Perzsa nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Perzsa
فارسی
Beszélik Irán, Afganisztán, Tádzsikisztán, környező országok
Terület Eurázsia
Beszélők száma 120 000 000 fő
Nyelvcsalád indoeurópai
   indoiráni
    iráni
     nyugati iráni
      délnyugati iráni
Írásrendszer perzsa ábécé
Hivatalos állapot
Hivatalos Irán, Afganisztán, Tádzsikisztán
Nyelvkódok
ISO 639-1 fa
ISO 639-2 fas (T)per (B)
A perzsa nyelv (fárszi, dari, tádzsik) elterjedése

A perzsa nyelv (más néven: fárszi nyelv; perzsául: فارسی) az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágán az iráni nyelvek csoportjába tartozik. Megkülönböztetünk óperzsa, középperzsa (pehlevi) és újperzsa nyelvet. A mai modern perzsa valamely középperzsa nyelvjárásból alakult ki, azonban a középperzsa óperzsával való viszonya nem teljesen tisztázott. Az újperzsát Iránban (régebbi neve: Perzsia) közel 70 millióan beszélik. A Kr. u. 7. században bekövetkezett arab hódítás következtében sok arab szó került a nyelvbe. Szintén az újperzsa nyelv területileg elkülönült változatai (nyelvjárásai) a cirill betűkkel írt tádzsik, valamint az Afganisztánban beszélt dari.

A perzsa nyelv az indoeurópai nyelvekhez hasonlóan flektáló, azaz hajlító nyelv, jóllehet, a képzőrendszer révén mutat némi agglutináló jelleget is.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három nagy korszaka van: óperzsa, középperzsa és a ma használt újperzsa.

Írás és kiejtés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai perzsa általában arab betűkkel, az arab ábécé egy némileg módosított változatát alkalmazva íródik (több betűvel, mint a klasszikus arab, és az ejtés is eltér). Mivel az arab ábécé a rövid magánhangzókat nem jelöli írásban, ezeket véglegesen a mondatbeli összefüggés határozza meg, ami a megértést megnehezíti. Vannak hangzók, melyeket többféle betű is jelölhet. Bár a kiejtésben a rövid-hosszú magánhangzók közötti különbség eltűnt, az írás még mindig ezt tükrözi.

A perzsának létezik latin betűs ábécéje is, amelyet a nemzetközi átírásban használnak, ez a következő betűkből áll: a, â, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, š, t, u, v, x, y, z. A hat magánhangzó (a, â, e, i, o, u) közül az a rövid magyar á-nak, az â a magyar a-hoz közelítő nyílt o-nak felel meg (a klasszikus perzsában hosszú á volt), az e rövid zárt e, az i, o, u pedig ugyanúgy hangzik, mint a magyarban. A mássalhangzók közül a c magyar cs-nek felel meg, a j magyar dzs hangot jelöl, q leginkább a francia „raccsoló” r-hez hasonlítható, csak zöngétlen, az s ejtése magyar sz, a š hangértéke magyar s, míg az x erős magyar h-nak hangzik, mint a ch a Bach, pech szavakban; a többi mássalhangzót ugyanúgy ejtik, mint a magyarban. Ritkán előfordulnak a perzsában hosszú mássalhangzók is, amelyeket hosszan is ejtenek, mint a magyarban vagy az olaszban.

A hangsúly általában az utolsó szótagra esik, mint a franciában. A hangsúlytalan a hangot gyakran gyengébben (elmosódottan) ejtik.

Nyelvtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerkezet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szórend általában alany–tárgy–határozó(k)–állítmány, a kötetlen köznyelvben azonban teljesen szabad is lehet.

Főnév[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai perzsa nyelv a magyarhoz hasonlóan nem ismer nyelvtani nemet. A törökhöz hasonlóan csak határozatlan névelőt ismer. Alapállapotban a főnév határozott, tehát pl. a ketâb szó jelentése egyaránt 'könyv' és 'a könyv'. Határozatlanná tenni kétféleképpen lehet: ketâb-i vagy yek ketâb (köznyelvben a kettő kombinációja, a yek ketâb-i is előfordul).

A perzsa ötféle többes számot ismer, ebből három az arabból került át. A -hâ végződés eredetileg csak élettelen tárgyak többes száma volt, az élőlényeké -ân, de mára a -hâ gyakran használatos élőkre is. Az -in, illetve az -ât az arabból átkerült hímnemű, illetve nőnemű szavak többes száma. Ezeknél is előfordul, hogy helyette a -hâ vagy (csak élőknél) az -ân többes számot használják. Az ötödik fajta többes szám az ún. tört többes, olyan szavaké, amik arabból kerültek át az ottani, tört többes számukkal együtt.

Melléknév[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A melléknév mindig egyes számban van, kivéve, ha a mondat alanya, például a fehér ruha, de: a fehérek bepiszkolódtak. Sok melléknév határozóként is szerepelhet.

A melléknév lehet a mondat jelzői állítmánya, és szerepelhet jelzős szerkezetben. Ha jelző, nem egyeztetjük a jelzettel (kivéve pár arab átvétel), és a jelzett után áll (beszélt nyelvben előtte is állhat).

