Scheiber Sándor
Scheiber Sándor (Budapest, 1913. július 9. – Budapest, 1985. március 3.) nyelvész, irodalomtörténész, a nyelvtudományok doktora (1983), a pesti Rabbiképző Intézet (a mai ORZSE) igazgatója, a neológ zsidóság egyik kiemelkedő alakja.
Tartalomjegyzék |
Életrajza [szerkesztés]
Apai és anyai ágon is ősei rabbik voltak. 1938-ban avatták rabbivá; Heller Bernát tanítványa volt. Ezután 1938 és 1940 között London, Oxford és Cambridge könyvtáraiban tanulmányozta (egyebek mellett) az ott fellelhető középkori héber kéziratokat. 1941-től 1944-ig Dunaföldváron volt főrabbi.
Magyarország német megszállásának napján, 1944. március 19-én Dunaföldvárról hajón a fővárosba utazott. Édesanyját az év utolsó napján a szeme láttára lőtték le a nyilasok egy ún. védett házban.[1] Neki sikerült átvészelnie a háborút.
A második világháború után a pesti Rabbiképző Intézet (a mai Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem) újjáépítésének és újjáindításának egyik vezéregyénisége volt, amit 1950-től haláláig igazgatott. Posztjáért semmilyen felkínált külföldi állásért le nem mondott. Elsősorban zsidó témájú könyveket adott ki (főleg a zsidó néprajz témakörében), vagy publikált újra (pl Lőw Immánuel Fauna und Mineralienjét), de Arany- és Mikszáth-kutatásai is jelentősek.
1983-ban életművéért megkapta a nyelvtudományok doktora címet. Publikációinak száma 1600 körülire tehető. Fő műve a Geniza Studies (Hildesheim, 1981) volt, ami az egyetemes zsidó művelődéstörténettel foglalkozott.
Lásd még [szerkesztés]
Források [szerkesztés]
- Életrajza a Magyar életrajzi lexikonban
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Szászvári Józsefné.szerk.: Raffainé Kókány Judit: Földvári tabló. Dunaföldvár: Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár, 146. o. ISBN 978-963-06-8572-6 (2009)
