V. Károly német-római császár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
V. Károly
Emperor charles v.png

Német-római Birodalom császára
V. Károly (Karl V.)
Uralkodási ideje
1530. február 24. – 1556. augusztus 26.
Koronázása Bologna
1530. február 24.
Elődje I. Miksa
Utódja I. Ferdinánd
Spanyol Királyság királya
I. Károly (Carlos I)
Uralkodási ideje
1516. január 23. – 1556. január 16.
Elődje II. Ferdinánd
Utódja II. Fülöp
Életrajzi adatok
Uralkodóház Habsburg-ház
Született 1500. február 24.
Flag of the Low Countries.svg Habsburg-Németalföld, Gent
Elhunyt 1558. szeptember 21. (58 évesen)
Estandarte Real de Felipe II.svg Yuste
Nyughelye El Escorial, San Lorenzo de El Escorial
Házastársa Izabella portugál infánsnő
Gyermekei Fülöp (1527–1598)
Mária (1528–1603)
Johanna (1535–1573)
Édesapja I. Fülöp kasztíliai király (1478–1506)
Édesanyja II. Johanna kasztíliai királynő (1479–1555)
Firma Emperador Carlos V.svg
V. Károly aláírása
V. Károly Tiziano festményén

Habsburg Károly (Gent, 1500. február 24.Yuste, 1558. szeptember 21.) I. Károly néven (1516–1556) Spanyolország királya (Kasztíliában 1555-ig csak kormányzó), ezzel együtt Nápoly és Szicília királya, V. Károly néven német király (1519–1556) és német–római császár (1530–1558).

Uralkodása alatt érte a Habsburg Birodalom legnagyobb kiterjedését, innen eredt a mondás, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.”

Uralkodása több tekintetből is korszakhatár a középkor és az újkor közt: ő volt az utolsó császár, akit a pápa koronázott meg, és ugyancsak ő volt az utolsó uralkodó, aki német-római császári címét megpróbálta felhasználni az európai hegemónia megszerzéséhez. Uralkodása alatt folyt a reformáció, a lovagság utolsó felkelése, az utolsó lovagi csatát az ő seregei vívták Paviánál, a legnagyobb német parasztháború és a mohácsi csata is az ő idején zajlott le.

1500–1516[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szép Fülöp és Őrült Johanna fia volt. Anyai nagyszülei II. Ferdinánd aragóniai király és I. Izabella kasztíliai királynő voltak, akiknek a házassága egyesítette első ízben Spanyolországot, és akik kiűzték a mórokat és a zsidókat Spanyolországból. Apai nagyszülei I. Miksa német-római császár és Burgundi Mária voltak. Nagynénje volt Aragóniai Katalin, VIII. Henrik angol király első felesége.

A flamand Gent városban született. 1517-ig nagynénje, Margit főhercegnő nevelte Mechelenben. A burgundi udvar lovagi kultúrájában nőtt föl, fiatalkorában a németalföldi kultúra volt rá hatással. Anyanyelve a francia és a flamand volt, később megtanult spanyolul és valamennyire németül is. Fiatalkorában többször ellátogatott Párizsba, amely akkor Nyugat-Európa legnagyobb városa volt. Fiatalkorában Wilhelm von Croy és Adriaan Dedel Utrecht püspöke volt a nevelője, aki elkísérte őt Spanyolországba is, majd Károly itáliai háborúi idején pápává is választatta, VI. Adorján néven. 1515-ben Károly nagykorú lett, így átvette Burgundia kormányzását.

1516–1529[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja 1516-os halála után Károlyra szállt a kasztíliai és aragóniai trón, amihez ekkoriban már Nápoly is hozzátartozott. A spanyolul nem tudó ifjú királyt ellenségesen fogadták a spanyol rendek, és ezen a helyzeten csak rontott, hogy flamand tanácsadók vették körül. Kasztíliában csak anyja társuralkodójaként fogadták el, annak haláláig, 1555-ig, mert a hivatalos verzió szerint Johanna mentális betegségben szenvedett, és képtelen volt az önálló uralkodásra, ezért Tordesillasban a világtól elzárva tartották. Aragóniában azzal a feltétellel ismerték el királynak, hogy elfogadja az aragón törvényeket és szokásokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy az aragón adókat nem használhatta fel külföldön. Ezért Károly ezek után főképp Kasztíliára támaszkodott. Noha Spanyolország lett a birodalmának a magja, soha nem asszimilálódott teljesen és különösen uralkodásának kezdetén idegennek tekintették. A cortes-zel (spanyol rendekkel) már 1517-ben összetűzésbe került, mikor azok követelték az adók csökkentését, és a flamand tanácsosok eltávolítását, amit Károly természetesen nem teljesített. Ezek után a gyűlés csak nagy nehézségek árán szavazta a pénzt 1519-ben a császárrá választása érdekében.

