Cigányok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Romák szócikkből átirányítva)
Cigányok
William-Adolphe Bouguereau: Fiatal cigányok (1879)

A cigányok Indiából származó nép, mely a 15. században vándorolt be Európába. Önmagukat romnak, vagyis „embernek”, illetve néha kálonak, „feketének” nevezik. A magyarországi vándorcigányok néhol manusnak (szintén „ember”) is nevezik magukat.

A világ népei és nyelvei különféle szavakkal nevezik a cigány népet. A Londonban, 1971. április 8-12. között megtartott Első Roma Világkongresszuson, maguk az ott jelenlévő, különböző cigány népcsoportokhoz tartozó küldöttek konszenzussal azt fogadták el, hogy a világ összes cigány származású emberének közös és hivatalos elnevezése attól kezdve a rom többesszámú alakja, azaz a roma legyen. A hagyományos cigány elnevezés ma egyesek szerint negatív jelentéstartalmat hordoz, ezért a közéletben kerülendőnek tartják. Magyarországon jelentős csoportok illetve általában a cigányok nagy része azonban továbbra is cigánynak nevezik magukat, és az elnevezés a cigányság céljait támogató egyes szervezetek nevében is tovább él, mint például az Országos Cigány Önkormányzat esetében [4]. Természetesen a cigány szó a magyar nyelv része, amelynek helye van a kultúrában, és erősen vitatott, hogy mennyire cserélhető fel erőszakkal egy idegen nyelv vele megegyező jelentésű szavával. Sólyom László korábbi köztársasági elnök is kiállt a cigány szó mellett,[1] és több nyilvános beszédében is használta.[2][3]

Kárpát-medencei csoportjaikról lásd még:

A cigány népesség a 20. századra már mind az öt kontinensen megjelent.

Különböző elnevezésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Henri Rousseau: Alvó cigánylány (1897)

A magyarhoz hasonló például a cseh cikan, latin cinganus, német Zigeuner, francia tzigane, tsigane, olasz zingaro, portugál cigano, román ţigan, spanyol zíngaro, zincalló, svéd zigenare, szerb, szlovén és horvát cigan, vend ciganj illetve török çingene név. Mindegyik kifejezés a görög ατσιγανος (atsziganosz) szóra vezethető vissza, amelynek egykori jelentése „törvénnyel szemben álló”, „kívülálló”, „érinthetetlen” volt. Feltehetően egy pogánynak vagy eretneknek tartott vallási közösségre vonatkozott, mely tagjaival a keresztényeknek nem volt szabad érintkezniük. Az, hogy a cigányságnak ténylegesen köze volt-e egy ilyen közösséghez, tudományosan nem igazolt, mindenesetre a 11. század körüli közvélekedés valamilyen oknál fogva azonosította a cigányságot velük. A kifejezés több európai nyelvbe is beépült, a magyarba feltehetően délszláv közvetítéssel került.

A roma megnevezés a rom szó egyes szám megszólító esetben vagy többes szám alanyesetben lévő alakjából származik, a "rom" „embert”, „cigány embert”, „férfit”, illetve „férjet” jelent romani (azaz cigány) nyelven. A magukat különbözően megnevező cigány népcsoportoknak (dom, lom, rom, romnicsel, szinti, mánus, káló stb.) hagyományosan nem létezett közös összefoglaló elnevezésük. Egy ilyen, a világ minden cigány közösségét magába foglaló etnonima megalkotására már az 1930-as években felmerült az igény, de ez akkor még nem valósult meg. Az áttörést a Londonban 1971. április 8-12. között megtartott Első Roma Világkongresszus jelentette. Az ott jelenlévő, különböző cigány népcsoportokhoz tartozó küldöttek egyhangúlag elfogadták, hogy a világ összes cigány népcsoportjának és cigány származású emberének közös hivatalos elnevezése – legalábbis a cigányok számára – attól kezdve a rom (ember) többesszámú alakja, azaz a roma (emberek) legyen. Ezek után az 1970-es évektől a roma kifejezés, mint a nemzetközi cigányság összefoglaló elnevezése, fokozatosan épült be más nyelvek szókincsébe is. A magyar nyelvben valamivel később, a rendszerváltás első éveiben jelent meg, habár a magyar Alkotmány a cigány szót használja, s saját önkormányzatuknak is Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a neve, illetve a mindennapokban is a cigány elnevezés az elfogadott.

A cigányok egy másik, több nyelvben is megtalálható hagyományos elnevezése az „egyiptomi”. Ilyen jelentésű kifejezések például az albán evgjit, jevg, az angolul gipsy, gypsy, a görög ejiftos, giftoi, a francia gitans, a spanyolul gitano, illetve a délszláv nyelvekben használt gipcan, gupcan, egjupci. Ezeknek az elnevezéseknek az eredete a latin aegyptanus („egyiptomi”). A kifejezés oda vezethető vissza, hogy évszázadokig egyiptomi eredetűnek tartották cigányságot. Ma már ismert, hogy a cigányság Indiából származik, Egyiptom csupán a cigányság egyik ágának volt hosszabb-rövidebb ideig hazája a Balkán-félszigetre való áttelepedés előtt. Az „egyiptomi” megjelölés szinonimájaként használták a középkorban a latin populus Pharaonis („Fáraó népe”) kifejezést is. A „fáraók népe”, „fáraók ivadéka” kifejezések a magyar nyelvben is egészen a XIX. századig használatban voltak.

Közép-Ázsiában a cigányok  jughimultani vagy luli néven ismertek, bár saját magukra a mugat/mughat arab eredetű megnevezést használják szívesen, melynek jelentése tűzimádó. Ghurbat-nak, azaz magányosnak (másik konnotációja a szónak a nyomorgó) is nevezik magukat. A mai Üzbegisztán területén található Szamarkand városába az 1380-as években érkeztek a pakisztáni Multán városából, ezért gyakran nevezik őket multani-nak is.[4]

Földrajzi elterjedésük és fő csoportjaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigány népesség százalékaránya az európai országokban
A cigány etnikai csoportok Európában

A cigányok ma a világ számos részén megtalálhatók, de legnagyobb számban Közép-Európában és Kelet-Európában élnek. A cigányság becsült lélekszáma Európában 7–8,5 millió fő. 2001 körül a cigánynak minősíthetők száma a Kárpát-medencében 2,5 millió fő, akik közül 750.000 erdélyi, 800.000 magyarországi, 900.000 szlovákiai lakos. A fenti becslés alapján a cigányság a Kárpát-medence népességének közel 9%-át, a (magyarok, románok, szlovákok, horvátok után) ötödik legnépesebb etnikumát képezi. Egyes területeken már relatív, máshol abszolút többségbe is kerültek, ilyen területek szinte minden táján előfordulnak a Kárpát-medencének. A Felvidék népességének 10-15%-át teszik ki a cigányok, ami a helyi történelmi magyar közösség létszámát meghaladja. Erdélyben is a 20%-os magyar népességhez hasonló arányban vannak jelen.

A legnagyobb lélekszámú cigány kisebbség a következő európai országokban található (becsült adatok):

Etnikai csoportjaik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigányok legfőbb etnikai csoportjai (más felfogás szerint különböző népek):

Ezen kívül számos nyelvében és kultúrájában már erősen asszimilálódott csoportjuk található egyes országokban, például magyar cigányok, román cigányok (lautárik, urszárik), albán cigányok, orosz cigányok.

A cigányok története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Indiai őshaza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigányok őshazájaként szóba jövő mai indiai államok: Gudzsarát (1), Radzsasztán (2), Pandzsáb (3), Harjana (4), Uttar Prades (5)

A cigányok nyelvileg és genetikailag az észak-indiai népekkel rokonok, és valószínűleg több hasonló eredetű népcsoporttól származnak. Ezek feltételezett őshazája India északnyugati része, különösen a mai Pandzsáb, Radzsasztán és Gudzsarát államok. Ezekben az indiai államokban ma is több olyan nép él, amely sok hasonlóságot mutat a cigányokkal, egyesek „indiai cigányokként” is emlegetik őket. E népek elkülönítik magukat a letelepedettek társadalmától, sőt a hagyományos indiai kasztrendszeren is kívül állnak, „kaszton kívüliek”. Lélekszámuk India egész területén a 30 milliót is meghaladja. A dombák, kandzsrik és baigák hindu vallásúak, míg a gormatik az iszlám vallást követik. A részben Gudzsarát államban élő dombák nevének eredete ugyanaz, mint a romáké (dom = „ember”). Sokan ma is nomád vándorok, akik szolgáltatásokat is nyújtanak. Fő mesterségeik a lókereskedés, valamint a vándor zenélés, tánc, utcai mutatványosság, bűvész- és zsonglőrmutatványok, jóslás. Élesen elhatárolják magukat a letelepült lakosságtól, az asszonyaikat a cigányokéhoz hasonló színpompás öltözetük is megkülönbözteti a többi néptől.

