V. Alfonz portugál király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
V. Alfonz
AfonsoV-P.jpg
V. Alfonz, az Afrikai

Portugál király
Uralkodási ideje
1438. szeptember 9. – 1481. augusztus 28.
Elődje Eduárd
Utódja II. János
Életrajzi adatok
Teljes neve Dom Afonso V de Portugal,
Született 1432. január 15.
Sintra
Elhunyt 1481. augusztus 28. (49 évesen)
Sintra
Házastársa Coimbrai Izabella
Kasztíliai Johanna
Gyermekei János herceg (*/† 1451)
Johanna infánsnő (1452–1490)
János infáns (1455–1495)
Édesapja Eduárd portugál király (1391 - 1438)
Édesanyja Aragóniai Eleonóra (1402 - 1449)

V. Alfonz, "az Afrikai" (portugálul: Dom Afonso V de Portugal, o Africano), (Sintra, 1432. január 15.- Sintra, 1481. augusztus 28.) az Avis-ház harmadik, Portugália tizenkettedik királya. I. (Ékesszóló) Eduárd (1391 - 1438) királynak és feleségének, Aragóniai Eleonóra (1402 - 1449) királynénak a fia. V. Alfonz édesanyja a Trastámara-házból származott, a szülei I. (Antequerai) Ferdinánd (1380 - 1416) aragóniai király és felesége, Leonor (Eleonóra) Urraca de Alburquerque (1374 - 1435) voltak.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Afrikai Alfonz uralkodásának fő eseményei — azulejo:
1. a király nagy jogokat ad a nemességnek;
2. a Zöld-foki-szigetek felfedezése;
3. São Vicente-sziget betelepítése;
4. hódító hadjárat Észak-Afrikában

Az apja halála után, 1438-ban, hat évesen került a trónra. I. Eduárd király a végrendeletében - Alfonz nagykorúvá válásáig - Eleonóra királynét nevezte ki régensnek az ország élére. Ezt 1438-ban, Torres Novas-ban, az országgyűlés, a cortes is jóváhagyta. Nőként és külföldi származása miatt azonban a királyné nem volt népszerű, és egyre több nemes sürgette azt, hogy távolítsák el az ország éléről. Az anyakirályné egyetlen támogatója a néhai I. Eduárd király törvénytelen testvére, Alfonz (1377 - 1461), Barcelos grófja volt. 1439-ben Lisszabonban újra összeült az országgyűlés, és megvonta Eleonóra királyné uralkodó jogait. Az új régens Péter infáns (Dom Pedro) (1392 - 1449), Coimbra első hercege, az ifjú Alfonz apai ágú, legidősebb nagybátyja lett. Péter régensként megpróbálta erősíteni a központi hatalmat, korlátozni a nagy arisztokrata házak erejének növekedését. Kormányzása alatt az ország fejlődésnek indult, a belpolitikai helyzet azonban egyre feszültebb lett Péter herceg és a főnemesek érdekellentétei miatt.

Alfonz, Barcelos grófja ugyanis a féltestvére, Péter herceg ellensége volt, fondorlatos játszmákba kezdett a hatalom megkaparintására, és egyre nagyobb befolyásra tett szert V. Alfonznál, aki Alfonzt – I. Alfonz néven – 1442-ben Bragança első hercegévé tette; ő a Bragança-ház őse. I. Alfonz herceg a főnemesi címmel és a vele kapott birtokokkal Portugália legbefolyásosabb és Európa egyik leggazdagabb emberévé vált. Péter herceg viszont saját pozíciójának megszilárdítására leányát, Izabellát (Isabel de Coimbra) (1432 - 1455); akinek az édesanyja, Péter herceg felesége, katalóniai származású volt, Urgelli Izabella (1409 - 1443) grófnő; feleségül adta a királyhoz. A fiatalok 1447. május 6-án keltek egybe.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Aviz-ház zászlaja 1385–1475 és 1479-1485 között

1448. június 9-én V. Alfonz nagykorúvá vált, és Portugália törvényes uralkodójaként átvette a királyság irányítását. Szeptember 15-én — bizonyítani akarva uralkodói önállóságát —, hatályon kívül helyezte az összes, a régensség ideje alatt elfogadott törvényt. Az ország ezzel komoly bizonytalanságba süllyedt. 1449-ben félrevezetve, hamis információk alapján, lázadónak és hazaárulónak kiáltotta ki nagybátyját és apósát, Péter herceget; kettőjük között a fegyveres harc elkerülhetetlenné vált.

