Dunaföldvár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dunaföldvár
Dunafoldvar-latkep2.JPG
A város látképe a Duna hídjáról
Dunaföldvár címere
Dunaföldvár címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Dél-Dunántúl
Megye Tolna
Kistérség Paksi
Jogállás város
Irányítószám 7020
Körzethívószám 75
Népesség
Teljes népesség 8722 fő (2013. január 1.)[1]
Népsűrűség 80,01 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 111,42 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Dunaföldvár  (Magyarország)
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″Koordináták: é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″
Dunaföldvár  (Tolna megye)
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Pozíció Tolna megye térképén

Dunaföldvár város a Dél-Dunántúli Régióban, Tolna megye északkeleti csücskében. A Paksi járás része.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.

Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.

Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neve a Római Birodalom részeként Annamatia volt.

Dunaföldvár címere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kék pajzsban ezüstfolyam látszik, zöld alapon látható három vörös torony, kereszttel. A kapuzat nyitva áll, tőle jobbra egy magyar vitéz szablyát tart a kezében. Látható még a jobb oldalon egy szőlőfürt, bal oldalt pedig zöld talajból egy búzakalász nőtt ki. A pajzs színei: vörös-kék.

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél mint Monasterium de Felduar, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított.[2] Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.[3]

Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.

A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök a vidéket elfoglalták, itt erődítményt, sáncokat építettek, – amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták –, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.[4]

18. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.

A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.

1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát, – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt –, ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól.[5] Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.

A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve –, a vármegye legnépesebb települése lett.

19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dunaföldvár látképe 1864-ben

Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése, 1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.

1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot, 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, ennek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kisebb kárral járt.

Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.

A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. A Pusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal (ma is) csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.

20. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1907-ben készült artézi kút (2010)

A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza, (a községháza). 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.[6]

A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ban épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.

Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.

Első világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1915 áprilisában a dunaföldváriakat már súlyos drágaság sújtotta. A termő vidék miatt növekedtek az árak, ami itt jelentősen érződött. Mindent összevásárolt a lakosság és Budapestre vitte feketézni. Forster Zoltán alispánnak a lakosság a monstre népgyűlést követően pontokba szedte követeléseit. A háború előre haladtával ui. támogatásukkal segítették Földvárt a háborús károk miatt, 5000 korona készpénzt jegyeztek a paksi vöröskereszt javára is, 5000 koronát pedig a községi jegyzők árváira fordítottak.

1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezető Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A II. világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városházát 13 bombatalálat érte. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3-án foglalta el a várost, utána saját utánpótlása biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés.

A városháza 2010-ben
A gőzmalom épülete 2010-ben

1950-től[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1952-ben megnyílt Magyar László Gimnázium a feloszlatott ferences rend államosított rendházának épületében kapott helyet. 1949 novemberében határozat született az országos jelentőségű nagyberuházás, a Sztálin Vasmű, későbbi nevén Dunai Vasmű létesítéséről a közeli Dunapentelén. Sztálinváros (ma Dunaújváros) építkezéseire és a vasműbe földváriak százai jártak át dolgozni.

Dunaföldváron a kendergyár mellett pozdorjalemez-gyár, néhány kisipari termelő szövetkezet és a helyi ellátást biztosító élelmiszeripari vállalat alakult. Később újabb üzemek létesültek (Oxigén- és Dissousgáz Vállalat, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár helyi részlege, faipari-, gumiipari szövetkezet). A már korábban létrehozott mezőgazdasági szövetkezet mellé az 1960-as erőltetett kampány eredményeként további három alakult.

1969-től zajlott a vízhálózat kialakítása, az egymillió literes víztározó építése. Kenyérgyár létesült, 1969-ben megnyílt az áruház. 1970-ben befejeződött a villamosítás, ugyanebben az évben a település nagyközségi címet kapott,[7] 1989. március 1-jén pedig várossá nyilvánították. A rendszerváltás egyik első jeleként kiürítették az itteni szovjet laktanyát, leszerelték a föld–levegő rakétabázist, 1990. április 22. és május 14. között a szovjet csapatok elhagyták Dunaföldvárt. A felújított épületekben több száz fiatal család lelt otthonra.