Az indiai nomád népek nyugatra vándorlásáról nincsenek pontos ismereteink, de már az ókor végétől elkezdődhetett. Hozzájuk kapcsolódhat az indiai muzsikusok története a Sáhnáméban, a perzsa irodalom leghíresebb alkotásában. Eszerint az 5. században uralkodó Bahrám Gór, szászánida perzsa király tízezer indiai zenészt telepített Irán (Perzsia) területére.

Később is kerültek különböző indiai népcsoportok Iránba. A 11. század elején például a mai Afganisztán, Irán és Pakisztán nagy részét uraló Mahmúd szultán (9981030) idején terjedni kezdett az iszlám az általa meghódított északnyugat-indiai területeken, majd számos hadjáratban Észak-India középső területeit is végigrabolta, a Gangesz folyó vidékét, így a mai Harjana és Uttar Prades államok és a mai indiai főváros, Delhi területét. A hinduk szent városait porig rombolta és a lakosság nagy tömegeit elhurcolta. Kannaudzs város 53 000 lakosát például – köztük előkelőségeket, művészeket és mesterembereket – 1018-ban a saját birodalmához tartozó iráni területre, Horászánba telepítette. Az európai cigányok elődeit egyesek ebben a Mahmúd által Észak-Iránba telepített több százezres indiai népességben keresik. A 5-11. század között az észak-iráni területekre kerülő különböző indiai származású népcsoportok azonban keveredhettek is egymással, és ebben az esetben több indiai terület is szóba jöhet a cigányok őshazájaként.

Kivándorlás Iránból[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 7-8. századtól kezdve az Iránban élő indiai eredetű népcsoportok több irányba folytatták a vándorlást. Egy részük Kis-Ázsiába, az örmények vidékére (a mai Kelet-Törökországba) költözött, ahol felvették a kereszténységet. A terület akkor a Bizánci Birodalomhoz tartozott, és a bizánci krónikák a 9. századtól már említik a keleti szélek vándorait, akiket az atszinganosz („érinthetetlen”) kis-ázsiai eretnek mozgalom nevéből „tszinganoszoknak” neveznek. Sőt írásos emlékek szerint 810-ben mágiával és jóslással foglalkozó tszinganoszok jelentek meg magában Konstantinápolyban, a birodalom fővárosában is.

A cigányok másik csoportja délnek fordult és a Közel-Kelet, majd Észak-Afrika felé vette az irányt. Az ő leszármazottaik a mai „arab cigányok”. Három fő csoportjuk van: a navarok, a halebek és a gagarok. Önmagukat valamennyien a dom népnévvel jelölik. Nyelvükben számos arab jövevényszó van. Jelentős részük ma is lovaskocsikban lakik és szolgáltató vándoréletet él (zenélés, mutatványosság, fémművesség). Zenekaraik a hagyományos arab zene híres művelői. A legnagyobb lélekszámban, több mint egymillióan Egyiptomban élnek (többségük navar), valamint Szíriában (300 000 fő) és Irakban (60 000 fő), míg a többi közel-keleti és észak-afrikai országban csak néhány ezer fős cigány kisebbség található. Jeruzsálem környékén, Izraelben is élnek mintegy tízezren. Észak-Afrikából a 9-10. században elérhették Spanyolországot, amely abban az időben arab uralom alatt állt. Spanyolország jelentős számú cigány lakossága, a gitanók ma is afrikai eredetűnek vallják magukat.

Bár a 13. századig a korai cigány nép többsége végleg elhagyta a perzsa területeket, Iránban a mai napig is élnek a cigány nyelvhez közeli nyelvjárást beszélő, indiai származású népcsoportok, mint a lúrok (kb. 500 000 fő) és a gorbatok (kb. 100 000 fő). Ők a cigányoknak az az ága, akik nem vándoroltak tovább Iránból (az úgynevezett „iráni cigányok”).

Kis-Egyiptom hercegei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigányok európai vándorlásai a 13-16. század között

A 13. században a Kis-Ázsiában élő cigányok nyugatabbra vándoroltak, amit a mongol hódítás, a középkori történelem legkegyetlenebb népirtó hadjárata válthatott ki. A 14. században a kis-ázsiai cigányok zöme átköltözött Európába, a Balkán-félszigetre. Talán a törökökkel szembeni hasznos szolgálataiért egy csoportjuk vezetője a bizánci császártól a „Kis-Egyiptom hercege” címet nyerte el. „Kis-Egyiptom” vagy Gippe a birodalom egy görögországi területe volt Messziniában, Methoni város mellett, ahol a cigányok egyfajta központja alakult ki. (A törökök 1500-ban elpusztították.) Ma Montenegróban élnek olyan cigányok, akik egyiptominak vallják magukat és így szerepelnek hivatalos összeírásokban.[15] A gazdaságilag gyengébb országban ma is sok az elmaradott hely, a cigányság pedig a legmélyebb szegénységben él, ezért ott még több régi hiedelem tartja magát.

A törökök pusztító balkáni háborúi a cigányokat is sújtották. A rabszolgasors, a gyermekeik elhurcolása elől a 15. század elejétől tömegesen vándoroltak tovább a Magyar Királyságba és a román fejedelemségek területére, majd a 15-16. században egész Európában szétszóródtak. Zsigmond német-római császár a Magyarországon áthaladó cigány karavánok vezetőinek, a „vajdáknak” császári menleveleket adományozott, amely a nyugati országokban sokáig szabad közlekedést és nagy tekintélyt biztosított számukra.[forrás?][vitatott]

A császári menlevéllel ellátott első Nyugat-Európában megjelenő csoport a karavánok egész hadát alkotta, egyes korabeli híradások 14 000 emberről beszélnek. A források név szerint is említik a vezetőit, Mihály és András hercegeket, „Kis-Egyiptom urait”. A csoport egész Nyugat-Európán átvonult, 1418-ban Strasbourgból, Brüsszelből és Hollandiából is fennmaradtak elképedt beszámolók. 1422-ben András herceg és népe Itáliát járta be, 1427-ben pedig Párizsban találjuk őket, mint egyiptomi keresztény menekülteket és zarándokokat. A különböző uralkodók és helyi fejedelmek szívesen fogadták őket, a városok lakói mindenütt adományaikkal segítettek a „zarándokseregen”. Rómában V. Márton pápa fogadta őket és több pápai ajánlólevelet adományozott számukra, ami a császári védlevél mellett újabb rendkívüli előjogokat jelentett. András és utódai 15. századi „felfedező utazásaik” során Nyugat-Európa minden országába eljutottak, ez volt a „cigány kalandozások” kora.

Szabadok, szolgák, üldözöttek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Caravaggio: Tenyérjós c. festménye (1594) egy jövendőmondó lányt és egy fiatalembert ábrázol

Kalandozásaik során a cigány csoportok megtanulták a helyi nyelveket, szokásokat és felmérték a mesterségeik gyakorlásához legelőnyösebb vidékeket, ahol azután évszázadokig folytatták a körkörös utazást. A csoportok különféle mesterségekre szakosodtak, foglalkozásuk kiterjedt a zenélésre, kovácsmesterségre, kézművességre (rézöntés, fafaragás, vesszőfonás), vályogvetésre, kereskedelemre, mutatványosságra, de a lopásra, jóslásra, kártyavetésre is. Több cigányról szólnak a források, akik beálltak tengerésznek és így eljutottak messzi földrészekre, sőt Kolumbusz hajóin is szolgáltak.

