I. Szulejmán oszmán szultán
| I. Szulejmán | |
 |
|
|
|
|
| Oszmán szultán | |
| Uralkodási ideje 1520. szeptember 30. – 1566. szeptember 6. |
|
| Elődje | I. Szelim |
| Utódja | II. Szelim |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Oszmán-ház |
| Született | 1494. november 6. Trabzon |
| Elhunyt | 1566. szeptember 6. (71 évesen) Szigetvár |
| Édesapja | I. Szelim |
| Édesanyja | Ayşe Hafsa Valide |
 |
|
| I. Szulejmán aláírása | |
I. Szulejmán (oszmán törökül: سليمان Sulaymān, a jelenlegi török helyesírás szerint Süleyman), (Trabzon, 1494. november 6.[1] vagy 1495. április 27.[2][3] – Szigetvár, 1566. szeptember 6.) oszmán szultán 1520-tól haláláig. Európában a Nagy, Dicsőséges melléknevet kapta, a muszlim világban pedig az al-Kanuni (a Törvényhozó) melléknevet.
Ifjúkora [szerkesztés]
Szulejmán valószínűleg 1494. november 6-án született Trabzonban. Édesapja I. Szelim, édesanyja pedig Hafsa Hatun volt. Már édesapja életében mint Magnézia kormányzója kitüntette kiváló kormányzó képességét, igazságszeretetét és szigorú erélyét a hanyag és lelkiismeretlen tisztviselőkkel szemben.
Trónra lépte, első hadjáratok [szerkesztés]
Mikor 1520-ban trónra lépett, édesapja politikájával ellentétben nyugatra fordította figyelmét, s I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául.[4] Ezért fordult már 1521-ben a Habsburg-házzal szövetségben álló Magyarország ellen; Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásával[5] utat nyitott a török fegyvereknek és a török befolyásnak nyugat felé (magyar–török háború [1521–1526]). 1522-ben kiragadta Rodosz szigetét a johanniták kezéből (rodoszi hadjárat), és miután 1525-ben a paviai csata V. Károlyt Nyugat- és Közép-Európa urává tette, Szulejmán ismét Magyarországot támadta meg.
Hadjáratok a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom ellen [szerkesztés]
A Magyar Királyság veresége [szerkesztés]
Szulejmán 1521. május 18-án élete első hadjáratára indult körülbelül félszázezer fős seregével. Az oszmán hadvezetés megosztott volt a háborús célok tekintetében, végül a ruméliai török sereg Ahmed vezetésével Szabács, míg az anatóliai had Piri Mehmed nagyvezírrel Nándorfehérvár ellen vonult, amit a magyar haderő a határvédelem elavultsága, mozgósítási nehézségek és személyes ellentétek miatt nem tudott kivédeni. A török sereg az 1521. évi hadjáratban egy széles rést ütött délvidéki határszakaszon, ezért egy új védelmi szakaszra volt szükség, hogy a következő években induló offenzívát valamiképp megállítsák.[6]
Szulejmán a török haderő mennyiségi és logisztikai fölényének köszönhetően 1526. augusztus 29-én a mohácsi ütközetben vereséget mért Magyarország hadseregére, és mint győző vonult be Buda várába. Bár a Magyar Királyságot a Szerémség várainak kivételével ez alkalommal még nem szállta meg állandóan, az ország sorsát hosszú időre eldöntötte. A hadjárat következményei közé tartozott, hogy II. Lajos halála lehetővé tette a Habsburg-ház csehországi és magyarországi trónra jutását.
Kettős királyválasztás és polgárháború Magyarországon [szerkesztés]
Szulejmánnak nem állt érdekében a Habsburg-ház közép-európai megerősödése, ezért újból Magyarország felé fordult, ahol az oszmán stratégiának megfelelően a belső megosztottságra épített.[7] I. Ferdinánddal szemben a magyar nemzeti párt által megválasztott királyt, Szapolyai Jánost támogatta, majd Szapolyai megsegítése ürügyén 1529-ben harmadszor vezetett hadat Magyarországra (magyar belháború [1526–1538]). Hadjárata céljául ezúttal Bécs bevételét tűzte ki, de a Salm Miklós által hősiesen védelmezett várost nem bírta elfoglalni, és 40 000 ember elvesztése után október 14-én kénytelen volt az ostromot abbahagyni.