V. Alfonznak, Bragança hercegével közösen, felállított serege 1449. május 20-án legyőzte Péter herceg csapatait az alfarrobeirai csatában, amelyben maga Péter herceg is életét vesztette. Péter herceg oldalán a csatában részt vett a fia, Péter (1429 - 1466) infáns is, ő volt az 5º Condestável de Portugal, azaz, az összes portugál haderő főparancsnoka (és az ötödik ebben a tisztségben).[1] Ezután – a politikai ügyekben – a király már teljesen Bragança hercegének a befolyása alá került. V. Alfonz pedig a pénzügyeit a kincstárnokára, Isaac Abravanelre, azaz Yitzchak ben Yehuda Abravanelre (1437 - 1508) bízta, aki nem csak kiváló pénzügyi szakember, hanem ismert filozófus és bibliakutató is volt.[2]

Az észak-afrikai hadjáratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország belső egyensúlyának helyreállítása után V. Alfonz figyelme az 1415-ben Marokkó északi partjainál lévő Ceuta elfoglalásával elkezdett, észak-afrikai hódításokra összpontosult. Konstantinápoly eleste után, 1456-ban, III. Kallixtusz pápa bullájában keresztes hadak kiállítására szólította fel a katolikus országokat, és erre V. Alfonz nagy hadsereget és flottát állított össze. A nagy európai udvarok távolmaradása miatt a keresztes hadjárat akadozva indult, ezért Alfonz végül inkább a Gibraltári-szoros partja felé küldte a csapatait.

Az V. Alfonz hadjárataival meghódított marokkói városok: 1458-ban: Ksar es-Seghir (Alcácer-Ceguer), 1464-ben: Anfa (Anafé, ma Casablanca), 1471-ben: Asilah (Arzila), Tanger és El-Araish (Larache). V. Alfonz 1471-től kezdődően a Portugália és Algarve királya, és az afrikai Alcácer és Ceuta ura címet viselte; innen ered az „Afrikai” előneve.

Felfedezések Nyugat-Afrika partjainál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. Alfonz, az Afrikai

A király támogatta Afrika Atlanti-óceán menti partvidékeihez induló felfedezőutakat.

1452-ben V. Miklós pápa kihirdette Dum Diversas kezdetű bulláját, amelyben engedélyezte, hogy V. Alfonz király szaracénokat, pogányokat és más hitetlen népeket örökös rabszolgaságba hajthasson. Az újonnan meghódított területek portugál fennhatóságát, a gyarmatosítás és kereskedelem jogát, a rabszolga-kereskedelem engedélyezését a pápa 1455-ben a Romanus Pontifex kezdetű bullájában megerősítette, miután egyeztetett ezekről a kérdésekről Tengerész Henrik (1394 - 1460), herceggel. (A herceg V. Alfonz apai ágú nagybátyja volt; a Krisztus-rendnek, a templomos rend utódjának a kormányzója). Cserébe a herceg megígérte a keresztény hit terjesztését az új gyarmatokon. Az 1460-ban útnak indult Pedro de Sintra (? - ?) el is érte a mai Sierra Leone partjait. Azonban ebben az évben meghalt Tengerész Henrik, és az afrikai partvidék felderítése hosszú időre megtorpant.

V. Alfonz 1469-ben, évi 200 000 reálért, öt évre szóló koncessziós szerződést kötött Fernão Gomes da Mina (? - ?) portugál kereskedővel és felfedezővel, a Guineai-öböl térségének kizárólagos kereskedelmi kiaknázására. További feltételként Gomes vállalta évi kb. 480 km ismeretlen partvidék felfedezését is. 1471-re Fernão Gomes hajói, João de Santarém (? - ?) és Pêro Escobar (? - 1500 után?) parancsnoksága alatt, eljutottak a mai Ghánában lévő Elmina partjaiig, ahol a portugálok kereskedőtelepet létesítettek.

A kasztíliai örökösödési háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. Alfonznak ezután az Ibériai-félszigeten kellett szembenéznie egy súlyos konfliktussal, mert a szomszédos Kasztíliában a királyságot megingató örökösödési háború bontakozott ki.

