Lív nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A lív nyelv kihalófélben levő balti-finn nyelv, melyet régen Lettország északi területein beszéltek. Az utolsó lív nyelvű területek Lettország nyugati partjain voltak találhatók, 2009-ben még 30 olyan személyt ismertek, akik többé kevésbé anyanyelvi szinten beszélik a lívet,[1] de rajtuk kívül vannak még körülbelül 300-400-an, akik valamilyen szinten beszélik, vagy ismerik.

2013-ban meghalt az utolsó anyanyelvű lív.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lív közelebbről a többi finnségi nyelvvel, így az észttel, a vóttal, az inkerivel, valamint a finnel és a karjalaival, távolabbról pedig a többi finnugor, valamint uráli nyelvvel rokon.

A hajdan erős lív nép leszármazottai ma már csak a Kurland-félsziget legészakibb fokánál találhatók meg, ahol néhány part menti halászfaluban számuk nem haladja meg az 500-at. A lívek a 13. században a Német lovagrend hatalma alá kerültek Lívóniában, s a háborúk sújtotta meggyengült nép beolvadt a lett nyelvű lakosságba.

A lív nyelvű publikációk csak a 20. század első felében kezdődtek meg, de már a 19. századtól alapos nyelvészeti kutatás tárgya (Sjögren). Az utóbbi évtizedekben komoly erőfeszítéseket tettek a lív nyelvű szövegek megőrzésére, az idős, a lív nyelvet még jól beszélőkkel interjúkat készítve. Készültek lív-lett, lív-német, lív-orosz szótárak, szemelvénygyűjtemények, a nyelv aktív továbbélése azonban igen kétséges.

Beszélőinek száma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1960-as évek során kb. 2000 beszélőről számoltak be a források. Ez a szám állandóan csökkent, mert a szovjetek kitelepítették a lív falvakból a lakosságot. A Baltikum stratégiai adottságai folytán a területeket haditámaszpontok kiépítésére használták fel. Lettország függetlenné válása óta kevés lív tért vissza a területre. Számos lív a második világháború során menekült külföldre, főleg Svédországba, ma is él néhány lív abban az országban.

2013-ban meghalt az utolsó anyanyelvű lív.[2]

Hangtan és hangjelölés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magánhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lív magánhangzók
IPA [ɑ] [ɑː] [æ] [æ:] [ɛ] [ɛː] [i] [iː] [o] [oː] [ʊ] [ʊː] [ø] [øː] [ɤ] [ɤː] [u] [uː] [y] [yː]
magyar (ȧ) á ë é i í o ó ö ő u ú ü ű
észt a aa ä ää e ee i ii o oo ö öö õ õõ u uu ü üü
lív a ā ä ǟ e ē i ī o ō ȯ ȱ (ö) (ȫ) õ ȭ u ū (ü) (ǖ)
lett a ā e ē e ē i ī o o u ū

A magánhangzók tekintetében a lív hangrendszer közelebb áll az észthez: a lívnek és az észtnek sokkal több közös hangja van; a lív helyesírás mégis a lett hangjelölési elveket követi. Míg az észtben a magánhangzók hosszúságát betűkettőzés, addig a lettben és a lívben a betű fölött elhelyezett vízszintes vonal, a makron[3] jelöli.

Az a betű mind a három nyelvben a rövid á hangot takarja az indoeurópai és a finnugor nyelvekhez hasonlóan.

Az ä nyílt e-t jelöl, amely a magyar a hang elöl képzett párja, ejtése az a és az e hang között van. Mind a három nyelvben megkülönböztetik az ä-t és az e-t egymástól, de a lettben a különbséget a helyesírás nem tükrözi. Viszont amikor egy szó átkerült a lettből a lívbe, a lív helyesírás megmutatja a hang minőségét, pl.: lett bez ’nélkül’, lív bäs ’nélkül’.

Ugyanez igaz az o esetében is, ugyanis a lett helyesírás nem különbözteti meg a rövid és a hosszú o hangot. Ez avval magyarázható, hogy a lettben történetileg hiányzott az o hang, az ugyanis összeolvadt az a hanggal, az o betű pedig az ou diftongus jelölésére szolgált. A rövid és a hosszú o idegen eredetű szavakkal került vissza a nyelvbe, pl.: oktobris = oktōbris. A lívben található lett jövevényszavakban az uo diftongusként jelenik meg, pl.: toumär ’de, viszont’ lett tomēr ’de, viszont’.

