Gradišćei nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gradišćei nyelv
gradiščanski jezik
Beszélik  Ausztria,
 Csehország,
 Magyarország,
 Szlovákia
Terület Közép-Európa, Alpok
Beszélők száma kb. 70 000 (ebből kevesebb mint 20 000 Burgenlandban) fő
Nyelvcsalád Indoeurópai nyelvcsalád
   Balti-szláv nyelvek
    Szláv nyelvek
     Déli szláv nyelvek
      Közép-délszláv diarendszer
       gradišćei nyelv
Írásrendszer Latin írás

A gradišćei nyelv vagy gradišćei horvát nyelv (gradišćanski jezik, gradišćasnkohrvatski jezik, akik viszont nyelvjárásnak tekintik, azok a narječje nevet használják rá) a horvát nyelv ča nyelvjárásából önállósult nyelvváltozat, amit a burgenlandi horvátok beszélnek. A felmérések szerint Ausztria, Magyarország, Szlovákia és Csehország területén élnek beszélők. A becsült szám 70 000, de ebből csak kevesebb mint húsz-harmincezer él Burgenlandban. A 2001-es ausztriai népszámlálások szerint Burgenlandban 19 412 ember tekinti anyanyelvének a gradišćeit. A szegény paraszti családok ugyanis az előző évtizedekben az urbanizáció hatására kivándoroltak a nagyobb városokba. Jelentősebb közösségek Bécsben és Grazban élnek.

Burgenland horvát neve Gradišće, innen a nyelv elnevezése. Nevezik még burgenlandi horvát nyelv-nek, magyarosabb alakban őrvidéki horvát-nak, illetve várvidéki horvát-nak. Az őrvidéki horvátokat nevezték egykor fehérhorvátok-nak is (Wassercroate), ezért kifejezés is fehérhorvát nyelv létezik. A trianoni békeszerződés előtt hivatalosan nyugat-magyarországi horvát nyelv volt a neve. A Gradišće kifejezés a Burgenland tükörfordítása, akárcsak a Várvidék név a magyarban.

A horvátok nemrégiben harcot indítottak a gradišćei oktatási nyelvként való elismerésére Magyarországon is. Itt jelenleg Szentpéterfán és néhány másik faluban oktatják iskolában.

A gradišćei nyelv is része az ún. közép-délszláv diarendszernek, amely a montenegróiak, horvátok, bosnyákok és szerbek közös abstand nyelve, jól, könnyen megértik egymást a nyelvek beszélői, viszont nagyobb különbségek vannak a gradišćei és a szerbhorvát nyelv között.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A burgenlandi horvátok ősei a mai Dél-Horvátország és az Adriai-tenger mellékéről húzódtak feljebb az oszmán-török hódítások miatt a 16. században. Ezek a horvátok a ča nyelvjárást beszélték. További csoportok települtek Alsó-Ausztriába, de a németek erőszakkal beolvasztották az ottani horvát kisebbséget.[1] 1683-ban, Bécs ostromakor a tatár lovasság végigpusztította Alsó-Ausztriát és az ottani még megmaradt horvátok jelentős része kipusztult.

A Kőszeget hősiesen védelmező Jurisich Miklós, aki maga is tengermelléki horvát volt, számos menekülő horvátnak adott lehetőséget ebben a régióban letelepedni, de horvátok egészen Morvaországig is jutottak. A nyugat-magyarországi földbirtokosok a török háborúk után is tudatosan telepítettek horvátokat, mert jó munkaerőnek bizonyultak. Ezek az új telepesek viszont már što nyelvű területről érkeztek.

Horvátországban a 19. század közepéig minden területen saját irodalmi nyelvet használtak, így a három fő dialektusnak (ča, kaj, što) külön szabványa volt, ugyanez kialakult a nyugat-magyarországi horvátoknál. Az első kifejezetten gradišćeinek mondható könyv Grgur Mekinić evangélikus lelkész énekeskönyve 1609-ből, a Dusevne peszne. Mekinić a Muraközből származott, nyelvében ezért a ča nyelvhez a kaj nyelv is keveredik, nemcsak a szavak, hanem még a nyelvtani elemek is összevegyülnek. Az új nyelvet még erős külső hatás, a magyaron és németen kívül szlovén is éri, ami mind a mai napig érezhető. Szlovén protestáns lelkészek közül többen az üldözések elől épp Magyarországon leltek menedéket és az első szlovén könyveket a nyugat-magyarországi horvátok is megismerték. A protestantizmus azonban nem vert gyökeret köztük és a 17. század végére már nem akadt egy horvát protestáns sem.

