Juhász Gyula (költő)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Juhász Gyula
Homonnai Juhász 1924.jpg
Juhász Gyula 1924-ben
Élete
Született 1883. április 4.
Szeged
Elhunyt 1937. április 6. (54 évesen)
Szeged
Nemzetiség magyar
Szülei Juhász Illés, Kálló Matild

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Illés (18531902) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (18621953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.

18931902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 19031906-ban a pesti egyetem magyarlatin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.

1906. június 17-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (19061908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.

Juhász Gyula makói háza

Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.

19081911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 19111913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 19131917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a kommunista hatalomátvételt. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a tanácsköztársaság bukása. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

Juhász Gyula szobra Szegeden

Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.

1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal megmérgezte magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Tájversei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula nevét viselő utca Zichyújfaluban

A Tisza-part volt Juhász Gyula kedves világa. A Tiszai csönd című verse A Hétben jelent meg 1910 őszén. A költeményben egyszerre szólal meg csönd, nyugalom, békesség, harmónia és fájdalom, egyedüllét. A kulcsszó a "hajó", mely a költő számára az otthont, a szülőföldet és benne saját magát jelenti, a költő és szűkebb hazája összetartozását. A Tisza-parti este varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: „Hálót font az est, a nagy barna pók.” A metafora az idő lassú múlását és a sötétség fokozatos beálltát egyaránt megjeleníti. A táj nyugalmát a térből kiragadott egyetlen pont – a mozdulatlan tiszai hajók képe is jelzi.

Az estében az égi és a földi világ kapcsolatot tart egymással: a csillagok hallgatják a harmonikaszót, a hold fénye beezüstözi a hajókat. A fények, színek, hangok szinte mindenütt átjárják az impresszionista képeket. A vers alaptónusát a mély magánhangzók és a lágy mássalhangzók határozzák meg. A szépséges természeti képeket valami szomorúság is belengi.

1912-ben Szakolcára nevezik ki helyettes tanárnak. Bár a költő számkivetettnek érzi magát, költészete itt is gazdagodik: érlelődik az új táj élménye, az Alföld utáni vágy, az Anna-szerelem sajátos továbbélése. A költészet eszközeivel fest most tájképet a Magyar táj, magyar ecsettel című versében, amelyben a tájrajz új tartalommal telítődik: milyennek látja egy 20. század eleji költő a magyar tájat, a magyar valóságot. A Tisza környéki vidéket örökíti meg: fűzfák, folyóvíz, tehenek. A jelzős szerkezetek a táj sivárságát, az én kiábrándultságát fejezik ki. A tájban minden megviselt, élettelen. A szépségbe a fájdalom vegyül. A vers zárójeles utolsó sorában a költő önmagát is belerajzolja a képbe.

Fekete Mária című versének sorai a Szegedi ferences templomban található kép melletti falrészen márványba vésve olvasható:

ősi templom árnyas szögletében

Századoknak füstje és pora

Lassan lepte be, s ő mély sötéten

Néz a jövőbe hét tőrrel szívében:

Magyarok Asszonya.

Kötetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula sírja a szegedi Belvárosi temetőben
  • Juhász Gyula versei : 1905-1907. Szeged, Dugonics-nyomda, (1907.)
  • Új versek. 1908-1914. Békéscsaba, Tevan, (1914.)
  • Késő szüret : versek. Budapest, Táltos, (1918.)
  • Ez az én vérem : versek. Szeged, [Endényi], (1919.)
  • Nefelejcs : versek. Szeged, Kovács Henrik, (1921.) (Szeged : Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat)
  • Holmi (elbeszélés). Budapest, Genius, (1929.)
  • Fiatalok, még itt vagyok! Versek. Szeged, Magyar Téka, (1935.)
  • Juhász Gyula összes versei /előszó Sík Sándor, sajtó alá rend. Paku Imre. [Szeged], Szukits, (1940-1941.)
  • Juhász Gyula: Szabadkai versek. Szabadka, Városi Nyomda, (1943).
  • Juhász Gyula összes művei/ szerk. Péter László. 1-9. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, (1963-1981.) (Kritikai kiadás) ISBN 963-05-0040-X
  • Juhász Gyula összes költeményei/ szerk., utószó Péter László. 1-2. köt. Budapest, Unikornis, (1993.)[1] (Juhász Gyula összes ismert versét tartalmazza.) ISBN 963-8350-00-8

