Juhász Gyula (költő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Juhász Gyula
Juhasz.jpg
Élete
Született 1883. április 4.
Szeged
Elhunyt 1937. április 6. (54 évesen)
Szeged
Nemzetiség magyar
Szülei Juhász Illés, Kálló Matild

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Illés (18531902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (18621953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.

18931902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 19031906-ban a pesti egyetem magyarlatin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.

1906. június 17-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (19061908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.

Juhász Gyula makói háza

Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.

19081911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 19111913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 19131917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a kommunista hatalomátvételt. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a tanácsköztársaság bukása. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

Juhász Gyula szobra Szegeden

Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.

1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal megmérgezte magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Tájversei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula nevét viselő utca Zichyújfaluban

A Tisza-part volt Juhász Gyula kedves világa. A Tiszai csönd című verse A Hétben jelent meg 1910 őszén. A költeményben egyszerre szólal meg csönd, nyugalom, békesség, harmónia és fájdalom, egyedüllét. A kulcsszó a "hajó", mely a költő számára az otthont, a szülőföldet és benne saját magát jelenti, a költő és szűkebb hazája összetartozását. A Tisza-parti este varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: „Hálót font az est, a nagy barna pók.” A metafora az idő lassú múlását és a sötétség fokozatos beálltát egyaránt megjeleníti. A táj nyugalmát a térből kiragadott egyetlen pont – a mozdulatlan tiszai hajók képe is jelzi.

Az estében az égi és a földi világ kapcsolatot tart egymással: a csillagok hallgatják a harmonikaszót, a hold fénye beezüstözi a hajókat. A fények, színek, hangok szinte mindenütt átjárják az impresszionista képeket. A vers alaptónusát a mély magánhangzók és a lágy mássalhangzók határozzák meg. A szépséges természeti képeket valami szomorúság is belengi.

1912-ben Szakolcára nevezik ki helyettes tanárnak. Bár a költő számkivetettnek érzi magát, költészete itt is gazdagodik: érlelődik az új táj élménye, az Alföld utáni vágy, az Anna-szerelem sajátos továbbélése. A költészet eszközeivel fest most tájképet a Magyar táj, magyar ecsettel című versében, amelyben a tájrajz új tartalommal telítődik: milyennek látja egy 20. század eleji költő a magyar tájat, a magyar valóságot. A Tisza környéki vidéket örökíti meg: fűzfák, folyóvíz, tehenek. A jelzős szerkezetek a táj sivárságát, az én kiábrándultságát fejezik ki. A tájban minden megviselt, élettelen. A szépségbe a fájdalom vegyül. A vers zárójeles utolsó sorában a költő önmagát is belerajzolja a képbe.

Fekete Mária című versének sorai a Szegedi ferences templomban található kép melletti falrészen márványba vésve olvasható:

ősi templom árnyas szögletében

Századoknak füstje és pora

Lassan lepte be, s ő mély sötéten

Néz a jövőbe hét tőrrel szívében:

Magyarok Asszonya.

Kötetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula sírja a szegedi Belvárosi temetőben
  • Juhász Gyula versei : 1905-1907. Szeged, Dugonics-nyomda, (1907.)
  • Új versek. 1908-1914. Békéscsaba, Tevan, (1914.)
  • Késő szüret : versek. Budapest, Táltos, (1918.)
  • Ez az én vérem : versek. Szeged, [Endényi], (1919.)
  • Nefelejcs : versek. Szeged, Kovács Henrik, (1921.) (Szeged : Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat)
  • Holmi (elbeszélés). Budapest, Genius, (1929.)
  • Fiatalok, még itt vagyok! Versek. Szeged, Magyar Téka, (1935.)
  • Juhász Gyula összes versei /előszó Sík Sándor, sajtó alá rend. Paku Imre. [Szeged], Szukits, (1940-1941.)
  • Juhász Gyula: Szabadkai versek. Szabadka, Városi Nyomda, (1943).
  • Juhász Gyula összes művei/ szerk. Péter László. 1-9. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, (1963-1981.) (Kritikai kiadás) ISBN 963-05-0040-X
  • Juhász Gyula összes költeményei/ szerk., utószó Péter László. 1-2. köt. Budapest, Unikornis, (1993.)[1] (Juhász Gyula összes ismert versét tartalmazza.) ISBN 963-8350-00-8

