Tisza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tisza
Szeged-tisza3.jpg
A Tisza Szegednél
Közigazgatás
Országok  Ukrajna,  Románia
 Magyarország
 Szlovákia,  Szerbia
Földrajzi adatok
Hossz 962 km
Vízhozam 820 m³/s
Vízgyűjtő terület 157 000 km²
Forrás Északkeleti-Kárpátok, Ukrajna
é. sz. 48° 04′ 26″, k. h. 24° 14′ 38″
Torkolat Duna, Szerbia
é. sz. 45° 08′ 10″, k. h. 20° 16′ 34″
é. sz. 45° 08′ 17″, k. h. 20° 16′ 39″Koordináták: é. sz. 45° 08′ 17″, k. h. 20° 16′ 39″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tisza témájú médiaállományokat.

A Tisza (németül Theiß, szlovákul és románul: Tisa, szerbül: Тиса / Tisa, ukránul: Тиса) a Duna leghosszabb mellékfolyója, Közép-Európa legfontosabb folyóinak egyike. A Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyásából keletkezik, majd áthalad Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, valamint Szerbia területén. E folyó képez határvonalat Bácska és Bánát között, mielőtt a Vajdaság közepén, Titelnél a Dunába ömlik.

A Tisza vízgyűjtő területe mintegy 157 000 km², vízállása erősen ingadozó. Átlagos vízhozama Szegednél 820 m³/s, de mértek már itt 97 m³/s-os legkisebb és 4700 m³/s-os legnagyobb vizet is[1].

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A folyó neve vaskorban (Kr. e. 76. század) a mai Szeged területén megtelepedett agathürszosz és szignünna népcsoportoktól származhat: a „tijah” (ejtsd: tidzah) szó folyót jelenthetett. A szőke jelzőt a benne lévő homokról kapta.

A Tisza szabályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Thiz river.jpg
A Tisza Óbecsénél
A szabályozás után kialakult ártéri erdő, a 184-es folyamkilométernél, Szeged-Algyő magasságában

A Tisza hossza valamikor 1419 km volt. Az Alföldön folyik keresztül, amely Közép-Európa legnagyobb síksága, s mint minden síkság, lelassítja a folyók futását. A Tisza is rengeteg kanyart és mellékágat alakított ki, így gyakoriak voltak az áradások.

Több kisebb, sikertelen próbálkozás után gróf Széchenyi István szervezte meg a Tisza szabályozását, ami 1846. augusztus 27-én vette kezdetét. A szabadságharc után jelentősen csökkentett költségvetéssel és számos kompromisszummal valósult meg a szabályozás, amelyet Pietro Paleocapa (a Pó folyót is szabályozó mérnök) irányított. A szabályozás eredményeként a folyó új hossza 962 km lett, született 136 km új, épített meder, valamint kialakítottak 589 km holtágat. A folyó esése a kilométerenként 3,7 cm-ről 6 cm-re növekedett. A szabályozás előtt mintegy két hónap alatt ért le az ár a Szamostól Szegedig, ma mindehhez 1-2 hét elegendő. A hajózható hossz ma 780 km. A szabályozás nem volt minden tekintetben kielégítő, amire leginkább az 1879-es szegedi katasztrófa figyelmeztetett; a vízgyűjtő terület vízháztartása szintén romlott [2].

A magyar országgyűlés 1884-ben elfogadta a Tiszáról szóló törvényt, amely összefoglalta a folyó szabályozásával összefüggő teendőket 1879-1884 közötti periódusban. A törvény kimondta, hogy a Tisza és vízgyűjtő területe a szabályozás és az ármentesítés tekintetében egységet képez. 1894-ben a parlament elfogadta Kvassay Jenő tiszai korrekciós programját, mely alapján tíz évig folynak a munkák. 1908-ban az országgyűlés elfogadta a Tisza újabb, immár húsz évre szóló fejlesztési programját. Az 1937-es XX. törvénycikk célja: a folyamszabályozás, ármentesítés és lecsapolás negatív következményeinek korrekciója.