1519. január 12-én meghalt Károly nagyapja, I. (Habsburg) Miksa német-római császár, ezért császárválasztásra került sor. A német fejedelmek drágán szabták meg voksaik árát. Károlynak szerény ellenfele akadt Bölcs Frigyes szász választófejedelem, II. Lajos magyar király és VIII. Henrik angol király, és egy veszélyes ellenfél, I. Ferenc francia király személyében. A hatalmas összeget végül Károlynak sikerült előteremtenie egyrészt spanyol pénzből, másrészt a Fuggerek és Welserek kölcsönéből. Azonban így is hatalmas engedményeket kellett tennie a német fejedelmeknek: kötelezte rá magát, hogy a rendek nélkül fontos döntést nem hoz, idegenekkel nem töltet be hivatalt a birodalomban, és birodalmi csapatokat a birodalom határain kívül nem vet be. A császári cím azonban nem érte meg Károlynak a befektetett pénzt: rögtön a nyakába zúdultak a kor égető problémái. Először a reformáció terjedése, aztán a birodalmi nemesek, majd a parasztság felkelése. 1521-ben ráadásul a franciákkal kiújult az itáliai háború.

Míg Németországban tartózkodott, 1520-ban Spanyolországban kitört a communeros felkelés, melynek kiváltó oka a király – illetve távollétében helytartóinak – abszolutisztikus kormányzása. Eredetileg a városokból tört ki a lázadás – felgyújtották a királyi palotát Toledóban – később azonban a nemesség és a parasztság is a felkelők mellé állt. Amikor a lázadás fokozatosan össztársadalmi felkeléssé – a gazdagok elleni háborúvá – fajult, a nemesség átállt a király oldalára. 1521 tavaszán aztán Villalarnál a király csapatainak sikerült döntő győzelmet aratniuk a communerók felett. Ezzel egy időben folyt Spanyolországban a céhek felkelése, amelyet csak 1522-ben sikerült leverni.

Károly 1521 májusában a wormsi birodalmi gyűlésen (amelyen a magyar Werbőczy István is vendégként részt vett, és amelynek aktív résztvevője volt az erdélyi származású Maximilianus Transylvanus, a császár titkára) a katolikusok mellé állva birodalmi átokkal sújtotta Luther Mártont, majd ez után rögtön Itáliába vonult, hogy megkezdje I. Ferenc elleni első hadjáratát. Az első itáliai háborúban a francia király célja az volt, hogy a már megszerzett Lombardiából dél felé vonulva megerősítse pozícióját Itáliában, majd Nápolyt megtámadva szétrobbantsa a „Habsburg-gyűrűt”. Károly célja Lombardia megszerzése volt, hogy ezzel kapcsolatot teremtsen az egymástól elszigetelt Habsburg birtokok között.

1522-ben Károly a Rodoszról elűzött johannitáknak ajándékozta Málta szigetét, amit 1530-ban foglaltak el.

Itáliából visszahajózott Spanyolországba, hogy ottani uralmát stabilizálja, és csak 7 évvel később, 1530-ban tért vissza a birodalomba. Eközben Németországban Franz von Sickingen vezetésével kitört a birodalmi nemesek felkelése, amit a tartományurak és a Sváb Szövetség 1523-ban levertek.

1524-ben újabb felkelés a német parasztháború robbant ki, amelyet a fejedelmek különböző engedmények után 1526-ban, óriási vérengzések árán[1] tudtak leverni.[2]

Károly ezalatt Spanyolországban egy sor intézmény felállításával (inkvizíció, pénzügyi tanács, államtanács) kiépítette az abszolutizmust. Közben lekötötte a franciákkal vívott itáliai háború, amely ekkoriban sikerrel kecsegtetett. 1521-től a császári csapatok folyamatosan foglalták el a francia területeket Itáliában, először Genovát, majd Lombardiát. 1523-ban a pápa, Károly, Ferdinánd főherceg és VIII. Henrik részvételével megalakult a franciaellenes liga, 1524-re egész Észak-Itália spanyol kézre került. Habár az új pápa, VII. Kelemen - félve annak túlzott megerősödésétől - nem támogatta már Károlyt, a császári csapatok 1525 februárjában Paviánál döntő győzelmet vívtak, és még Ferenc király is fogságba esett. Őt ezután Madridba szállították, ahol Károllyal megkötötte a madridi békét, amelyben lemondott Burgundiáról, Lombardiáról és Nápolyról, valamint kötelezettséget vállalt az oszmánok elleni hadjáratban.

