Móra Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Móra Ferenc
Móra Ferenc.jpg
Móra Ferenc
Élete
Született 1879. július 19.
magyar 1867-1918 Kiskunfélegyháza
Elhunyt 1934. február 8. (54 évesen)
magyar 1919-1946 Szeged
Nemzetiség magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) regény
Fontosabb művei Rab ember fiai
Kincskereső kisködmön
Ének a búzamezőkről
Aranykoporsó
Móra előadást tartott a Magyar Rádióban
Móra szobra a szegedi Pantheonban
Móra Ferenc Múzeum, Szeged

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19.Szeged, 1934. február 8.) író, újságíró, muzeológus, a „tiszteletbeli makai”.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegényparaszt családból származott, atyja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd mester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.

Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 19131919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.

Móra Ferenc 1911 - 1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött, avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.[1][2]

Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).

Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

Írói pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden, azonban ez nem az eredeti teljes szöveg volt, hanem cenzúrázott változat, amely több mint 200 változtatást – természetesen nem az író szándékai szerinti változtatást – tartalmazott. 1956-ban Hannibál tanár úr címmel filmre vitték, szintén az akkori hivatalos kultúrpolitikai "irányelveknek" megfelelően.[3]

1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több, mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Mély barátság fűzte Juhász Gyulához.

Művei több idegen nyelven is olvashatók.

Régészeti tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1904-ben került az intézményhez Móra Ferenc, a természetrajzi tár rendezésére. E tevékenységen túl részt vett a néprajzi gyűjtésben is, de - mint múzeumi szakember - közismertté ásatásai révén vált. Az akkori igazgató, Tömörkény István volt. A munkáért a város, fizetést nem tudott biztosítani, de a végeztével Tömörkény Mórát, mint szakdíjnokot maga mellé vette. Első ásatására Tömörkény küldte ki. 1907-től indult a csókai ásatása, melyet aztán hét szezonon keresztül folytatott. Ez tekinthető egyik legnagyobb ásatásának. 1908-ban részt vett egy kolozsvári régészeti tanfolyamon, ahol a tudomány akkori állásása, és a legkorszerűbbnek tekinthető ásatási módszereken túl, alapos tipológiai ismeretekre is szert tett. 1917-től, Tömörkény halálától Móra vette át a Kultúrpalota irányítását. 1920-ban felvette a múzeum numizmatikai gyűjteményének kezelésére Banner Jánost, aki 1925-től már önálló ásatásokat is folytatott a megyében. 1924-től a korábbiakhoz képest nagyobb felületű és több ásatást folytatott a Dél-Alföld teljes területén, illetve még szabadsága alatt is foglalkozott régészettel, például amikor 1932-ben a Balatonnál egy bronzkori urnát bontott ki.

Móra múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásott, és 12 régészeti témájú cikke jelent meg. Pályafutását, és a vidéki múzeumok működését abban a korban az általános pénzhiány jellemezte. Többször előfordult, hogy nem tudtak feltárni egy-egy ígéretes lelőhelyet, mert ennek munkálatait a múzeum ásatásokra kapott pénzösszege nem tudta fedezni. Bizonyított tény, hogy Móra még a saját anyagi erejéből is finanszírozott ásatásokat, különösen az 1924 utáni időszakban.

Publikációi közül kettő: a kunágotai honfoglalás kori lovassírok, valamint a népvándorlás és honfoglalás kori temetkezések néprajzi szemszögből vizsgáló publikációja. 1925-ben Balázs Péter, Kunágota segédjegyzője küldött néhány leletet Mórának, melyek homokbányászat közben kerültek elő. Móra még az év októberében elkezdte az ásatásokat, s a munkások által megbolygatott síron kívül még öt sírt tárt fel. Ebből három bolygatatlan és három erősen bolygatott volt. A sírokban talált leleteknek már akkor ismert volt több hazai analógiája (nyílhegyek, szíjelosztók), így Móra nagy biztonsággal a honfoglalás korra tudta keltezni az előkerült leleteket. Az ásatás a kor általános színvonalán, kutatóárkos módszerrel folyt, a temetőről Móra összegző felszínrajzot készített.

