I. Basarab havasalföldi fejedelem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
I. Basarab
Basarab I of Wallachia.jpg
I. Basarab az argyasudvarhelyi kolostor egyik freskóján

Havasalföld fejedelme
Uralkodási ideje
1310 – 1352
Elődje Tihomir
Utódja Miklós Sándor
Életrajzi adatok
Született kb. 1270
Elhunyt 1352
Câmpulung
Nyughelye Argeș
Édesapja Tihomir
Édesanyja nem ismert a neve


I. Basarab (1270-1280 k.[1]1352[1]) havasalföldi fejedelem 1310-1352 között. Latin nyelvű magyar forrásokban Bazarad vagy Ivanko Bazarad néven szerepel. Őt tartják a Havasalföldi Fejedelemség alapítójának, ezért az újkori román történelemben Basarab Întemeietorul (Alapító Basarab) néven emlegetik. Egy 1332-es, Károly Róbert által kibocsátott okirat szerint Thocomerius fia.

Származása és családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. században és 20. század elején a román történészek románnak tartották Basarabot. Nicolae Iorga azonban figyelembe vett egy másik lehetőséget is: „a név kun ... vajon csak a név?” de ennél nem ment tovább. Utóbb számos történész ebbe az irányba mozdult el. Neagu Djuvara a következőképpen foglalta össze érveit:[2]:

  • Mind Basarabnak, mind apjának a neve (Thocomerius) kun eredetűek. Bár apját egyesek Batu kán családjából származtatják, tehát nem zárható ki, hogy Basarab valójában tatár származású volt.
  • Basarab és fia, Miklós Sándor katolikusok voltak akkor, amikor a románok már évszázadok óta a keleti egyházhoz tartoztak, és Havasalföldön a kunok voltak az egyedüli katolikus nép. (Ennek ellentmond az 1332. november 26-ai Károly Róbert által kiadott dokumentum, amely eretneknek nevezi Basarabot, ami abban a korszakban keleti szertartású keresztényt jelentett.[3])
  • A Basarab utódai által alapított legjelentősebb egyházi intézmények, a Cozia-kolostor és a Horezu-kolostor szintén kun nevet viselnek.
  • Azzal a nem alátámasztott hiedelemmel szemben, hogy Basarab a tatárok elleni küzdelmekben megszerezte volna az elsőbbséget a többi román kenéz felett, a magyar és a szerb krónikák azt írják, hogy a posadai csatában a tatárok a románok mellett harcoltak. Mivel az Arany Horda tatárjai, azaz a nyugati tatárok jórészt kun eredetűek voltak, Basarab lehetséges kun származása lehetne a kapcsolat a két nép között.
  • 1325-ben egy magyar egyházi személy tanúskodott egy kun nemes fia ellen, hogy ez megsértette a királyt, mondván, hogy Basarab bokájáig sem ér fel. Nicolae Djuvara történész úgy véli, hogy ez a történet azt bizonyítja, hogy a fiatal kun büszke volt a saját népéből származó vajdára.
  • A Basarabnak adott „Negru-Vodă” név (jelentése fekete vajda) az arcszínére utal, amint azt Alappói Pál és Miron Costin is feljegyezték. A románok a kunokat sötétebb bőrűeknek tartották.

Végső soron a történész úgy értékeli a fenti érveket, hogy külön-külön egyik sem tekinthető bizonyítéknak, de együttesen komoly érvet jelentenek.

Constantin C. Giurescu és Dinu C. Giurescu történészek szerint az hogy Basarab nevének jelentése az ótörök nyelvben „uralkodó atya”, illetve az hogy kun származású, nem rendkívüli dolog, „ez semmivel nem csökkenti Basarab románságát.”.[4]

Más történészek szerint a „Basarab” név kun nyelven „legszentebb, leghatalmasabb, a győzedelmes” jelentésű.[5] Georgeta Penelea megjegyzi, hogy a név kun eredete kétségtelen, de ebből nem kehet következtetést levonni a viselőjére nézve. Lehetséges az is, hogy Basarab anyja kun nemes lány volt.[6]

Basarab tehát egy bizonyos Thocomerius fia volt, akit jól ismertek a magyar királyi udvarban.[7] A câmpulungi és Râmnicu Vâlcea-i egyházi adatok szerint a felesége Margit volt, akitől két gyermeke született Miklós Sándor, a jövendőbeli fejedelem (1352 - 1364) és Teodóra, aki Iván Sándor bolgár cár felesége lett.[8]

A feljegyzésekben és képi ábrázolásokban is az arcának vonásai is nagyon emlékeztetnek török jellegű etnikumra, s ezt utódai is viselték magukon. Egész Havasalföldön és Moldvában is még sok helyen éltek kunok, akiknek bár szétszóródása és asszimilációja már a 13. század második fele óta folyamatos volt, de nem következett be egyik napról a másikra. A kunság azonosulása a románsággal lassan haladt. Az akkori havasalföldi kenézek és előkelők is jobbára kun, vagy más török eredetű neveket viseltek, amely a román történészek, mint Penelea szerint még nem enged a származásra következtetni, míg más vélemények ezt látják, amelyet számos más példa alátámaszt.