Ezt egy újabb sikertelen hadjárat követte 1532-ben, melyet Jurisics Miklós Kőszeg védelmezésével tett emlékezetessé. Szulejmán, aki 1529-ben már sikertelenül ostromolta Bécset, most szerette volna a Habsburgok Bécs alatt összpontosított haderejét elcsalni, hogy nyílt csatában vívhasson meg velük és úgy gondolta, hogy ezt a célját Kőszeg ostromával és elfoglalásával éri el. A Bécs előtt álló hatalmas birodalmi csapatok (cseh, magyar, olasz, spanyol hadakkal) készen várták a törököket. Szulejmán számára igen kockázatos lett volna a csata, mert seregének csak töredéke állt a nyílt mezőn is megmérkőzni képes janicsár és szpáhi egységekből, hadseregének jó része gyülevész katonaságból és a moldvai vajda fegyvereseiből állt.[8]
Ugyancsak 1538-ban I. Ferdinánd és Szapolyai János a váradi béke értelmében kibékültek egymással, de ez a béke nemsokára felbomlott, és a töröknek nem ártott.
A Török Hódoltság létrejötte [szerkesztés]
1541-ben János király halála ismét Magyarországba szólította a szultánt. Ez alkalommal megverte Wilhelm von Roggendorfot és csellel kezébe kerítette Budát augusztus 29-én, a Duna és Tisza közét török tartománnyá tette, és a kis János Zsigmondot a tiszántúli vidék és Erdély birtokával elégítette ki. Miután a Joachim brandenburgi őrgróf által vezetett, Buda visszafoglalását célzó német birodalmi vállalkozás 1542-ben kudarccal végződött, Szulejmán 1543-ban egy újabb hadjáratban elfoglalta Pécset, Székesfehérvárt és Esztergomot, a hódoltság területét Magyarország dunántúli részére is kiterjesztve. Távozása után pedig pasái Visegrádot, Hatvant és Nógrádot is elfoglalták. Ilyen módon Szulejmán biztosította a felvonulási útvonalát és védőgyűrűt vont Buda köré.[9]
1547-ben öt évi fegyverszünetre lépett Ferdinánddal, aki 30 000 arany évi adó (a kor szóhasználatában: ajándék) fizetésére kötelezte magát. Amikor Ferdinánd király 1551-ben Martinuzzi megöletése után Erdélyt birtokába vette, Szulejmán 1552-ben újrakezdte a háborút, melynek folyamán vezérei a török hódoltság területét újra számottevően növelték. Ebben az évben, augusztus 10-11-én zajlott a palásti csata,[10] és ebben a hadjáratban esett el Temesvár (Losonczi), Drégely (Szondy György), Gyarmat, Kékkő, Hollókő, Buják és Szolnok vára is. Az egri vár védői Dobó István várkapitány vezetésével szerencsésen visszaverték az ostromot.[11]
1562-ben ismét létrejött a béke Magyarországgal, de csak 8 évre.
Utolsó magyarországi hadjárat, Szulejmán halála [szerkesztés]
1566-ban az öreg szultán védencének, János Zsigmond érdekében Miksa király ellen személyesen vezetett hadat és Szigetvárt vette ostrom alá. A Zrínyi Miklós által páratlan hősiességgel védelmezett vár bevételét Szulejmán már nem élte meg. 1566. szeptember 6-án az ostromlott vár falai alatt betegségben meghalt.[12] Az ostrom sikere érdekében halálát alvezérei titokban tartották a hadsereg előtt, sőt a győzelem után is úgy szállították kocsijában Nándorfehérvárra, mintha élne. A 71 éves, 46 évig uralkodó szultánt fia, II. Szelim követte a trónon.