Az Ethnographia 43.-as, 1932-ben megjelent számában Móra a népvándorlás kori temetők néprajzban előforduló lehetséges párhuzamait foglalta össze . A cikk megírása előtt olyan nagy népvándorlás kori temetőket tudott feltárni, mint a Deszk D, a makkoserdei, a Fehértó A, valamint a Kiszombor B temető, mindegyikben több mint 200 sírral. Móra ezen temetőkben tett megfigyeléseire hívta fel a szakma figyelmét. A dolgozat első felében az egymás mellett elhelyezkedő egykorú temetők helyzetét vizsgálta meg. Felvetette, hogy Fehértó A (352 sír) és Fehértó B (90 sír) között társadalmi különbség állhatott fenn: míg az A temetőbe a köznép, a B temetőbe az „urak”, a gazdagok temetkeztek. Ezt a B temető az A-hoz képest nagyobb sírjai, valamint a B temető A-hoz képesti melléklet gazdagságában látta alátámasztani. Ugyanebben a részben foglalkozott a sírjelölésekkel, s arra a megállapításra jutott, hogy a sírrablások precíz volta miatt kellett lennie valamiféle sírt, és társadalmi rangot jelző fejfának. A dolgozatban felismeri a gyékény temetkezésekben játszott szerepét, valamint igazolja a rönkfa koporsós temetkezéseket. Egyértelműen cáfolni tudta azt a toposzt, miszerint a lovas temetkezések esetében a halottakat lóháton temették volna el. Leírja, hogy háromféle lovas-temetkezés létezett a népvándorlás és honfoglalás korában: a teljes lovas, a ló fejével és lábszáraival való temetkezés, és a jelképes temetkezés, amikor a csak lószerszám kerül a sírba, ló nem. Az ásatásai során találkozott az avar fülkesíros temetkezési formával, de nem ismerte fel, s állva eltemetett halottaknak vélte őket.

Mórát mind kortársai részéről, mind pedig a későbbi kutatóktól sok bírálat érte. Kortársai főként a Szeged város illetékességi területén kívüli ásatások miatt támadták, amiben volt is némi igazság. Későbbi pályatársai közül sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották. Való igaz, hogy Móra pályájának elején több szakmai hibát is elkövetett (mint a csókai leletek nem objektumonként való elkülönítése, valamint a részletes dokumentációk hiánya), ezek azonban nagyrészt jellemzőek voltak kortársai ásatásaira is. A mostani, részletesnek mondható dokumentációs rendszer kifejlődéséhez több generációnyi régészeti tapasztalat volt szükséges, melynek részét képezte a Móra és kortársai által gyűjtött rengeteg tapasztalat is.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön Makón (1924)
Móra Ferenc szobra a szegedi Roosevelt téren (az ülő alakot Kotormány János hivatalszolgáról, Móra „személyem körüli miniszteréről” mintázta Tápai Antal szobrászművész)
  • Rab ember fiai (Budapest, 1909)
  • Mindenki Jánoskája (Budapest, 1911)
  • Csilicsali Csalavári Csalavér (Budapest, 1912)
  • Filkó meg én (Budapest, 1915)
  • Kincskereső kisködmön (Budapest, 1918)
  • Dióbél királyfi (Budapest, 1922)
  • A festő halála (regény, Budapest, 1921, később Négy apának egy leánya címmel jelent meg)
  • Georgikon (Budapest, 1925)
  • Nádihegedű (Budapest, 1927)
  • Ének a búzamezőkről (regény, Budapest, 1927)
  • Beszélgetés a ferde toronnyal (Budapest, 1927)
  • Véreim (Budapest, 1927)
  • Sokféle (Budapest, 1927)
  • Egy cár, akit várnak (Budapest, 1930)
  • Aranykoporsó (történelmi regény, Budapest, 1932)
  • Daru-utcától a Móra Ferenc-utcáig (önéletrajzi regény, Budapest, 1934)
  • Utazás a föld alatti Magyarországon (Budapest, 1935)
  • Parasztjaim (Budapest, 1935)
  • Dióbél királykisasszony (Budapest, 1935)
  • Napok, holdak elmúlt csillagok (Budapest, 1935);
  • Titulász bankója (Történelmi elbeszélések, mesék)
  • Az Aranyszőrű bárány
  • A cinege cipője
  • Az égbelátó
  • Hannibál föltámasztása
  • A hatrongyosi kakasok
  • Hol volt, hol nem volt
  • Zengő ABC
  • Írások Csókáról (szerk: Olajos Laura), Bába Kiadó, Szeged 2004. ISBN 963-9511-92-7

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A hagyomány szolgálatában : Történeti ismertető Szeged és Csongrád megye múzeumairól/ szerk. Lengyel András. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2002. ISBN 9637217568 Móra Ferencről ld. 20-27. p.
  • Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1409–1410. o. ISBN 963-05-6806-3
  • Lengyel 2005: Lengyel András: A „másik” Móra, 2005. Bába Kiadó, Szeged ISBN 963-7337-18-0
  • Emlékkönyv Móra Ferenc születésének 130 éves jubileumára. (szerk.: Péter László) Bába Kiadó, Szeged 2009. ISBN 978-963-9881-52-5
  • Szabadkőműves Wiki: Móra Ferenc. Szabadkőműves Wiki. (Hozzáférés: 2014. június 2.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Móra Ferenc témában.
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Móra Ferenc témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Móra Ferenc témájú médiaállományokat.

Móra Ferenc művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]