Az ȯ egy sajátos, az u és az o között található hang. Nem túl gyakori, csak néhány szóban fordul elő

Az õ egy centrálisan képzett hang, amely a magyar ö hangra hasonlít, de nem labiális, azaz az ajak nem kerekített az ejtéskor. Az õ hang megtalálható a lívben, az észtben és a võróban is, sajátos déli balti finn hang.

Az ö és az ü hangok (ez utóbbit korábban y-nal is jelölték finn mintára) a ma már nem fordulnak elő a nyelvben. Korábban még őrződött egyes nyelvjárásokban, de a mai egységesített lívben már nem jelennek meg. Az ö minden formájában eltűnt, jellemzően ie/īe diftongus lett belőle, pl.: észt köha : lív kiev ’köhögés’; észt öö : lív īe ’éjszaka’; a közfinn ö-t tartalmazó diftongusai viszont már az észtben sincsenek meg, pl.: finn löytää : észt leidma : lív lieudõ ’talál’. Az ü i-ként, az ǖ ī-ként folytatódott, pl.: finn sydän : észt süda : lív sidām ’szív’; észt küün : lív kīņ ’istálló’; diftongusként mély hangrendű lett, pl.: finn täysi : észt täis : lív tauž ’tele’.

Diftongusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lívben jellemzőek az i és az u utótagú diftongusok. A következő kettőshangzók találhatók meg a nyelvben: ai, ei, ie, ȯi, oi, õi, ou, õu, iu, ui, äu, uo.

Lív diftongusok
előtag
a ä e i o ȯ õ u
utótag e ie
i ai ei ȯi õi ui
o uo
u äu iu ou õu

Mássalhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nem palatális mássalhangzók írásképe és kiejtése megegyezik a magyarral két kivételtől eltekintve. A c hangot – eltérően a lett megfelelőjével – ts hangkapcsolatként írják. Az s hangértéke a legtöbb nyelvhez hasonlóan sz. Az észtben a c, f és z hangok csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő.

Lív nem palatális mássalhangzók
IPA [b] [t͡s] [d] [f] [ɡ] [h] [j] [k] [l] [m] [n] [p] [r] [s] [t] [v] [z]
magyar b c d f g h j k l m n p r sz t v z
észt b (c) d (f) g h j k l m n p r s t v (z)
lív b ts d f g h j k l m n p r s t v z
lett b c d f g h j k l m n p r s t v z

A lívben létezik a nem palatális és a palatális hangok szembenállása, amely jelentés-megkülönböztető szereppel bír, és az írásrendszer is jelöli. A nem palatális-palatális szembenállás fonológiai és nem fonetikai természetű, azaz - ellentétben a a litvánnal vagy az orosszal - nem a hang környezetétől függ, vagyis nem lágy-kemény korreláció. Ebből a szempontból a lív a letthez hasonlít leginkább, a két nyelvben ugyanazokat a palatális hangokat találhatók meg.

Lív palatális mássalhangzók
IPA [t͡ʃ] [ɟ] [ʎ] [ɲ] [rʲ] [ʃ] [c] [ʒ]
magyar cs gy (ly) ny s ty zs
észt (l’) (n’) (š) (t’)
lív ļ ņ ŗ š ţ ž
lett č ģ ļ ņ (ŗ) š ķ ž

Az észtben minden hang meglágyulhat, amely után i hang következik, ez azonban nem nyelvrendszerbeli jelenség, és csak négy esetében bírhat jelentés-megkülönböztető szereppel (palk ’bér’ : pal’k ’gerenda’; kann ’kancsó’ : kan’n ’játék’; jutt ’történet’ : jut’t ’sáv’; viis ’öt’ : viis’ ’szokás’); ezt az esetleges különbségtételt az íráskép nem jelöli.

A lettben és a lívben megtalálható az összes olyan palatális hang, amely a magyarban is, a lettben a szibillánsok esetében a palatalizáltságot az ún. hacsek, a többi esetben pedig az ún. bal farok avagy cédille jelöli.

A lívben a cs-t hangkapcsolattal írják. A lettben és a magyarban fonetikailag nem következetesen a g-hez kötik a gy hangot (magyar gy, lett ģ) , evvel szemben a lívben a képzési hely szerint pontosabb a d-hez (). A lettben és a lívben is megtalálható a magyarban már csak nyelvjárásokban élő ly hang.

A lívben az r-nak is van palatális párja, amely történetileg a lettben is megtalálható, de a mai helyesírásban nem jelölt, holott erre vissza-visszatérő törekvések vannak.

