Halló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A „hallom” szóból származó halló kifejezést a legenda szerint a világon elsőként Puskás Tivadar használta a telefonhírmondó tesztelése során. A szó azonban a valóságban német eredetű, hozzánk a telefon feltalálása és elterjedése után került, de a hall igével való rokon hangzása valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy nálunk gyorsan elterjedt.[1]

A magyar halló történetét a közelmúltban sokan vizsgálták és feltárták. Háromkötetes MTESZ, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára is részletesen szól róla, további szakirodalmi utalással, német és angol szótárakra is hivatkozva.[2]

A telefonáláskor használt jelentése 1884-től mutatható ki. Ez a használata az amerikai angolból terjedt el és vált nemzetközi szóvá.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. [http://www.termeszetvilaga.hu/fizika_eve/szkeptikus/koinc.html Beck Mihály: A koincidencia]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 15.)
  2. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. (H–O). Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1970. 36. o.