Az 1918-tól részvénytársaságként működött, majd 1949-ben államosított gőzmalmot a rendszerváltás után privatizálták. A kendergyár azonban a privatizáció során nem talált gazdára, 1991-ben bezárt. 1998-ban teljesen felújították a városházát. A Duna-híd nagyjavítása során a vasutat 2000-ben végleg felszámolták. Az 1979 óta már csak teherforgalmi célokat szolgáló pályát felszedték, az úttest a hídon aszfaltburkolatot kapott, a régi pályatest további részének helyén a városközpontot elkerülő utat alakítottak ki.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Török torony
A városháza óratornya
A városháza oromzata a címerrel

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar László (1818–1864) – Afrika-kutató.
  • Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja.
  • Itt is működött és itt halt meg Egyed Antal katolikus pap, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
  • Reitter József - főbíró (1825–1902), 1868-ban lett a polgári olvasókör alelnöke. 1877-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet főparancsnoka. Nevét utca őrzi Dunaföldváron.
  • Reitter Ferenc - gőzmalom- és gőzfürdő tulajdonos, (1855–1918 február), a dunaföldvári Reitter gőzmalom tulajdonosa.
  • Itt született Baumgarten Sándor építész.
  • Itt született Erdőss Pál filmrendező.
  • Itt született Gábor Pál filmrendező.
  • Itt született és alkotott Oszoli (sz. Névery) Piroska festőművész.
  • Itt született Pollák János teológiai doktor, egyetemi tanár.
  • Vadász Istvánné Velis Mária kékfestő és veje, Gál Gyula kékfestő népi iparművész, a helybeli kékfestő dinasztia tagjai.[8]

Testvérvárosai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képgaléria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  2. A dunaföldvári Vármúzeum kiállításának tablóján, 2010.
  3. Rosner Gyula.szerk.: Töttős Gábor: I. fejezet, Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet, 34–36. o. ISBN 963-00-9434-7 (2002) 
  4. i.m. Rosner Gyula. szerk.: Töttős Gábor: I. fejezet, 37. oldal.
  5. szerk.: Krizsán László: Mednyánszky Ferenc László földvári apát szerződése a város lakóival, Földvári képes krónikáskönyv. Dunaföldvár: TÉKA Könyvkiadó, 10–12. o (1989) 
  6. Szalay Károly.szerk.: Töttős Gábor: III. fejezet, Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet, 141. o. ISBN 963-00-9434-7 (2002) 
  7. Götzinger Károly.szerk.: Töttős Gábor: IV. fejezet, Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet, 221. o. ISBN 963-00-9434-7 (2002) 
  8. Lukácsi Pál.szerk.: Raffainé Kókány Judit: Földvári tabló. Dunaföldvár: Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár, 173–175. o. ISBN 978-963-06-8572-6 (2009) 
  • szerk.: Töttős Gábor: Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet. ISBN 963-00-9434-7 (2002) 
  • Szabó Virág. Szeretettel vár, Dunaföldvár. Foto Európa Könyvkiadó. ISBN 963-00-9434-7 (2008) 
  • Földvári képes, Krónikáskönyv, Dunaföldvár. ISBN 978 963 06 8572 6 (1989) 
  • Földvári tabló, II. kötet, Életrajzok és arcképek, Dunaföldvár múltjából és jelenéből. Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár, Dunaföldvár, Séd Nyomda Kft.. 978 963 06 8572 6 (2011) 
  • Raffainé Kókány Judit. Földvári tabló, Életrajzok és arcképek Dunaföldvár múltjából. ISBN 963-00-9434-7 (2009) 
  • Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Földvári tabló, Életrajzok és arcképek Dunaföldvár múltjából. TEXT Nyimdaipari KFT., Kötészet: Reálszisztéma Daasi Nyomda Rt.. ISBN 963 00 9434 7 (2002) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunaföldvár témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]