A ty hangot a magyarhoz hasonlóan a t-hez köti a lív íráskép (ţ).[4]

Ábécé[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A a Ā ā Ä ä Ǟ ǟ B b C c Č č D d Ḑ ḑ E e Ē ē F f G g H h I i Ī ī
J j K k L l Ļ ļ M m N n Ņ ņ O o Ō ō Ȯ ȯ Ȱ ȱ Õ õ Ȭ ȭ P p R r Ŗ ŗ
S s Š š T t Ț ț U u Ū ū V v Z z Ž ž

Személyes névmások + a létige[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

én: ma/minā (miná)

te: sa/sinā (siná)

ő: ta/tämā (temá)

mi: meg

ti: teg

ők: ne

én vagyok: ma um

te vagy: sa ūod (úod)

ő van: ta um

mi vagyunk: meg ūomő

ti vagytok: teg uotő

ők vannak: ne attő

Igeragozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

kizző – kérdezni

ma kizūb – kérdezek

sa kizūd – kérdezel

ta kizūb – ő kérdez

mēg kizzőm - kérdezünk

tēg kizzőt - kérdeztek

ne kizzőbőd – ők kérdeznek

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The Liv language today
  2. ^ a b Obituary: Last Native Speaker of the Livonian Language Died Age 103. GeoCurrents. (Hozzáférés: 2013. december 1.)
  3. A makront a lettben makrons-nak vagy garumzīme ’hosszúságjel’-nek nevezik, a lívben pedig pitkittēḑ ’hosszúságjel’ vagy pitkitvīps ’hosszúságvonal’ a neve.
  4. A lett az egyetlen nyelv, amelyben létezik a ķ betű. A ty hang k-ból való eredeztetése onnan eredhet, hogy a germán nyelvekből átvett számtalan szóban a k helyén ch/χ hangot ejtettek, ez utóbbi pedig ty-vé vált, pl.: német Kamm (tsz. Kämme) : lett ķemme ’fésű’; német Kirsche : lett ķirsis ’cseresznye’; német Kaiser : lett ķeisars ’császár’; német Chemie : lett ķīmija ’kémia’; német König : lett ķēniņš ’király’.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelvleírás és nyelvtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bereczki Gábor 1996. A magyar nyelv finnugor alapjai. Universitas Könyvkiadó. Budapest.
  • Bereczki Gábor. 2000. Bevezetés a balti finn nyelvészetbe. Universitas Könyvkiadó. Budapest.
  • Boiko, Kersti 2000. Līvõ kēļ. Lībiešu valoda. Līvu Savienību/Līvõd Īd. Riga.
  • Fodor István 2000. A világ nyelvei. Budapest. Akadémiai Kiadó.
  • Hajdú Péter 1991. Az uráli nyelvészet alapkérdései. Tankönyvkiadó. Budapest.
  • Kettunen, Lauri 1938. Livisches Wörterbuch: mit grammatischer Einleitung. Suomalais-Ugrilainen Seura. Helsinki.
  • Kozmács István—Sipőcz Katalin szerk. 2008. Uralisztika. Fejezetek az uráli nyelvészetből. SZTE Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. Szeged. [1]
  • Šuvcāne, Valda—Ernštreite, Ieva 1999. Latviešu-lībiešu-angļu sarunvārdnīca. Leţkīel-līvõkīel-engliškīel rõksõnārōntõz. Latvian-Livonian-English Phrase Book.
  • Suhonen, Seppo 1973. Die jungen lettischen Lehnwörter im livischen. Suomalaisen Kirjallisuuden Kirjapaino. Helsinki.

Szociolingvisztika, nyelvi kontaktus és státusz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ambrus Mónika 2004. Lettország - állampolgárnak lenni vagy nem (állampolgárnak) lenni? Themis. 2004/július. 5–11. [2]
  • Bojtár Endre 1997. Bevezetés a baltisztikába. Osiris Kiadó. Budapest. [3]
  • Csepregi Márta szerk. 2001. Finnugor kalauz. Panormána. Budapest.
  • Décsy Gyula 1973. Die Linguistische Struktur Europas. Vergangenheit, Gegenwart, Zukunft. Harassowitz. Wiesbaden.
  • Laczházi Aranka 2005. A hivatalos és a „kisebbségi” nyelv Lettországban. Kisebbségkutatás 2005/3. [4]
  • Lagzi Gábor 2008. Kisebbségi kérdés, nemzeti kisebbségek Észtországban, Lettországban és Litvániában a rendszerváltást követő időszakban. EÖKK. Budapest. [5]
  • Németh Ádám 2009. Lettország nemzetiségi szerkezetének átalakulása a XIX-XX. században és napjainkban. Modern Geográfia. 2009/II. [6]
  • Nītiņa, Daina 1998. Könyv a lett nyelvről. Szombathely. Savariae.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szótárak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szépirodalom és szövegminta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]