Cigány rabszolgákat kínáló árverési hirdetmény, Havasalföld, 1852

Bár az egyházi hatóságok már 1447-ben kitiltották őket a spanyolországi Barcelonából, és 1471-ben Svájcban megszülettek ellenük az első törvények is, a cigányok igazi üldözése csak a 16. században kezdődött. A mohamedán török terjeszkedés ekkor már nyomasztóan nehezedett egész Európára, és a cigányokat színlelt kereszténységgel, pogánysággal kezdték vádolni, valamint azzal hogy török kémek. Több országban megtiltották a velük való minden kereskedelmi és egyéb érintkezést. 1563-ban a tridenti zsinat úgy rendelkezett, hogy cigány ember nem lehet a katolikus papság tagja. Sokakat kivégeztek közülük, nemcsak lopás vétkéért, hanem sokszor azért is, ha az áthaladási tilalom ellenére az adott város vagy ország területén találták őket. A kitiltó rendeletek miatt a cigányok a "határok népei" lettek, egyik országból a másikba menekültek, de megtartották szabadságukat és a függetlenségüket a nem-cigányok (gádzsók) törvényeitől. Nyugat-Európában az évszázadok során a cigányoktól elszakadva két különálló csoport is született, amelyek ma külön népeknek tartják magukat. Az egyik a szintók, akik Európa német nyelvű területein alakultak ki, a másik pedig a spanyol cigányok (gitanos), akik az inkvizíció különösen kegyetlen üldözése következtében letelepedtek és áttértek a spanyol nyelv használatára. A 16. század végén több nyugat-európai ország az amerikai és afrikai gyarmataira toloncolta a cigány közösségeket.

A Balkán-félszigeten a török terjeszkedéssel együtt a rabszolgaság is utolérte a cigányokat, a vándorlást folytató csoportok jó részét megfosztották szabadságuktól, és a török rabszolgapiacokra hajtották őket. A balkáni népeknél és a román fejedelemségekben a 14-15. században mesterségeikkel a földbirtokosok helyi gazdaságait kellett kiszolgálniuk, a vándorlási, szökési kísérleteiket kegyetlenül büntették. Ezek az erőszakkal letelepített csoportok részlegesen asszimilálódtak a befogadó népekhez, átvették azok nyelvét. A spanyolországi cigányokat a 17. század elején kényszerítették végleg a letelepedésre, halálbüntetés terhe mellett tiltva meg nekik a vándorlást, a hagyományos mesterségeiket, a cigány nyelv használatát és a "cigány öltözet" hordását.

Cigányok, 1837

A magyarországi cigányságot a 18. században szintén erőszakkal telepítették le a Habsburg uralkodók. 1769-ben Békés megyében olyan rendelet látott napvilágot, amely megtiltotta, hogy a cigányok egymás mellé építsék házaikat, ezzel is az asszimilációt kívánták szorgalmazni. „Nem lopni és hazudni, varázsolni, cigánykodni, hanem igaz munkával élni … Utcában fel s alá járni, koldulni, lopni, részegeskedni, veszekedni, az utcákon kiabálni …gunyhót vagy földházat teljességgel csinálni ne engedtessék.” A várt eredmény azonban elmaradt, épp ellenkező hatást ért el a rendelet, mert sokan azok közül is megszöktek, akik már kezdtek áttérni a letelepedett életmódra.[16] Moldvában egy cigány még a fejedelmi rangig is vitte: 1595-ben az ország trónjára Stefan Razvánt, egy cigány rabszolga fiát választották. A rabszolgaságot csak 1856-ban törölték el a román fejedelemségekben.

A balkáni cigányok másik fele szabad maradt és folytatta a vándorló életmódot. A 19. század elején a Magyar Királyságba vándorló csoportjaikat oláhcigányoknak nevezték. A század vége és az első világháború közötti időszakban a legnagyobb részük Magyarországról tovább vándorolt Nyugat-Európába és Amerikába, ők alkotják a világ mai cigány lakosságának legelterjedtebb csoportját, még Dél-Amerikában és Ausztráliában is élnek lakókocsijaikkal vándorló oláhcigányok.

A 30-as évektől a náci Németország a cigányok ellen népirtást folytatott. A porajmos (lovári nyelven „elnyelés”) során az egész németországi cigány lakosságot meggyilkolták, a második világháború alatt pedig más országokból is sokakat a koncentrációs táborokba hurcoltak, ahol kb. 250-400 000 cigány szenvedett kínhalált. A túlélők a háború után szinte sehol nem kaptak kártérítést. A 2000-es években megindult a II. világháború miatti kártérítés, de ez rövidesen visszaélésekhez vezetett, melyekben büntetőeljárás indult.[17]

A nemzeti mozgalom kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzetközi cigány mozgalmak az 1930-as években keltek életre, azonban csak 1971-ben tartották meg a cigányok első világkongresszusát Angliában. Itt Európa, Afrika, Ausztrália és Amerika számos országának szervezetei képviseltették magukat. Mivel a különböző nyelveken (német, angol, francia stb.) a cigány szó általában negatív, előítéletet hordozó kifejezésnek minősül, ezért elhatározták, hogy a nép neve egységesen a roma lesz, a kongresszust pedig Roma Világkongresszusnak nevezték el. A kongresszuson megalakították a Nemzetközi Roma Szövetséget (IRU). Legutóbb 2002-ben volt világkongresszus Lengyelországban.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar cigányok, 1907

Nyelv[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigány nyelv, más néven lovári nyelv vagy romani nyelv az indoeurópai nyelvcsalád tagja, ezen belül a modern nyelvészet szerint az ind nyelvek középső csoportjába tartozik. Rokonságban áll a nagy indiai nyelvekkel, így az ókori szanszkrittal és a mai hindivel. Egy lovári és egy hindi nyelvű ember kölcsönösen megérti egymás nyelvének néhány alapvető szavát. Az indiai alapszókészlet mellett a cigány nyelv számos perzsa, örmény és görög eredetű szót is tartalmaz, az egyes dialektusokban pedig sok további jövevényszó is van a különböző európai nyelvekből, attól függően, hogy mely országban beszélik. Például a kárpáti cigány és az oláhcigány dialektusokban sok magyar eredetű szó van. (Érdekes módon még a világ távoli részein, például Amerikában élő oláhcigányok nyelvében is.)

A nyelvüket elhagyó, asszimilálódó cigányoknak kialakult egy sajátos magyar dialektusa a romungró nyelv, ahol a magyar szavakat cigányos akcentussal ejtik, s elemeket vesznek át az őket környező magyar nyelvjárásokból, ugyanakkor számos cigány szót is megőriztek.

Milyen tényezők hatnak a magyarországi cigány népesség nemzetiségi önbesorolására?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közbeszéd egységesen kezeli, nem ismeri a cigányság különböző csoportjait és nem is tesz különbséget azok között, annak ellenére, hogy legalább három jól elkülöníthető identitású csoport él Magyarországon, melyek magukat határozottan és büszkén megkülönböztetik egymástól.[18]

A nyelv hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csaba Zoltán és Závecz Gergő a 2011-ben végzett, országos reprezentatív felmérés adatait használták. Azt feltételezték, hogy nagyobb valószínűséggel vallják magukat cigánynak azok, akik ismerik valamelyik cigány nyelvet, azaz nyelvileg nem asszimilálódtak. A cigány identitást magyarázó modelljükben bármely cigány nyelv ismerete pozitív hatással volt a cigány önbesorolásra. Azonban a romungró modellben ellentétes eredményre jutottak: kevésbé tartják magukat romungrónak azok, akik beszélik valamelyik cigány nyelvet. Ez némileg alátámasztja Keménynek (1973) azt az eredményét, hogy a romungrókat magyar nyelvű cigánynak írja le.[18]

A társadalmi-gazdasági státusz hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csaba és Závecz szerint a cigány népesség külső strukturális okokból fakadó társadalmi kirekesztődése miatt igaz az, hogy a magasabb iskolai végzettségű, kedvezőbb vagyoni és munkapiaci helyzetű cigányok kisebb valószínűséggel vállalják cigány származásukat. Itt különösen érdekes eredményekre jutott a szerzőpáros. Azon válaszadók, akik tanulók voltak, tehát iskolába jártak, azok kisebb valószínűséggel tartották magukat cigánynak, mint bármely más munkapiaci státusszal rendelkező válaszadó. Ez arra enged következtetni, hogy az iskolának lehet egy – ha csak időleges – asszimiláló hatása.[18]

A hagyományos cigány közösségek kultúrája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományos életmód[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigány csoportok hagyományos életmódjuk szerint a nomád, vándorló népek közé tartoznak. A cigány népesség egy része ma is ezt az életmódot folytatja, a nyugat-európai cigányok jelentős része modern lakókocsikkal vándorol, míg egyes balkáni országokban és az arab világban lovaskocsikból álló karavánokban utaznak. Ezzel szemben például a magyarországi és a spanyolországi cigányok ma már valamennyien letelepedetten élnek, ahogyan a kelet-európai cigányok döntő többsége is.