Cognaci Liga és Sacco di Roma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Ferenc hazatérve kijelentette, hogy a békét kényszer alatt kötötte meg, és esze ágában sincs betartani. 1526-ban a pápát, az angolokat, Milánót, Firenzét és az oszmánokat is bevonva létrehozta a Cognaci Ligát a Habsburgok, és szövetségeseik ellen. A háború 1526-ban így ismét kiújult. Az újdonság immár az volt, hogy a legkeresztényibbnek mondott király (a francia király) és a pápa is az oszmánok szövetségeseiként léptek fel. A háborúban megmutatkozott, hogy a Habsburgok Itáliában egyértelműen előnyben vannak. A franciák ugyan betörtek Lombardiába, de tovább nem jutottak, szövetségeseik pedig folyamatosan elpártoltak mellőlük.

1527. május 6-án Károly hadai, akik nem kaptak zsoldot, betörtek Rómába, és azt hónapokon át fosztogatták, óriási rombolást végezve. Az esemény Sacco di Roma néven híresült el. A pápai testőrgárdát lemészárolták, maga VII. Kelemen pápa csak súlyos váltságdíj fizetésével válthatta meg életét. A császáriak fogságába került, ahonnan (őreit megvesztegetve) hat hónap után sikerült megszöknie. Ennek hatására VII. Kelemen, szakítva eddigi franciabarát politikájával, Károly mellé állt. Végül a végső fordulatot 1528-ban Andrea Doria genovai admirális átállása jelentette Károly pártjára. Ferenc király hadai lassan kiszorultak Itáliából, így ismét vereséget szenvedett. 1529-ben megkötötték a cambrai-i békét („hölgyek békéje”), amelyben Ferenc ismét lemondott itáliai, burgundiai, flandriai birtokairól, és 2 millió arany váltságdíj fejében hazaengedték fiait Madridból. 1530. február 24-én a „megbékített” VII. Kelemen pápa Bolognában császárrá koronázta Károlyt.

1526–1539 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburg birodalom számára 1526. fontos esztendő volt. Egyrészt Károly először tudta megszerezni Itáliát és Burgundiát a franciáktól a madridi békében. Másrészt keleten Szulejmán szultán hadai Mohácsnál vereséget mértek II. Lajos magyar és cseh királyra, és a Habsburg–Jagelló házassági szerződés alapján országai Károly öccsére, I. Ferdinándra szálltak. Ettől kezdve a Habsburgok folyamatosan kétfrontos (olykor háromfrontos) háborút vívtak keleten az Oszmán Birodalom és az erdélyi fejedelmek ellen, nyugaton, a Rajnánál és délen, Itáliában a franciák ellen, északon pedig a protestáns fejedelmekkel szemben.

1529-ben a cambrai-i béke azért köttetett meg ilyen gyorsan, mert Károlynak fülébe jutott az a hír, hogy a török haderő Bécset vette célba. Szulejmán végül nem tudta bevenni Bécset, a török ostromló haderő dolgavégezetlenül vonult haza. Miután Károly feje felül elhárult a török és francia támadás veszélye, és sikeresen „rendet tett” Spanyolországban és Itáliában, Károly teljes erejével a protestáns kérdéssel foglalkozhatott. A protestantizmust Károly azért tekintette veszélyesnek, mert a lovagok és parasztok felkelésének leverése után a reformáció már nem vallásos népmozgalom volt, hanem birodalmi fejedelmek által irányított politikai mozgalommá vált.

