Drégelypalánk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Drégelypalánk
Drégelypalánk címere
Drégelypalánk címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Észak-Magyarország
Megye Nógrád
Járás Balassagyarmati
Kistérség Balassagyarmati
Jogállás község
Polgármester Dombai Gábor (FIDESZ-KDNP)[1]
Irányítószám 2646
Körzethívószám 35
Népesség
Teljes népesség 1509 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 68,71 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 22,18 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Drégelypalánk (Magyarország)
Drégelypalánk
Drégelypalánk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 03′ 02″, k. h. 19° 03′ 12″Koordináták: é. sz. 48° 03′ 02″, k. h. 19° 03′ 12″
Drégelypalánk (Nógrád megye)
Drégelypalánk
Drégelypalánk
Pozíció Nógrád megye térképén
Drégelypalánk weboldala

Drégelypalánk község Nógrád megyében, a Balassagyarmati járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Börzsöny északi lejtői és a kanyargós Középső-Ipoly mocsári árterei, égeres láperdői között fekszik, a Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Ipoly-völgyi Természetvédelmi Területen, az E 77-es számú nemzetközi főút mentén. Vára egy 444 méter magas andezitkúpon épült.

A szlovákiai Ipolyhídvéggel, s a folyó bal partján települt Ipolyvecével, Nagyoroszival és Honttal szomszédos falut a vidék paleolit lelőhelyeként is számon tartják. A népi hiedelem szerint valaha errefelé óriások is tanyáztak, s a környező hegyekben, a várromoktól nem messze, az Óriás-kőnek nevezett sziklánál nyomaik is felfedezhetők.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drégely és Palánk hajdan két község volt. A községen keresztülvezető patak képezte a határt közöttük. Drégely már az Árpádok korában létezett, míg Palánknak csak századokkal később vetették meg az alapját. Drégely nevét 1274-ben Drágul vagy Dráguly, később Dragoly, 1438-ban pedig Dragoly és Drágely alakban említik az oklevelek. Egy későbbi rézmetszeten Trigell néven szerepel. 1546-ból származó királyi dekrétum Dréghelyet említ. Ez a szó kiváló és alkalmas helyet jelent. Ezt a nevet valószínűleg a vár alapítóitól kapta, akik a nagyszerű építmények és a várat körülvevő kellemes benyomást keltő hegyek miatt nevezhették el így.

Drégelypalánk 1923-ig Hont vármegyéhez tartozott, 1923 és 1938 között Nógrád és Hont k.e.e. vármegyéhez, 1938 és 1945 között Bars és Hont k.e.e. vármegyéhez, 1945 és 1950 között Nógrád-Hont vármegyéhez tartozott, és az 1950-es megyerendezéskor csatolták Nógrád megyéhez.

A vár története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drégely a 13. század elején még csak földként - terra - szerepelt az oklevelekben. A 13. század második felében a nógrád megyei Kacsics nemzetséghez tartozó Szécsényi Marót, Mátyás fia birtokában volt. E Mátyás azonban később a lázongó kunokhoz csatlakozott, ezért IV. László király megfosztotta e birtokától és a Kacsicsok itteni földjét Hunt Ders és Demeter nevű fiainak adta.

Drégely 1284-ben már faluként volt említve, melyet a Dobák nembeli Dobák fiai: Demeter és Tiba és rokonai vásárolták meg (a Dacsó és Luka családok ősei), de a birtokba való beiktatásuk ellen a Kacsics nembeli Mikó fia, Biter, tiltakozott, azt állítva, hogy a falut 25 márkáért ő vette meg; Drégely azonban mégis a Huntfiak kezében maradt, mert 1285-ben Huntfi Demeter birtokának írták az oklevelek. Ekkor már vára is állt és Hont, Bernecze, Vecze, Szalatnya, Teszér, Hruso, Jabloncz és Podlusány volt Drégely tartozékául írva. Valószínű, hogy a Hunt nembzetségbeli Demeter az ekkor már pusztuló Hont vár helyett 1284-1285-ben építette föl a drégelyi sziklavárat.