A másik széles körben elterjedt elképzelés származását illetően az, hogy mongol-tatár származású. Némely forrás szerint Tihomur Mongke Temur fia, aki az Arany Horda uralkodója volt, Batu kán dédunokája és Dzsingisz kán ükunokája. Ami azt jelenti, hogy Basarab vajda Dzsingisz kán leszármazottja volna. A kunokat részben a letelepedett mongol csoport is magukba olvasztották, a mostani krími tatárok is kun-tatár keveredésből alakultak ki, ezért lehet, hogy bár Basarab és Tihomir neve mégis kun, de távolabb szemlélve családfájukat lehetnek tatár, vagy mongol származásúak.

Uralkodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Délkelet-Európa politikai térképe 1340-ben
A posadai csata a Thuroczi-krónikában

A források teljes hiányában I. Basarab uralkodásának kezdetét 1310 körülre teszik, egy 1605-ös olasz kónikában feljegyzett hagyomány szerint,[9] amely a Fekete Vajda trónra lépéséről szól.[7][10][11] Egy magyar okirat szerint 1317-ben már kétségkívül hatalmon volt.,[12] amikor is helyi konfliktusba keveredett a Méhed vára környéki nemesekkel.[13] Constantin Kogălniceanu történész úgy véli, hogy a magyarországi trónviszályok időszakában, vagyis 1318-ig Basarab egyesítette a Kárpátoktól délre fekvő kenézségeket, létrehozva a Havasalföldi Fejedelemséget.[14] Constantin C. Giurescu ezzel szemben azt tartja, hogy az egyesítés már 1307 előtt, azaz Károly Róbert trónra lépése előtt megtörtént.[7] A történészek megosztottak abban a tekintetben, hogy hol helyezkedett el az államalakulat kezdeti magja. A két fő elmélet szerint az egyesítés vagy az Olt bal partjáról, Curtea de Argeș és Câmpulung irányából indult, vagy pedig Litovoi a jobb parton elhelyezkedő vajdaságából.

Kapcsolata a bolgárokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Basarab kevéssel 1322 előtt lánya, Teodóra házassága révén rokoni kapcsolatba került Iván Sándor bolgár cárral. Iván Szracimir bolgár cár Baszarab unokája volt. 1323-ban III. Mihály bolgár cárt egy „ungrovlach”-nak nevezett hadsereg segítette a Bizánci Császárság elleni harcban. Noha a sereg vezérének a nevét nem jegyezték fel, a történészek szerint ez I. Basarab volt.[15][16] Basarab 1330-ban is segítségére kelt a bolgár cárnak, a június 28-ai velbuždi csatában III. István Uroš csapatai ellen.

Kapcsolata a magyarokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Uralma elején még Magyarország vazallusa volt,[17] 1324-ben úgy szerepel a magyar okiratokban mint „Bazarab, woyvodam nostrum Transalpinum”,[18] de egy idő után megtagadta a 7 000 márka hűbéresi adó kifizetését, sőt, 1325-ben elfoglalta Magyarországtól a Szörényi bánságot. Károly Róbert magyar király követek útján próbálta jobb belátásra bírni, de minden bizonnyal eredménytelenül, hiszen ugyanazon év szeptemberében a magyar király büntetőhadjáratra indult egykori vazallusa ellen. Elfoglalta Szörényvárát, majd előrenyomult a vajda székhelye (Argyasudvarhely) felé.

Basarab békeajánlata hidegen hagyta a magyar uralkodót, pedig az felajánlotta túszul egyik fiát és vállalta a régi adó kifizetését is,

csak, hogy térjetek vissza békében és óvakodjatok a veszélyektől, mert ha közelebb jöttök, azoktól meg nem szabadultok

.

A magyar sereg, miután lerombolta a vajda székhelyét, egy szűk hegyi szorosban, Posada-nál (valószínűleg a Vöröstoronyi-szoros) szembesült a vajda fenyegetésével. A négy napig tartó csatában, amit a történelem a Posadai csata néven ismer, Károly Róbert és serege katasztrofális vereséget szenvedett a lesből támadó Basarab csapataitól.

E győzelem révén I. Basarab ideiglenesen függetlenítette Havasalföldet a Magyar Királyságtól. 1343 körül Basarab társuralkodóvá emelte Miklós Sándor fiát. Ez utóbbi I. Lajos udvarába utazott, hogy újra megteremtse a kapcsolatot a Magyar Királysággal.[19] A következő években Basarab a magyar király mellett részt vett a tatárok elleni hadjáratban

Kapcsolata a tatárokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A posadai csata a Képes krónikában

