Dunaföldvár

Dunaföldvár
A város látképe a Duna hídjáról
Dunaföldvár címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Dunántúl
Megye	Tolna
Kistérség	Paksi
Rang	város
Polgármester	Keresztes Lajos (FIDESZ-KDNP)
Irányítószám	7020
Körzethívószám	75
Népesség
Teljes népesség	8915 fő (2010. január 1.) +/-
Népsűrűség	80,01 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	111,42 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Dunaföldvár Pozíció Magyarország térképén
Dunaföldvár Pozíció Tolna megye térképén
é. sz. 46.8088° k. h. 18.9179°46.8088, 18.9179

Dunaföldvár város a Dél-Dunántúli Régióban, Tolna megye északkeleti csücskében. A Paksi kistérség része.

Fekvése

Beszédes József híd

A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.

Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.

Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték.

Története

A település neve a római korban Annamatia volt.

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi egy oklevél mint Monasterium de Felduar, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított. Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.

Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.

A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök a vidéket elfoglalták, itt erődítményt, sáncokat építettek, – amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták –, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlia Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.

18. század

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.

A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.

1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát, – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt –, szerződést (contractus) adott ki, mely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól. Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.

A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve –, a vármegye legnépesebb települése lett.

19. század

Dunaföldvár látképe 1864-ben.

Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése 1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.

1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot, 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, melynek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kevesebb kárral járt.

Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.

A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. A Pusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal csak Paksig vezetett, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.

20. század

Az 1907-ben készült artézi kút (2010).

A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza, (amit községházának hívtak). 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén állt). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.

A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a helységben. Az 1884-ban épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.

1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezetett Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.

A II. világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városháza 13 bombatalálatot kapott. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3-án foglalta el a várost, utána saját utánpótlásuk biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés.

A városháza 2010-ben.

A gőzmalom épülete 2010-ben.

1948 februárjában a helység járási székhely lett. 1952-ben megnyílt a gimnázium, mely a feloszlatott ferences rend államosított rendházának épületében kapott helyet. 1949 novemberében határozat született az országos jelentőségű nagyberuházás, a Sztálin Vasmű, későbbi nevén Dunai Vasmű létesítéséről a közeli Dunapentelén. Sztálinváros, későbbi nevén Dunaújváros építkezéseire és a vasműbe földváriak százai jártak át dolgozni.

Dunaföldváron a kendergyár mellett pozdorjalemez-gyár, néhány kisipari termelő szövetkezet és a helyi ellátást biztosító élelmiszeripari vállalat alakult. Később újabb üzemek létesültek (Oxigén- és Dissousgáz Vállalat, Beloiannisz Híradástechnikai Gyár helyi részlege, faipari-, gumiipari szövetkezet.) A már korábban létrehozott mezőgazdasági szövetkezet mellé az 1960-as erőltetett kampány eredményeként további három alakult.

1969-től zajlott a vízhálózat kialakítása, az egymillió literes víztározó építése. Kenyérgyár létesült, 1969-ben megnyílt az áruház. 1970-ben befejeződött a villamosítás, ugyanebben az évben a település (újból?) nagyközségi címet kapott. 1989. március 1-jén pedig várossá nyilvánították. A rendszerváltás egyik első jeleként kiürítették az itteni szovjet laktanyát, leszerelték a föld–levegő rakétabázist, 1990. április 22. és május 14. között a szovjet csapatok elhagyták Dunaföldvárt.

Az 1918-tól részvénytársaságként működött, majd 1949-ben államosított gőzmalmot a rendszerváltás után privatizálták. A kendergyár azonban a privatizáció során nem talált gazdára, 1991-ben bezárt. 1998-ban teljesen felújították a városházát. A Duna-híd nagyjavítása során a vasutat 2000-ben végleg felszámolták. Az 1979 óta már csak teherforgalmi célokat szolgáló pályát felszedték, az úttest a hídon aszfaltburkolatot kapott, a régi pályatest további részének helyén a városközpontot elkerülő utat alakítottak ki.

Nevezetességei

A Csonka-torony

A városháza óratornya

A városháza oromzata a címerrel

• Csonka-torony (1500 körül)
• Vármúzeum
• Szent Ilona-templom, helyi elnevezésben Öreg templom (1723-1725)
• Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)
• Szentháromság-szobor (1755)
• Nepomuki Szent János-kápolna (1763)
• Szent Anna ferences templom és kolostor, helyi elnevezésben Barátok temploma (1790 körül)
• Szerb ortodox (rác) templom (1788, tornya: 1828)
• Kálvária (XVIII. század végén)
• Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő

Híres emberek

A Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)

• Magyar László (1818–1864) – Afrika-kutató.
• Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelző tagja.
• Itt is működött és itt halt meg Egyed Antal katolikus pap, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
• Reitter József - főbíró (1825–1902), 1868-ban lett a polgári olvasókör alelnöke. 1877-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet főparancsnoka. Nevét utca őrzi Dunaföldváron.
• Reitter Ferenc - gőzmalom- és gőzfürdő tulajdonos, (1855–1918 február), a dunaföldvári Reitter gőzmalom tulajdonosa.
• Itt született Baumgarten Sándor építész.
• Itt született Erdőss Pál filmrendező.
• Itt született Gábor Pál filmrendező.
• Itt született Pollák János teológiai doktor, egyetemi tanár.
• Vadász Istvánné Velis Mária kékfestő és veje, Gál Gyula kékfestő népi iparművész, a helybeli kékfestő dinasztia tagjai.

Testvérvárosai

• Weikersheim, Németország (1993)

• Ossona, Olaszország

Források

• szerk.: Töttős Gábor: Dunaföldvár története az őskortól napjainkig. Dunaföldvár: Part–Oldalak Kulturális Egylet. ISBN 963-00-9434-7 (2002) 

Külső hivatkozások

• Dunaföldvár város önkormányzatának honlapja
• Startlap Dunaföldvárról
• Légifotók Dunaföldvárról
• 3D képek a dunaföldvári várról
• Dunaföldvár a Google térképen
• Dunaföldvár – Térkép Kalauz
• Archív képek