A folyó szabályozását megtervező Vásárhelyi Pált (1795-1846) megörökítő szobor az ország első mérnökszobra (1905, Mátrai Lajos, ifj.) Szegeden látható. A talapzaton emléktábla mutatja az addigi legnagyobb vízállást, amely 961 cm volt 1970. június 2-án. Ez 154 cm-rel több, mint a várost romba döntő 1879-es árvíznél volt. (Ezt 2006. április 21-én sikerült "felülmúlnia" a folyónak: 1009 cm-es vízállást mértek a Belvárosi híd lábánál lévő vízmércén.)

2006. május 23-án a Felső-Tisza hajózhatósági tervének elkészítését jelentették be, a tanulmány meghatározza majd a folyó 90 kilométeres részén a hajóút kialakításához szükséges beruházásokat.[3]

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tisza magyarországi szakasza 597 km hosszú.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyása Rahó fölött

A Tisza két forrásból ered. A Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza egymástól légvonalban 53 km-re található. A Tisza forrásának a Fekete-Tisza forrását tekintik, s innen mérik folyónk hosszát is.[4] A Fehér-Tisza forrását a szegedi székhelyű GEO-ENVIRON Környezetvédő Egyesület [5] tagjai több évig kutatták, s 2000-ben felfedezték annak pontos helyét. A forrás környékét megtisztították és táblával látták el.[6]

Ez a folyószakasz Rahótól kb. 1,5 km-re egyesül a Fekete-Tiszával.

Folyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kiskörei duzzasztómű

A hegyvidéki jellegű Felső-Tisza a Szamos torkolatáig tart. A Közép-Tisza szakasz határait a Szamos, ill. a Maros torkolata adja, s a Maros beömlésétől a Dunáig terjed az Alsó-Tisza.

A Tisza magyarországi szakaszát is három – az előbbivel azonos névvel illetett – részre tagolják. A Felső-Tisza az országhatár és Tokaj, a Közép-Tisza Tokaj és Tiszaug, az Alsó-Tisza megnevezés pedig, a Tiszaug és a déli országhatár közötti szakaszra vonatkozik.

Tisza a Bereg-Szatmári-síkságon lépi át az országhatárt, s medrét heves árvizeivel töltögeti, bár közben kanyarog is. Azt mondhatjuk, kanyarogva feltöltő jellegű. A folyó a hasonlóan kanyarogva feltöltő Szamos betorkollásától a Tokajig terjedő szakaszon – mesterségesen megrövidített medrében – jelentős esésnövekedést nyert: itt már kanyarogva bevágódó jelleggel, élénkebben erodálja partjait. A kanyarulatképződés üteme e szakaszon eléri a Dunáét. A kis esésű Bodrog felvétele után a Tisza ismét módosítja szakaszjellegét, újra a feltöltő jellegű lesz egészen Kisköréig. Bár a szabályozásokkal hossza e szakaszon is jelentősen csökkent, esése pedig növekedett, a Sajó-Hernád által szállított durvább hordalékot csak fokozatosan tudja feldolgozni. A kiskörei duzzasztómű eséstörő hatása tovább fokozza feltöltő tevékenységét.

Kiskörétől lefelé Szegedig a Tisza újra kanyarogva bevágódó jellegű. Ez azért van, mert noha e szakaszon esése a jelentős rövidítések ellenére sem növekedett számottevően, egészen a Maros torkolatáig nem kap érdemi hordalék-utánpótlást. (A saját energiájával a mederből kitermelt anyag többnyire finomszemcsés, amelyet még a lassú folyású víz is könnyen magával visz.) Így medre itt fokozatosan kimélyül, és kisvízszintje is csökken (például Csongrádnál több mint 330 cm-rel).

Középvízi mederszélessége 191–236 m között változik. Árvízi víztükre Szegednél mindössze 350 m széles, Tiszadorogmánál viszont eléri a 6,7 km-t.