1529-ben a második speyeri birodalmi gyűlés megtiltotta a lutheránus tanok további terjesztését. Erre válaszul 1530-ban Hesseni Fülöp vezetésével összegyűltek a protestáns fejedelmek, akik ez ellen tiltakoztak (protestáltak = protestánsok). 1530-ban Károly – a bolognai koronázás után – személyesen is visszatért birodalmába. Az augsburgi birodalmi gyűlésen a katolikus és protestáns fejedelmeken kívül maga Károly is megjelent, a reformáció támogatói és ellenzői vitában csaptak össze. A híres humanista Philipp Melanchthon, Luther barátja írásba foglalta a protestánsok hitvallását, és ezt a gyűlésen fel is olvasta. A Confessio Augustana (Ágostai hitvallás) békülő jellegű irat volt, és sok lényeges, ám vitatott kérdés felett átsiklott. V. Károly ennek ellenére kiállt a katolikus egyház mellett. Erre válaszul 1531-ben a protestáns fejedelmek létrehozták a schmalkaldeni szövetséget, melybe az abszolút katolikus Bajorország is belépett.

Károly közben belpolitikai intézkedésekkel is megpróbálta egységesíteni a birodalmat. Ennek egyik maradandó gyümölcse a Constitution Criminalis Carolina, (1532) Károly törvénykönyve, amellyel megpróbálta egységesíteni a törvénykezést. Ezt azonban csak azokban a tartományokban vezették be, ahol a rendek engedélyezték, de sok helyen a 19. századig fennmaradt.

Károly nem tudott rögtön fellépni a szövetség ellen, mivel 1532-ben a török újra célba vette Bécset. Károly kompromisszumot kötött a fejedelmekkel, és júliusban megkötötték a nürnbergi vallásbékét. Ennek értelmében amennyiben a protestáns fejedelmek támogatják Károlyt a török elleni harcban, szabadon gyakorolhatják a vallásukat, és tartományúri hatalmat kapnak. A rendek ezért 100 000 zsoldost szavaztak meg Károlynak. Ezeket viszont nem tudta hathatósan bevetni, mivel a választási hitlevél értelmében birodalmi csapatokat nem vihetett a birodalom határán kívülre, a török csapatok viszont nem mertek megütközni a császáriakkal. Így a birodalmiak Bécsújhelynél, a törökök pedig Kőszeg alatt várták be a telet. A török háború ezzel még nem ért véget, Szulejmán – (természetesen I. Ferenc király beleegyezésével) – saját észak-afrikai vazallusát, Hajreddin (Kair ad-Din) Barbarossa kalózvezért utasította Spanyolország megtámadására. A kalózvezér már az első itáliai háborúban is a franciákat támogatta. Hajreddin 1534-ben bevette a spanyol védelem alatt álló Tuniszt és Bizertát. Ez ismét elvonta V. Károly figyelmét a német protestánsokról. 1535-ben a császár expedíciós hadjáratot indított Észak-Afrikába, és flottája 1536-ban sikeresen bevette Tuniszt. A kalózok 3 évvel később azonban visszafoglalták a várost.

1535-ben elhunyt Francesco Sforza milánói herceg, vele kihalt a Sforza család, ekkor kiújult a francia–Habsburg konfliktus. I. Ferenc király ismét szövetséget kötött Szulejmán szultánnal. Az 1536-os francia-török szövetség ürügye alatt a berber kalózok újra fosztogató hadjáratokat vezettek a Habsburg Birodalom területei ellen. Egy 1538-as tengeri ütközetben még Andrea Doria genovai admirális flottájára is vereséget mértek. A kimerült felek III. Pál pápa közvetítésével még ebben az évben megkötötték a nizzai békét. A franciák megtarthatták Savoyát. A béke ideiglenesen tényleges békülést jelentett a két uralkodó közt. V. Károly és I. Ferenc a következő 2 évben gyakran találkozott, például 1539-ben Ferenc király látványos fogadtatásban részesítette a Franciaországon keresztülvonuló Károly császárt.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1526. március 10-én feleségül vette saját unokanővérét, Izabella portugál infánsnőt (1503–1539), III. János portugál király (1502–1557) nővérét, I. Mánuel portugál király (1469–1521) leányát, akitől 7 gyermeke született.

Felnőtt kort megélt gyermekeik:

Károly hírhedt volt sok szeretőjéről. Közülük négyen gyermeket is szültek neki, ezek közül ketten később Spanyol-Németalföld kormányzói lettek:

  • Pármai Margit hercegnő (1522–1586), aki Johanna Maria van der Gheynsttől született.
  • Ausztriai János herceg, ismertebb nevén Don Juan de Austria (1547–1578), aki Barbara Blomberg polgárleánytól született.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habsburg V. Károly 1516-ban örökölte a spanyol trónt. 1519-ben német–római császárrá választották. Hatalmas területek ura lett (országában sosem nyugodott le a nap). A spanyol trónhoz hozzátartozott ekkoriban az újvilág nagy része és a Nápoly-Szicíliai kettős királyság is. A spanyol uralkodó ezenkívül magánvagyonként, a spanyol koronától függetlenül rendelkezett Burgundiával és Flandriával is.