Közös kulturális alapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spanyolországi cigánylányok, 1917

A hagyományos cigány kultúra a befogadó országok uralkodó kultúrájától erősen eltér. Az élet összes területe a család és a rokoni kötelékek mindenek fölött álló értékén alapul. Valamennyi hagyományos cigány csoport megegyezik továbbá a nem-cigány világhoz való sajátos viszonyulásában. Ez a cigány kultúra és identitás közös alapja, amely mindig változatlan. A hagyományos cigány közösségeket ugyanakkor a kultúrájuk minden további részletében a nagyfokú alkalmazkodóképesség és rugalmasság jellemzi. A változó környezethez igazodva akár egy nemzedék leforgása alatt is átalakulhatnak egy adott csoport szokásai. A nem-cigány népektől ez a rugalmasság alapvetően idegen, őket hagyományosan a kultúrájuk folytonossága, konzervatív, megőrző jellege jellemzi. A változóképesség a részletekben, mint alapvető közös kulturális jellemző, magyarázatot ad arra, hogy az egyes hagyományos cigány csoportok a kultúrájuk konkrét részletei, összetevői, mint az életmód, a nyelv, a népszokások, hagyományok, vallás és hiedelemvilág tekintetében egymástól többnyire teljes mértékben különböznek, miközben a nem-cigány mégis egységes etnikumnak látják őket.

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigányok vallása legtöbbször a körülöttük élő népekével azonos. Így az arab világbeli, törökországi, boszniai és macedóniai cigányok muzulmán vallásúak, az észak-európai cigányok protestánsok, a szerbiai, romániai és más kelet-európai országokban élő cigányok ortodox keresztények. A balkáni muzulmán és keresztény cigányok békésebb időkben gyakran imádkoznak egymás templomaiban. Az utóbbi időkben sok európai ország cigány lakói között elterjedt a kisegyházak, evangéliumi gyülekezetek követése. A cigányok vallási szokásaiban az indiai vallásnak semmilyen jelentősebb nyoma nem található.

A cigányság célirányos lelki gondozásával a katolikus egyházon belül a cigánypasztoráció intézményei foglalkoznak.

Hozzájárulás a többségi népek kultúrájához[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cigány zenészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigányok egyes csoportjai Magyarországon („muzsikus cigányok”), a Balkán-félszigeten, Spanyolországban és Észak-Afrika nagy részén fontos szerepet töltöttek és töltenek be a zeneművészetben és a zenei szórakoztató iparban. A hivatásos cigány zenészek ezekben az országokban a környező népek népzenéjét, műzenéjét és dalait játsszák és éneklik sajátos cigány stílusban. A spanyolországi cigányok jelentősen hozzájárultak a híres flamenco zene kialakulásához. A dzsessznek pedig olyan gitárzseniket adtak a cigányok, mint a francia Django Reinhardt és a spanyol Carlos Montoya. A magyarországi cigányok közül kivételesen sokan váltak világhírűvé, ill. legendássá, pl."36." Rácz Laci, Dankó Pista, Rigó Jancsi. Nemzetközi tekintélynek örvend pl. Toki Horváth Gyula, Járóka Sándor, Boross Lajos, Sánta Ferenc, Puka Károly, Lakatos Sándor, Lukács Tibor. A klasszikus zene művelői közül kiemelkedik Cziffra György, aki a francia becsületrendet is megkapta. Méltán volt világhírű Pege Aladár, akit mind a komoly- mind a dzsessz-zenében az elsők között jegyeztek. Kortársaink között komoly nemzetközi elismerést szerző zenészek: Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán, Tony Lakatos, Oláh Kálmán, Kőszegi Imre, Lakatos Pecek Géza, Babos Gyula, Rácz Aladár Kossuth-díjas cimbalomművész és még sokan mások. A világon ma cigányzeneként ismert műfaj sajátosan magyar muzsika, sokan magyar népzenének hiszik. Valójában magyar népzenei elemeket felhasználó műdalok jellemzik ezt zenei stílust.

Cigány táncművészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigány tánc gyors pattogós és csak ütemre mehet.[19] A kelet-európai cigányság tánc- és zenefolklórja az itt élő népekkel szimbiózisban alakult. A cigányság fontos és többrétegű szerepet játszott a befogadó népek életében. Nemcsak a régi, feledésbe merült hagyományok őrzői, de az újkori nemzeti kultúrák kialakításához, színesítéséhez is hozzájárultak. A zene- és tánckultúra elemeit érdekes mód inkább a nem zenész cigányok őrizték meg, a zenész cigányok inkább az újkori kultúra színesítéseben és összekötő szerepében jeleskednek. Ez nemcsak a magyarországi cigányokra igaz, hanem a környező kelet-európai országokban élőkre is.

A tánckultúra területenként eltérő, de alapjaiban azonos elemeket tartalmaz. Tehát részben át is vettek az adott környezetből a kialakulásuk során. Érdekes, hogy a dalszerzeményeik nem ennyire eltérőek. A helyi tánc történeti régen elfeledett elemeit sikerült megőrizniük, ez szintén hatalmas kincs. A legtöbb információt és a leghitelesebb táncvonásokat a Tiszántúlról lehet begyűjteni, ott őrizték meg legjobban az alapokat. Az oka a régi alapok megőrzésében sokat játszott az a tény, hogy nem alkalmazkodtak a helyi lakosság fejlődéséhez, mindig tovább vándoroltak.

Nincs szokásrendjük, illetve alkalomhoz kötött táncaik, a nap bármelyik szakaszában, bárhol táncra perdülnek, akár munka közben is. Még a lakodalmaknak sincs rendje ezt illetően. A nem zenész cigányok vokális táncdalaik előadásakor rögtönzött szótagok pergetésével váltogatják, miáltal ritmikailag igen virtuóz és hangszínekben gazdag melodikus tánczene kíséret jöhet létre.

A cigány táncok előadási sajátossága az az elemi erejű, túlfűtött, olykor extázisig is fakadó átélés, már csak Európán kívüli társadalmakban találkozhatunk. Sajátos, régies műfaj-formai többalakúság jellemzi: férfi és női szólótáncot és páros táncot is magában foglal. Inkább jellemző a spontán, rögtönzött előadásmód, a csoportos nem ismert, egyéni forma, szabálytalan felépítés.

Tánckultúrájuk szervesen összefonódik kelet-délkelet európai népekével. A több évszázad alatt átvett elemeket, pedig olyan alkotó módon formálták magukévá, hogy már önálló stílusként is megállja a helyét. A régi nemcsak magunk, hanem más vidékektől átvett stíluselemek mind gazdagítják az egyetemes európai néprajzot és művelődéstörténetet.