Keleti háborúi [szerkesztés]
Szulejmán apja, Szelim 1514-ben legyőzte Perzsiát, elfoglalva Kurdisztánt, Mezopotámiát, 1516-ban Szíriát, 1517-ben pedig meghódította a mamelukok által irányított Egyiptomot. Szulejmán uralkodása alatt ezzel szemben a Duna-medencei és a Földközi-tengeri terjeszkedés élvezett prioritást. Nem utolsó sorban azért, mivel az I. Szelim alatt a perzsa fronton vívott harcok nagy emberveszteséggel jártak, továbbá vallási okokból sokan kifogásolták az iszlám világon belüli konfliktusokat.[13]
Az 1530-as években a szultán figyelme egy időre a keleti ügyek felé fordult. A Perzsiát uraló Szavafidákkal vallási és ideológiai alapon mindvégig szemben állott az Oszmán Birodalom, magát a hadjáratot azonban a bagdadi és bitlisi helytartóknak a perzsa sahhoz való átállása váltotta ki. Ibrahim nagyvezír 1533-ban a perzsák ellen vívott szerencsés harcok után elfoglalta Ardsis, Achlath, Tebriz és Bagdad városokat, s szervezte ezen új hódításokat.
Szulejmán a Szavafidák megtörése céljából 1548-1549-ben hozzáfogott a második hadjáratához. A perzsa haderő kitért a támadás elől és a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, emiatt és a kemény tél miatt a török sereg nem győzhetett a kaukázusi hadszíntéren. 1553-ban a szultán harmadik, egyben utolsó hadjáratára indult a sah ellen. Bár Szulejmán visszafoglalta Erzerumot és átkelt az Eufráteszen, a sah seregének kitérő harcmodora ebben az esetben is megfosztotta győzelmétől. A hadakozást az 1555-ös békekötés zárta le, melynek során Arménia és a Perzsa-öböl bejárata oszmán kézre került.[14]
Harc a Mediterráneum birtoklásáért [szerkesztés]
I. Szelim erőfeszítése ellenére az Oszmán Birodalom elsősorban szárazföldi hatalom maradt, a Földközi-tenger térségében a johannita lovagrend és V. Károly Spanyolországa állott a török ambíciók útjában. Szulejmán azonban Rhodosz 1522-1523-as elfoglalásával felszámolta az utolsó keresztes támaszpontot a Földközi-tenger keleti felében, Velence pedig nem akarta felmondani az 1513-as békét. Szulejmán hatalmas hajóhadat építtetett, a törökök tengeri uralmát pedig tovább erősítette az észak-afrikai berber kalózok oszmán fennhatóság alá kerülése.
Szulejmán és V. Károly összecsapásainak hadszíntere a Földközi-tenger nyugati fele lett. Ennek során a török és észak-afrikai hajók rendszeresen fosztogatták Spanyolország, Itália és Szicília partjait, emellett a francia és a török flották együttműködésére is sor került. A johannitáknak V. Károly német császár és spanyol király 1530-ban Málta szigetét adományozta, ahol fenntarthatták államukat. A johanniták ezt követően részt vettek a velencei–török háborúkban és a spanyol–török háborúkban, majd 1565-ben visszaverték a Máltát támadó török haderőt.
Az Oszmán Birodalomnak Khair ad-Din pasa admiralitása idején sikerült a tengeri hatalmat megszerezni a Földközi-tengeren. Szulejmán halála után ennek az 1571-es lepantói csata állított gátat, ahol az egyesült spanyol, velencei és pápai hajóhad vereséget mért a török flottára. A keresztény győzelem után a török flotta gyakorlatilag megsemmisült.[15]
Emlékezete [szerkesztés]
Nemcsak mint hadvezér tűnt ki, de az ő idejében hozott törvények miatt is az egyik legkiválóbb török uralkodó volt. Fejlesztette az ipart, kereskedelmet és földművelést, bőkezű volt a tudósok és költők iránt, és szigorúan ellenőrizte a hivatalnokokat. Családi körében azonban igazi keleti fejedelem volt, zsarnok és kegyetlen. Hogy kedvenc feleségétől Roxelane-tól született fiának Szelimnek a trónt biztosítsa, többi feleségétől született gyermekeit mind megölette.