Juhász Gyula emlékezete Erdélyben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juhász Gyula Máramarosszigeten kezdte tanári pályáját, majd Nagyváradon, Makón és Szakolcán tanított. Itt A Holnap szellemi vezére. Nagyváradi évei – a költői beérkezés holnapos esztendei – egy új író-költő nemzedék csapatának indulatos vitákat, irodalmi csatározásokat sem mellőző útra bocsátásával és elismertetésével korszakot teremtettek. Ady barátja és harcostársaként él a köztudatban, 1919 után is számos erdélyi lap közölte verseit, a konzervatív és haladó irodalmi irányzatok egyaránt számon tartották, s főleg a Pásztortűz, az Ellenzék és Vasárnapi Újság kínál hasznos adatokat a Juhász-filológia számára. Halálakor Nagyváradon kegyeletes cikkek búcsúztatják. "Juhász Gyula megölte magát" – jelenik meg egykori lapjában, a Nagyváradi Naplóban 1937. április 8-án a címoldalas nekrológ, s a Nagyvárad és a Szabadság is méltatja egykori munkatársát. Az Erdélyi Helikonban Kovács László, a Korunkban Barta Lajos emlékezik meg róla.

Az első kötet, mely terjedelmesebben és a szemtanú hitelével idézi emlékét, Nagy Andor Tavasz Váradon c. munkája (1939). Hasonló jellegű emlékezések születnek még Dutka Ákos, az egykori nagyváradi sorstárs révén, későbbi könyve, A Holnap városa előzeteseként; vershelyzetek felelevenítéséről Tessitori Nóra írásában (Egy szonett története) vagy az ESZC kiadta Kovács László-kötetben (Az irodalom útján, 1940) olvashatunk, majd Tabéry Géza idéz Juhász-emlékeket a Szabadságban ("Furcsa úgy-e, Elvtárs..."), Antal Sándornak címezve.

A megemlékezés egyik mozzanatára A Holnap városában 1942-ben került sor. Tabéry kezdeményezésére Juhász Gyula egyik váradi lakhelyének utcáját, az egykori és később ismét Holdvilág utca néven ismert szőlős dombi kaptatót a költőről nevezik el, Szegedet, Juhász szülővárosát is megelőzve. Nagyvárad először hódolt az Anna-versek poétájának, akit ekkor a szintén nagyváradi költő-publicista Horváth Imre is felidéz Váradon volt a legboldogabb az Anna-versek költője c. írásában (Esti Lap, 1941. május 23.), egyébként Juhász régi csodálójaként, hiszen ugyancsak ő jegyezte már az Aradi Közlöny 1937. április 8-i számában a Juhász Gyula halálára című verset, amikor Radnóti Miklós, József Attila és Emőd Tamás is szerzett költői nekrológot.

A Juhász-irodalom első nagyobb lélegzetű vállalkozása egy Tabéry-előszó (Pro memoria) és a helyi kiadás révén fűződik Nagyváradhoz: Magyar László Milyen volt szőkesége... c. könyve 1942-ben emlékezik a poétáról. Az irodalmi körökben érdeklődéssel fogadott munkát hozzászólások kísérik: 1942. március 21-én a Nagyváradban Salgó Sándor, a váradi Esti Lapban Halmay Árpád újítja fel a költő emlékét, majd Jancsó Elemér Két diák Juhász Gyula sírjánál c. írása jelenik meg a Nagyváradban (1942. március 24.). Ebben az időszakban rendezik meg a Református Kultúrpalotában, Juhász Atalanta c. operettsikerének színhelyén az első nagyváradi Juhász Gyula-estet is, melyen Tabéry Géza és Dutka Ákos, valamint a színtársulat versmondói szerepelnek. A Juhász-emlékezet érdekessége Scheiber Sándor Szentírási képek Juhász Gyula verseiben c. írása a kolozsvári Zsidó Diák-naptár 1943–44-es kötetében.