Torkolat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tisza torkolata Titelnél

A Tisza torkolata Szerbiában van Titel közelében, itt vízhozama már megközelíti a Dunáét. Ennek alapján akár a Dráva nélküli Duna lehetne a Tisza mellékfolyója.

Keletkezésekor, a miocén elején a Tisza torkolata 117 km-rel lejjebb volt, mai helyére a természetes mederváltozások miatt került, s emiatt a folyó öt nagy mellékfolyót veszített.

Mellékfolyók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tisza és a Bodrog Tokajnál

A Tisza 962 km-es hosszán számos mellékfolyó vizével gazdagodik. Ezek közül a legnagyobb mellékfolyói, azok torkolatának országa szerint:

Ukrajna Tarac, Talabor, Nagy-ág, Borzsa
Románia Visó, Iza
Szlovákia -
Magyarország Túr, Szamos, Kraszna, Lónyai-főcsatorna, Keleti-főcsatorna, Bodrog, Sajó, Zagyva, Körösök, Maros
Szerbia Béga

A Tisza-tó[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „szőke” Tisza Tiszapüspökinél

Az 1975-ben átadott Kiskörei-víztározó (Kisköre honlapja) nemcsak a vízszint szabályozására szolgál, hanem az aszályos időben igényelt vízpótlást is szolgáltatja. Ezen túl a keletkezett Tisza-tó egyike lett hazánk legnépszerűbb turista-célpontjainak, mivel a hasonló jellegű Balatonnál lényegesen olcsóbb és a zsúfoltság is kisebb. Hossza 27 km, területe 127 km², átlagos vízmélysége 1,3 m, legmélyebb pontja 17 m. Mintegy 43 km²-nyi sziget is található a tóban.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyarság a Tiszához erősebben kötődik, mint a többi folyóhoz; erre utal, hogy ez a népdalokban és versekben legtöbbször megénekelt folyónk. Gyakran illetik különböző jelzőkkel (pl. szőke, vad, zavaros, kanyargós), és általában egy szeszélyes, de szeretett folyónak tekintik. 1920-ig a „legmagyarabb folyónak” is nevezték, mivel teljes hosszában a történelmi Magyarország területén folyt.[7]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tisza témájú médiaállományokat.
Wikidézet
A témához kapcsolódó idézetek a Magyar Wikidézetben:
Idézetek a Tiszáról.
  • Hidak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolci Közúti Igazgatóság, Miskolc, 1994. ISBN 963-02-9635-7
  • Hidak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jász-Nagykun-Szonok Megyei Állami Közútkezelő Kht., Szolnok, 2000. ISBN 963-85749-2-5
  • Fejér László (szerk): Vizeink Krónikája - A magyar vízgazdálkodás története, Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001. ISBN 963 00 8967 X
  • VendégVáró Tisza, Well-Press Kiadó, Miskolc - Hortobágyi Nemzeti Park, Debrecen, 2002. ISBN 963-9490-00-8
  • Hidak Csongrád megyében, Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht., Szeged, 2003. ISBN 963-210-501-X
  • Tóth Imre dr.: Kárpátalja, a rahói járás honismereti olvasókönyve, Geo-Environ, Szeged, 2004. ISBN 963-216-461 X
  • Orosz György (szerk.): 50 éves a Tiszalöki Vízlépcső, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Miskolc, 2004. Jubileumi kiadvány
  • Gyukics Péter - Hajós Bence - Tóth Ernő dr.: Hidak mentén a Tiszán, Yuki Studio Bp., 2007. ISBN 978-963-87472-0-4
  • Lovas Erika - Ujszászi Róbert: Csongrád képeslapokon, Csongrád Város Önkormányzata, Csongrád, 2008. ISBN 978-963-06-6298-7 (II. javított, bővített kiadás)
  • Tóth Ernő dr.: 50 hídmérnöki konferencia - 1962-2009, Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Budapest, 2009. ISBN 978-963-88495-0-2
  • Áy Zoltán: Ívek a Tisza felett - Százötven éve épült a szegedi vasúti híd, Vasúttörténeti Alapítvány, Szeged, 2009. ISBN 978-963-9804-22-7