Igemód

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az igemód az igeragozási rendszer részét képező kifejezési kategória, számos nyelv nyelvtanában megtalálható. Az a szerepe, hogy az igében foglalt cselekvésnek/történésnek a valósághoz való viszonyát leírja (tény, hallott információ továbbadása, felszólítás, tiltás, vágy, eshetőség stb.). Az igemódok kifejezését több nyelvben flexió juttatja érvényre, vagyis külön igealakok felelnek meg a különböző igemódoknak.

Az igemód nem tévesztendő össze az igeidővel és az igeszemlélettel, bár esetenként ezek a jellemzők együttesen jelentkeznek, mivel egy adott igeidő alakjai gyakran az igemódot és az igeszemléletet is tömörítik.

Az igemódok száma tíz felett van, azonban a legtöbb nyelv alaktanilag mindössze 3-4 igemódot tart számon. A leggyakoribbak: a kijelentő mód, feltételes mód, felszólító mód, valamint főként az indoeurópai nyelvekre jellemző kötőmód. Ezen kívül létezik még óhajtó mód (optativus), tagadó mód (negativus), kételkedő mód (dubitativus) stb. viszont ezek a nyelvek többségénél a négy legismertebb mód valamelyikébe olvadnak bele (a tagadó mód például általában a kijelentő módban történő tagadással egyenlő, az óhajtó mód szerepét legtöbbször a kötőmód vagy a felszólító mód tölti be).

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]