Modern cigány kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kiemelkedő személyiségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Költők és írók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Balog Attilla – (1956–) költő, a Cigányfúró folyóirat főszerkesztője. Lendítem a lábamat (1981) c. első kötetéért irodalmi nívódíjat kapott. További kötetei: Balogh Attila versei (1991), József Attila a peep – showban (1997).
  • Bari Károly – (1952–) költő, műfordító, képzőművész. A Színművészeti Főiskolán, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarán tanult. Cigány népköltészetet és mai francia költőket fordít. Kötetei mellett grafikai kiállításai is vannak. 1984-ben József Attila–díjat, 1992-ben Soros-életműdíjat és Déry-díjat, 1996-ban Bezerédi-díjat kapott. Főbb művei: Holtak arca fölé (1970), Elfelejtett tüzek (1973), A némaság könyve (1983), A varázsló sétálni indul (1985), Tűzpiros kígyócska. Cigány népköltészet (1985), Az erdő anyja. Cigány népmesék és néphagyományok (1990), 21 vers (1992), A pontos hely (1993), Az üvegtemplom. Cigány népmesék (1994), Díszletek egy szinonímához (1995), A tizenkét királyfi. Cigány népmesék (1996), Cigány folklór I – IX. (CD-kollekció, 1999)
  • Choli Daróczi József – (1939–) költő, műfordító, a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola tanára. Néhány kötete: Isten homorú arcán (1990), Maskar le shiba dukhades (1994), Újszövetség (Bibliafordítás, 1996).
  • Csemer Géza – (1944–) dramaturg, író, rendező. Cigányklubokat vezetett, szociográfiákat írt a cigányok életéről. Szakcsi Lakatos Bélával zenés játékokat és musicaleket írt. Néhány műve: Eltörött a hegedűm (zenés játék, 1994), Habiszti (almanach, 1994).
  • Csík Ferenc (1957)költő,író ,múltkutató.verskötetek,Ahol a nap is megfordítja szekerét.Kereszt amelyet ránk hagyott az ég.Képek Tarnazsadány életéből.Cigány kutatások,Csík Ferenc Botos József Tarnazsadány élete a háború előtt alatt és után, Kisebbségi vezető 2005-ig.
  • Farkas Kálmán – (1930–) újságíró, egyetemi tanár. Magyarország első cigány származású újságírója. 1964-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát, 1975-ben ezüst fokozatát kapja meg; 1988-ban az MCKSZ Szabolcs megyei elnöke; 1994-ben az OCKÖ alelnöke, a Cigány Hírlap főszerkesztője. Legfontosabb írásai: Értetek kiáltok (1992); Korona nélkül (1996); Sorstudat (1998); Csisznyikói cserepek (1998).
  • Holdosi József – (1951–) tanár, író. 1979-ben a Kányák című regényével elnyerte a Művészeti Alap legjobb elsőkötetes szerzőjének járó díját. Más művei: Cigánymózes (1987), A bandita és a halál (1993).
  • Horváth Gyula – (1960–) miskolci költő. Első versei az 1980-as években jelentek meg cigány lapokban. Néhány kötete: Megfagyott ország (1992), Szégyen, gyalázat (1993), Az árvaság anatómiája (1995).
  • Jónás Tamás (1973–) ózdi költő.
  • Kovács József "Hontalan" – (1950–) költő. Néhány kötete: Ismeretlen cigány ének (1991), Sequioiabeszéd (1996), Színfolyók (1997).
  • Lakatos Menyhért – (1926–) író. 1988-tól a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének elnöke. 1976-ban Füst Milán-díjat, 1976-ban és 1993-ban József Attila – díjat kapott. Néhány műve: Füstös képek (1978), Csandra szekere (1981), Akik élni akartak (1982).
  • Lojkó Lakatos József – (1951–) költő, író, színház- és filmrendező. A Harlekin Gyermekszínház alapítója. Néhány filmje: A nyolcadik stáció, A táltos fiú, Elfelejtett holtak.
  • Nagy Gusztáv – (1953–) költő, meseszerző, műfordító. A Romano Nyevipe alapító-munkatársa, később az Amaro Drom és a Rom Som szerzője. Néhány műve: Az ember tragédiája (műfordítás, 1993), Szívbolygód körül (1997).
  • Orsós Jakab – (1920–) elbeszélő és fafaragó. Kedvtelésből kezdett el faragni, majd írni. Kötetei: Aki hallja, aki nem hallja, Jessze majortól az Uralig, Gyökerezés
  • Osztojkán Béla – (1948–) író, költő, politikus. 1989-től a Phralipe című folyóirat főszerkesztője, 1991–1993-ban az Amaro Drom alapító főszerkesztője. Néhány műve: Halak fekete citeráben (1981), Hóesés hűségben (1983), Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen (1997).
  • Rostás-Farkas György – (1949–) költő, újságíró, politikus. 1933-tól a Khetano Drom főszerkesztője. Néhány műve: Megváltásért (1989, 1991), Cigányságom vállalom (1992), A békesség zarándokai (1997).
  • Ruva Farkas Pál - (1952-) költő, író, műfordító, újságíró, szociológus. Az első cigány újság a Romano Nyevipe felelős szerkesztője. Jelentősebb művei: Agave ( versek Magvető 1987), Faludy György: Börtönversek (tükörfordítás, 1996) Ruvataurusz (2002), Gipsy Passió (a roma törvény és etika példatára, amit a cigányságról tudni kell 2006, bővített 2. kiadás 2013), Zen Zug (versek 2009), Ars-Más (versek 2010), Az elgurult álmok (novellák 2011), A sószéki gólya (versek 2011), Ameddig forog a cigánykerék (novellák 2011)
  • Szepesi József – (1948–) újságíró, költő. Rendszeresen jelentek meg művei a Romano Nyevipében, az Amaro Dromban, a Kethano Dromban. Néhány kötete: Elszórtan, mint a gyom (1983), Pogány ima (1997).
  • Szécsi Magda – (1958–) újságíró, grafikus, költő, meseszerző. Néhány műve: Az aranyhalas lőszem tükre (1988), A fekete bálvány birodalma (1993), Madarak aranyhegedűn (1996), Tavasztündér mosolya (1997).
  • Vesho-Farkas Zoltán – (1974–) költő, műfordító. Kötetei: Cherhaja – Csillagok (1994), Elefántcsontszínű évek (1995), A remény vánkosán (1996), Shakespeare: Hamlet (műfordítás,1998)
Táncosok, színészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Balogh Béla – (1958–1996) az amatőr táncmozgalomból induló táncos, 10 évig a Vadrózsa táncegyüttes tagja, a Lindri Táncszínház alapítója (1992), 1986-ban a Ki mit tud? tánckategóriájának győztese.
  • Hollai Kálmán – (1949–) színművész, oboa–ének szakos tanár. 1977-ben végezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd az ország színházaiban több mint ötven főszerepet játszott, valamint filmekben is szerepelt (Átok és szerelem). A Hegyi Aranka színjátszócsoport művészeti vezetője.
Cigányzenészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Balogh János – (1959–) zenész. Az Andro Drom cigány együttes alapító tagja, az Amalipe Cigány Kulturális Egyesület elnöke, a Lindri együttes vezetője.
  • Banda Marci – (1847–1925) prímás. Apja Bihari zenekarának klarinétosa volt, ő kávéházak kedvelt muzsikusa. Az 1903. évi prímásversenyen megosztott díjat kapott.
  • Berkes Lajos – (1837–1885) prímás. A híres Berkes–dinasztia alapítója, korának ünnepelt prímása. Általában főúri birtokokon játszott.
  • Berki László – (1941–) zenekarvezető prímás, zeneszerző. 1968-tól az Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása. Több mint 20 önálló hanglemeze jelent meg.
  • Bihari János – (1764–1827) zeneszerző, cigányprímás. A XIX. század elejének ünnepelt prímása, zenekarával a főúri udvarokban fellépő művésze. Néhány szerzeményét később a klasszikus zenészek is feldolgozták.
  • Boka Károly – (1808–1860) zenekarvezető prímás. Debrecenben 24 tagú bandát alapított, amelyben több vadászkürtös is volt. Kedvenc zenésze volt Kossuth Lajosnak, aki többször megfordult házában is.
  • Botos Flórián (1974-) dobos, Rottmans zenekar, Hit-Hop zenekar
  • Boross Lajos (prímás) – (1925–) zenekarvezető prímás. Az Állami Népi Együttes tagja, majd a Száztagú Cigányzenekar vezető prímása. Megválasztották a „prímások királyának”.
  • Czinka Panna – (1711–1772) zenekarvezető prímás Már 15 évesen zenekart alapított, művészetét a környező országokban is megcsodálták.
  • Dankó Pista – (1858–1903) nótaszerző. Az 1890–1900-as évek legnépszerűbb dalszerzője, zenekarával bejárta az országot. Néhány ismert műve: Eltörött a hegedűm, Nem fúj a szél, Most van a nap lemenőben.
  • Erdélyi Náci – (1845–1893) prímás. A szegedi cigány-királynak nevezett zenekarvezető a városi zenede tanára is volt, mivel a bécsi konzervatóriumban végezte tanulmányait. 1886-tól négy éven keresztül Amerikában, New Yorkban játszott zenekarával.
  • Farkas Miska – (1829–1890) prímás. Győri zenekarvezető, a Dunántúl leghíresebb prímása; Bihari János unokája. 1848-ban mint tábori zenekarvezető Klapka György hadtestében szolgált. Később bejárta zenekarával szinte egész Európát.
  • Fátyol Károly – (1830–1888) gordonka-művész. Az 1848-as szabadságharcban Bunkó Antal bandájával a nemzetőrök seregében szolgált. Két fiából is jeles zenészt nevelt.
  • id. Járóka Sándor – (1922–1984) prímás. 1932-ben az Aranyosi Rajkózenekar prímása, 1952-től a Belügyminisztérium Művészegyüttesének népi zenekarát vezette. Több kitüntetés birtokosa, fia is kitűnő prímás.
  • id. Kóczé Antal – (1872–1926) zenekarvezető prímás. Pályafutása Bunkó Vince zenekarában kezdődött, de 1902-ben már VII. Edward angol királynak muzsikált. 1918-ban a Gellért szálló megnyitásakor is ő játszott zenekarával.
  • Lakatos Sándor – (1925–?) prímás. A legkiválóbb prímások egyike, Liszt-díjas, a népművészet mestere, 1952-ben elnyerte Párizsban a hanglemez-világverseny nagydíját. A világ szinte minden pontján megfordult zenekarával.
  • Lukács Tibor (1956-) prímás Rajkó Zenekar Örökös Tagja, 100-tagú Cigányzenekar egyik Vezetőprímása, a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel kitüntetett művésze.
  • Patikárius Ferkó – (1827–1870) prímás. Eredeti neve Dudás volt, de az anekdota szerint játékával kigyógyított egy főurat lelki betegségéből, és így „Patikáriusnak” hívták ezután. 1867-ben a párizsi világkiállításon is játszott III. Napóleon császár előtt.
  • Radics Béla – (1867–1930) cigányprímás. Európa több országában ünnepelt, sikeres prímás. Írt keringőket, indulókat, magyar nótákat is.
  • Rácz Laci “36-ik” – (1867–1943) cigányprímás. Kitűnően improvizáló, virtuóz technikájú hegedűs, zenekarával bejárta az egész világot. A cigányok királyának nevezték.
  • id. Rácz Pali – (1815–1880) prímás. Élete első felét Olaszországban töltötte, katonai szolgálataiért az orosz kormánytól a Szent György-keresztet is megkapta. Magyarországra költözése után indult zenei pályája, híres szerzeménye a Lehullott a rezgőnyárfa c. nóta.
  • Salamon János – (1824–1899) karmester, zenekarvezető. Az első kolozsvári zenekarvezető, a magyarországi és erdélyi cigányprímások vezetője. Az 1848-49-es forradalom résztvevője.
  • ifj. Sánta Ferenc – (1945–) hegedűművész, zenekarvezető prímás. Zenetanár, majd az Operaház tagja volt. Zenekarával rendszeresen külföldön szerepel. Számos nóta, csárdás szerzője, önálló hanglemezei készültek.