A szlovén hatás azonban még folytatódott. A horvátok megőrizték kapcsolatukat a zágrábi püspökkel (a ča horvátok korábban csakis kizárólag a zenggi püspökség alá tartoztak), ahol a hivatalos nyelv a kaj-horvát volt. Az onnan származó könyveket használták eleinte és azok befolyása alatt formálódott nyelvük, mert miután azt tekintették mérvadónak, idomítani igyekeztek hozzá nyelvüket. A kaj-horvát a szlovén legközelebbi rokona ma is, ezért nehéz meghatározni a konkrét szlovenizmusokat a gradišćei nyelvben. A 18. századi nyugat-magyarországi horvát alkotóknak számos kapcsolata volt a magyarországi szlovénekkel, akik mindvégig szintén egy saját irodalmi nyelvet, a vend nyelvet használtak, amelyben ugyancsak a jelentős a kaj hatás. Az első vend nyelvű mű a régi martyánczi énekeskönyv egyik forrása között volt a Mekinić énektár is, Bogovich Lőrinc író pedig a szentgotthárdi apátságban élt hosszú évekig. A magyarországi szlovének 19. századi írója Szabár Jakab szintén horvát (horvátzsidányi) születésű.

A 18. század második felében az addig csak szórványosan megjelenő gradišćei könyvek után szilárad alapokra került a helyi horvát irodalom. Ez az ún. ferences triász érdeme, három ferences szerzetesé Bogovich Lőrincé, Palkovich Godfridé és Sosterich Jeremiásé. A triászon kívül tevékenykedett egy másik jelentős szerző Knéfacz Simon is.[2] Szervezett munkával különféle vallásos tárgyú műveket írtak, melyeket tudatosan terjesztettek a horvátok között. Könyveik, mint a Hisa zlata (Aranyház), a Marianszko czveche (Máriakert), a Duhovni vertlyacz (Lelki kert) és mások lettek a nyugat-magyarországi horvát irodalmi nyelv sztenderdjei.

A 19. század közepén a regionális irodalmi nyelveket Horvátországban sorra felváltja a szerbhorvát nyelv, amelyet még a határontúli horvátok között is sikerül elterjeszteni. Ez alól azonban egyik kivételt a nyugat-magyarországi horvátok képezték. A szlovén származású Ficzkó József peresznyei pap tudatosan elvetette azt, hogy a szerbhorvátra térjenek át a helyi horvátok is, ehelyett nagy erővel folytatta a gradišćei nyelv használatát. Ficzkó idején gazdagodott a legtöbb kaj és szlovén elemmel a gradišćei nyelv, miután ő még hazai iskolában végezte tanulmányait. Több kutató is úgy véli, hogy irodalmi műveit Küzmics István és Küzmics Miklós, a két legjelentősebb magyarországi szlovén irodalmár alkotásai befolyásolták.[3] Ficzkó tevékenységének köszönhetően a gradišćei nyelv nem degradálódott olyan mély szintre, mint a kaj és a ča, népiskolai tanításból nem került ki. Bár a Ficzkót követő nemzedéke a gradišće íróknak mégis elkezdett közeledni a szerbhorvát felé, mert máskülönben teljesen elszigetelődtek volna a magyarosító politikával szemben és akkor a gradišćei nyelv nem lenne képes követni a nyelv változásait. A nyelvi reformot Glavanich Gáspár szarvkői plébános már el akarta indítani, ám váratlanul meghalt.[4] Ám a folyamat nem szakadt meg, mert a Glavanich köré csoportosuló új értelmiség, köztük Borenich Márton és Nákovich Mihály folytatták a munkát, új tankönyveket adtak ki, kalendáriumot és újságokat alapítottak, kultúregyesületeket szerveztek. Borenich elintézte még a helyi horvát fiatalok zágrábi tanítattását és a Gaj-típusú ábécé is bevezetésre került,[5] amit Ficzkó még elutasított. Ám a gradišćei megőrizte jellegzetes karakterét, ezért a szerbhorváttól különböző nyelvi norma maradt.

A burgenlandi horvátok elkerülték azt, hogy a horvátság nagyrészét tömörítő Jugoszláviához kerüljenek, de voltak kísérletek az itteni (viszont nem egy tömbben élő!) horvátok bekebelezésére. Erre irányult a közös csehszlovák-jugoszláv korridor tervezete, ami nem valósult meg. Ausztria a második világháború után törvényi erőre emelte a horvát kisebbség jogait, így a horvátok ezúttal sem vezették be a szerbhorvát nyelvet és a gradišćei horvát nyelv ma is a horvát kisebbség oktatásának szerves részét képezi. Néhány éve már Magyarországon is bevezették.