Szulejmán ábrázolása magyar vonatkozású török miniatúrákon [szerkesztés]
-
Szulejmán Nándorfehérvár bevétele után
-
Szulejmán a mohácsi csata előtt
-
Szulejmán a mohácsi csata során
-
Szulejmán átadja a Szent Koronát Szapolyainak
-
Szulejmán, Izabella és a gyermek János Zsigmond Budán
-
Szulejmán és János Zsigmond találkozója Zimonyban
-
Szulejmán Szigetvárra indul
-
Szulejmán hazaszállítása Szigetvár alól - A
-
Szulejmán hazaszállítása Szigetvár alól - B
-
Szulejmán holtteste Nándorfehérvárra érkezik - A
-
Szulejmán holtteste Nándorfehérvárra érkezik - B
.jpg)
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Az emberiség krónikája. Officina Nova, 1984. ISBN 963-7835-60-1
- ↑ Türk Tarih Kurumu
- ↑ Szulejmán családja (angol nyelven)
- ↑ A franciák később a teljes európai fronton együttműködtek a törökökkel. Például, 1543-ban Esztergom ostromakor a törököket egy francia tüzéregység is segítette. A többszöri pápai és más tiltás ellenére a törökök folyamatos ellátást kaptak a kor legmodernebb fegyvereiből, és az oszmán birodalomban is folyt fegyvergyártás, amelyet európai rabok, olasz és francia kalandor mesteremberek, és az inkvizíció üldözései elől főleg Spanyolországból menekülő zsidók segítettek. Amit a törökök nem tudtak pénzért megvenni vagy helyben legyártani, azt hadizsákmányként is megszerezhették. Lásd: Firearms of the Islamic world. 38. o., és Daniel Goffman: The Ottoman Empire and early modern Europe. 111. o.
- ↑ Imber, Colin: The Ottoman Empire, 1300–1650: The Structure of Power. New York, Palgrave Macmillan, 2002. 49. o. ISBN 978-0-333-61386-3.
- ↑ A magyar védekezés nehézségeit mutatta, hogy 1525-ben egy kisebb seregre volt szükség, hogy Jajca elszigetelt végvárába megérkezzen az ellátás. Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Budapest, Argumentum Kiadó, 2007. 37. o.
- ↑ Szakály Ferenc: Vesztőhely az út porában. Gritti Magyarországon 1529–1534. Budapest, Helikon, 1986. 114–115. o.
- ↑ 1532. augusztus 29: Kőszeg ostromának feladása, mohacsi-csata.hu
- ↑ R. Várkonyi Ágnes: A királyi Magyarország. Budapest, Vince Kiadó, 1999. 18. o.
- ↑ 1552. augusztus 11. - A palásti csata második napja , rubicon.hu
- ↑ Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Eger ostroma Dobó Istvánék hősies védelme folytán kudarcot vall. Online hozzáférés
- ↑ A "Pallas" szeptember 5-t ír.
- ↑ B. Szabó János: A mohácsi csata. Budapest, Corvina, 2011. 21. o.
- ↑ A legnagyobb török uralkodó: 440 éve halt meg Nagy Szulejmán. Múlt-kor történelmi portál, 2006. szeptember 5. (Hozzáférés ideje: 2013. május 18.)
- ↑ A lepantói legendák és a valóság
Források [szerkesztés]
- Szolimán (II.), A Pallas nagy lexikona
- Türk Tarih Kurumu
- Az emberiség krónikája. Officina Nova, 1984. ISBN 963-7835-60-1
További információk [szerkesztés]
Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]
| Elődje: I. Szelim |
|
Utódja: II. Szelim |
| Elődje: I. Szelim |
|
Utódja: II. Szelim |
|
||||||||||||||||