Gheorghe Brătianu történész véleménye szerint[20] Basarab kihasználta a Magyar Királyságban uralkodó helyzetet és az Arany Horda védelme alá helyezte magát. 1330-ban a románok és a tatárok két ütközetben is egymás mellett harcoltak (Velbužd és Posada).[19] Más történészek is osztoztak a tatárokkal való együttműködés tételében, például Nicolae Iorga[21] és P. P. Panaitescu.[22] Ez utóbbi arra hivatkozott, hogy a bizánciak és bolgárok egyik 1331-beli csatájában, a bizánci császár meghallva a tatárok trombitáját úgy vélte (utóbb kiderült, hogy tévesen), hogy „ez a Dunán túli géták (románok) taktikai manővere, akik ugyanolyan fegyvereket használnak, mint a tatárok, a legtöbbjük íjász”. Ebből a leírásból a történész azt a következtetést vonta le, hogy távolról Basarab lovasai összetéveszthetőek voltak a tatárokkal, és átvették a tatárok harcmodorát.[23] Más történészek a Basarab és tatárok közötti együttműködés feltételezését puszta feltevésnek minősítik.[24]

Miután Magyarországon I. Lajos került a trónra, magyar offenzíva indult a tatárok ellen. Basarab, mint a magyar király hűbérese, kénytelen volt átértékelni a külpolitikáját. Az 1343 - 1345 körüli hadjáratokban elfoglalta a tatároktól a Duna-deltától északra fekvő területeket, a Prut és a Dnyeszter között.[25]

Havasalföld I. Basarab korában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Basarab által uralt területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Társadalmi viszonyok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasági élet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyházi viszonyok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b I. Basarab (angol nyelven). Genealogy.eu
  2. Neagu Djuvara. O scurtă istorie a românilor povestită celor tineri (román nyelven). București: Humanitas (2002) 
  3. „Carolus I, rex: «confinia nostri, que in terra Transalpina per Bazarab filium Thocomerii scismaticum infidelis Olahus nostris»”
  4. Constantin C. Giurescu & Dinu C. Giurescu. Istoria românilor din cele mai vechi timpuri până astăzi (román nyelven), 190, 209. o (1971) 
  5. Rásonyi László. Contributions à l’histoire des premières cristallisations d’état des Roumains. L’origine des Basarabas (francia nyelven), 240, 242, 253. o (1935) 
  6. N. Iorga, p. 229, n. 9
  7. ^ a b c Constantin C. Giurescu, p. 290
  8. P. P. Panaitescu. Mircea cel Bătrân (román nyelven). București: Corint, 37 és 45. o (2000) 
  9. Giacomo di Pietro Luccari, Copioso Ristretto degli annali di Ragusa, Veneția, 1605, p. 49
  10. Xenopol, p. 69
  11. C. Kogălniceanu, p. 13
  12. N. Iorga, p. 228
  13. Miron Constantinescu, Constantin Dacoviciu, Ștefan Pascu, Istoria României - Compendiu, Ed. Didactică și Pedagogică, București, 1969, p. 129
  14. C Kogălniceanu, p. 8-9
  15. C. C. Giurescu, p. 299
  16. P. D. Popescu, p. 99
  17. P. D. Popescu, p. 103
  18. C-tin C. Giurescu, p. 292
  19. ^ a b C-tin C. Giurescu, p. 298
  20. Gh. I. Brătianu, p. 380.
  21. Nicolae Iorga, Condițiile de politică generală în cari s-au întemeiat bisericile românești în veacurile XIV-XV, în «Studii asupra evului mediu românesc», ed. Ș. Papacostea, București, 1984, p. 99
  22. P. P. Panaitescu, Mircea l'Ancien et les Tartares, în RHSEE, XIX, 1942, 2, p. 439
  23. P. P. Panaitescu, p. 166 - 167
  24. M. Holban, Pe marginea unor ipoteze și deducții, în AIIAX, XXII, 1985, 2, p. 689
  25. C-tin C. Giuvara, p. 302

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gheorghe I. Brătianu, Marea Neagră de la origini până la cucerirea otomană, ediția a II-a rev., Ed. Polirom, Iași, 1999
  • Dan Cernovodeanu, Știința și arta heraldică în România, Ed. Științifică și Enciclopedică, București, 1977
  • Neagu Djuvara, Iarăși despre Negru Vodă și «Descălecătoare» în „Magazin istoric”, nr. 8 / 2000
  • Constantin C. Giurescu, Istoria Românilor, Ed. All Educațional, București, 2003.
  • Nicolae Iorga, Istoria poporului românesc, Ediție îngrijită de Georgeta Penelea, Ed. Științifică și Enciclopedică, București, 1985
  • Constantin Kogălniceanu, Basarab I zis Negru Vodă, Ed. Minerva, București, 1908.
  • P. P. Panaitescu, Mircea cel Bătrân, ediția a II-a, Editura Corint, București, 2000
  • Petru Demetru Popescu, Basarab I, Ed. Militară, București, 1975.
  • A. D. Xenopol, Istoria românilor din Dacia Traiană, vol. II, Iași, 1889.
  • Rásonyi László, Contributions à l’histoire des premières cristallisations d’état des Roumains. L’origine des Basarabas. În: „Archivum Europae Centro Orientalis”, I, Budapesta, 1935, p. 240, 242, 253

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Tihomir
Havasalföldi fejedelem
13101352
Havasalföld címere
Következő uralkodó:
Miklós Sándor