  • Toki Horvát Gyula – (1920–1971) prímás. 1931-től a Fővárosi Rajkózenekar vezető prímása, majd 1950-től a Fővárosi Népi Zenekarnak. 1956-tól Nyugaton élt.
  • Varga Gusztáv – (1959–) népzenész, énekes. 1978-tól a Kalyi Jag cigány folklóregyüttes vezetője és művészeti menedzsere, több lemeze jelent meg, együttesével sokat lép fel külföldön. 1993-ban a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola alapítója. A népművészet ifjú mestere, az Európa-, és a Kisebbségekért-díj elnyerője.
Klasszikus zenészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Banda Ede – (1917–2004) gordonkaművész. A Magyar Rádió szólistája, a Zeneakadémia tanára, a Tátrai Vonósnégyes tagja.
  • Cziffra György – (1921–1994) zongoraművész. 1956-tól Franciaországban élt. Főképp Schumann, Chopin és Liszt műveit játszotta. 1969-ben alapította a Versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd tehetséges ifjú zenészek támogatására a Cziffra Alapítványt. Az egész világot bejárta, a nyolcvanas évektől gyakran látogatott Magyarországra, támogatta a magyar zenei életet.
  • Kóté László – (1941–) hegedűművész. 1961–1980 között az Országos Filharmónia szólistája, 1966-tól a Zeneakadémia tanára.
  • Rácz Aladár – (1886–1958) cimbalomművész. Eleinte cigányzenekarokban játszik, majd fokozatosan a klasszikus zene felé fordul. Ő formált a cimbalomból koncert-hangszert, ő alakította ki a klasszikus repertoárt. 1938-tól haláláig a Zeneakadémia tanára.
  • Ruha István – (1931–) hegedűművész. 1958-óta a kolozsvári Filharmónia zenekar szólistája, a Napoca vonósnégyes alapítója és vezetője, 1963 óta a kolozsvári Konzervatórium tanára.
Jazz, pop, rock[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Babos Gyula – (1949–) jazzmuzsikus, gitáros. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakának vezető gitártanára. Stílusa a jazz-rockhoz, a fúziós zene világához áll a legközelebb. Neves együttesekkel lép fel.
  • Tony Lakatos – (1958–) jazzmuzsikus, szaxofonos. A Kisrákfogó, majd Pege Aladár együttesének tagja. Napjainkban leginkább külföldön, Németországban lép fel. 1992 óta a Hesseni Rádió szólistája.
  • Pege Aladár – (1939–2006) jazzművész, nagybőgős. A nemzetközi jazzélet elimert és sokszoros díjnyertes alakja. Később klasszikus zenével is foglalkozik, 1970-től a Zeneakadémia tanára.
  • Snetberger Ferenc – (1957–) jazzmuzsikus, gitáros. 1988-óta Berlinben él, a kor ismert együtteseivel lép fel, vannak saját szerzeményei is.
  • Szakcsi Lakatos Béla – (1943–) jazzmuzsikus-zongorista, zeneszerző. Nemzetközi versenyek győztese, írt balettzenét, színházi kísérőzenét, musicalt. 1972 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakának tanára.
Politikusok, közéleti emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Berényi László – (1961-) politikus, országgyűlési képviselő a Fidesz színeiben, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagja.
  • Daróczi Ágnes – (1954–) népművelő, előadóművész, a Romano Glaso és a Kalyi Jag együttesek tagjaiként versmondó. 1978-tól a Népművelési Intézetben a cigány kultúrával foglalkozik, rendezvényeket szervez. 1992-től 1998-ig az MTV Cigány Magazinjának főszerkesztője.
  • Farkas Flórián – (1957–) politikus, országgyűlési képviselő a Fidesz színeiben. 1983 óta vesz részt a cigány közéletben. 1989-től a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének főtitkára, a Lungo Drom Érdekvédelmi Szövetség főtitkára, majd elnöke. 1995 óta az Országos Cigány Önkormányzat elnöke.
  • Hága Antónia – (1959–) tanár. 1990–1998 között országgyűlési képviselő, 1993-tól a Kethano Drom szerkesztőbizottságának tagja, 1994-től az Ariadne Kulturális Alapítvány elnöke.
  • Horváth Aladár – (1964–) népművelő, 1989-ben a miskolci Gettóellenes Bizottság tagja volt. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, 1991–1994 között a Magyarországi Roma Parlament elnöke, 1995-től a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.
  • Járóka Lívia – (1974–) szociálantropológus, politikus. 2004 óta az Európai Parlament képviselője a Fidesz színeiben. Az első cigány képviselőnő, egyúttal jelenleg az egyetlen cigány képviselő az EP-ben. Az Európai Néppárt Roma Munkacsoportjának elnöke, míg az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának alelnöke.
  • Horváth M. Judit – (1952–) fotóművész. 1990-1995 között az Amaro Drom főszerkesztője; 1999-ben Más Világ címmel férjével, Stalter Györggyel fotóalbuma jelenik meg a magyarországi cigányok életéről.
  • Joka Daróczi János – (1962–) újságíró, szociális munkás. 1982-óta dolgozik a Magyar Televíziónál, 1998-tól a Cigány Magazin főszerkesztője.
  • Lázár Péter – (1959 –) pedagógus. A nyírtelki Kedves Ház program kidolgozója és vezetője. A Soros Alapítvány oktatási füzetek sorozatában publikálta pedagógiai eredményeit.
  • Orsós Éva – (1954 –) tanár, politikus, 1995–98 a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, c. államtitkár. A Soros Alapítvány tanácsadója.
  • Osztolykán Ágnes – (1974 –) pedagógus, politikus, országgyűlési képviselő az LMP színeiben. Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnöke.
  • Ruva Pál Sándor (Ruva Farkas Pál) (1952 - ) újságíró, író, költő, szociológus, szociálpolitikus. a Cigány Írószövetség alapító elnöke
  • Varga József – (1962-) politikus, országgyűlési képviselő a Fidesz színeiben, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke.
  • Zsigó Jenő – (1952–) szociológus, politikus. 1987 óta a Fővárosi Tanács Cigány Szociális és Művelődés, Módszertani Központjának (ma Romano Kher) igazgatója. 1994 óta a Roma Parlament elnöke.
Képzőművészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Bada Márta – (1951–) festőművész. Iskolás korától fest. Remsey Iván és Mizsér Pál voltak a mesterei. 1973-tól állít ki csoportos és egyéni tárlatokon.
  • Balázs János – (1905–1977) festőművész. Már gyermekkorában megmutatkozik tehetsége, de csak 1968-ban kezd festeni. Salgótarjánban élt, itt fedezték fel a ’70-es évek elején, s itt rendezték első, önálló kiállítását is 1975-ben. Műveit több hazai közgyűjtemény őrzi, amelyeket nemzetközi kiállításokon is bemutattak.
  • Balogh Balázs András (1940-) festőművész
  • Balogh József (1944-) kárpátaljai magyar cigány festőművész
  • Balogh Tibor (1975-) grafikus- és festőművész
  • Bari Janó – (1955 –) festőművész. 9 éves korától fest. Különböző technikákat használ a tájképfestészettől a szürrealizmusig. Képei Görögországtól Amerikáig több gyűjteményben megtalálhatók.
  • Pongor Beri Károly (David Beery) – (1951–) grafikus és festőművész. 1975-ben Nyírmihályfalván kezd festeni. 1979 óta rendszeresen szerepel kiállításokon, 1987-től 1996-ig családjával Németországban élt.
  • Dilinkó Gábor – (1929–) festőművész. 1975-ben autóbusz balesetét követően kezd festeni, 1982 óta szerepel kiállításokon, az 1956-os forradalomban vállalt szerepéért magas állami kitüntetésben részesült.
  • Fenyvesi József – (1928–2005) festőművész. 1958-tól három évig munka mellett képzőművészeti szakkörbe jár, 1974-ben rendezi első kiállítását.
  • Gyügyi Ödön – (1966–) grafikusművész. Tiszadobon végzi a szakmunkásképzőt, amikor Péli Tamás híres pannóját festi. Ő és Szentandrássy hatására kezd alkotni. Első kiállítása 1988-ban volt. Grafikái rendszeresen megjelennek cigány lapokban.
  • Horváth Vince – (1899–1982) faragóművész, a Népművészet Mestere. 1937-ben kezdett faragni, a ’70-es évektől voltak külföldön és Magyarországon kiállításai.
  • Káli-Horváth Kálmán (1975−) festőművész, irodalmár, riporter.
  • Kiss József – (1921–) festőművész. 1954-ben kezdett el festeni. Első kiállítása 1974-ben Keszthelyen volt.
  • Kosztics László – (1958–) fafaragóművész. 1989 óta foglalkozik faragással. Több egyéni és csoportos tárlaton vett részt. 1996-ban létrehozta a Békésebb Világért Alapítványt.
  • Kun Pál – (1958–) festőművész. 1975 óta gyakran vannak kiállításai.
  • Labancné Milák Brigitta – (1968–) festőművész. Vágréti Jánost tekinti mesterének. Művészi tehetségét gyermeke óvónője fedezte fel. 1994-ben Mezőberényben mutatkozott be első tárlatán.
  • Oláh Jolán – (1932–) festőművész. Férje, Balogh Balázs András mellett kezd festeni. Első, önálló kiállításával 1985-ben a kecskeméti Naiv Művészeti Múzeumban jelentkezett.
  • Oláh Mara – (1945–) festőművész. Gyakran vannak kiállításai idehaza és külföldön is.
  • Oláh Zoltán – (1974–) grafikus és festőművész. Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába járt, gimnáziumban érettségizett.
  • Orsós Jakab – (1920–) fafaragóművész, író, politikus. Családi hagyományként már gyerekkorában elkezdett faragni. Rendszeresen jelenik meg tárlatokon, elbeszéléskötete Aki hallja, aki nem hallja címmel 1987-ben jelent meg; Gyökerek című kötete pedig 1995-ben.
  • Orsós Teréz – (1955–) festőművész. Iskolás korában a komlói rajzszakkör tagja. 1979-ben szerepel először kiállításon, Magyarországon és külföldön egyaránt sokat vesz részt kiállításokon.
  • Palotai Lajos – (1951–) festőművész. Az általános iskolában rajztanára, Garay Jenő keze alatt kezd festeni. Képzőművészeti gimnáziumot végzett, kezdetben reprodukciók másolásával foglalkozott. 1981 óta állít ki.
  • Péli Tamás – (1952 –1995) festőművész. Az iskola elvégzése után juhokat őrzött. 1979 óta fest Lakatos Menyhért bíztatására. Képzőművészeti tanulmányait Amszterdamban végezte a Festészeti Akadémián. Több cigány művész vallja mesterének.
  • Ráczné Kalányos Gyöngyi – (1965–) festőművész. Komlón Pongrácz Éva rajztanár rajzszakkörében kezd rajzolni. Több gyermekrajz pályázatot nyert. Első festményét gyermekei szobájának falára készítette. 1979-ben a Hét iker szarvaskígyó című animációs filmhez készített rajzokat és meséket.
  • Szentandrássy István – (1957–) Kossuth-díjas festőművész.
  • Szécsi Magda – (1958–) grafikus, festőművész, író. 1984 óta rajzol és ír meséket. Első kiállítása Tatán volt. Több verseskötetet és saját szerzésű mesekötetét illusztrálta.
  • Szomora Kálmán – (1938–) fafaragóművész. 1979 óta több alkalommal részt vett a tatabányai országos bányász-fafaragó tábor munkájában. 1988-ban a Nógrád megyei Szénbányászati Tröszt díját nyerte el.
  • Túró Zoltán – (1972–) festőművész. Képzőművészeti Gimnáziumot végzett. A figuralista, részletező festészet gyakorlója.
  • Vári Zsolt – (1974–) festőművész. Autodidakta, országszerte gyakran vannak kiállításai.
  • Váradi Gábor – (1958–) festőművész. Első tanára Rákosi Zoltán volt, majd Péli Tamást tekintette mesterének. Első tárlata 1989-ben Ózdon volt. 1994-ben Izlandon 6 hónapos tanulmányúton vett részt.

Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Államilag szubvencionált, törvényben rögzített státusú (és költségvetésű) hivatásos színészekkel játszó cigány prózai színház csak Szlovákiában (Romathan) és Oroszországban (Romen) létezik, de a piacorientált profizmustól a teljesen amatőr keretekig számos társulat működik Európában. Cigány zenés színház például létezik Bulgáriában és Lengyelországban is.

Az első cigány színházat Lunacsarszkij alapította 1931-ben Indo-Roma Tyeatr néven. Szakmailag a legjelentősebb ismertségre talán a moszkvai Romen Tyeatr jutott, amely orosz nyelven és különféle cigány nyelvjárásokon tart előadásokat. A rendszerváltás előtt egyike volt az egykori Szovjetunió nemzetiségi kirakatintézményeinek, és mint ilyen, egyfajta hamis cigány romantikát népszerűsített. A rendszerváltás óta klasszikus orosz szerzőket (Puskin, Gyerzsavin) is játszik. A másik nemzetközileg ismert társulat a Macedóniában (Skopjében) létrehozott, később Németországba települt Pralipe volt. (Ma anyagi csőd miatt szünetelteti működését.) Ezenkívül a L. Ristić által alapított (később átalakult) magyarországi Maladype is komoly fesztiválsikereket tud maga mögött, bár ez a társulat nem teljesen cigány kisebbségi színházként határozza meg magát. Ezeken túl számos kevésbé jelentős cigány színházi csoport működik Európában Ausztriától Lengyelországig. A legtöbbjük többségi vagy vegyes nyelven játszik. Cigány nyelvű hivatásos színészképzés sehol nincsen.

A kortárs cigány drámairodalom talán legjelentősebb szerzője a finn Veijo Baltzar (1942–) rendező, forgatókönyv-, hangjáték- és drámaíró, színházi pedagógus. 1976-ban Drom néven cigány társulatot alapított Helsinkiben, amelyet a 80-as években elhagyott, és évekig kizárólag írásból élt. A 90-es évek óta színészeket tanít, és ismét rendez, jelenleg egy operát írt. Jelentős még a szerbiai Jovan Nikolić (1955), és magyar Csemer Géza színházi munkássága. Az utóbbi vezetésével a Karaván Stúdióban zajlik cigány fiatalok színpadi képzése. Rendszeres cigány színházi fesztivál beindítására több próbálkozás történt, ilyen például a csehországi Amalipe Fesztivál.

Embertan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A cigányok között az észak-indiaiakra jellemző embertípus (indo-mediterrán) az uralkodó. A legújabb genetikai kutatások kimutatták, hogy a vizsgált európai cigány férfiak génjeiben az Y kromoszómák és a mitokondriális DNS leggyakoribb csoportja a H haplocsoport (50%), míg a nőknél a H és M haplocsoport (35% és 26%). Ezek más európai népeknél nagyon ritkák, viszont Indiában ugyanilyen gyakoriak. Az európai cigány lakosságnál ugyanakkor teljesen hiányoznak egyes olyan haplocsoportok, amelyek az indiaiaknál gyakoriak (például az U2i és U7, amelyek az indiai nőknél 11-35% arányúak). Ez azt jelenti, hogy az európai cigány lakosság kb. felerészben már keveredett a környezetében élő európai népcsoportokkal.[20]

A transznacionális cigány etnikum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A többségi társadalomba beilleszkedett cigány értelmiség tagjai közül világszerte, így Magyarországon is egyre többen fedezik fel maguknak újra csoportjuk ősi hagyományait és főleg a cigány nyelvet. Olyanok is elsajátítják, akik a családjuk körében nem beszélték. A cigány nyelv valamennyi cigány csoport egységének legfontosabb kifejezője. A nyelv alapján kialakulóban van a modern kornak megfelelő egységes cigány etnikai kultúra.