Juhász Gyula emlékezete Erdélyben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula Máramarosszigeten kezdte tanári pályáját, majd Nagyváradon, Makón és Szakolcán tanított. Itt A Holnap szellemi vezére. Nagyváradi évei – a költői beérkezés holnapos esztendei – egy új író-költő nemzedék csapatának indulatos vitákat, irodalmi csatározásokat sem mellőző útra bocsátásával és elismertetésével korszakot teremtettek. Ady barátja és harcostársaként él a köztudatban, 1919 után is számos erdélyi lap közölte verseit, a konzervatív és haladó irodalmi irányzatok egyaránt számon tartották, s főleg a Pásztortűz, az Ellenzék és Vasárnapi Újság kínál hasznos adatokat a Juhász-filológia számára. Halálakor Nagyváradon kegyeletes cikkek búcsúztatják. "Juhász Gyula megölte magát" – jelenik meg egykori lapjában, a Nagyváradi Naplóban 1937. április 8-án a címoldalas nekrológ, s a Nagyvárad és a Szabadság is méltatja egykori munkatársát. Az Erdélyi Helikonban Kovács László, a Korunkban Barta Lajos emlékezik meg róla.

Az első kötet, mely terjedelmesebben és a szemtanú hitelével idézi emlékét, Nagy Andor Tavasz Váradon c. munkája (1939). Hasonló jellegű emlékezések születnek még Dutka Ákos, az egykori nagyváradi sorstárs révén, későbbi könyve, A Holnap városa előzeteseként; vershelyzetek felelevenítéséről Tessitori Nóra írásában (Egy szonett története) vagy az ESZC kiadta Kovács László-kötetben (Az irodalom útján, 1940) olvashatunk, majd Tabéry Géza idéz Juhász-emlékeket a Szabadságban ("Furcsa úgy-e, Elvtárs..."), Antal Sándornak címezve.

A megemlékezés egyik mozzanatára A Holnap városában 1942-ben került sor. Tabéry kezdeményezésére Juhász Gyula egyik váradi lakhelyének utcáját, az egykori és később ismét Holdvilág utca néven ismert szőlős dombi kaptatót a költőről nevezik el, Szegedet, Juhász szülővárosát is megelőzve. Nagyvárad először hódolt az Anna-versek poétájának, akit ekkor a szintén nagyváradi költő-publicista Horváth Imre is felidéz Váradon volt a legboldogabb az Anna-versek költője c. írásában (Esti Lap, 1941. május 23.), egyébként Juhász régi csodálójaként, hiszen ugyancsak ő jegyezte már az Aradi Közlöny 1937. április 8-i számában a Juhász Gyula halálára című verset, amikor Radnóti Miklós, József Attila és Emőd Tamás is szerzett költői nekrológot.

A Juhász-irodalom első nagyobb lélegzetű vállalkozása egy Tabéry-előszó (Pro memoria) és a helyi kiadás révén fűződik Nagyváradhoz: Magyar László Milyen volt szőkesége... c. könyve 1942-ben emlékezik a poétáról. Az irodalmi körökben érdeklődéssel fogadott munkát hozzászólások kísérik: 1942. március 21-én a Nagyváradban Salgó Sándor, a váradi Esti Lapban Halmay Árpád újítja fel a költő emlékét, majd Jancsó Elemér Két diák Juhász Gyula sírjánál c. írása jelenik meg a Nagyváradban (1942. március 24.). Ebben az időszakban rendezik meg a Református Kultúrpalotában, Juhász Atalanta c. operettsikerének színhelyén az első nagyváradi Juhász Gyula-estet is, melyen Tabéry Géza és Dutka Ákos, valamint a színtársulat versmondói szerepelnek. A Juhász-emlékezet érdekessége Scheiber Sándor Szentírási képek Juhász Gyula verseiben c. írása a kolozsvári Zsidó Diák-naptár 1943–44-es kötetében.

