült feledésbe. 2002-ben az Egyesült Államok képviselőháza nyilatkozatot fogadott el, melyben az olasz feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként. Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a világot.

Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel minőségén.

1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az első automata telefonközpontot.

Fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A készülékek csoportosítása többféleképpen lehetséges.

Más csoportosításban asztali, fali (falra szerelt) és egységes (használható asztalon és falon is) készülékek ismertek. A legtöbb készülékház fából, fémből, bakelitből vagy műanyagból készül.

A szakemberek a mikrofontáplálás módja szerint helyi vagy központi teleptáplálás szerint csoportosítják, ahol rendszerint az angol rövidítést használják (LB: helyi telep, CB: központi telep).

A készülék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A készülék feladata, hogy egy mikrofonnal elektromos jellé alakítsa a hangot, ezt a jelet – esetleges további átalakítások, például tömörítés, kódolás stb. után – a hálózatra kiküldje és az onnét vett jelet egy hangszórón keresztül a használóhoz eljuttassa. A Bell-féle kísérleti telefon mindössze egy hallgatóból állt. A membrán átvette a hang rezgéseit, rezgése következtében az állandó mágnes erővonalait elmetszette. A tekercsben létrejött indukciós áram a másik készülék tekercsén át záródott. Ott megváltoztatta az állandó mágnes erőterét, a membrán az adókészülék ütemében mozgott. Már Bell is kísérletezett külön mikrofonnal (folyadékos mikrofon), de a megoldást ezek alapján Hughes, Hunnings és Edison szénmikrofonjai jelentették.

A szénporos mikrofon külön áramellátást igényelt. Kezdetben elemeket alkalmaztak a készülék mellett, ez a helyi telepes rendszer, angol rövidítése LB. A hallgatót és a mikrofont transzformátorral választották szét. A csengetést induktorral (kis kézi áramfejlesztő) oldották meg. A csengő ennek megfelelően váltóáramú volt. Mivel a csengetés és a beszéd közös vezetéken volt, a két funkciót átkapcsolóval választották szét. Alapállapotban a hallgató (később kézibeszélő) az átkapcsolóra, közismert nevén villára nehezedik. A kapcsoló a vonalat a csengőre és az induktorra kapcsolja. Beszéd közben a hallgató már kézben van, ekkor a kapcsoló a vonalat átteszi a csengőről a transzformátor felé.

Nagy sorozatszámban gyártott nyomógombos műanyagházas asztali telefonkészülék (USA)

Sok gondot okozott a telepek rendszeres cseréje. Amerikai találmány a közös telep, angol rövidítése CB. Egy nagy telepet a telefonközpontban helyeztek el, a teleptáplálás a vonalon át érkezik a mikrofonhoz. A készülékben a mikrofont a transzformátor vonali oldalára helyezték. Az induktor fölöslegessé vált. A csengő az egyenáramot átengedi, ezért a csengővel sorban egy kondenzátort helyeztek el. A kézibeszélő felemelésekor a kapcsoló átvált, a mikrofon teleptáplálást kap. A telefonközpontban ebbe az áramkörbe valamilyen érzékelőt (pl. lámpát) szereltek, ami jelezte, hogy a kézibeszélőt felvették. A központkezelő belépett a vonalába és kapcsolt.

Az automata központokban egy jelfogó az érzékelő. A központ tárcsahangot ad, mellyel jelzi, hogy várja a számokat. Ezért van szükség tárcsára, korszerűbb változatában nyomógombkészletre.

Magyar készülékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első telefonközpontokhoz az Egyesült Államokból hoztak készülékeket, de hamarosan ezek magyar műhelyekben is készültek.

Helyi telepes készülékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Horthy-korszakig a Posta fadobozos fali készülékeket szabványosított, valamint volt az ún. mágnestalpas telefon, amely csengő nélkül készült az Ericsson-készülék alapján. 1924-től gyártották az LB-24-et, amely fémdobozos és asztali-fali készülék volt. Az LB-37-es és LB-55-ös asztali, bakelitházas (1937-től, ill. 1955-től).

Központi telepes készülékek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

CB 666 készülék, alig volt forgalomban, a CB 667 (csak a belseje más) nagy szériája kiszorította
CB 35 bakelitházas asztali tárcsás földnyomógomb nélküli készülék

Kezdetben ugyancsak fali fadobozos készülékek voltak, 1924-től a fémdobozos, már kézibeszélős CB-24 volt szabványosítva (Kabos Gyula ilyen telefonokon beszélt). Jobb hangminőséget garantált a CB-35 és CB-555 általában fekete bakelit készülékházban (önhangcsökkentő kapcsolással). A CB 667 színes, könnyen törő plasztik készülék volt. Kis szériában volt használva az alumíniumházas CB-47 és az első nyomógombos műanyagházas CB-76. Ezután következett a CB-81 és ennek alfajai lapos, törhetetlen színes, műanyag kivitelben.

Ezután nagy szériájú szabványkészülékeket nem gyártottak, amik voltak, kiszorították a bécsi és szingapúri telefonok.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kapcsoltak / Kapcsoltunk / Kapcsolunk (A Magyar Posta szóróanyaga 1980/81-ből)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Telefonkészülék témájú médiaállományokat.