Az amerikai kontinensről befolyó nemesfém révén hatalmas vagyon halmozódott fel a kincstárban. Ennek ellenére az ország gazdaságilag az államcsőd felé haladt. A hazai áruk értéke magasabb volt, mint a más európai áruké, ami lehetetlenné tette az exportot. A posztó kivételével minden termékből, még búzából is importra volt szükség. A beáramló tömérdek nemesfém hatására a pénz igen sokat vesztett értékéből (inflálódott), ami csak felnagyította az egyébként általános európai árforradalmat. Ez még inkább sújtotta a gazdaságot. A nemesfémek egy részét tovább küldték Flandriába, ahol iparcikkeket kaptak cserébe.

Ezt sokan Károly és Fülöp uralkodói rövidlátásának és hozzá nem értésének tulajdonítják, azonban fontos körülmény, hogy Flandria és Burgundia is az ő egyik országuk volt, és mivel gazdaságilag fejlettebb volt (a legfejlettebb a világon ekkoriban), teljesen logikus lépés volt azt fejleszteni az elmaradott Spanyolországgal szemben. Emellett a befolyó nemesfémet nagyrészt felemésztette a hadsereg, és az uralkodói építkezések. Spanyolország rendelkezett a legnagyobb zsoldoshadsereggel Európában. Így politikai befolyása is igen nagy volt. Túlzás nélkül lehet álltani, hogy a világ egyik legnagyobb hatalmú uralkodója volt, ha nem a leghatalmasabb, akivel csak az oszmán Szulejmán szultán vetélkedhetett. Az ellene szerveződő koalíció, és a kor konfliktusai azonban ellehetetlenítették, és 1556-ban megfáradva mondott le trónjairól öccse és fia javára.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Egyes becslések szerint 300 000 paraszt állt fegyverben ekkor, és 100 000 fő volt az áldozatok száma.
  2. Dr. Drábik János: A kamatkapitalizmus és a szervezett pénzhatalom: „A parasztok, nemesek és értelmiségiek körében egyre nőtt az elégedetlenség az augsburgi Fuggerek ellen. A »fuggern« (fuggerelni) szó szinonimája volt a csalásnak. A kitört parasztlázadás egyaránt irányult a felső arisztokrácia és az árakat manipuláló - mesterséges áruhiányt előidéző és monopolhelyzetet kialakító - spekulánsok ellen. A parasztlázadás vezetői ekkor még nem látták át teljesen milyen szoros az összefüggés a kamatozó pénztőke és a hatalom között, valamint a monopolisták és a császár között. Követeléseik között utolsóként mégis megfogalmazzák a Fuggerek, a Welserek, és a Höchstetterek eltávolítását, és az üzleti tőke felső határának a rögzítését. Érthető, hogy a nagytőke minden eszközt megmozgatott, hogy a lakosságot elnyomja, és a kamatmechanizmussal működtetett kizsákmányoló rendszert fenntartsa.”
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz V. Károly német-római császár témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók V. Károly német-római császár témában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Charles_V,_Holy_Roman_Emperor című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Európa az újkorban Szerk.: Orosz István, ifj. Barta János, Angi János (2008) Debrecen
  • Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 963-7835-60-1
  • Alfred Kohler: Karl V: 1500- 1558. Eine Biographie, C.H.Beck, 2005. (Online változat: Google könyvek).
  • Luise Schorn-Schütte: Karl V.: Kaiser zwischen Mittelalter und Neuzeit, C.H.Beck, 2000. (Online változat: Google könyvek)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
I. Miksa
Német király
1519 – 1531
Német-római császár
1530 – 1556
A német-római császári korona
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd
Előző uralkodó:
Spanyolország királya
1516 – 1556
Spanyolország királyi címere
Következő uralkodó:
II. Fülöp
Előző uralkodó:
I. Miksa
Ausztria uralkodó főhercege
1519 – 1521
A cseh címer
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd
Előző uralkodó:
I. Miksa
Tirol (hercegesített) grófja
1519 – 1521
Habsburg-ház
A Tiroli Grófság címere
Következő uralkodó:
I. Ferdinánd