1311-1321 között Trencséni Csák Máté kezébe került, majd királyi birtok lett; az elpusztult Hontvár helyett Drégely lett a vármegye fővédőhelye, és Hont vármegye főispánja és seregének parancsnoka egyúttal Drégely várnagya is lett, 1342-ben várnagya és egyben a megye főispánja is Moronchuk volt.

Az 1400-as évek elején Zsigmond király Drégelyt a Tary családnak adta zálogba.

1423-ban Tary Rupert fia, Lőrinc volt Drégely zálogos ura, aki Konth Miklós drégelyi várnagy ellen panaszt emelt a nádori gyűlésen a jobbágyaitól szedett vám miatt. A drégelyi várnagy azonban továbbra is folytatta hatalmaskodásait, mert 1432-ben Garai Miklós nádor is eltiltotta attól, hogy az érsek népétől vámot szedjen.

1438-ban-ban a király Drégely várát Pálóczy György érseknek adományozta Drégely és Hidvég mezővárosokkal és a Sipék helységbeli birtokrésszel együtt.

Pálóczy utóda Széchy Dénes bíboros lett, aki a gyermek László, utóbb V. László király híve volt, és I. Ulászló trónkövetelő pártja ellen még jobban megerősíttette a várat.

A 16. század elején Drégely várának várnagya Pesthény András, Martonosi Pesthény Gergelynek, Szapolyai János király kitűnő hadvezérének fia lett, haláláig, 1522-ig. A vár történelmi jelentősége azonban csak a török betörések korában kezdődött.

A mohácsi vész után ide menekült Várdai Pál érsek és kezdetben ő, utóbb pedig a király tartott itt állandó helyőrséget.

1534-ben - Várdai érsek panasza szerint - Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát fölégették és a lakosok marháit elhajtották.

Esztergom és Nógrád eleste után, Várdai érsek Szondy Györgyöt nevezte ki a drégelyi uradalom intézőjévé és a vár parancsnokává, aki később hősies önfeláldozásával örökre emlékezetessé tette Drégely várát.

György barát 1551-ben történt meggyilkoltatása után, a török újra megkezdi hódító hadjáratat és Ali budai pasa, Veszprém bevétele után, a hontvármegyei várak ellen fordult, melyek közül Drégely vára ez időtájt nagyon gyenge volt; falait 1549-ben villámcsapás rongálta meg, amely fölgyujtotta a puskaporos raktárt, lőszere pedig kevés volt. Várdai halála után rendetlenül fizették az akkoriban mindössze 146 főből álló helyőrséget is, melyek közül 120 embert a király fogadott fel, 26 embert pedig Selmecbánya város küldött Szondy segítségére.

Bekefalvy Gergely, a vár alkapitánya, rendezetlen szolgálati viszonya miatt elhagyta a várat, amely ezután már csak egyedül Szondy és maroknyi csapata védelmére volt utalva.

1552. július 6-a reggelén ilyen körülmények között érkezett a drégelyi vár alatt elterülő - máig Töröktábor-nak nevezett - fennsíkra Ali pasa 12.000 főnyi hadteste Nógrádon át, ahol 8.000 ember; a sereg két hadosztálya ütött tábort, a harmadik (4000 ember) Ipolyság és Balassagyarmat felől körülzárta a várat. Maga Ali pasa csak estére érkezett meg és nyomban fel is szólította Szondyt, adja fel a várat. Szondy visszautasító válaszára a pasa fölgyujtatta a várat körülvevő fapalánkot, az úgynevezett külső várat, és nagy küzdelemmel a sziklavárba szorította Szondyt.

