Eduárd portugál király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Duarte, Portugália és
Algarve királya, Ceuta ura
Eduárd portugál király uralkodásának fő eseményei — azulejo:
1. kudarc Tangernél, Ferdinánd infánst elfogják a marokkóiak;
2. tengeri expedíciók Észak-Afrikapartja mentén;
3. Eduárd, az irodalmár

I. Eduárd (portugálul: Dom Duarte I de Portugal) (Viseu, 1391. október 31. – Tomar, 1438. szeptember 13.), Portugália tizenegyedik királya, Jó János és Filipa de Lencastre elsőszülött fia; az Avis-házból származott. Nevét anyai dédapja, III. Eduárd angol király iránti tiszteletből kapta. Apját 1433-ban követte a trónon. Nevezték ékesszólónak (portugálul: o Eloquente) és filozófus királynak is.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja már fiatal korában bevonta az ország ügyeinek intézésébe. 1412-ben, huszonegy évesen már formálisan is ellátott kormányzói feladatokat apja jobbkezeként. 1415-ben a marokkói Ceuta bevétele után lovaggá ütötték. Apjával, I. Jánossal ellentétben konszenzusra törekedett a kormányzásban. Rövid uralma alatt ötször hívta össze az országgyűlést (cortes), hogy megvitassák a királyság ügyeit.

Nyugat-Afrikai expedíciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

I. Duarte király szobra Viseu-ban

Támogatta elődjei tengeri felfedező terveit és észak-afrikai hódító politikáját. Uralkodása alatt öccse, Henrik infáns szervezte, irányította a tengeri expedíciókat — ehhez a rendkívül elterjedt legenda szerint a Portugália délnyugati csücskében található Sagresbe települt, de erre semmilyen levéltári vagy régészeti adat nem utal. 1434-ben első ismert hajósként Gil Eanes kerülte meg a veszélyes és rettegett Bojador-fokot tizenöt fős legénységével és 30 tonnás hajójával. Az ezen túli területeket az európaiak még nem ismerték. A sikertől fellelkesülve hazatértek, majd még abban az évben Gil Eanes és Afonso Baldaia újra tengerre szállt, és túlhajózott a Ráktérítőn. 1435-ban érték el a mai Nyugat-Szahara területét, amit Rio do Ouro-nak (Arany folyónak) kereszteltek el.

Tanger ostroma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1436-ra testvérei, Tengerész Henrik és Ferdinánd infáns meggyőzték a királyt arról, hogy Portugáliának tovább kell terjeszkednie Észak-Afrikában. A marokkói Ceuta városa, amely 1415 óta volt portugál kézen, egyedüli és elszigetelt gyarmatként nem hozott hasznot, fenntartása igen költségesnek bizonyult. Marokkó északi partvidékének további hódításával egyszerre akarták a portugál ellenőrzést kiterjeszteni Gibraltári-szorosra és a mór szárazföldi kereskedelmi gócpontokra úgy, hogy egyúttal támaszpontot építhessenek ki a tervezett nyugat-afrikai tengeri expedíciókhoz. A tervet azonban nem mindenki támogatta. Eduárd két másik testvére, Péter herceg és János infáns is ellenezte, hogy háborúba keveredjenek a marokkói királlyal.

Az 1436-ban megtartott évorai országgyűlés jóváhagyta a hadjáratot és megszavazta anyagi forrásait. A Tanger kikötőváros bevételére indított tengeri és szárazföldi hadműveletben azonban a portugálok súlyos veszteségeket szenvedtek, és végül fel kellett adniuk az ostromot. Ferdinánd herceg maga is berber fogságába került. Szabadon bocsátásáért cserébe a marokkói király Ceuta város visszaadását követelte, amit Ferdinánd herceg elutasított. A portugál udvarban nagy volt a megosztottság ebben a kérdésben, amit tovább bonyolított Duarte király 1438-as halála és a kiskorú utódja körül kialakult belpolitikai feszültség. Az elhúzódó ügyben a királyi tanács végül Ceuta megtartása mellett döntött, és bár kísérletet tettek kiszabadítására, Ferdinánd infáns 1443-as haláláig rabságban maradt.

Duarte király, az Ékesszóló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hű tanácsadó 1843. évi kiadása

A politikán túl, Duarte nagy érdeklődést mutatott a kultúra és a tudományok iránt. Számos költeményt és több prózai művet is írt. Utóbbi közül kiemelkedik röviddel halála előtt írt értekezése a Hű tanácsadó (portugálul ’’Leal Conselheiro’’) ami egy etikai és morális kérdéseket taglaló gyakorlati útmutatásnak szánt mű uralkodók és nemesemberek részére. Ismert még lovaglásról és lovas párviadalokról szóló kézikönyve, a Tankönyv a jó lovaglásról minden nyeregben (portugálul ’’Livro da Ensinança de Bem Cavalgar Toda Sela’’). Halála előtt a portugál polgári törvénykönyv módosításán dolgozott.

Batalhá-ban, a Santa Maria da Vitória kolostorban az Imperfeitas kápolnában (portugálul Capelas Imperfeitas) nyugszik.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eduárd felesége Aragóniai Eleonóra (1402-1455) volt, akivel 1428-ban kötött házasságot. Eduárd halála után a királynő lett az ország régense a fiatal Alfonz nagykorúvá válásáig. Az országban ez feszültséget gerjesztett, mert a közvélemény Eduárd testvéreit (Pétert, Coimbra hercegét, Tengerész Henriket és János infánst) alkalmasabbnak tartotta a kormányzásra.

Eleonóra királyné 1439-ig maradt régens; ekkor az országgyűlés leváltotta, és helyére Péter herceget nevezte ki. Eleonóra száműzetésbe vonult a kasztíliai Toledóba, és élete végéig ott is maradt.

Eduárdnak és Eleonórának kilenc gyermeke született:

Duarténak egy Joana Manoel de Vilhena nevű nemesi származású asszonnyal való korábbi, házasságon kívüli kapcsolatából született egy fiúgyermek:

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Eduárd portugál király témájú médiaállományokat.


Előd:
I. János
PortugueseFlag1385.svg
Portugália és Algarve királya,
Ceuta ura

14331438

Utód:
V. Alfonz