A költő születésének 60. évfordulóján, 1943-ban ismét Nagyvárad felé fordul Juhász tisztelőinek figyelme: a premontreiek gimnáziumában, Juhász tanár úr egykori iskolájában emléktáblát lepleznek le, az ünnepség szónoka Tabéry Géza. Csak szórványos közlések éltetik a poéta emlékezetét: így Serestély Béla írása az aradi Havi Szemlében (1944).

A második világháború után Jancsó Béla közli az első Juhász-emlékezést az Utunkban (1947/12); az Új Élet és az Igazság cikkei 1952-ben, a költő halálának 15. évfordulóján jelennek meg (az utóbbiban Szász János írása). Később az Utunkban Pogány Sándor Tanítványa voltam Juhász Gyulának címen (1956/40), majd az Igaz Szóban Egy nap Juhász Gyulával c. írásában (1957/2) Serestély Béla és Népével nő Juhász Gyula c. méltatásával (1957/4) Molter Károly áldoz emlékének.

Juhász Gyula emlékezetének újabb eseménye a költő halálának 20. évfordulóján, 1957-ben rendezett emlékünnepély Nagyváradon. Pataki Bálint az Utunkban, Sztojka László és Pogány Sándor az Igazságban, majd az Atalanta díszlettervezője, a szintén holnapos Manojlovics Tódor az Igaz Szóban elevenít fel egykori epizódokat a költő életéből.

Utána közel két évtizedig ismét alig akad említésre méltó erdélyi magyar emlékezés. Magyarországon időközben már megjelent résztanulmányok (Grezsa Ferenc, Péter László, Szalatnai Rezső kötetei) s egy igényes emlékkönyv kiadása, majd a költő Összes Műveinek kritikai kiadása után a még hiányzó teljességigényű monográfiát ugyan nem pótló, de elősegítő célzattal ismét nagyváradi szerző éleszti Juhász Gyula emlékét. Indig Ottó László előbb doktori értekezésének néhány fejezetében, ezt követően ismeretlen Juhász-költemények és elbeszélések közlésével (NyIrK, A Hét), továbbá a Juhász-színikritikákat is idéző Téka-kötetben (Nagyváradi színikritikák A Holnap évtizedében, 1975) értékesíti kutatásait, következő kötete pedig (Juhász Gyula Nagyváradon, 1978) első összegezése annak, amit Nagyvárad egykori hét napilapjából, valamint a későbbi Juhász-irodalomból dokumentálva a költő nagyváradi éveiről megtudhatunk. Már e Kriterion-kötet tanulságait is figyelembe véve, további kutatások újabb eredményeit is beépítve írja meg újabb Juhász-tanulmányait s a Nincs szebb jövendők májusánál c. kismonográfiát (Kolozsvár, 1980). Diósszilágyi Ibolya, aki Juhász-kutatásainak eredményeit korábban a kritikai kiadás köteteiben, majd a Művelődésben (1957/8) tette közkinccsé, A Hétben (1983/35) emlékezett Juhász tanár úrra, s átfogó monográfiát készített elő kiadásra a költő nagyváradi éveiről.

Juhásszal kapcsolatos gazdag emlékanyaga révén említést érdemel a nagyváradi Ady-múzeum is. Tárlóiban számos fotó, szövegmásolat, dokumentum idézi A Holnap szervezőjének Adyhoz és Nagyváradhoz fűződő kapcsolatait.

Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tápai lagzi elemzésével idézi a költő emlékét Mózes Attila az Utunkban (1983/13) és Markó Béla az Igaz Szóban (1983/4), tragikus magányosságáról fest képet "Hic fuit Juhász Gyula..." c. esszéjében Luczai András (A Hét, 1983/14). A centenáriumot a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata Város, kinek nem látni mását c. Juhász-versműsorral ünnepelte meg 1983. május 13-án.

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Újra kiadva 2002, 2006.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Juhász Gyula (költő) témájú médiaállományokat.