Agglutináló nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az agglutináló nyelv a nyelvek egyik alaptípusa a flektáló, izoláló és inkorporáló nyelvek mellett. Wilhelm von Humboldt és August Wilhelm Schlegel tipológiája szerint a szintetikus nyelvek egyik típusa. Az agglutináló (szó szerint: „ragasztó”, értelem szerint: ragozó) nyelv a szavak jelentését elsősorban a szóalakok megváltoztatásával állítja elő úgy, hogy azokhoz toldalékokat kapcsol. A név a latin agglutino, agglutinare igéből származik.

Számunkra legismertebb példája nyelvünk, a magyar nyelv.

Az agglutináció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az agglutináció (toldalékolás) a szavak tövéhez, illetve alapalakjához illesztett képzők, jelek és ragok, közös néven toldalékok segítségével történik. Ezek lehetnek a szó végén (suffixum), a szó elején (prefixum), vagy a szó belsejében (infixum) is. Egy szó általában sok morfémát (szóelemet) tartalmaz, és a szavak között kevés a rendhagyó: például a japánban csak 2 rendhagyó ige van.

Példák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A finn taloissani (házaimban) így bontható fel: talo (ház) + i (többesszám jele) + ssa (-ban) + ni (birtokos személyrag - ami jel).
  • A szuahéli mimi ninakupenda wewe (szeretlek) így bontható fel: mimi ni (én) na (jelen idő) ku (te) penda (szeret) wewe (te)
  • Míg a legtöbb ragozó nyelv utóragokat használ, addig a mon-khmer nyelvcsaládhoz tartozó khaszi nyelv kizárólag előragokat és elöljárószavakat használ. Példa: nga leit (megyek), nga la leit (mentem) nga la lah leit (mentem (régmúlt)).
  • A hatti, a sumer, a burusaszki és a maja nyelvek a szó elején, végén és belsejében egyaránt toldalékolnak.
  • A magyar nyelvből:
    • Igeragozás: úszok, úszol, úszik, úszunk, úsztok, úsznak.
    • Főnévragozás: élet, életet, életben, életen, életről, életnek, élettel, élethez, életért stb.
    • Melléknévragozás: kedves, kedvesen, kedvesek, kedvesebb

Agglutináló nyelvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Agglutináló nyelvnek számít a magyar nyelven kívül például

Kifejezőerejük nagy része a ragozásban rejlik, a szórend a finomabb árnyalatokhoz való. A ragozó nyelvek nyelvtana jóval többet foglalkozik az alaktannal, mint a mondattannal.

Az indoeurópai nyelvek eredetileg a flektáló nyelvek közé tartoznak, például ilyen a szanszkrit, az ógörög és a latin nyelv. Manapság azonban az indoeurópai nyelvek között agglutináló nyelvek is akadnak, mint a perzsa, illetve például az újlatin nyelvek a ragozás leegyszerűsödése folytán egyaránt mutatnak agglutináló és flektáló tulajdonságokat.

Az amerikai földrészen agglutináló nyelv például a kecsua, az egykori Inka Birodalom nyelve.

A nyelvek gyakran nem tisztán agglutináló, izoláló (elszigetelő), flektáló (hajlító) vagy inkorporáló (bekebelező) típusúak, hanem ezek a tipikus eszközök vegyesen is előfordulnak egy adott nyelvben. A nyelveket inkább aszerint sorolják valamelyik típusba, hogy mely eszközök a leginkább jellemzőek az adott nyelvre. Így például a magyar nyelvben is vannak flektáló vonások, ahol nemcsak a rag, hanem a szó töve is megváltozik: megy – ment, egy – első. Ez azonban nem az egész nyelvre jellemző alapvonás, mint például a tisztán flektáló arab nyelv esetében.

Mesterséges agglutináló nyelvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ragozó nyelvekben a szavak sokszor több tőtípusba tartoznak, ezért a nyelvtanulónak minden szóhoz még annak több alakját is ismernie kell ahhoz, hogy helyesen tudja ragozni őket. A magyar igék és főnevek szótári alakjában például 4 alak, a melléknevekében 2 alak szerepel.

A agglutináló típusba tartozó mesterséges nyelvek alkotói gyakran próbálkoztak azzal, hogy a toldalékolást egységesítsék, és így annak megtanulását megkönnyítsék. Az eszperantó nyelvben például az igéket a jelen időben -as, múlt időben -is, jövő időben -os végződéssel látják el, függetlenül az ige alakjától, ezért a szótárban elég egyetlen alakot megadni. Így nagyon hasonlóvá vált azon nyelvekhez, melyek jelentésmódosító szavai külön állnak, csak itt ezen szavak a szó végére kerülnek. Ez megkönnyíti a nyelvtanulást az izoláló nyelvek beszélői számára, illetve azoknak, akik ilyeneket tudnak könnyen tanulni, mint például az angol[forrás?].

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Harald Haarmann: Grundzüge der Sprachtypologie. Kohlhammer, Stuttgart u.a. 1976, bes. S. 54-59, ISBN 3-17-002486-8
  • Alfréd Tóth: Are all agglutinative languages related to one another?. Mikes International, Den Haag 2007, ISBN 978-90-8501-120-0
  • Bábel örökében
  • David Crystal: A nyelv enciklopédiája
  • Kelemen Béla: Magyar-német szótár. Átdolgozta Thienemann Tivadar. Atheneum, 1942. (a magyar szavak szótári alakjáról)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]