V. Alfonz 1475-ben, csak formálisan, feleségül vette unokatestvérét, Kasztíliai Johanna ("La Beltraneja") (1462 – 1530) kasztíliai – valójában csak címzetes – királynőt.[3] V. Alfonz bevonult Kasztíliába, és Plasencia városban Kasztília királyává kiáltotta ki magát. A portugál uralkodó azonban I. (Katolikus) Izabella (1451 - 1504) királynővel és férjével, II. (V.) (Katolikus) Ferdinánd (1452 - 1516) királlyal szemben alulmaradt. V. Alfonz a II. (V.) Ferdinánd és Pedro González de Mendoza (1428 - 1495) kardinális vezette seregnél kisebb seregével, 1476. március 1-jén, a Toro mellett, Zamora közelében megvívott csatában döntő vereséget szenvedett. V. Alfonz ezután hiába próbált segítséget kérni XI. Lajos (1423 - 1483) francia királytól. A kudarcai miatt depressziós lett, 1477-ben, átmenetileg, az uralkodásról le is mondott, ekkor a fia, János infáns volt a régens. A visszatérése sem hozott eredményeket: A Johannával kötött házasságát a pápa, a közeli rokonság miatt, érvénytelenítette. A portugáloknak és kasztíliai szövetségeseiknek a García de Meneses (? - 1484), Évora püspöke, és Alonso de Monroy (? - ?), az Alcántara Lovagrend mestere vezette serege, 1479. februárban, az Albuera folyó mellett vívott csatában, végső vereségét szenvedte el; az Izabella-párti kasztíliaiaknak az Alonso de Cárdenas (? – 1493), a Szent Jakab Lovagrend nagymestere által vezetett serege győzte le őket. Az 1479 őszén megkötött alcáçovasi szerződés (Tratado de Alcáçovas) hozta meg a békét Kasztília/Aragónia, valamint Portugália között. V. Alfonz azonban azt el tudta érni, hogy a spanyolok elismerték a portugálok afrikai terjeszkedését.

A király élete utolsó éveiben egy Sintra városbeli monostorba húzódott vissza, itt halt meg, 1481-ben. Batalhában, a Santa Maria da Vitória kolostorban nyugszik. Johanna királyné Portugáliában, kolostorba visszavonultan halt meg.

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Egyes források szerint V. Alfonznak fennállt egy a házasságon kívüli kapcsolata, Maria Soares da Cunhával (? - †), akinek a fia, Álvaro Soares da Cunha (1466?/1473? – 1557), valójában V. Alfonz fia volt.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Péter infáns a vesztett csata után Katalóniába, az édesanyja szülőföldjére menekült. Öt év száműzetés után kibékült V. Alfonzzal, hazatért, és részt vett a király 1458. évi afrikai hadjáratában is. 1464-ben a katalóniai, már-már polgárháborús jelleget öltő belviszályokba beavatkozva, elfogadta egy barcelonai érdekcsoport hívását az aragóniai trónra, és visszatért Katalóniába (amit V. Alfonz nem támogatott). Péter infáns az aragóniai koronával kapcsolatos igényében arra hivatkozott, hogy édesanyja rokonságban állt a korábbi uralkodóházzal, a Barcelonai-házzal; Aragóniai Péter néven is említették, mint trónkövetelőt. Hívei azonban 1465. február 28-án, a Gélida melletti csatában, vereséget szenvedtek a Trastámara-házból származó aragóniai király, II. (Öreg) János (1397 - 1479) hadától. Péter Granollers városába húzódott vissza, ahol 1466 nyarán, tüdőbetegségben, meghalt.
  2. Isaac Abravanel elődei a zsidóellenes pogromok miatt menekültek Sevillából Portugáliába. V. Alfonz utóda, II. János portugál király – a vele szemben fellépő főrendek elleni eljárások során - Isaac Abravanelt felségárulással vádolta, aki ezért 1483-ban Kasztíliába menekült. 1485-ben, a távollétében, halálra is ítélték. Isaac Abravanel Velencében hunyt el.
  3. Kasztíliai Johanna a Trastámara-házból származott. Apja IV. (Nemzésképtelen) Henrik (1425 - 1474) kasztíliai és leóni király, az anyja a király második felesége, Portugáliai Johanna (1439 - 1475) királyné; I. Eduárd király és Aragóniai Eleonóra leánya. Azonban sokan nem IV. Henriket, hanem a kegyencét, Beltrán de la Cuevát (1435 körül – 1492) tartották Johanna nemzőapjának, innen ered a „La Beltraneja” név.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dicionário de Historia de Portugal, I-III, Lisboa, 1963-1967.
  • Diccionario de historia de España, I-III, Madrid, 1968-1969.
  • Britannica Hungarica Világenciklopédia, Budapest, 1994-.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előd:
I. Ékesszóló Eduárd
Portugália királya

14321481

Utód:
II. Tökéletes János