Július 7-én hajnalban a török a vár alatt fekvő Várbércen emelt sáncot, ahova fölvontatta három mozsárlövegét és hat taraczkját, majd lövetni kezdte a vár fővédőművét, a kaputornyot. Két napon át tartott az ágyúzás, majd július 9-én a magas kaputorony beomlott és a vár arcéle rommá volt lőve. Ekkor Ali pasa Márton nagyoroszi papot küldte el Szondyhoz követségbe, hogy beszélje rá a vár föladására, de Szondy erre is tagadó választ adott és a fegyverszünetet arra használta fel, hogy két hadapródját, a hontmegyei Libárdyt és Sebestyént, valamint két kiválóbb török foglyot, drága skarlátba öltöztetve, elküldte Alihoz azzal az üzenettel, hogy a várat utolsó leheletéig megvédi és a török vezértől csak azt a kegyet kéri, hogy a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot és nevelje fel őket vitéz katonákká. A maga számára pedig azt kérte Alitól, hogy temettesse el tisztességgel. Mialatt Szondy követsége ezt az üzenetet vitte, maga a hős védő minden bútorát, ruháját és kincsét a vár piacán máglyára rakatta, paripáit leszúratta, török foglyait kivégeztette és bajtársait az utolsó rohamra készítette elő.

Szondy elutasító válaszára döntő csapással indult a vár ellen Ali basa. A védőőrség, Szondyval az élén, a beomlott kapu romjain várta a fölnyomuló, nehány száz főnyi török csapatot. A harc rövid volt, Szondy az első golyót a térdébe kapta, a másik azután kioltotta az életét; a kimerült és legnagyobbrészt sebesült magyar őrséget pedig a katonák egy szálig fölkoncolták.

A vár elesett, de Ali pasa hősként ünnepeltette a vár védőjének holttestét; katonái előtt magasztaló beszédet tartott fölötte, díszes sírba helyezte Szondy tetemét és föléje kopját tüzött le.

Drégely rommá lőtt sziklavárát a hódítók nem használhatták többé és a várat sem építették föl.

A palánkvár története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1575-ben a nógrád-drégelyi bég, a szécsényi és esztergomi bégek segítségével, Drégely település temploma körül árkot ásatva, erős fapalánkot épített oda körülbelül kétezer lovas számára és ezentúl a kezdetben "Új-Drégely"-nek, később Palánknak nevezett erőd lett a hont-nógrádi törökök hadainak kiindulópontja.

A törökök új erőd helyőrsége, a nógrádi törökökkel együtt, már 1575 júliusában megtámadta Korponát, és Bakabányát is, és közben megsarcolta a környéket.

Drégelyt és Palánkot a töröktől csak 1593. december 6-án tudta visszaszerezni Pálffy érsekújvári generális; Majthényi László zólyomi, báró Thanhausen Honorius véghlesi és Pogrányi korponai főkapitányok segítségével. Drégelyen ezután a vár védelmére Nagy Ferenc volt lévai vicegenerális maradt, de a török nem sokáig hagyta békén Drégelyt; már a következő hónapban Drégely és Palánk alatt volt négy zászlóaljnyi török; a magyar helyőrség azonban elűzte őket. Ez időtől egyre sürűbben indíott támadást a nógrádi bég Drégely ellen, de támadásai kudarccal végződtek. A drégelyi és a palánki vár őrsége azonban hamarosan zsold híján annyira megfogyatkozott, hogy 1595 decemberére már csak tíz ember maradt ott, azok is csak Palánkot védték; minek következtében az ipolymenti községek rendre meghódoltak a töröknek. Drégely valószínű nem is kapott többé őrséget, később ugyan sürgették a vár kijavítását, de az nem történt meg.

Az 1596. évi mezőkeresztesi vereség után azonban annál jobban megerősítették Palánk őrségét, amely a következő években többször is kitüntette magát a harcokban.

Aztán az 1604. évi XVIII. törvénycikk elrendelte Drégely és Palánk megerősítését közmunka által, de Drégelyt nem erősítették meg, 1612 után pedig már a nevével sem foglalkozik a törvényhozás; csak Palánkot állították helyre 1615-ben.