Az 1971-es első Roma Világkongresszus fontos mérföldköve lett a határok felett álló közös cigány etnikum fejlődésének. A kongresszuson zászlót és himnuszt választottak. A kongresszus első ízben ismerte el hivatalosan a cigány nyelvet, megkezdték az egységes nyelv kialakítását, amely napjainkig tart.

2005-ben Strasbourgban megalakult a Romák és Utazók Európai Fóruma (European Roma and Travellers Forum). A fórum egyfajta európai cigány parlamentként működik és az Európa Tanács javaslattevő szervezete minden olyan kérdésben, ami érintheti a cigány társadalmat. A fórum munkanyelvei a romany, az angol és a francia. (Magyarországról az Országos Cigány Önkormányzat 4 főt delegálhat a rendszeresen ülésező fórumra.)

Minden év május 24-én tartják a nemzetközi cigány búcsút a dél-franciaországi kisvárosban, Saintes Maries de la Mer-ben. Az eseményre a világ minden tájáról érkeznek a cigányok, hogy imádkozzanak a cigány nép védőszentjéhez, Szent Sárához, és részesei lehessenek egy nemzetközi kulturális találkozónak.

Cigány zászló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1971-ben elfogadott cigány nemzeti zászló, közepén a csakra, vagyis életkerék
A hivatalos cigány nemzeti zászló méretei

Már a nemzetközi cigány mozgalmak 1930-as évekbeli megindulásakor megfogalmazódott az igény egy saját zászló megalkotására, mely a mainál egyszerűbb volt, csupán a kék és zöld sávokból állt. A zászlónak azonban ez a korai formája nemzetközileg nem terjedt el. A ma is ismert zászló jóval később, a nemzetközi cigány mozgalmak újjáéledésével az 1971-es Első Roma Világkongresszuson született meg és került elfogadásra. Ekkor jelent meg a zászló közepén a kék és zöld sávokon a vörös kerék, indiai kifejezéssel élve a csakra. A zászlónak ez az új formája gyorsan elterjedt világszerte.

A zászló szimbolikájában az alsó zöld sáv jelenti a földet, a természetet, a konkrét adottságokat, a világi dolgokat. A felső kék sáv jelképezi az eget, a végtelent, a lehetőségeket, az isteni gondviselést. A kerék utalás konkrétan a vándorlásra, illetve általánosabban a világ változására.

A küllők száma a különböző ábrázolásokon változó: nyolc, tizenkettő vagy tizenhat.

  • 8: iránytűhöz hasonló alakja utal a négy fő- és négy alégtájra, azaz "a szélrózsa minden irányára".
  • 12: az év tizenkét hónapja, a Zodiákus tizenkét csillagképe.
  • 16: India zászlajának tizenhat küllős csakrája, mely a Dharmát, azaz az "Örök Törvényt" jelenti úgy is mint társadalmi- valamint természeti- illetve természet feletti, spirituális törvényt.

A kerék vörös színe utal egyfelől a felkelő és lenyugvó Nap vörös színére, ezáltal a napszakok változására, az idő múlására. Másfelől jelenti a vér vörös színét is, mely egszerre jelképe az életnek - hiszen a test éltető nedve - és a halálnak - mint az ártatlan áldozatok oly sokszor kiontott vére.

A nemzetközi cigányság e zászlóval azt kívánja kifejezni, hogy területi széttagoltsága és kulturális sokszínűsége ellenére egységes nemzetnek tekinti magát. Címert viszont hivatalosan nem alkottak, ezzel is kifejezvén azt, hogy nincs igényük egy adott területhez kötött cigány nemzetállam létrehozására, minden cigány ember annak az államnak az állampolgára, amelyben él.

Cigány himnusz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Opre roma, azaz a nemzetközi cigányhimnusz

Az 1971-ben, Londonban tartott első Roma Világkongresszus a Gélem, gélem („Mentem, mentem”) kezdetű műdalt – a jugoszláviai Žarko Jovanović romani nyelven (lovári nyelvjárásban) írt szerzeményét – fogadta el a cigányság hivatalos himnuszának. A dal gyorsan népszerűvé vált és gyakorlatilag folklorizálódott. Több szövegváltozata is kialakult, valamint dallamát is többféle stílusban, zenei megközelítésben adják elő. Szövegváltozatai nem csak a romani nyelv különböző dialektusaiban léteznek, hanem különböző nem cigány nyelveken is (például magyarul, szerbül, románul stb.) Ez utóbbiak általában nem fordítások, hanem önálló alkotások.

A magyarországi cigány himnuszról (Zöld az erdő) lásd a Magyarországi cigányok szócikket!

Irodalmi, zenei művek a cigányokról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Cigányok témájú médiaállományokat.

Cigány tematikájú összefoglaló szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.meltosag.net/solyom-laszlo-a-ciganysag-az-orszag-testenek-resze/
  2. http://www.oco.hu/webset32.cgi?OCO@@HU@@1173@@GOOGLEBOT
  3. http://www.keh.hu/beszedek20090909_dgap.html
  4. http://www.thinking-east.net/index2ff8.html?option=content&task=view&id=53
  5. Reaching the Romanlar–A Feasibility Study Report (International Romani Studies Network), Istanbul: 2006, p.13.; a hivatalos statisztika szerint 500 000 körüli a számok, lásd: Turkey: A Minority Policy of Systematic Negation (IHF report); 2-5 millió közötti becsült számra is van forrás: SERİN, Ayten: 'AB ülkeleriyle ortak bir noktamız daha ÇİNGENELER'. Hürriyet, 2005. május 8. (Hozzáférés: 2006. szeptember 23..)
  6. becsült szám - Roma in the Balkan context (UNDP Regional Bureau for Europe); a hivatalos romániai népszámlálás szerint az önmagukat cigány nemzetiségűeknek vallók száma 2002-ben 535.140 fő volt - Ţigani din România
  7. [1]: "[…]independent estimates point to numbers varying form 1 million to 2.5 million."
  8. http://www.gfbv.it/3dossier/sinti-rom/img/n7a.jpg
  9. A 2001 évi népszámlálás szerint Magyarországon 190 046 fő volt a cigány lakosság lélekszáma. Különböző szociológusok a valódi lélekszámukat 500 000 és 700 000 közöttire becsülik. Egyes roma értelmiségiek szerint ez a szám az egymilliót is eléri. (Lásd: Roma szociológiai tanulmányok, 1997.)
  10. The New York City Times: "Roma make up an estimated 8 to 10 percent of Hungary’s population".
  11. The Christian Science Monitor: Hungary's anti-Roma militia grows: "[…] the Roma, who account for between 8 and 10 percent of Hungary's 10 million people."
  12. [2]: "Hungary's prospects have been further buoyed by its lack of "problem areas" in sectors such as agriculture and its high level of trade with the EU, although the country acknowledges the need for progress regarding its population of 500,000 to 1 million Roma, or Gypsies"
  13. CNN: "Hundreds of thousands of Roma are dispersed throughout Europe. In Slovakia, they make up 10 percent of the population."
  14. Az orosz Wikipédia cikke szerint a 2002-es népszámláláskor 183 000 volt a szám, de a megadott hivatalos forrás 2009 februárjának végén már nem tartalmaz adatot.
  15. Montenegró: megkérdőjelezhető identitások (kitekinto.hu)
  16. Kötéllel sem
  17. http://magyarnarancs.hu/belpol/roma_holokausztipar_karpotlasok_utvesztotildejeben-53408
  18. ^ a b c Csaba Zoltán László - Závecz Gergő: Milyen tényezők hatnak a magyarországi cigány népesség nemzetiségi önbesorolására? In: Kurucz Erika (szerk): Élethelyzetek a társadalom peremén, 2011. ISBN 978-963-7366-45-1
  19. [3]
  20. Origins and Divergence of the Roma (Gypsies) David Gresham, Bharti Morar, Peter A. Underhill, et al, Am J Hum (2001); (The Eurasian Heartland: A continental perspective on Y-chromosome diversity, Wells et al.)

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul:

Angolul:

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Index cigányügyi cikksorozata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További cikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]