A költő születésének 60. évfordulóján, 1943-ban ismét Nagyvárad felé fordul Juhász tisztelőinek figyelme: a premontreiek gimnáziumában, Juhász tanár úr egykori iskolájában emléktáblát lepleznek le, az ünnepség szónoka Tabéry Géza. Csak szórványos közlések éltetik a poéta emlékezetét: így Serestély Béla írása az aradi Havi Szemlében (1944).

A második világháború után Jancsó Béla közli az első Juhász-emlékezést az Utunkban (1947/12); az Új Élet és az Igazság cikkei 1952-ben, a költő halálának 15. évfordulóján jelennek meg (az utóbbiban Szász János írása). Később az Utunkban Pogány Sándor Tanítványa voltam Juhász Gyulának címen (1956/40), majd az Igaz Szóban Egy nap Juhász Gyulával c. írásában (1957/2) Serestély Béla és Népével nő Juhász Gyula c. méltatásával (1957/4) Molter Károly áldoz emlékének.

Juhász Gyula emlékezetének újabb eseménye a költő halálának 20. évfordulóján, 1957-ben rendezett emlékünnepély Nagyváradon. Pataki Bálint az Utunkban, Sztojka László és Pogány Sándor az Igazságban, majd az Atalanta díszlettervezője, a szintén holnapos Manojlovics Tódor az Igaz Szóban elevenít fel egykori epizódokat a költő életéből.

Utána közel két évtizedig ismét alig akad említésre méltó erdélyi magyar emlékezés. Magyarországon időközben már megjelent résztanulmányok (Grezsa Ferenc, Péter László, Szalatnai Rezső kötetei) s egy igényes emlékkönyv kiadása, majd a költő Összes Műveinek kritikai kiadása után a még hiányzó teljességigényű monográfiát ugyan nem pótló, de elősegítő célzattal ismét nagyváradi szerző éleszti Juhász Gyula emlékét. Indig Ottó László előbb doktori értekezésének néhány fejezetében, ezt követően ismeretlen Juhász-költemények és elbeszélések közlésével (NyIrK, A Hét), továbbá a Juhász-színikritikákat is idéző Téka-kötetben (Nagyváradi színikritikák A Holnap évtizedében, 1975) értékesíti kutatásait, következő kötete pedig (Juhász Gyula Nagyváradon, 1978) első összegezése annak, amit Nagyvárad egykori hét napilapjából, valamint a későbbi Juhász-irodalomból dokumentálva a költő nagyváradi éveiről megtudhatunk. Már e Kriterion-kötet tanulságait is figyelembe véve, további kutatások újabb eredményeit is beépítve írja meg újabb Juhász-tanulmányait s a Nincs szebb jövendők májusánál c. kismonográfiát (Kolozsvár, 1980). Diósszilágyi Ibolya, aki Juhász-kutatásainak eredményeit korábban a kritikai kiadás köteteiben, majd a Művelődésben (1957/8) tette közkinccsé, A Hétben (1983/35) emlékezett Juhász tanár úrra, s átfogó monográfiát készített elő kiadásra a költő nagyváradi éveiről.

Juhásszal kapcsolatos gazdag emlékanyaga révén említést érdemel a nagyváradi Ady-múzeum is. Tárlóiban számos fotó, szövegmásolat, dokumentum idézi A Holnap szervezőjének Adyhoz és Nagyváradhoz fűződő kapcsolatait.

Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tápai lagzi elemzésével idézi a költő emlékét Mózes Attila az Utunkban (1983/13) és Markó Béla az Igaz Szóban (1983/4), tragikus magányosságáról fest képet "Hic fuit Juhász Gyula..." c. esszéjében Luczai András (A Hét, 1983/14). A centenáriumot a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata Város, kinek nem látni mását c. Juhász-versműsorral ünnepelte meg 1983. május 13-án.

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Újra kiadva 2002, 2006.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Juhász Gyula (költő) témájú médiaállományokat.