Fokozása: -tar illetve tarin, pl: bozorg: nagy, bozorgtar: nagyobb, bozorgtarin: legnagyobb. A felsőfokú a többivel ellentétben megelőzi a jelzettet.

A perzsa egyik legfőbb jellegzetessége, hogy a jelzőt a főnévhez tapadó -e (ha a főnév magánhangzóra végződik, akkor -ye) képzővel kapcsolja (ez a modern indoeurópai nyelvekben meglévő birtokos elöljárószónak felel meg, például angol of, spanyol de, stb.). Példa: ab „víz”, garm „meleg” → ab-e garm „meleg víz” (szó szerint: „vize a melegnek”). Ennek az -e-nek a neve ezafe.

A tulajdont jelző névmásokat a személyes névmás fejezi ki, például az én ruhám.

Személyes névmások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perzsában, akárcsak a magyarban, a személyes névmás elhagyható. Általában egyforma az alanyesetben, tárgyesetben és birtokos esetben. Az egyes szám első személyben használt tárgyeseti man rā néha marā-ra rövidül a beszéd során.

Rendes alakok
Személy Egyes Többes
1. man
2. to šomā
3. u ānhā (csak nem emberek, de köznyelvben az is lehet)
ishān (csak emberek, választékos)

Igék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A perzsa nyelv jellegzetessége, hogy az igéknek két tövük van: a múlt idejű, valamint a jelen idejű tő. A főnévi igenév végződése az -an, amely a múlt idejű tőhöz járul. Például a kardan „csinálni” ige múlt idejű töve kard-, jelen idejű töve kon-.

Az igeragozás megkülönböztet folyamatos, illetve befejezett aspektust, kijelentő módot, kötőmódot és felszólító módot. Jellegzetesség, hogy az ige bizonyos tulajdonságait (aspektus, mód) az eléje tett képzővel (prefixummal) módosíthatják. A klasszikus nyelvben a mi- képző a cselekvés folyamatosságát, míg a be- képző a befejezettséget jelentette, mára azonban az utóbbi a kötőmódot jelzi. A számos indoeurópai nyelvhez hasonlóan sok igeidőt segédigével képeznek. Az igék ragjai – a magyarhoz hasonlóan – minden esetben különbözőek, ezért a személyes névmások használata opcionális. További jellegzetessége, akárcsak a többi indoiráni nyelvben, hogy számos igei kifejezést főnév+segédige szerkezettel képeznek, azaz, míg más nyelvekben sokszor önálló igét használnak az adott cselekvés kifejezésére, a perzsában ezt körülírással fejezik ki. Például: goftogu „beszélgetés” és kardan „csinálni” → goftogu kardan „beszélgetni” („beszélgetést csinálni”).

Példa igeragozásra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • kardan, „csinálni” (jelen idejű tő: kon-, múlt idejű tő: kard-)
    • jelen idő: mikonam, mikoni, mikonad, mikonim, mikonid, mikonand.
    • múlt idő: kardam, kardi, kard, kardim, kardid, kardand.
  • létige (jelent idejű tő: hast-, múlt idejű tő: bud-)
    • jelen idő: hastam, hasti, (h)ast/e, hastim, hastid, hastand.
    • múlt idő: budam, budi, bud, budim, budid, budand.

A tagadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tagadás az ige elé tett na-, a mi- képző előtt ne- („nem, ne”) szócskával történik. Példák:

  • Didam-et. „Láttalak téged” / Na-didam-et. „Nem láttalak téged.”
  • Farsi yad migirim. „Perzsául tanulunk.” / Farsi yad ne-migirim. „Nem tanulunk perzsául.”

Nyelvi példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Példaszöveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Idézet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából (kiejtés):

„Tamâm-e afrâd-e bašar âzâd be-donyâ miyâyand va az lehâz-e heisiyat-o hoquq bâham barâbarand. Hame dârâ-ye aql-o vejdân mibâšand va bâyad nesbat be-yekdigar bâ ruh-e barâbari raftâr konand.”

(„Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.”)

Példa társalgásra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Salâm, dust-e man! – Szervusz, barátom!
  • Salâm! Esm-e to ci e? – Szervusz! Mi a neved? (szó szerint: „név-nak/nek-te-mi-van”)
  • Esm-e man Ahmad e. – A nevem Ahmad (szó szerint: „név-nak/nek-én-Ahmad-van”).
  • Esm-e man Marta'st – A nevem Márta (ha a név magánhangzóra végződik, az ast alak használatos, amely összevonódik vele).
  • Ci mikonid? – Mit csináltok?
  • Mâ bâ ham be farsi goftogu mikonim – Perzsául beszélgetünk egymással (szó szerint: „mi-val/vel-egymás-ban/ben-perzsa-beszélgetés-csinálunk”).

Számok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A számok perzsául 1-től 10-ig: 1 yek, 2 do, 3 se, 4 câr, 5 panj, 6 šiš, 7 haft, 8 hašt, 9 noh, 10 dah.

A számok után a főnevet nem tesszük többesszámba, ahogy a magyarban se, de ellentétben a legtöbb indoeurópai nyelvvel. A yek egyben határozatlan névelő is, mint a magyarban.

Ismertebb előadók ezen a nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyomtatott forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A világ nyelvei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikipedia
Tekintsd meg a Wikipédia
perzsa nyelvű változatát!