A nyelvet hivatalosan az 1960-as években ismerték el Ausztria területén. Stefan László kismartoni püspök, a burgenlandi egyházmegye alapítója bevezette liturgikus nyelvnek a burgenlandi horvátot,[6] melynek hatása nyomán kiadták az új nyelvtant és a szótárakat, így megkezdődhetett a burgenlandi horvát oktatása is.

Nyelvjárások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A burgenlandi horvát nyelv nyelvjárásai három csoportba sorolhatók: što, ča és a kettő keveredése. A nyelvjárások a burgenlandi horvátság néprajzi csoportjai szerint oszlanak meg:

  • A stoj nyelvjárás: što-ča keverék nyelvjárás Pinkóc, Pásztorháza, Újhegy környékén
  • A vlah nyelvjárás: što nyelvjárás Bándol, Szabar, Incéd környékén
  • A dolinci nyelvjárás: ča nyelvjárás Alsópulya, Répcesarud, Pervány vidékein
  • A polján nyelvjárás: erősen kaj hatás alatt álló ča nyelvjárás a Fertő tó környékén
  • A haci nyelvjárás: ča nyelvjárás szintén a Fertő vidékein
  • Néhány apróbb közösség a Fertő tó környékén kaj-horvátul beszél, illetve a szlovákiai Horvátgurabon is kaj nyelvjárást használnak

Valamennyi nyelvjárásról elmondható, hogy a szlovén, vend és kaj nyelvek kiejtésüket, szókincsüket, ragozásukat egyaránt befolyásolták. Lexikai és hangtani sajátosságokat tekintve magyar és német hatással is számolni kell, ugyan ma a német hatás Ausztriában, míg a magyar természetesen Magyarországon érezteti legerősebben a hatását. A legészakabbra fekvő horvát közösségre, illetve a szlovákiai horvátokra már hatással van a szlovák nyelv. A régi gradišće irodalmi nyelvben még számos idegen behatást figyelhetünk, a legújabb gradišćei sztenderd igyekszik ezektől megtisztítani a nyelvet és inkább horvátországi átültetéseket használ.

Az irodalmi nyelv és a jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első irodalmi gradišćei a ča nyelvjárásból fejlődött ki jelentősen kajkavosodva, mostanra pedig što elemekkel bővült. Az oktatási és irodalmi nyelvként ugyan a ča-kaj keverék jellegű norma dominált, mert az itteni horvátok megőrizték ugyanakkor a zágrábi püspökkel való kapcsolatukat, ezért kaj nyelven írt Bibliákat, ima- és egyéb vallási könyveket használtak. E két horvát nyelvi variáns kapcsolódása eredményezte a tényleges gradišćei nyelvet amely ikavski kiejtésű volt, de rengeteg kaj jövevényszóval és jelentősen gazdagodott (főleg Ficzkó munkáinak köszönhetően) szlovén hatásokkal. A horvát ábécét csak később vette át, azelőtt magyar ábécé szerint írták. A mai írott gradišćei részben megőrizte ikavski kiejtését, de sokkal inkább što nyelvjárásokra alapul a horvátországi horvát nyelvhez való közeledés végett. A kajkavizmusok és szlovenizmusok hagyatékát őrzik a č hangok jelenléte, amely a što alapú horvátban c. Például míg a horvát a feketét crni-nek mondja, ez a gradišćeiben črna, ehhez hasonló kiejtéssel a što eredetű sokác nyelv rendelkezik. A ć betűt a gradišćei általában ty-nek ejti. Nincsen benne a horvát sztenderdre jellemző đ (dzs), helyette dj-t ejtenek és így is írják. A ki, kicsoda kérdőnévmás a gdo szintén kaj eredetű, vagy az ar-mert kötőszó. Szókészlete azonban már igencsak a što nyelvi normához áll közel és igen gyakoriak már az ijekavski kiejtésű szavak.

Hadrovics László A gradistyei horvát irodalmi nyelv története címmel írt munkájában kiemeli, hogy gradišćei nyelv műemlék nyelv, amely a századok során szerzett változó stílusjegyeket hordozza.

Mivel a gradišćei beszélőinél maradt a csökkenő tendencia, az UNESCO veszélyeztetett nyelvként tartja számon.[7][8]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Horváth Sándor: Magyarok és horvátok együttélése Vas megyében a 19. század második felében, 177. old. Előadások Vas megye történetéről IV. Szombathely 2004. ISBN 963-7227-15-6
  2. Nikola Benčić: Književnost gradišćanskih Hrvata, 78. old.
  3. N. Benčić, 114. old.
  4. N. Benčić, 215. old.
  5. N. Benčić, 225., 233. old.
  6. 10 éve hunyt el Stefan László kismartoni püspök (magyarkurir.hu)
  7. Szoták Szilvia: A VESZÉLYEZTETETT NYELVEKRŐL
  8. UNESCO Red Book – Endangered Languages

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]