1626-ban Bethlen Gábor újabb Habsburg-ellenes hadjárata során Drégelypalánkig jutott el, itt várta Murtéza pasa és Ernst von Mansfeld csapatait, akit Wallenstein üldözött. Wallenstein szembekerült az erdélyi sereggel, amelyet a fejedelem vezetett, aki azonban megrettent a szembenálló Wallensteintől, és átadta a sereg vezérletét Petneházy Istvánnak, aki inkább az elvonulást javasolta Bethlennek: így az erdélyi seregek az éj leple alatt elvonultak Drégely alól.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben a település lakosságának 91%-a magyar, 9%-a roma nemzetiségűnek vallotta magát.[3]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vonattal a MÁV 75-ös számú (Vác–Diósjenő–Drégelypalánk–Balassagyarmat) vonalán közelíthető meg. A vasútállomás Drégely és Ipolyvece között található. A 75-ös számú vonal a Börzsöny lábánál és az Ipoly völgyében vezet, Magyarország egyik legszebb vasútvonala.

Drégely vára[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drégelypalánk a Borovszky- Hont vármegye és Selmecbánya monográfiában - Drégely vára fent Palánk lent[4]
Drégely vára légifotón

Várról elsőként 1308-ban történik említés, történelmi jelentősége a török betörések korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várdai Pál esztergomi érsek, majd később a király állandó helyőrséget tartott itt. 1534-ben, amint az az érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát felégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után Várdai Pál a jobbágy származású Szondy Györgyöt nevezte ki a drégelyi uradalom intézőjévé és a vár parancsnokává. Az országgyűlés 1546-ban ugyan elrendelte a végvárak megerősítését, a munkálatok azonban elmaradtak. Falait 1549-ben egy villámcsapás megrongálta, amely felgyújtotta a puskaporos raktárt is, ezáltal a vár szerkezetében jelentős károkat szenvedett.

Amikor 1552-ben Ali budai pasa a hont vármegyei várak ellen vonult, Drégely vára igen rossz állapotban volt. Az itt állomásozó helyőrség összesen 80 katonából állt, melyhez járult még a király által felfogadott 40 zsoldos és Selmecbánya 26 katonája. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhanyagoltabb állapotba pont akkor jutott, mikor már a török támadás közvetlenül fenyegetett. Szondy és tisztjei sürgették a vár kijavítását és kellő felszerelését, ám I. Ferdinánd ezirányú rendelkezéseinek alig kelt foganatja a kamara nehézkes ügyvitele miatt.

Drégely várának történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, akkor amikor 1552. július 6-án Ali pasa 12–14 000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alá. A sereg két hadosztálya kb. 8000 ember ott ütött tábort, a harmadik hadosztály Ipolyság és Balassagyarmat felől zárta körül a várat. Drégely 1544 óta végvár volt és a végvári vitézeknek innen kellett védeniük az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. Szondy György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, halálra elszánt bátorsággal védekezett a túlerővel szemben. Erről a négy napról költők, írók évszázadok után is feledhetetlenül szép sorokat írtak. Drégely emléke és példája egyike lett az önfeláldozó hazafiságnak és bátor helytállásnak.

Drégelynek rommá lőtt várát a hódítók nem használhatták többé, és nem is építették újjá, 1575-ben azonban a Nógrád-drégelyi, esztergomi és szécsényi bégek Drégely község temploma körül árkot ástak, és erős palánkvárat építettek oda kb. kétezer lovas számára. Ez az eleinte Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd volt a környékbeli portyázások kiindulópontja.

További látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szondi-szarkofág

Drégelypalánk tagja a Sugárkankalin Turisztikai Egyesületnek, melynek célja térség turizmusának fejlesztése, és természeti értékeinek bemutatása. A község a Palóc út egyik állomása is.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Drégelypalánk témájú médiaállományokat.