Felszólító mód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A felszólító mód az igemódok egyike, amely számos nyelvben utasítás, parancs, illetve kérés kifejezésére használatos. Latin elnevezése, az imperativus nyomán régebben parancsoló módnak is hívták bizonyos nyelvekben.

A felszólító módú igeragozás az indoeurópai nyelvek többségében hiányos: önálló alakjai általában csak a második személyekre léteznek. Az angolban mindössze egyetlenegy alakja van, amely megegyezik a főnévi igenév szótári alakjával. A latinban, valamint az újlatin nyelvekben egyes szám második, illetve többes szám második személyben alaktanilag elkülönülten csak állító formája létezik: az egyes szám harmadik, a többes szám első és harmadik személyű formát, valamint az összes tiltóalakot a kötőmód jelen idejű ragozásából kölcsönzik.

A magyarban valamennyi személyre külön alakja van (pl. menjek, menjél, menjen, menjünk, menjetek, menjenek), bár ez bizonyos igetípusok tárgyas ragozásánál azonos alakú a kijelentő módú ragozással (pl. hagyja, hagyjuk, hagyjátok, hagyják).

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]